33. fejezet

Sziasztok! Ne haragudjatok, de most valami történt a bloggerrel ezért a fejezetek össze vissza találhatóak. Nem tudom, hogy sikerült-e rátalálnotok a friss fejezetre, de ha mégsem sikerült, akkor azonnal linkelem is. Reménykedem benne, hogy nem tervez újabb ilyen merényletet ellenem, illetve a blogom ellen a blogger. 

33. fejezet: Hónapok múltán

Puszi, Lana

27. fejezet - Együtt

Pirosas, narancssárgás volt még az ég, mikor Dean kinyitotta a szemeit. Megdörzsölte barna íriszeit és egy ásítást elnyomva nézett a mellette fekvő lányra. Töprengve félre döntötte a fejét és erős bámulás közepette próbált józan ésszel gondolkozni.  Fogalma sem volt, arról, hogy előző este miket hordott össze, a száján egyszerűen csak kiszaladtak a szavak, amiket már visszaszívni nem tudott, nem mintha akarta volna. Valójában még ő sem volt tisztában az érzelmekkel. Nem tudta, hogy szerelem e az amit valójában érez, viszont azzal tisztában volt, hogy akarta a lányt testestől, lelkestől, valami rejtély volt benne, ami a maga módján vad volt és mégis szelíd. Megmagyarázhatatlan, ami őt mágnesként vonzotta. És az a tény, hogy megszerezte olyan érzést váltott ki belőle, hogy a világ minden élőlényével tudatni akarta, hogy az övé lett. Karjaival átkulcsolta a lány derekát és magához húzta, aki kezét a hasára, fejét a mellkasára helyezte, míg a lábai egymásba fonódtak az övéivel. Beleszippantott a vanília illatú hajzuhatagba, mely a felsőtestrészén terült szét és nyomban egy mosoly kúszott az arcára. Azonban az le is hervadt mikor a szoba ajtaja kivágódott és nagy csörömpöléssel lépett be rajta a szokásos ébresztője, Emily. Azonban nem egyedül. A kislány Adam nyakába csimpaszkodva indult felébreszteni az igazak álmát alvó brigádot. Adam amint megpillantotta Az egymásba gabalyodó párt halványan elmosolyodva kérte a csöppséget, hogy később visszajönnek, azonban a lány ragaszkodott hozzá, hogy bátyja felkeljen.Így hát elhatározva magát eleresztette az Evans fiút és testvéréhez lépett, aki mutató ujját az ajkára helyezte, jelezvén, hogy maradjon csöndben. Emily összevont szemöldökkel nézett végig a páron és egy egyszerű, szomorú sóhajtással vette tudomásul, hogy többé már nem ő Dean hercegnője. Csüggedten bólintott majd ment volna ki, azonban egy erős kéz visszatartotta. Dean ragadta meg a karját és visszahúzta, majd a füléhez hajolt és halkan suttogni kezdett:

- " Felkelted vagy én tegyem hercegnőm? " - biccentett Lana felé a fiú. Emily ajka ördögi vigyorra húzódott és gyermeki lelkesedéssel rákacsintott bátyjára, akinek szájára kellett, hogy tapassza kezét, ahhoz hogy ne nevessen fel. A kislány halkan lépdelt föl az ágyra, majd teljes erejéből beleordított a szőkeség fülébe, aki a hirtelen zajtól összerezzent és kishíján leesett volna az ágyról, ha nincs Dean az útjában, így a fiú mellkasán esett át.
- Nektek is jó reggelt! Most hogy beszakítottátok a dobhártyámat gondolom boldogak vagytok! - nézett szigorúan az őt körülvevő társaságra, viszont bárhogy is próbált, nem tudott ellenállni a csokoládé barna szempároknak amik bocsánatkérően és nem mellesleg szórakozottan csillogtak le rá.
- Ne haragudj Tarzanra és Janere, úgy látszik szeretik szívni a vendégek vérét. - mosolygott rá Adam, miközben kihátrált a szobából. Dean reggeli csókjával köszöntötte barátnőjét, amit a barna hajú Roberts lány fintorogva reagált le.
- Undojítóak vagytok. Jengeteg bacilust adtok át egymásnak. Fuj! Nézni sem bírom. - takarta el a szemeit, majd kirohant a szobából árulkodni, miszerint a két fiatal éppen megbetegítik egymást a nyálcserével.

- Szeretnél ma bemenni a tanításra vagy inkább élvezzük az életet és csapjunk ki a hámból? - vonogatta szemérmetlenül szemöldökét Dean, miközben Lana zavartan az ujjainak szegezte szemeit. Nem akart lógni az iskolából, soha nem volt az a fajta.
- Dean.
- Csak hülyültem. Még szép hogy megyünk! Mindenkivel tudatni szeretném, hogy az én barátnőm vagy! - karolta át birtoklóan a derekát, majd kicsit megcsipkedte, amit Lana hangos kuncogással reagált le. Percekkel később már a konyhában álltak ölelkezve, észre sem véve a körülöttük levő családot.
- Szóval miért nem mondtátok el tegnap hogy mi is folyik közöttetek? - helyezte a tálcát az asztalra Mary, közben lopva rámosolygott Robertra, aki csöndesen kortyolta a sörét.
- Mert még tegnap nem voltunk együtt. Illetve csak késő este. - válaszolta automatikusan Dean rá sem nézve édesanyjára.
- És hajlandóak vagytok leülni is, vagy ott fogtok ácsorogni végig?
A Roberts fiú szemtelenül huncut mosolyra húzta a száját, majd Lana kezét fogva helyezkedett el a széken, mindezt úgy, hogy a lányt az ölébe ültette. Egyik kezével szorosan fogta közre a szőkeség derekát, a másikkal egy pirítósért nyúlt, amit Lana szájához vezetett.
- És még én vagyok nyálas. - nevette ki őket Ashley, ezután beleharapott a pirítósba.
- Ne nevesd ki őket Ash, csak szerelmesek. - vigyorodott el büszkén Mary.

***

Az iskola tanulóiban megfagyott a vér, amikor meglátták a két fiatalt kéz a kézben belépni az ajtón. Ökölbe szorult jó pár fiú keze, homlok és szemöldökráncolások követték Deanéket. A lányok tátott szájjal és kikerekedett szemekkel bámulták őket.  Eddig még nem volt rá alkalom, hogy a Roberts fiút felkeltse bármely lány figyelme, csakis Lucyra gondolt, még azután is, hogy az elhalálozott. De mint kiderült nem teljesen omlott magába. Visszatért a régi énje, ezúttal Lana oldalán.  Sejtették már, hogy bontakozik ki valami közöttük, de eddig úgy festett, hogy ez a valami csak feszültséget okoz. Szempárok tömege kísérte végig a fiatalokat a folyosón. Páran összesúgtak vagy felnevettek, viszont nem tagadták kíváncsiságukat. Az órák kezdetekor Lana és Dean egymás mellé ültek, le sem lehetett kavarni róluk az arcukra kiülő vigyort.  De ekkor még nem tudták, hogy mi következik akkor amikor Scott belép a tanterembe. Ahogyan a fülébe jutott a hír idegbeteg módjára rontott be a terembe és rögvest a lány elé lépett. Dühösen fújtatott, szemei vérben forogtak, kezei pedig ökölbe szorultak ahogyan belenézett Dean ölni tudó barna íriszeibe. Gyorsan a szőkeségre fordította tekintetét, miközben ránehezedett a padjára. 

- Elmondanád, hogy mi a franc folyik itt? 

Lana döbbenten tekintett fel a fiúra, közben értetlenül félredöntötte a fejét.

- Fogalmam sincs miről beszélsz.

- Arról beszélek, ami a kiránduláson történt közöttünk. - gesztikulált a kezeivel Scott.
A lány óvatosan félre nézett szerelmére, aki lélegzetét visszafojtva, kifürkészhetetlen tekintettel bámult vissza rá. Jobbnak látta, ha nem avatkozik ebbe bele így csendben figyelt.
- Nem történt semmi közöttünk. - mondta Scottnak, miközben gyilkos tekintettel nézett a fiúra. Nem akarta, hogy az mindent tönkre tegyen, mikor pont most jó a kapcsolatuk Deannel.
- És az a majdnem csók? És az, hogy zavarba jöttél? Meg a flörtölés! - hajolt előre idegesen, de ezzel sem ért el sokat, mivel a szőkeség egy mozdulattal hátrébb tolta.
- Azt a majdnem csókot te kezdeményezted kihasználva azt, hogy magam alatt voltam. Azért jöttem zavarba, mert én olyan lány vagyok, hogy mindentől elpirulok. És mégis miféle flörtölésről beszélsz? Nem kell mindenféle történetet gyártani, ahhoz, hogy tudasd velem, hogy Dean nem érdemel meg engem, mert engem ezek a mesék nem érdekelnek. Csakis mi ránk tartozik, hogy mit érzünk egymás iránt. Az pedig, hogy neked ez nem tetszik, az a te bajod. Tényleg köszönöm azt, hogy akkor és ott lelket öntöttél belém, de annyi volt az egész. Nem kell mindenféle balgaságot kitalálni háttérsztorinak! Beszéltünk, te rám voltál akadva, én leráztalak, ennyi. De, ha most megbocsátasz, órám lesz, szóval kérlek ülj a helyedre, minket pedig hagyj békén a mélázásaiddal! Egyáltalán nem érdekelnek! - küldte el hidegen Lana Scottot, akinek földbegyökerezett a lába, olyan nagyon szégyellte magát. Soha nem küldték még el. Régebben Deannel puszipajtások voltak, akik mindig együtt szedték fel a jobbnál jobb nőket. De képtelen volt elfogadni azt, hogy már más világ van. Dean ezen továbblépett, érettebben gondolkozik. Míg ő ugyanúgy hetente váltja a csajokat és élvezi a bulikat. Dean büszkén vigyorgott, miközben nyugodtan hátradőlt a székében.
- De... - kezdett volna magyarázkodni, azonban a Roberts fiú erősen megszorította a vállait.
- Hallottad a hölgyet. Rossz ajtón kopogtatsz. Ülj le szépen, ha nem akarsz problémát magadnak!

- Ne tartsd magad olyan nagyra Roberts. Ezt a csatát megnyerted. De a háború még messze van. - nézett rá figyelmeztetően, aztán lassan, dühösen elhátrált onnan. Dean gondolkozva összevonta a szemöldökét és a szőkeségre pillantott.
- Hol él ez? A középkorban?

Az angol óra után az ebédlő felé tolakodott mindenki, míg az újdonsült pár együtt zarándokolt ki onnan. Az iskolában addigra már mindenki fülébe jutott, hogy együtt vannak, és habár ennek többen nem örültek , mégis muszáj volt elfogadniuk. Scottot ette a fene emiatt és bosszút akart állni a fiún, azért amiért folyton legyőzi őt mindenben. Mindig is ő volt a második, Dean árnyékában állt. Esélyes volt ő is az ösztöndíjra csak éppen a focicsapatból, de mivel Dean elhappolta azt, ezért ő hoppon maradt. Aztán jött Lana. És még az előtte lévő lányok. Örök vesztesnek érezte magát és bosszúra szomjazott.
Míg Deant lefoglalta a húga panaszkodása, amiatt, hogy az nem találta meg ma reggel a kedvenc pólóját, addig Lana beállt a sorba a tálcával és a választékot méregette. Hirtelenjében összerezzent, amikor megérzett egy hideg lapát kezet a törékeny vállán. Odakapta a fejét és összekoccantak a fogai, mikor meglátta Scott kedves mosolyát.
- Ugye nem baj, ha kifizetem a részed babám? - ölelte át fél karral a lány vállát, aki megszólalni sem tudott a döbbenettől. Lesápadt és megmerevedett. Főleg akkor, mikor Dean oda ért mérges arckifejezéssel és látni lehetett rajta, hogy legszívesebben saját kezűleg nyírná ki Scottot.
 - De, de igen baj. Ha nem vetted volna észre ő hozzám tartozik. Azt hittem, hogy ezt világosan a tudtodra adta, de úgy néz ki, hogy te nem értesz a szép szóból. Nos, akkor beszélgess velem. Elhiheted nekem, hogy én nem olyan kedves leszek, mint ő volt. - biccentett a szőkeségre, aki zavartan lesütötte a szemeit.
- Téged ki kérdezett? Lanahoz szóltam, aki eddig nem szólt semmit és mint tudjuk, hallgatás beleegyezés. - kacsintott rá a szőke lányra, aki egyre szaporábban vette a levegőt, közben lesöpörte magáról a fiú karját.
- Ne érj hozzám. Megbeszéltük. Nem történt semmi, és nem is fog soha.
- Fogadjunk?
- Nem fogadsz te semmiben a csajommal, különben itt helyben dugom fel a seggedbe a nyelvedet! - kelt ki magából Dean és nagy önuralomra volt ahhoz szüksége, hogy ne verje péppé a másikat az ebédlő kellős közepén. Azonban Scott meghunyászkodott, ahelyett hogy férfi módjára viselkedett volna és elsomfordált.

Miután lecsillapodtak a kedélyek Lana és Dean együtt kezdtek el ebédelni. Láthatóan teljes összhangban voltak, elmerengtek egymás szemében, amit többen nyálasnak gondolhattak, de akik nem élték ezt át, hogy mi is a szép ebben, azok sosem fogják megérteni sem. Deant egy ideig bosszantotta Scott, de Lana egy pillanat alatt lenyugtatta, viszont a fiúban még akkor is tombolt némi düh, amit viszont igyekezett elfojtani magában. A krumplipürét melyet kaptak lassan ette, miközben gondolkozott és lopva a szőkeségre pillantgatott.
- Szeretlek Dean. Scott csak idegesíteni akar. -  szólalt meg váratlanul Lana, miközben előre nyúlt és megszorította a fiú kezét, aki hálásan mosolygott vissza a kedves gesztusért.
- Tudom, és sajnos el is éri a célját, mert mérhetetlenül dühös vagyok.

Új blog

Sziasztok! Ahogyan a cím alapján is láthatjátok, új blogot kezdtem az utóbbi 1-2 hónapban. A blog nem a megszokottak alapján folyna, hanem ez egy Ministories, ami annyit foglalna magába, hogy nem húzom el a történetet, hanem afféle minitörténeteket fogok rajta írni, tehát meghatározott ideig fognak folytatódni. Itt körülbelül a maximum amolyan 15-20 fejezet. Az aktuális történet, ami éppen rajta folyik, az egy Odaátos jellegű Dean Winchester és a Vámpírnaplókból ismert Katherine Pierce főszereplésével. A történet ismertetője:

Kényszer házasság

Egy vadász feladata, hogy kiiktassa azokat a természetfeletti lényeket, amelyek bajt és veszélyt hoznak a világunkra. Dean azonban személyes okok miatt harcol, megölték a szüleit és bosszút esküdött. Legjobb barátjával és testvérével járták a világot, mindaddig, míg egy régi ismerős vadász lánya segítséget nem kér a Winchesterektől. Castiel egy nap barátjához újságcikkek tömegével érkezik meg, melyekben több házas férfi megöléséről van szó, akik már elkövettek némi gyilkosságot. Dean és az angyal bosszúálló szellemre gondol, azonban mint kiderül, itt sokkal rosszabb dolgokról van szó. Így hát az idősebbik Winchester úgy dönt az ügy érdekében megházasodik. S a történet itt még nem ér véget, minden egyre csak bonyolódik, végül Deannek egy nagy döntésre kell elszánnia magát. 

A blog elérhetősége: Ministories - Kényszer házasság

A történetből már négy fejezet is olvasható!

Lana 

20.fejezet - Ha te így, akkor én is!

Lana az éjszaka folyamán többször is lejátszotta magában újra és újra a történteket. És minden egyes alkalommal mikor ezt megtette egyre jobban összezavarta az, ahogyan elment a fiú, mikor tudomására adta, hogy nem szeretné, hogyha szeretkeznének még. Még! Talán ha fel lesz rá készülve, hogy egy ilyen fiúval tegye meg, mint Dean akkor ő fog repülni egyenesen annak a karjaiba, de ezt még - akármennyire is szerette - nem tette, mivel félt. Félt, attól hogy a fiú kigúnyolná, ha megtudná az igazságot, vagy egyszerűen a képébe vágná, hogy újra csak játszani akar vele.

Reggel, mikor a lány felkelt elhatározta, hogy változtat a kapcsolatuk alakulásán. Ahol most tartanak, azt akár nevezhetjük nemes egyszerűséggel semminek. Dean egyszer ezt, másszor azt akarja. Először eltaszította és hűvös szavakkal adta tudomására, hogy nem akar tőle semmit, majd következett a tegnap éjszaka, illetve hajnal. Miközben vadul csókolgatta a testrészeit, amik még mindig megremegtek, ha csak a fiúra gondolt Lana. Ha ő így vélekedik, hogy ezt kell tenniük, akkor én is beszállok a játékába! Elmélkedett a lány, miközben hosszú, szőke loboncát fésülte a reggel aranyló sugarai alatt. Eztán magára öltött egy általános - afféle minden és semmi sem látszik - egyszínű, világos kék toppot valamint egy sztreccs, fehér térd nadrágot, egy hozzá passzoló saruval. Az arcára most kivételesen semmiféle sminket nem tett, még csak a púdert, vagy a pirosítót sem használta - mivel ha Dean közelében van, akkor alapjába véve, máris úgy néz ki mint egy nagy paradicsom fej, akkor mi értelme?  - viszont azért az ajkaira bocsátott egy kis szájfényt, valamint egy kis szempillaspirált, hogy ne legyen túlságosan, olyan kinézete mint a mosogató rongynak. A készülődését pedig azzal zárta, hogy magára varázsolta azt az arckifejezését, amit mindig bevetett a fiúknál, amivel levette őket a lábukról, és mivel tapasztalatból tudta, hogy ez Deannél nem válik be, ezért csak a magabiztosságát erőltette magára, és készen is állt arra, hogy kibicegjen reggelizni a többiekhez.

Dean egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. Végig a Lanaval töltött időre gondolt. Semmit nem akart a lánytól, és a tegnapi cselekedete is csak arra irányult, hogy próbára tegye őt. Ha az elbukik, akkor nem lenne bűn tudata azért, amit tett, mivel még mindig ragaszkodott a múltbéli szerelméért. A gyönyörű Lucyért, akinek selymes szőke haját úgy világította meg a nap, mintha a lány is egy része lenne. Azért a Lucyért, aki az életet jelentette akkor számára, de most ha csak arra gondolt, hogy megcsalta őt egy másik lánnyal, aki akár a hasonmása is lehetne, elkapta őt a lelkifurdalás. Viszont ami ennél is gyötrelmesebb, az a düh volt. Rettentően dühös volt! Dühös volt azért, mert a lány nemet mondott, és ezzel bebizonyította azt hogy nem csak a szexre kell neki, hanem valóban szereti, és hogy annyira hasonlít Lucyra, dühös volt magára is, amiért az Evans lány miatt bosszankodik, azért is mert most hogy tisztázódtak azok érzései, nem akarta hogy reményt lásson egy esetleges kapcsolat kialakulásában, valamint dühös volt azért is mert az elmúlt éjszaka csak arra gondolt, hogy milyen volt őt megcsókolni,érezni, és hallani ahogyan a nevét sipította. És ami még ennél is bosszantóbb, hogy kihívást jelentett neki a lány teste, hogy azt is megszerezze, és ne csak a szívét. Mindenét akarta, birtokolni őt! Te barom, miért nincs egy normális gondolatod sem?! - Korholta őt lelkiismerete - Lehet, hogy beléd esett, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy viszonoznod kell. Egészen biztos, hogy ezt is csak eltervezte, csak úgy, mint azt, hogy összezavarjon az ócska, nyálas fecsegésével, mikor az érzéseit írta le. Ugyan már! Szard már le! Te is egy újabb trófea akarsz lenni a rózsaszín plüss állatkáival szembeni polcon? Mert akkor egyértelműen elment az eszed. Gondolj csak bele! Vajon hány férfival feküdt már le a cafka? Te is egy akarsz lenni közülük? 
- Nem! - vágta rá automatikusan a fiú, és ökölbe szorította a kezét.- Én nem vagyok senkinek a csicskája. Azt csinál amit akar. Szeressen mást a fenébe is! - boxolt bele a combjába, miközben összeszorította a száját. Viszont még talán magának is nehéz bevallania, de kívánta a lányt, főleg a hajnalban történtek miatt és a legjobb lesz ha elkerüli őt, és nem látja egy ideig.
- Úristen! A bokája! - jutott eszébe, hogy mit művelt a lány lábával, amit például most is ellenőriznie kellene, és nem pedig töprengeni ostobaságokon. Felugrott, és kifelé vonszolta magát a levegőre. Lana sátra felé vette az irányt, és közben próbálta magát nem túlságosan dühösnek mutatni, mivel ismerte magát, ha ingerült, akkor félelmetes látványt nyújt, és nem akarta megijeszteni a lányt. A francba is! Kit izgat, hogy megijed-e vagy sem? Nem vagyok a testőrje, csicskája, vagy bármi mása! - szidta magát, miközben bekukkantott a piros sátorba, amiben hűlt helye volt Lananak. Összehúzott szemöldökkel mérte végig a helyet, majd egy vállrántással elintézte az ügyet, és indult el az osztálya társulatába, akik a reggeliért álltak sorba.

Dean miközben a busz csomagtartójánál álló tömeget közelítette meg, annál inkább hevesebben vert a szíve. Persze, nem az étel hozta őt ennyire lázba, hanem az a tudat, hogy most fog először Lanaval találkozni hajnal óta, amikor elküldte őt, ezzel átmenve a próbán. Megrázta a fejét és fintor terült el az arcán, hogy még mindig nem verte ki a fejéből azt az isten verte együtt töltött időt. Sorba állt, és várta a szendvicsét, melyet reggelire kaptak. Azonban mielőtt sorra került volna megpillantotta az Evans lányt, aki a szokásosnál is jobban nézett ki, és úgy tett mintha észre sem venné a rámeredő tekinteteket, melyek szinte levetkőztették őt. Dean sem tett másképpen, leesett állal bámulta a lányt, aki jelenleg úgy nézett ki mint egy átlagos lány, csakhogy mindenki tudta, hogy nem mindennapi leányzó ő. Ahogyan Lana elhaladt Dean mellett a kezében lévő szendvicsével rámosolygott a fiúra, aki bólintott, viszont mielőtt mást tehetett volna a lány vigyorogva a nyakába ugrott - már ahogy tellett tőle a bokája miatt - és száját a Dean ajkaira vetette.
- Jó reggelt!- villantott rá ezer wattos mosolyt, majd mintha mi sem történt volna elsétált.

A Roberts fiú kikerekedett szemekkel bámult utána, és kezdte bánni azt a napot, amikor először megismerte ezt a nőt. Sóhajtva a hajába túrt, miközben a másik keze ökölbe szorult arra a gondolatra, hogy most a többiek - akik úgy szintén döbbenten figyelték a jelenetet - azt hiszik, hogy Lana új játékszerre tett szert. Viszont vagy így vagy úgy mindenki tudomására hozza, hogy ő senkinek sem a tulajdona.
- Úgy látom, hogy összebarátkoztak Ms. Evanssel. - mondta az osztályfőnök, miközben közömbös tekintettel meredt a fiúra, viszont akármennyire is próbálta ezt közönyösen közölni, nem tudta megállni hogy a szája széle meg ne ránduljon az elfojtott mosolytól. Dean bólintott, majd a szendvicsével együtt az egyik - többiektől távol álló- fához ment és leült, miközben hátát a törzsnek támasztotta. Kicsomagolta az alufóliába zárt ételt majd belé harapott s lassan rágni kezdte, miközben gondolatai teljesen máshol jártak. Az ösztöndíjon, a családján, az érzelmein, és a szőke lányon, aki mindent folyamatosan felborít az életében.
- Ízlik? - víz hangzott a háta mögül Lana hangja. Dean automatikusan hátra kapta a fejét s találkozott a tekintete azokkal a barna íriszekkel, melyek olyannyira hasonlítottak az övéhez. Lenyelte az utolsó falatot, majd összeráncolt szemekkel méregette a lányt.
- Mi volt ez a busznál?
- Miért, minek látszott? - vonta meg a vállát a szőkeség, miközben előre lépett párat, majd leguggolt Deanhez. Próbálta magát határozottnak és magabiztosnak mutatni, ám akárhogy is szerette volna nem tudott úgy a fiú szemébe nézni, hogy a gyomra meg ne remegjen közben. Keze Dean arcára csúszott, miközben közeledett felé, hogy megcsókolhassa. Ám a fiú megragadta a karját és elrántotta magától. Lana erre a reakcióra számított, ezért felállt, megigazította magán a toppját, és mintha semmi sem történt volna megmarkolta Dean pólóját, és próbálta felrántani magához. Amint a tervét véghez vitte, kézen fogta a fiút és húzni kezdte a fák sűrűjébe.
- Mit csinálsz? - kérdezte kemény hangon a Roberts fiú
- Találtam valamit. - motyogta, miközben szorosabban fogta közre az övéhez képest hatalmas kezet.

Lana léptei egyre szaporábbak lettek, így elkerülhetetlen volt, hogy orra ne bukjon a bicegése miatt. Miközben elesett úgy húzta magával Deant is, így az teljes testével rá nehezedett. A lány idétlenül nevetni kezdett, majd látván a fiú elsötétedő szemeit feltornázta magát álló helyzetbe, mialatt Dean izmos vállaiban kapaszkodott meg. Dean nem bírt magával, újra elöntötte őt a düh, amikor olyan érzések bukkantak fel belőle, melyek azt sugallták, hogy borzasztóan kívánja a lányt.
- Elárulnád, hogy hova a francba akarsz elcipelni? - kérdezte ellentmondást nem tűrően.
- Egy helyre - fonta össze maga előtt a karjait Lana, miközben közelebb lépett a fiúhoz.
- Na ne mond- fröcsögte Dean és összehúzott szemekkel nézett a lányra, aki elé lépett és határozott mozdulattal eltakarta a szemét. - Mi a...? Mi a bánatot művelsz? - kérdezte ökölbe szorult kezekkel, miközben a düh átjárta egész testét.
- Csitt! - parancsolt rá hitetlenül Lana, és ezzel a hangnemmel meglepetésére még a dühvel birkózót is elhallgattatta. Újra megfogta annak kezét, és ismét húzni kezdte. A fák susogása vette őket körbe, egészen addig míg vízcsobogást nem hallottak meg a közelről. Lana elvigyorodott, és Dean mögé lépett.

- Most lépj előre egyet. - mondta nyugodt hangon, és mivel a fiú nem látott semmit tette amit mondott a szőkeség. A lány levette az apró anyagot, mely eddig Roberts szemét takarta, és hagyta hogy az most ól körül nézzen. Dean pislogott párat, majd leesett állal nézett körbe. A hely ahová Lana vezette elvarázsolta őt. Egy apró vízeséssel találta magát szembe, melyből kristálytiszta, kék víz zubogott az azt körülvevő kisebb szikladarabokra és magába a tóba, mely elterpeszkedett a táborhelyüknél is.
- Na mit mondasz?
- Káprázatos. - suttogta a fiú, miközben szemei felcsillantak, ahogyan a zuhatagot fürkészte. Lana elvigyorodott és magabiztos léptekkel a fiú elé lépett karjait átfonta a nyakán és félre döntött fejjel fürkészte annak dühös tekintetét.
- Valami gond van? - kérdezte mosolyogva a lány.
- Megmondtam neked, hogy akadjál le rólam, mégsem azt teszed. Úgy látom hogy túlságosan nehéz a felfogásod! - mormogta bosszúsan Dean, miközben Lana kezeiért nyúlt, hogy azokat lehámozhassa magáról.
- Én pedig úgy látom, hogy te sem hajtod túl magad azért hogy elkerülj, nem de Mr. Hajnalieset? - mosolygott rá kacéran a lány, és élvezte a látványt, ahogy Dean összeszorította a száját és a szeme is sötétedni kezdett - a dühtől vagy attól hogy eszébe jutott a hajnal, miközben éhező vadként vetette magát a lányra - ki tudja milyen okból.
- Az csak egy baleset volt.
- Valóban? Akkor miért kértél tőlem bocsánatot? Miért is néztél rám vágytól fűtött tekintettel? És egyáltalán miért dühödtél be mikor megálljt parancsoltam? - vonogatta a szemöldökét Lana, miközben vigyor terült el az arcán.
- Ez nem így volt! - dühöngött a fiú, miközben megrántotta a lány derekát, aki így közelebb került hozzá. Dean szája pár milliméternyivel távolabb állt Lana ajkaitól, amiről még mindig nem lehetett lemosni a mosolyt, mivel tudta, hogy most megfogta a fiút.
- Tényleg? Akkor hogy volt Dean? Magyarázd el!
- Tudni akarod szöszi? - vonta föl a szemöldökét a fiú is, és lecsapott az ajkakra melyek megadóan szétnyíltak a Dean által okozott ostromtól. Lana egyre inkább közeledett a fiú felé, és csaknem belepréselte magát annak testébe, így az kénytelen volt hátrább lépni.
- Igen tudni akarom! - bólintott és igyekezett a fiú kezeit egyre inkább távolabb tartani magától. Viszont a szőkeség egyre inkább a fiú mellkasát nyomta gyengéden el magától, így folyamatosan hátrált, és ez addig ment míg bele nem zuhant a zubogó vízesés alá. Lana hatalmas nevetésben tört ki ahogyan meglátta Dean meghökkent tekintetét a nem várt eséstől. Pár másodperc erejéig tartott, amíg viháncolt a parton, viszont mikor már több perce nem bukkant fel a fiú a víz rejtekéből megijedt. Azonnal Dean után vetette magát s próbálta előkeríteni épségben. Levegőért kapkodva felbukott a vízből, majd újra lemerült, ám a fiúnak nyoma veszett.

33. fejezet - Hónapok múltán

A pláza általában a nagy nyüzsgésről szól, ahol több száz ember próbál valami olyat vásárolni, amivel meglepheti magát vagy szeretteit. Azonban ez a hat jelenlévőt abszolút nem érdekelte. Észre sem vették a tömeget csak egymást bámulták és várták, hogy valaki végre megszólaljon és véget vessen az immár kínos csöndnek. Dean csak állt semmit sem értve, miközben fejét kapkodta ide-oda, míg szerelme görcsösen kapaszkodott a karjába és próbált lenyugodni Nickkel együtt, akit még mindig sokkolt, hogy bátyja immár nős emberként megy számba. Lia tulajdonképpen csak próbált egy helyben maradni, anélkül, hogy esetleg olyat csinálna, amit nem lenne szabad. A hosszúra nyúlt csöndet végül Rosalie, az Evans lány anyja szakította meg. Lana hogylétét érdeklődte, amire a lány csupán csak megvonta a vállát, de egy pillanatra sem vette le a szemét anyjáról. Döbbenten állt előtte, nem tudta, hogy mit tegyen. Rosa felbukkanására még nem volt teljesen felkészülve. Állkapcsát összeszorította és próbált egy kedves mosolyt varázsolni önmagára.
- Szia Rosalie! - suttogta olyan hangerővel, ami épp hogy csak megütötte anyja fülét, az teljesen elmosolyodott és széttárt karokkal lépett oda a szőkeséghez, majd anyai ölelésébe zárta. Lana még mindig megrökönyödve állt és hagyta hogy a nő szorosan karolja át, majd nagy kínkeservek árán felemelte a karját és az anyja nyakába borult. - Hiányoztál kincsem. - mondta a nő, mire Lana elmosolyodott és hozzádörgölőzött a már évek óta nem látott anyjának. Szerette őt, úgy ahogy egy lány szeretheti az anyját, csak hogy a válást követő megszakított kapcsolat sok mindent tönkretett. De ennek ellenére is bízott benne, hogy még ha ennek kicsi is az esélye, viszont újra egy családot alkothassanak.
- Nekem is te! - eresztette el Rosaliet a szőkeség és szélesen elmosolyodva ölelte át őt újra, ahogyan egy barátot szokás. A meghitt újratalálkozást Dean torokköszörülése zavarta meg, aki eléggé zavarban volt és nem tudta, hogy mit kellene tennie. Természetesen szerelme vette a célzást és azonnal elhúzódott édesanyjától és átkulcsolta a fiú kezét, aki valamelyt a lány érintésére megnyugodott. - Anya, had mutassam be neked a szerelmemet, Deant. Dean, ő itt az édesanyám. - mutatta be őket egymásnak. Dean kedvesen elmosolyodott és bizonytalanul bólintott, majd a nő kezéért nyújt és mindenkit meglepve egy udvarias kézcsókot lehelt Rosa kezére, aki szintén meglepődött a kedves gesztuson. Valójában Roberts még saját magát is meglepte, de úgy volt vele, hogy jövendőbeli anyósának ennyivel tartozik, bár nem mintha tervezte volna még, hogy feleségül vegye a lányt.
- Tudom, hogy te vagy Dean. Hallottam már felőled. - pillantott a fiúra az asszony. Roberts felhúzott szemöldökkel várta, hogy a nő megmagyarázza, hogy mégis honnan ismerheti őt. - Lana apjával beszélgettem telefonon, aki értesített, hogy a lányom egy újabb udvarlóval büszkélkedhet. Örülök, hogy végül összejöttetek, szép párost alkottok. De mindenek előtt nekem is be kell mutatnom valakit. - fordult a férjéhez, akinek megragadta a kezét és a lánya elé vezette, aki gyanúsan méregette a pasit. 
- Ne számítsatok túl nagy durranásra. - dörmögte Nick, miközben farkasszemet nézett testvérével, aki nagyon élvezte, hogy bosszanthatja öccsét. 
Rosa mosolyogva figyelte, ahogyan a lánya felhúzott szemöldökkel bámulta a férfit, akiről még azt sem tudta kicsoda. 
- Lana drágám, had mutassam be neked Mike Mortimert, a férjemet. 
A férfi kedvesen elmosolyodott és a lány kezéért nyúlt, hogy megrázhassa, azonban a lány nem hogy megmozdulni, még pislogni sem pislogott. Dean tudta, hogy Rosa ezzel transzba ejtette Lanat, aki kikerekedett szemekkel bámult a férfira, aki továbbra is csak mosolygott, mint általában. 
- A férjedet? 
- Igen, pár hónapja vagyunk házasok. Nagyon jól megvagyunk. És tudom, hogy mire gondolsz. - halkult el a hangja, közben bűnbánóan nézett a lányára. - Sajnálom, hogy titeket nem értesítettelek, hogy újra férjhez megyek vagy hogy nem hívtalak meg, de ezt nagyon szűk körben tettük. Hárman voltunk, Mike, a pap és én. Nem igazán akartunk senkit sem ezzel felzaklatni.
Rosalie őszintén beszélt, ez lerítt róla. 

Pár órával később a család szét vált. Illetve csupán Rosalie és Mike távozott annak fejében, hogy Aaront valamit Adamet is értesítsék itt létükről és persze, hogy később is összefuthassanak, ha a helyzet úgy adódik. Lana igazán örült, hogy édesanyjával újra találkozhatott, annak viszont már kevésbé, hogy az asszony férjhez ment. Ezek szerint az, hogy ők újra egy család lesznek már nem lesz aktuális, mivel mindenki megy a saját feje után és teszi azt, amit jónak lát. Tulajdonképpen így volt ezzel Aaron és Ashley is, akik minden egyes percüket együtt töltötték. A szenvedélyes éjszakák, a megértő ölelések, a csintalan mosolyok és a száz százalékban kimerülő szerelem vette át mindennapjukat. Tulajdonképpen nem hazudok, ha azt mondom, hogy igen, ők nem is tudtak volna már egymástól külön élni. Tisztelték egymást, ahogyan tényleg csak az igazi szerelmesek tudják a másikat. És nyoma sem volt a megszokott tini drámáknak vagy éppen a felelőtlenségnek, hiába várná el ezt egy olyan macsótól az ember, mint Aaron. Ashley a kislányos valójával visszatartja a fiút attól, hogy az olyan nagy hülyeségekbe keverje magát, mint amilyenekbe a velük egykorúak szokták. Azonban nem kell féltenie senkinek sem a kis Emilyt, nem hazudok, ha azt mondom, hogy ő életre szóló barátságot kötött Adammel, aki hiába dupla sőt tripla annyi idős, mint a lány, de úgy beszél vele, ahogyan egy felnőttel szokás, ezért a Roberts lány a legfontosabb személyek egyikének tartja magát, ami ha úgy vesszük, ez a természetes dolog az ő korában, de másoktól ellentétben ő különlegesnek is tartja magát, amiért egy huszonéves a legjobb barátja. 

Leonard feltűnően feszült volt az utóbbi napokban, hetekben ugyanis ő már tudta, hogy volt felesége férjhez ment a tudta nélkül és ezt a tényt nem tudta elfogadni. Ezt közölte vele a telefonon is a nő, amitől a túlontúl nőtt feszültsége miatt el is dobta a telefont és addig roncsolta, amíg az darabjaira nem tört. De ez nem ment így neki. Nem, hogy a nő ilyen könnyen túl tette magát a tizenhét éves házasságukon. Igaz, hogy nem szerette már Rosaliet és az se őt, de a birtoklási vágya a férfinak túlságosan is nagy volt. Habár tudta uralni magát, de muszáj volt, hogy szerezzen valaki mást. Ezért levetkőzve gátlásait egy szórakoztató bárba ment az egyik este, hogy egy éjszakára magáévá tegyen egy nőt, aki nem fogja a feleségére emlékeztetni. Egy öltönynadrágon és egy ingen kívül nem igen vett föl mást, talán csak a gőgös magatartását. 



Hónapokkal később 

Dean éppen otthon volt és próbált valamelyt a szobájában rendet rakni, illetve,  hogy legalább úgy látszódjon hogy rend van. Azonban ez kevésbé sikerült neki, ezért maga mellé teremtette a kis Emilyt, aki ahelyett hogy segített volna, inkább parancsolgatásokba kezdett. Ezt ide, azt oda, persze, aztán a fiú pedig fél őrült módjára szaladgálhatott. A szennyest kétszeres fordulóval tudta csak kivinni, ugyanis már lépni tudott attól, amit mondjuk az édesanyja, Mary annyira nem díjazott, de hát ha a fiának nem volt rá ideje. Aztán hirtelen jött a mentősereg, akarom mondani a feltartósereg. Emily legjobb barátja, Adam egy meglepetést hozott a lánynak, illetve a lányt akart a meglepetéshez vinni, amibe természetesen a szülők bele is egyeztek, mivel nagyon a szívükhöz nőtt már a három Evans, főleg tudván, hogy ezek közül kettő valószínűleg a család tagja is lesz idővel. A meglepetést tulajdonképpen Emily kivételével az egész ház tudta. A város leghatalmasabb állatkertjébe készültek elmenni. Dean természetesen örült neki, hogy testvérének örömöt szerez Adam, annak viszont már kevésbé, hogy elviszi őt tőle és így megint nem fog haladni a pakolgatással. Azonban bő három óra elteltével mégis csak sikerült elérnie a hatást, miszerint rend lett. Tulajdonképpen azt hitte, hogy varázsütésre történt a dolog, mert közben annyira elmerengett, hogy azt sem vette észre, hogy végzett. Habár nem három óra alatt tervezte el, de végül is a végeredmény számít. Az immár tizenkilenc éves fiú a barátnőjéhez igyekezett az állatok etetése valamint a zuhanyzás után. Azonban, mint kiderült nem csak Adam tartogatott meglepetéseket az egyik legkedvesebb Robersének. Ahogy Dean átlépte Lana szobájának küszöbét, a lány rögtön a nyakába borult és egy elnyújtott heves csók után tért csak a lényegre. Kedvesen elmosolyodva rebegtette meg a pilláit, majd Dean vigyorát követően ült le csak az ágyra. 
- Szívesen mondanám neked, hogy most azonnal borulj rám és legyünk egymáséi, de előbb mondanom kell valamit. - pirult el, majd két kezét háta mögé téve az ágyra támaszkodott. - Elbeszélgettem kicsit a szüleimmel, valamint a tieiddel is elég részletesen. Nem tudom te hogy vagy vele, de az, hogy lassan már fél éve együtt vagyunk, nekem többet jelent mindennél, mert jobban szeretlek, mint bárki mást a Földön. 
- Lana, mondj újat. - forgatta meg szemtelenül a szemeit a fiú, mire a lány vigyorogva hozzá vágta az egyik párnát. 
- Ne szemétkedj, mert megjárod!
- Alig várom hercegnő. - incselkedett vele, azonban Lana újra a tárgyra tért. 
- Tudod nagyon jól, hogy hogy értem ezeket a dolgokat. Sokat szenvedtünk azért, hogy végre összejöjjünk és arra gondoltam, hogy esetleg magasabb szintre emelhetnénk a kapcsolatunkat. És mivel már betöltöttem a tizennyolcat, arra gondoltam, hogy...
- Lana, még nem hinném, hogy készen állunk a házasságra. - váltott komoly hangnemre Dean is. Azonban pár pillanattal később a lány tekintete miatt méretes idiótának tartotta magát. 
- Nem is arra gondoltam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy még nem köthetjük ilyen mértékben össze az életünket. Erre egyikőnk sincs még felkészülve. Azonban arra gondoltam a szüleink beleegyezésével, hogy mi lenne,ha összeköltöznénk? 
Dean a hallottakat követően széles vigyorra húzta a száját, miközben felcsillant szemeiben a vágy és a csintalanság minden formája. És élvezte szerelme pironkodását, amiért nem tudta, hogy ő hogyan is fog reagálni erre az egészre, mindenesetre ő gondolkodás nélkül rávágta a választ. 
- Benne vagyok. Alig várom már, hogy minden nap az ágyamban találjalak. - kacsintott rá a lányra, miközben az megkönnyebbülve és szerelmesen bújt hozzá egy szenvedélyes csók után. Aztán Dean kihasználta az alkalmat és úgy döntött egy kicsit eléri a hatást, amit úgy szeret a lánynál. Azt akarta, hogy fülig elvörösödjön. Ezért hát óvatosan a füléhez hajolt és egy kicsit megharapdálva rekedt hangon beleszólt. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire várom azt, hogy minden egyes éjszaka az ágyban, a falnak döntve, az íróasztalomon, a fürdőben és ha a brigád nincs otthon, akár a konyha asztalán esetleg a ház minden szegletében beléd élvezhessek. 
Nos, Dean tévedett, Lana tökéletesen eltudta képzelni és természetesen a várt hatás sem maradt el. 

32. fejezet - Mrs.Mortimer

Lana és Dean minden felgyülemlett szenvedélyes feszültséget bezárkózva a próbafülkébe, ki is élt. Egyre több csókkal lepték el egymás testét, míg nem kéjes sóhajok közepette elmerültek az egymásban. 

Ezalatt Nick és Lia együtt töltötték a bevásárlókörútjukat. Nicknek sikerült kiválasztani a két ing közül a megfelelőbbet, mely a fekete volt, aztán még egy új farmer és meg is volt minden. A lány valamivel bonyolultabb álláspont volt. Ruhát ruhára halmozott, ami közül még ki kell választani a legtökéletesebbet. Másfél óra elteltével határozta el magát, hogy rábólint az egyébként még az elején is legjobbnak bizonyult ruhára, mely egy egyszerű szilvakék egybe ruhában merült ki, a mellrésznél gyöngyözött résszel. Amíg ő ezekkel bajlódott, addig Nick a tömeget fürkészte. A lány látta rajta, hogy valamit keres, tekintve a férfi csillogó kék szemeit. 

- Mit nézel ilyen meghitten? - lépett oda hozzá, azonban kérdése süket fülekre talált. A férfi elmerült a saját kis világában. A lányt bosszantotta, hogy nem figyelt rá, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve oda hajolt Nick füléhez és beleharapott, amire a férfi egy pillanat alatt feleszmélt. 

- Te megőrültél? - kapott a füléhez gyorsan a Mortimer fiú és gyorsan felpattant a helyéről, ahol eddig ült, nem is figyelve a lányra. Lia vigyorogva keresztezte a karját és melle elé helyezte. 

- Nem figyeltél rám! - vonta meg a vállát a lány, amire Nick értetlen fejet vágott. - Beszélhetek én neked, de azt sem tudod, hol vagy annyira el vagy merengve.Kérdezem miért, és mi a reakció? Néma csend! - gesztikulált a lány, olyannyira, hogy félő volt, hogy Nick most látja a világot utoljára, mert Lia egy perc alatt lerendezi. 

- Semmi közöd hozzá, mivel úgy is csak kinevetnél! - húzta fel az orrát sértődötten a srác.  

- De szánalmas vagy! - fintorgott a lány. - De most komolyan. Kit néztél? - húzódott közelebb Nickhez, aki látta rajta, hogy semmi gúnyolódás nincs a lány hangjában. 

- Őt. - biccentett oldalra, ahol az ékszer részleg volt. Egy férfi háttal állva nézegette a női bizsukat. Csokoládébarna haja volt és egy fekete bőrkabátot valamint egy sötét farmert viselt. 

- Ijesztően fest. - állapította meg a lány és közelebb húzódott Nickhez, aki automatikusan átkarolta őt. Első látásra talán úgy tűnhettek, hogy a világ legszebb párosa, ha megismerték őket együtt, akkor pedig úgy tűnhettek, mint a világ legidiótább párosa. De ha tudják, hogy ők valójában, mármint úgy igazából, hogy milyenek, akkor rájöhettek, hogy olyanok, mint két testvér, akik néha megkívánják a másikat, de az a fellángolás hamar eltűnik és folytatódik minden a maga rendjén.

- És túl ismerős. - mondta, miközben száját egy könnyű fintorra húzta. Valóban ismerős volt neki a férfi, már csak azt kellett volna megtudni, hogy kire is pontosan. Minden kétséget kizárt, amint a férfi megfordult. Nick elképedve, teljesen lesápadva szorította meg a lány derekát, valamint amikor a férfival felvette a szemkontaktust nyomban megfeszült az egész teste. A férfi egy könnyed mosollyal intett Nicknek, aki csak bólintott egyet és semmit sem tett. 

- Nick, ki ez? - fordult felé Lia. 

- Senki! - dörmögte a férfi, miközben odaért hozzá a másik. 

- Sziasztok! - köszönt és fél oldalasan mosolygott a még mindig egymást átkaroló párra. - Úgy látom Nicky meglelted életed társát. Szóval már kinőttél a pasizásaidból. Ideje volt. - húzta ki magát, közben pedig egy levakarhatatlan mosolyt varázsolt magára. 

- Mit keresel itt? - kérdezte gorombán Nick. Lia tágra nyílt szemekkel bámult a férfira. Még soha nem beszélt így senkivel sem, vajon ki lehet ez a tag, hogy ennyire udvariatlanul viselkedik vele? 

- Talán nem lehet a plázában tartózkodnom? - húzta föl a szemöldökét a férfi, közben pedig látványosan méregetni kezdte Liát, akit Nick egyre jobban szorított. Mellette a lány úgy festett, mint egy riadt kis cica, akit a hős bármikor, bárhol megment és egy érintésével lenyugtatja.

- Ne stíröld a barátnőmet! - dühödött föl Nick és automatikusan a háta mögé tolta a lányt, aki elképedve bámulta őt. 

- Nyugi van, csak megnéztem, hogy kit választottál magadnak, hogy elhagyd a szánalmas kis csajos stílusodat. Mellesleg azért vagyok itt, mert a feleségemet hoztam el. 

 - A kidet? - kerekedett el a Mortimer fiú szeme és úgy érezte menten elájul a hirtelen jött információtól.

- Talán nem hallasz jól? A feleségemet! Sajnálom, hogy kihagytalak az esküvőmről, de eléggé zárt körű volt! - kacsintott Nickre, aztán amint meglátta a feleségét oda vezette őt is. A nő láttán Nicknek és Liának a szó szoros értelmében az álluk a padlót súrolta. 

- Mrs. Evans? - kérdezte Lia, miközben már a telefonjáért nyúlt, hogy ha felhívni most rögtön nem tudja, de legalább egy sms-t írjon Lananak, hogy most azonnal jöjjön ide. 

- Óhh... Lia, már hála istennek nem vagyok Leonard felesége, tehát nem vagyok ezáltal Evans sem. Szólíts csak a rendes nevemen, ahogyan régen is. Rose. - mosolygott rájuk a nő, majd férjére tekintett és még hatalmasabb vigyor terült el az arcán. - Vagy ahogyan mostanság említenek, Mrs. Mortimer. 
- Mrs. Mortimer? - húzta föl a szemöldökét kíváncsian Lia. - Mortimer, mint Nick? 
- Ahogy mondod szép lány! Vagy már mondhatom, azt, hogy menyem? - pillantott rá Nickre a férfi és egy letagadhatatlan Mortimer mosollyal kápráztatta el testvérét, akit már a hányinger kergetett.
- Te Nick testvére vagy? - pillantott az előttük álló férfira a lány, majd a fejét kapkodta a testvérek között. Nick csak a száját húzta el, míg bátyja bólintott.
- Hadd mutatkozzam be kishölgy! A nevem Mike Mortimer, a pasid bátyja, valamint a mellettem álló gyönyörű nő férje. Te pedig ki volnál? 
- Natalia White, a mellettem álló férfi barátnője és a feleséged lányának legjobb barátja. - húzta ki magát Lia. Nos, nem tudta mire megy ki a játék, hogy neki Nick szerelmét kell alakítania, de rajta ne múljék, bele megy. Hátha valami érdemleges is kisül belőle, amit talán érteni fog,mert most minden zavaros. 
- Értem. Gondolom Nicky is a lánya barátja.
- Az. És a nevem Nick, te barom! - sziszegte a fiatalabbik Mortimer, közben nagyot sóhajtva a koromfekete hajába túrt. 
- Mi a fene folyik itt? - jelent meg Dean, Lanaval a nyomában. 
- Helló Dean! - köszönt Rosalie a fiúnak, aki felhúzott szemöldökkel méregetni kezdte őt. Ismerős volt a szőke hajzuhatag és a melegbarna szemek, de ezen kívül minden ismeretlen. És mégis honnan ismeri őt a nő? - Szia kicsim! - pillantott a nő egy szem lányára, aki idegesen szívta be a levegőt, majd fújta ki és próbált a hirtelen jött sokktól lenyugodni. 

31. fejezet - Idióták

Nick és Lia újabb csatákat vívtak egymással a konyha közepén. A vita tárgya ezúttal egy kakaós csiga volt. Nem zavartatták magukat azzal, hogy több is volt a tálban, de mind a kettejük ugyanazt a darabot nézte ki magának. Persze, hiszen az a ’csokisabb’ mindközül.

-      Add már ide! Én néztem ki magamnak előbb! – húzta el Nick a kakaós csigát, amiről leszakadt egy darabka, azt gyorsan behabzsolta és kérte a többit.

-      Én vagyok a lány, ezért te, mint kedves úriember szépen nekem adod! – mondta a maga igazán a barna szépség.

-      Ó, hát persze! – gúnyolódott Nick és összehúzott szemekkel nézte az elégedetlen lányt. – Ilyenkor úriember vagyok, bezzeg, amikor olyasmit teszünk, ami neked nem kedvező, akkor már egy állat. Micsoda irónia. – sóhajtott fel egykedvűen.

-      Ne sajnáltasd már magad! Add már ide!

-      Oda adom, ha enyém lehet a közepe! – vigyorgott rá Nick és kék szemei felcsillantak a lány pipacsvörös képe láttán, mely a haragra gerjedését jelezte.

-      Az a legfinomabb része! Tényleg ekkora idiótának nézel? – kiáltotta a lány és támadó állásban húzta maga felé a kakaós csigát.

-      Igen! – nevetett fel hangosan a férfi és keze helyett inkább szájával kezdte húzni. Természetesen így egy jókora darabot leharapott és még a közepét is sikerült becserkésznie. A kakaós csigán így már volt egy nagy harapásnyom és a közepe is hiányzott.

-      Undorító vagy! – fintorodott el a lány, majd a maradékot ő is megette.

-      Az előbb még úriember voltam.

-      Megpróbálnátok egyetlen egyszer úgy tenni, mintha normálisak lennétek? – szólalt meg az eddig csendben őket figyelő Dean, aki Lanat várta a lépcső aljában, ahonnan balra a konyha nyílt.

-      Ilyenek vagyunk. – vonta meg a vállát Lia és rávigyorgott a fiúra, ami eléggé furcsán vette ki magát, mivel a lány fogain még mindig ott voltak a csoki maradékok.

-      És én vagyok undorító! – fintorodott el Nick, majd tekintetét Deanre szegezte.

-      Amúgy ti most együtt vagytok? – kérdezte Roberts, mert ha a válasz igen, akkor ennél furcsább párost még életében nem látott, ha pedig nem, nos, akkor se látott még ilyet. Múzeumban illő idióták.

-      Majd pont vele! – nézett végig a lányon, aki felhúzott szemöldökkel és karba tett kezekkel kérte ki magának az előbbi mondatot.  – Nem az esetem. – kontrázta a kék szemű férfi, miközben ujjaival koromfekete hajába túrt, közben Lia felhorkantott.

-      Még szép hogy nem vagyok az eseted! Még csak az kéne!

-      Oké, hát ti tudjátok! Nekem mindegy, csak úgy tűnt, mintha… - felelte Dean, azonban rögtön belészorult a szó, amikor Nickre pillantott, aki egyenest őt méregette. Megszokta már, hogy feltűnően bámulják az emberek, de azok legtöbbször vagy lekicsinylő nézéssel vagy pedig az a szokásos ’Lana nézés’, hogy mindjárt elájul, ha csak a férfi ránéz. Azonban Nick pillantása még őt is zavarba ejtette. A Mortimer srác mintha fel akarta volna őt falni a tekintetével, ami valljuk be, eléggé bizarr. – Haver te mi a fészkes fenét csinálsz?

-      Megnézlek magamnak. – felelte vállvonogatva a fiú. Lia amint rájött, hogy Nick hogyan is értette a mondatot hatalmas nevetésben tört ki. Könnyei utat törtek maguknak és hasát fogva viháncolt. – Ne nyeríts már! – intette le a Mortimer fiú.

A hatalmas zajra Lana is letipegett a lépcsőn Dean legnagyobb örömére.

-      Mi folyik itt? – nézett szét a körülötte lévőkön. Nem döbbentette meg a látvány, Lia mindjárt meghalt annyira nevetett, Nick éppen a pasiját méregette, Dean arcára pedig kiült a ’húzzunk innen’ arckifejezés. Valahogy erre is számított. Magában megmosolyogta az egészet, majd magára öltötte a vezető szerepét. Robertshez lépett és átkulcsolta a kezét, akinek termete mellett törpének tűnt, keze pedig elveszett a fiúéban, mégis, mintha egymásnak lettek volna teremtve.

-      Lia, Nick külön kocsival jöttök vagy velünk? – kérdezte, miközben Dean imádkozott az előbbi válaszért, viszont imája süket fülekre talált.

-      Veletek.

-      Akkor menjetek a kocsiba! Én még beszélni szeretnék Deannel. – pillantott a fiúra, aki felhúzott szemöldökkel vizslatta a lányt, aki csak rákacsintott. Azonban a két lábatlankodó, mintha meg sem hallotta volna, hogy mit mondott az előbb a szőkeség.

-      Idióták! A kocsiba! – adta ki a rövid utasítást Roberts. Nick azonnal engedelmeskedett neki, aztán Lia követte a fiút, de úgy döntött fáradalmas kimenni a saját lábán, így Nick nyakába ugrott és elszállítatta magát.

-      Át kellene venned a vezető szerepét! Rád jobban hallgatnak, mint rám! – mosolygott Lana, miközben átkarolta a fiú nyakát, aki reflexből a lány derekáért nyúlt.

-      És hol kapok még vezető szerepet? – vonogatta a szemöldökét utalva a történtekre, amibe Lana az orra hegyéig elpirult. – Meleged van Piroska?  – vigyorgott rá a lányra, aki zavarában már nem tudta mitévő legyen, ezért a földre szegezte tekintetét. - Nézz a szemembe! – emelte meg a lány arcát állánál fogva. – Tudod milyen szép vagy, amikor elpirulsz? – mosolygott rá Dean, miközben barna szemei szerelmesen csillogtak le a lányra. Közel hajolt hozzá, és szenvedélyesen tapadt rá a lány ajkára, aki már nem tudta türtőztetni magát. Teste minden porcikáját hozzápréselte a fiúéhoz, aki éhesen szívta be az alsó ajkát. Kezei a lány fenekéhez mintha odatapadtak volna, erősen megmarkolta, majd ha lehet még közelebb húzta magához Lanat és férfiasságát a lány lábához dörgölte.

-      Tudod te milyen hatással vagy rám? – nézett a lányra enyhén ködös tekintettel. A szőke szépség vidáman felkuncogott, amint megérezte szerelme szerszámát. – Szóval még ki is nevetsz?

-      Természetesen Mr. Roberts!  Mi mást tehetnék?

-      Na, megállj! – csiklandozta meg a derekát a szőkeségnek, aki hangosan felvisított és fulladozva próbált elmenekülni a fiú karjaiból, aki erősen tartotta őt.

-      Dean! Állj le! – nevetett, közben a Roberts kezeit próbálta valami úton-módon levarázsolni magáról, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Pillanatokon belül Nick rontott be az ajtón, hogy hol vannak már, másrészt pedig sikítozást hallott.

-      Valami baj van?  - tépte föl az ajtót, viszont amint meglátta az immár félmeztelen Deant és a kócos hajú Lanat, rögtön vigyor kúszott az ajkára. Fantáziája rögtön elkalandozott abba az irányba, ahol kiderült volna, mi történt volna, ha ő nem lép közbe?

-      Te miért nem vagy a kocsiban? – nézett rá Dean szigorúan. – Menj vissza és hagyd a felnőtteket játszani! – ölelte magához Lanat.

-      Igenis apu! – vágta magát vigyázz állásba a srác, és kislisszolt az autóhoz elújságolni a hírt Liának, hogy mit látott.

-      Tudod, tényleg olyan vagy, mintha az apjuk lennél! – mosolygott rá kedvesen Lana és büszkén húzta ki magát. –De most már mennyünk! – vette vállára a kis táskáját a szőkeség és Deannel kézen fogva indultak az autóhoz, ahol Dean állítása szerint a vadállatok várták őket.

Félórás autókázás után értek oda a plázába, ahová Lia úgy repült befelé, mint a madár. Nick is örült az érkezésnek, míg Lana és Dean nyugodtan, lassan léptek be az üzletbe. Nos, a plázázás sem úgy működött, ahogyan azt ők elképzelték. Nem az volt az első, hogy ruhákat nézegetnek és megnézik kin mennyire áll jól. Először meg kellett keresni a jó madarakat, mert azok amilyen szerencsétlenek a fél üzletet felforgatják csak azért, hogy ne egy, hanem két egyforma ruhájuk legyen.  

-      Nem hagyhatnánk, hogy vásárolgassanak maguknak? Mi meg elleszünk itt ketten! – ölelte át hátulról Lana derekát Dean, miközben beleszippantott a lány vaníliaillatú hajába.

-      De mi van, ha felforgatják a boltot, mert épp fogócskáznak, mint az ötévesek?

-      Szerintem ezek titokban járnak, csak nem vallják be. Bár nem tudom, téged is olyan furán méreget az a Nick gyerek, a hideg kiráz tőle, amikor rám néz.– rezzent össze Dean, mintha megijedne a ténytől, hogy a férfi ránéz.

-      Biztosan állíthatom, hogy nincsenek együtt. Engem nem kell féltened és féltékenykedned sem. Nekem viszont annál inkább. – kuncogott Lana és hátsóját Robert combjához nyomta, aki felmordult ezt érezve.

-      Hogy érted ezt?

-      Nos, Nick nem igazán az a fajta fiú, akikkel te barátkozol. – mosolygott Lana, főleg amikor Dean egyetértően bólintott. Valóban nem ilyen ’idiótákkal’ barátkozgat. – Viszont meg van az oka, hogy miért viselkedik így. Neki kicsit más hajlamai vannak. Szóval, egyszóval, ő nem a nők iránt vonzódik. – kuncogott fel újra a lány, mikor meglátta szerelme mindent értő arcát.  Az lefehéredett és fáradt arccal nézett a lányra.

-      Ez most komoly?

-      Halálosan. – emelte meg a kezeit Lana megadóan. – De ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Liát vagy magát Nicket.

-      Én azoktól semmit nem kérdezek! – rázta a fejét nevetve Dean és el sem akarta hinni, hogy a konyhában miért bámulta őt ennyire feltűnően a Mortimer srác. – Én meg még azt hittem, hogy valami más problémája van. Te jó ég!

-      Igen. Én is hasonlóan reagáltam először, amikor ezeket megtudtam, csak hogy az már régen volt. Még kisgyerekkorunkban. Már akkor látszott, hogy ő más, mint a többi srác. Először azt hittem szerelmes vagyok belé, ezért hittem különlegesnek, de mint kiderült az az érzés teljesen más, egyszerűen csak furcsa volt.

-      Volt? Még mindig az. A lehetségesnél is furcsább. – fogta a fejét a fiú, majd átkarolta a lány nyakát és együtt vetették bele magukat a ruhák választásába.

Ezer meg ezer ruhadarab feltúrása után bukkantak rá Lana égő vörös egybe ruhájára, melyhez egy fekete magas sarkú és öv társult, valamint a lány piros táskája.

-      Olyan gyönyörű vagy! – állt föl Dean a székről, melyre már több mint másfél órája telepedett le és bámulta az öltözködő Lanat, aki pörgött forgott egyes darabokban.

-      Te sem panaszkodhatsz! Ez az öltöny olyan szaggatnivalón áll! – nyalta meg ajkát a lány és figyelte, ahogyan Dean éhségtől kopogó szemét az ajkára irányítja.

-      Akkor talán próbáljuk ki, hogy milyen az anyaga a kis vöröskédnek. Szerinted elszakad, hogyha egy próbafülkében próbálom levarázsolni rólad? – vigyorgott a lányra, aki már hátrált az említett hely felé, közben egy lopott puszit adott a fiúnak.

-      Meglátjuk! – kacsintott Deanre, aki már nem bírt magával. Ismét Lana szájához hajolt, ám a puszi helyett ezúttal izgatóan, éhesen csókolta őt. A nyelvével újra és újra felfedezte a már jól ismer szájat és a málna ízű ajkak nyári zamatát. A szálkás izmú férfikarok könnyedén ölbe kapták Lanat és Dean a csípőjére ültette őt.

-      Nocsak, már megint huncutkodni akarnak! – jelent meg Nick vigyorogva a hátuk mögött.

-      Már megint mit akarsz? – dühödött fel Lana és az éppen kezébe eső dolgot hajította a férfinak, ami ez esetben egy vállfa volt, ami elől a Mortimer srác egyszerűen elhajolt.

-      Csak kérdezni akartam, hogy szerintetek melyik áll jobban. A fekete vagy a kék ing, - emelte meg az említett ruhadarabokat a férfi – de úgy látom, elfoglaltak vagytok, szóval hagylak benneteket!

-      Azt jól tennéd. – dörmögte Dean.

-      Amúgy, mizu Dean? – mosolygott rá a Mortimer srác kíváncsian.

-      Nem vagy az esetem. – nézett vissza rá szikrákat szóró szemekkel, majd Lanara pillantott. – Vele ellentétben. Szóval tehetnél egy szívességet!

-      És mi lenne az? – nézett vissza rá értelmetlenül a férfi.

-      Hogy húzz a fenébe! – mondta értelemszerűen Dean, amire Nick csak egyszerű bólintással és szégyenlős mosollyal válaszolt, majd amilyen gyorsan csak lehetett el is tűnt onnan.  – Idióta! – dörmögte az orra alatt ma kitudja hányadjára Roberts. 

A folytatás 5 komment után érkezik!