24.fejezet - Nem az vagyok, akinek hiszel

Dean kezéből kieesett a csokor döbbenetében. Ajkai kissé elnyíltak egymástól és nagyot nyelve figyelte a szőke lányt, ahogyan a szakadó esőben farkasszemet néz vele.
- Azt mondtad elfelejteted velem. Tudod. Lucyt. - nyögte csalódottan a fiú, miközben kínosan harapdálta száját.
- Igen, viszont azt nem ígértem meg neked, hogy engedem hogy játszadozz velem. Elhordtál engem mindennek, aztán mikor megbocsátottam és abbahagytad akkor kitaláltad, hogy inkább az exedet képzeled a helyembe. Ne haragudj, de én erre nem vagyok képes. Erre nincs mentség. Hagyjál! - jelentette ki Lana a sírás küszöbén, de erősnek mutatta magát és egy könnycseppet sem ejtett a fiú miatt. Szorosan lehunyta szemeit és úgy próbálta ott hagyni a lefagyott Deant, de nem ment. Egyszerűen nem tudta ott hagyni. Azért annyira ő sem volt kegyetlen. Lágyan a szemébe nézett és egy apró mosolyt csalt az arcára.
- Ettől függetlenül én még ugyanúgy a barátod vagyok.
Dean egyre szaporábban vette a levegőt. Ilyen még soha nem történt vele. Egyszerűen leblokkolt és olyan csomó keletkezett a torkában, amitől nem tudott egy szót sem kibökni. A sötétedő ég, mintha végítéletet hozott volna, hatalmas villám terült szét az égbolton, majd az azt követő hatalmas dörgés.
- Lana. Én...én nem az vagyok, akinek hiszel.
- Tudom. Erre már magam is rájöttem. Nem vagy egy szőke herceg, az enyém meg pláne nem, de ennek ellenére is borzasztóan irigylem Lucyt azért, amiért olyan barátja volt, mint te. Vagy neki volt nagy tűrőképessége, vagy csak engem szeretsz ennyire leírni.
Dean lehajtotta a fejét és kínosan elhúzta a száját. A saját érzéseit sem tudta kimutatni rendesen, sőt, igazából még ő sem tudta mit érez. Tudta, hogy Lucy nagyon sokat jelentett neki, de talán már eljött az ideje, hogy túllépjen rajta, ahogyan azt mások is mondták. De ők azt nem tudhatják, hogy ez mekkora lépés.

Minden ami körülötte volt Lucyra emlékeztette. Azonban tudta, hogy most már eljött az ideje a továbblépésnek. Élesen beszívta a levegőt, beletúrt vizes tincseibe, majd Lanara pillantott.
-  Túl leszek rajta. Te pedig az enyém leszel. - jelentette ki magabiztosan.
A lány sajnálkozó pillanatást vetett rá, majd inkább értetlenkedve állt tovább.

Órák múltán megérkezett a busz. Ez mindenkit keserűséggel töltött el, ezért kissé elszontyolodva ültek fel a járműre, kivéve Deant, akinek egy ördögi mosoly játszadozott ajkain. A buszon ezúttal senki nem ült mellette és minő meglepetés Lana Scott mellett nevetgélt. Dean pedig elméletben már Scott gyilkolását fontolgatta a fejében, de hamar átváltott a másik gondolatmenetére. Volt egy terve. A felejtéshez, és ahhoz hogy Lana örökre belé szeressen. Azonban ennek megvalósításához vissza kellett magát rángatnia az életbe. Oda, ahol már Lucy évek óta halott. Oda, ahol a családja már nem ítéli el, mint régen.

Pár percen belül már otthon tudhatták magukat a tanulók. Mindenkit nagy örömmel vártak haza. Dean nagy mosollyan az arcán  vette fel a kis Emily az ölébe.
- Milyen vojt? Csinájtál képeket? Hoztál nekem ajándékot? - lelkesedett be a kislány, miközben belemarkolt a fiú hajába és húzogatni kezdte a tincseket. - Még vizes a hajad.  - jegyezte meg nevetgélve.
- Hát nem volt ott szauna, hogy megszárítsam magamat. Képeket pedig csak a folyóról készítettem, szóval ha Őnagysága hajlandó nem eltörni a derekamat tetemes súlyával, akkor azt meg is mutatom. - kacagott fel Dean, és megjátszva fájdalmait bicegett el a hátizsákjához, amibe a család fényképezőgépét tette.
 - Aaronék is megnézhetik? - kérdezte sipítozva a lány.
Dean összeráncolt szemmel nézett a húgára, majd az Evans fiúra aki éppen akkor toppant be összekulcsolt kézzel Ashleyvel. A Roberts fiú megrántotta a vállát és csöndben nyújtotta oda a gépet testvérének és annak barátjának.  Azok mosolyogva vették kezükbe a készüléket és a gombokat nyomogatva nézegették azt a tájat, amit Dean egyedül sétálgatva lefotózott. Szép látvány voltak, mégis valami nem hagyta nyugodni a Roberts fiút. És hogy ez mi volt? Az, hogy nem látott az emberek között dús, szőke hajat és meleg barna szemeket. Mi a fene? - rázta meg a fejét a fiú és gyorsan kiűzte gondolataiból Lanat. Fogalma sem volt arról, hogy miért gondolt rá, hiszen szinte rácsimpaszkodott a lány az utóbbi időben. De akárhogy is hangoztatta hogy gyűlöli valahogyan mégis tetszett neki a kapcsolatuk. Azok a csókok, azok az érintések, az érzelmekről nem is beszélve. Egy szóval letudta volna írni. Tökéletes.

Éppen ezért is hiányolta a lányt az ismerősei közül. Visszaakarta kapni azt a tökéletességet, amit ő nyújtott neki, és habár ő sem tudta, hogy mit érez, mégis elakart merülni ebben a tudatlanságban. Élvezni akarta minden egyes percét. Megköszörülte torkát, és tekintetét újra Aaronra helyezte. Ő és a fiú hasonlítottak. Főleg a régi énje. Ugyanaz volt az Evans fiú. Csábító. Szívtipró. Egy bunkó, aki bármire képes a szeretteiért.
- Aaron! - ragadott bele Emily a fiú pólójába és azt kezdte el cibálni. - Lana is fog jönni? Babázni szejetnék veje.
-  Babázni? És velem miért is nem voltál hajlandó? Pedig felajánlottam hogy hűséges játszótársad leszek! - guggolt le a lányhoz, és kezével megsimogatta annak selymes hosszú haját.
- Igen, de  te nem fésüjni akartad meg öjtöztetni őket, hanem hogy összevejekedjenek. Majdnem kiesett szegénynek a keze miattad. - motyogta morcosan, összefonva mellkasa előtt kezeit.
- Egy kis karatét akartam nekik tanítani. - nevetett fel Aaron.
- Jó, de ők azt nem szejetik.
- Akkor mit szeretnek?
- Hát... beszéjgetni, nevetgélni, öltözködni, szépítkezni meg ilyesmiket. De ezek nőji dolgok. Úgy sem éjtenéd.  - legyintette le a lány, és inkább elszaladt a szobájába megnézni, hogy a babák egyben vannak-e még, vagy Aaron a nagy karate tanítás közepette szét nem verte az egészet.

Lana miután hazaért, egy zajos, hatalmas ház fogadta.  Édesapja veszekedett éppen torkaszakadtából. A lány összerezzent a mély hang hallatán. Lassan közelítette meg a helyez, ahonnan a ricsaj jött.
- Mégis mit képzelsz? Hát persze! Felejts el! Nem, nem fogsz semmit csinálni! Állj le te szerencsétlen! Bírósággal fogok beszélni! Rosalie! - kiabált a férfi a telefonjába. - A fenébe is!

Lana elkerekedett szemekkel lapított a falnál, miközben hallgatózott. Apja szitkozódását rossz volt hallgatni is, és nem lett volna a vonal másik végén. Viszont a név, melyet Leonard emlegetett könnyeket csalt ki a szeméből. Ahogy csak tudott, olyan gyorsan ugrott föl a helyéről és szaladt az emeletre. Adam éppen hegedülni tanult, így a lány a virtuóz tanulót megzavarva vetette magát annak karjaiba.
- Adam, szólnunk kell Aaronnak! - szipogta Lana.
- Mi? Mégis miért? Baj van?
- Igen. Vagyis nem tudom. Vigyél légyszíves Ashleyékhez. Ezt egyszerre kell megbeszélnünk.

Adam olyan gyorsan ahogyan csak tudott elszáguldott Lana vérvörös autójával Robertsékhez, akik továbbra is beszélgettek. Kivéve Deant, aki csak bámult maga elé és próbált valamiféle módon kitalálni egy olyan tervet, amivel visszahódítja Lanat. Gondolatok ezrei futottak át az agyában, azonban ennek a töprengésnek az ismerős duda vetett véget ideiglenesen. Dean olyan lendülettel állt föl az asztaltól, hogy a bútordarabot kishíján felborította. Ezt pedig apukája is fejrázással helytelenítette, de ezzel a fiú egy percet sem tudott foglalkozni. Kiszaladt a kapuhoz és olyan erővel rántotta fel azt, hogy a kilincs majdnem a kezében is maradt.
- Szöszi. - vigyorodott el.
- Szia neked is Dean. - bólintott a lány, majd megindult volna a ház bejárati ajtójához, azonban a fiú útját állta. - Engedj el! Beszélnem kell a testvéremmel!
- Rendben, de mi is váltunk majd pár szót.
-Később talán.
Lana bólintott majd berobbant az ajtón, és testvére karjaiba repült.
- Aaron.
- Jól vagy húgi? - karolta át testvérét a fiú.
- Hallottam apát telefonálni...- kezdte ijedten.
- És ebben mi olyan nagy szám?
- Az, ahogyan beszélt na meg hogy kivel. - szipogta a lány.
Dean összehúzott szemekkel, rosszat sejtve figyelte az eseményeket.
- Kivel?
- Rosalieként szólította és a telefonba is csak ordítozott. - szorította össze szemeit, és még jobban csimpaszkodott bele öccse nyakába.
- A francba! - szűrte ki idegesen a fogai közül Aaron, majd ujjait átszántotta a haján. - Mit akar Rose? Úgy volt, hogy soha többé nem látjuk.
- Talán újra felkeres minket. - találgatott Adam. - Vagy segítségre van szüksége.
- Esetleg újra kölcsön kér némi pénzt, amit majd ránk kiabál. - fintorgott Aaron.
-  Stop! - kiáltotta el magát Dean. - Ki az a Rosalie? Miért kiabált vele Leonard? És egyáltalán mi a bánatért vagytok ennyire betojva egy nő miatt?
- Rosalie az anyánk.- válaszolták majdnem egyszerre Evansék.

23.fejezet - Féltékenység

Lana szorosan lehunyta szemeit, miközben szemeit áradatként érték el a könnyei. Szíve millió darabokra hullott szét. Megalázták, és ez rosszabb volt mintha egyenesen a szívébe döftek volna hidegvérrel egy kést.  Vállai remegtek, gyomra pedig elképesztő módon görcsölt. A patakhoz sietett, ahol nem régebben még Deannel váltottak csókcsatát. Leült a partra, lábait maga alá húzta majd átkulcsolta azt. Kegyetlenül fájt neki az, ami történt vele. Semmi volt a rengeteg visszautasítás és minden egyéb amit Deantől kapott ehhez képest. Jó pár percig zokogott odakint, viszont valami olyasmi történt ami eddig még soha. A fiú bocsánatkérését hallotta...
- Sajnálom, oké? Nem akartalak megbántani! Tényleg! - közeledett hozzá a fiú kezét széttárva és ugyanolyan elképesztő kinézettel, aminek Lana soha nem tud ellenállni, azonban most más volt a helyzet. Haragudott rá és undorítónak találta, hogy ennyire kihasználja őt. Fintorba rándult arccal fordult a fiú felé, majd elhatározva magát fölállt és közelebb lépett Deanhez, majd teljes erejéből meglendítette a kezét, és akkora pofont vágott a fiúnak, hogy annak arcán megjelent a keze nyoma ráadásul Dean is hátratántorodott lefogva azt az arcát, ahol éppen ütést mértek rá.
- Ez meg mi volt? - kérdezte meglepetten.
- Még kérdezed? Amióta csak itt vagyok az iskolában folyamatosan csak kihasználsz! Úgy játszol velem, hogy az már túl megy minden határon! Azt hittem legalább annyi gerincesség van benned, hogy megmondod, hogy érdekellek-e vagy sem és bármelyik is legyen a válasz, túlélném. Vagy együtt lennénk, vagy elfelejtenénk egymást, de nem érdemlem meg, hogy úgy viselkedj velem , mint egy kutyával. Te papolsz nekem arról, hogy én így meg úgy foglak ugráltatni. Nézz már magadba az istenért is! Hát nem látod, hogy te csinálod ezt velem! És az már csak a teteje, hogy a exbarátnődet képzeled a helyemre, aki ráadásul halott. Tudod mit mondok ezek után? Menj a pokolba! Ezt a pillanatot pedig jól jegyezd meg- törölte le a könnyeit dühösen - mert ez volt az utolsó, hogy miattad sírtam! - magyarázta, majd biccegve próbálta otthagyni a srácot, aki nem hagyta ennyiben a dolgot ezért  megragadta a lány karját és magához rántotta. Ajkait az övére tapasztotta és úgy fonta át derekán a karjait mintha magához szeretné láncolni. Reménykedett benne, hogy Lana így megbocsát neki, mint az eddig eltelt időkben, azonban azzal nem számolt, hogy a lány erősen elakarta magától taszítani, és nem hagyta magát. Mellkasát püfölte.
- Hagyjál már békén te barom!
- Komolyan ezt akarod?
- Igen, ezt! - bólintott határozottan a lány, majd elhatározva magát elindult a sátra felé.

Estefelé mindenki elpakolta a cuccait a bőröndbe. Már csak a sátrakat kellett szétszedniük és várhatták a buszt, amely haza fuvarozza őket a családjukhoz. A diákok éppen a tábortűz mellett nevetgéltek és beszélgettek valamint közös fényképeket készítettek. Több fotón szerepelt Lana is, azonban Dean egyiken sem, mondjuk nem mintha ezt ő annyira bánta volna. Sőt, szánalmasnak tartotta, hogy valaki saját magukat fényképezgeti, mikor minden nap találkoznak. Szórakozottan majszolta inkább a mályvacukrot és nem törődött senkivel sem. Elmélyült a gondolataiban, és próbálta azokat nem Lanára irányítani, aki egészen összezavarta azzal hogy elküldte őt a fenébe és habár ezzel nem akart törődni, de igenis bántotta őt ez. Ezenkívül pedig még mindig nem fért a fejébe, hogy ez a szőke szépség hogy lehet még mindig szűz és facér. "Talán tényleg nagyon megbántottam azzal, hogy Lucyt képzeltem a helyébe, de az istenért is! Annyira hasonlít rá! Szőke, hosszú haj , bombázó test , megértő , és kedves. Mint Lucy.  Még a hülye is hozzá hasonlítaná. Viszont van amiben hasonlítanak, Lanaban van tűz ami egyben ártatlan is... Te  jó ég! " -  gondolta a fiú, miközben bekapta az egyik mályvacukrot.

Percek múltán egyre idegesebb lett. Keze ökölbe szorult, vérben forgó szemeit összehúzta és ha ölni tudott volna a pillantásával, akkor a Lana közelében tanyázó férfiak már alulról szagolnák az ibolyát.

Scott csillogó szemekkel figyelte Lana minden egyes rezdülését és boldogan mesélt neki mindent amivel magára hívhatta a lány figyelmét és majd szét vetette az öröm mikor az annyira felpezsdült, hogy átölelte. Deanél itt telt be az a bizonyos pohár így idegbeteg módjára  ugrott fel a helyéről és rohant a hímneműek társaságába, akik mind az Evans lány körül legyeskedtek.
- Ebből elég! - ordította el magát és Scott arcába ököllel beletiport, aki ugyebár nem hagyta magát és  Deant vágta hasba. A többi fiú nem avatkozott közbe, inkább tapsokkal és füttyentésekkel biztatták őket, és fogadtak, hogy melyik ifjú győz.
- Álljatok már le! - sipította Lana, azonban nem sokra ment vele. Hisz a két fiú rá sem hederített, így riadtan kereste föl az osztályfőnököt. Mr. Edwards hamarosan átverekedte magát a tömegen, és szétválasztotta Deant és Scottot.
- Mégis mi a fene ütött belétek? - kiabálta torka szakadtából.
- Roberts kezdte!
- Dean! Pont te? Csalódtam benned. Mégis hogy képzelted ezt?- fordult a fiú felé az osztályfőnök.
- Megérdemelte. - fröcsögte Dean.
- Mégis miért?
- Elveszi ami az enyém. - sziszegte dühösen, majd megfordulva a sátrába telepedett le.

Fél óra sem kellett és máris megzavarták. Scott nem ment el mind addig míg Dean be nem eresztette.
- Mit akarsz? - kérdezte csöppet sem kedvesen
- Meg akarom kérdezni, hogy mégis mi a francért támadtál nekem vadállat módjára!? - válaszolta nyugodt hangon Ryan.
- Mert úgy tartotta kedvem.
- Aha.  - túrt bele a hollófekete hajába mosolyogva Scott és szemeit összehúzva nézett Deanre, aki nem ijedt meg ettől a tekintettől, sőt farkasszemet nézett vele. - Halljam!
- Elveszed ami az enyém. Ezt pedig nem fogom hagyni!
- Én a közeledbe se mentem. És tudhatnád, hogy van annyi eszem, hogy nem lopom el más tulajdonát.
- Nem tárgyról beszélek te barom! - sziszegte fogai között Dean és ez valószínűleg sok embert a halálba kergette volna de Scott nem tántorodott meg.
- Hanem?
- A csajomról!

Scottból értetlenkedve nézett Deanre, mivel nem tudta mire vélni a barátnőjére való jelzőt. Tudtával az már rég halott, hogy tudott volna ő ráhajtani. Nem értette.
- Haver, emlékezet kiesésed van? Nem ártana orvoshoz fordulni! Lucy már nem...
- Nem Lucyról beszélek! - kurjantotta el magát a Roberts fiú.
- Hanem?
- Lanaról te seggfej! - kelt ki magából Dean és nem kellett sok neki, hogy azonnal leüsse a másik fiút.

Scottból kitört a nevetés, amiben rejtőzött némi gúny is, amit Dean észre is vett, viszont nem foglalkozott vele hisz kíváncsi volt a nevetség tárgyára is.
- Ő sosem volt a csajod te barom!
- Engem szeret jobb ha ehhez tartod magad! - vigyorodott el Dean  és megsemmisítő pillantásokat vetett az előtte ülő Ryan fiúra.
- Lehet, hogy szeretett barátom, de te lepattintottad. Nem érdekelt. Nem foglalkoztál vele. Eldobtad őt. Összetörted. Ő pedig próbál tovább lépni, és ha ő éppen mellettem boldog akkor azt neked el kell viselned. De te éppen most veszed észre? Attól tartok már késő. Már a múlt vagy. Elcseszted. Törődj bele. - nevetett fel Scott majd továbbra is rázkódó vállal tessékelte ki magát a sátorból.
- Azt már nem. Ő az enyém. - suttogta a fiú, majd hirtelenjében felpattant és a természetbe vetette magát, hogy kigondolt tervét megvalósítsa.

- Virág. Virág. Virág. - mormolta magában Dean, miközben a füves partot fürkészte, hátha kiszúr pár szemet kápráztató növényt. - A fenébe is, hogy itt semmi sincs! - fújtatott, mikor fűszálakon és gazon kívül mást nem talált. Már fél órája kutatott eredmény nélkül, és ez mérhetetlenül bosszantotta.
- Nocsak, nocsak. Meg is van! - vigyorodott el ahogyan megpillantotta a nem messze lévő gyöngyvirág 'ösvényt'. Gyorsan tépett jó pár szálat és miután összegyűjtötte őket, rögvest csokor készítésbe kezdett. Gyöngyvirágból és kisvirágú nebáncsvirágból készített egy kicsi, de gyönyörű csokrocskát, amiben bízott, hogy tetszeni fog a lánynak. Soha nem volt az a romantikus fajta srác, de nem szerette volna elveszíteni azt, amit már inkább magának tulajdonított. Lanat. Régebben ezernyi lány epekedett utána és ő ezt igencsak élvezte, és ki is használta, afféle rossz fiúk bandájába tartozott, de ez mindet megváltoztatta mikor felbukkant Lucy, majd el nem hunyt. Neki sem adott soha virágot bár mennyire is szerette,és erre egyszerű volt a magyarázat. Ő nem ilyen volt. De most a szükség úgy kívánja hogy ezt meg kell tennie, mivel nem volt képes elviselni azt, hogy a szőke lányt más öleli át és más érzi ajkainak ízét.

Ahogy csak tudott úgy rohant vissza a sátorok társulatához ahol legnagyobb örömére Lana volt egyedül. Éppen a telefonján beszélgetett és nem igazán volt jókedvében és mintha az időjárást is ő uralná egyszerűen cseppekben kezdett hullani az eső, majd egyre jobban zuhogott.
- Nem Ashley! Nem fogom magamat tönkretenni. Szeretem, nem kellettem. Továbblépek. - mondta a lány, amin Dean igencsak megdöbbent. A húgával beszélt, méghozzá róla. Csak reménykedni tudott benne, hogy testvére ráveszi Lanat, hogy talán...talán még van remény.
- Lana! - szólalt meg hirtelen a fiú.
A lány összehúzott szemekkel nézett rá, majd elköszönt a telefon túloldalán lévő Roberts lánytól.
- Mit akarsz már megint? - rivallt rá.
- Én csak azt szeretném...  - kezdett bele a fiú, azonban Lana feltartotta a kezét és elcsitította.
- Inkább nem érdekel! Az már inkább hogy miért kellett nekitámadni Scottnak?
- Mert molesztált téged!
- Molesztált? Dean, aki esetleg molesztált engem az te vagy! Ő egyszerűen csak úgy kedvel engem ahogyan én őt!
- Ugyan már! Csak megakar fektetni... - legyintett dühösen Dean.
- Miért te mit akartál? Ugyan ezt! Sőt, erőszakosabb módon és úgy játszottál velem mint egy kutyával!
- Ezt szeretném jóvá tenni. - mondta jámboran mosolyogva Lanara, majd előhúzta a kézileg készített kis csokrát és a lány felé nyújtotta. - Ezt neked csináltam.
Lana lebámult a csokorra és szinte sokkolta a látvány. Nagyon szép, igényes kis csokrocska volt, de ez nem volt elég. Ezzel semmit sem tett jóvá. Tudta, hogy minden kezdődik előlről akkor és most nem akart csalódni. Újra... Ezért fölszegte az állát és mélyen a fiú szemébe nézett. Megbabonázta a vizes hajú Dean, akinek ruhája rátapadt testére, azonban ellenállt a csábításnak, hogy elidőzzön rajta a tekintete.
- Nyeld le! Vagy csinálj vele azt amit akarsz. Pár szál virággal nem teszed helyre azt, hogy a szívemet többször összetörted. Továbbléptem, elfelejtelek és a szemétségeidet is.Engem nem fogsz többé eltiporni, mivel eddig csak ezt csináltad. Alig tudsz rólam valamit, és neked mindenképpen az exed kell. Keresd föl a sírját vidd ki neki ezeket a virágokat és mond el neki a problémáidat. Én nem kellettem neked,  most már engem sem érdekelsz. Továbblépek, te pedig remélem úgy fogsz szenvedni ahogyan én!