Lana szeméből egy apró könnycsepp hullott ki az örömtől, hogy végre megtörtént. Kimondta. Szereti. De még maga sem volt biztos abban, hogy hihet - e neki, hisz annyiszor becsapta már. Adj neki egy esélyt! - Súgta a szíve.
- Azt mondtad nem akarsz szerelmes lenni. - pillantott a fiúra, aki összevont szemmel nézett rá, és nagyon úgy tűnt, hogy a fejében kavalkád van.
- Nem is akarok. - sóhajtotta, miközben közelebb araszolt a lányhoz, és fél centiméter választotta el az ajkukat. Testük olyan szinten összesimult, hogy az ember azt hinné, hogy mindig is egymásnak teremtette őket az isten. - De azt egy szóval sem mondtam, hogy nem vagyok. - suttogta Lana fülébe, akinek egy apró mosoly kúszott az arcára. - Fogalmam sincs mikor történt. Utálom a Cupidókat, de úgy néz ki az egyik céltáblának képzelte a fenekemet. Lehet azért zsibbadt el annyira a buszon.
A szőkeség válla rázkódott a nevetéstől később pedig már kiszakadt belőle és szemét törölgetve próbált elhallgatni, ezt hallván Dean elvigyorodott.
- Mondtam már, hogy fantasztikus nő vagy?
- Eddig a szánalmas jelzőt használtad. - pillantott a fiúra, aki szomorúan elmosolyodott. - Fájt, hogy ennyire szerettelek, mert ha rád néztem láttam, hogy téged ez egyáltalán nem érdekelt. Ennél pokolibb érzés talán nincs is.
- Sajnálom. - búgta a fiú és szíve mélyén legszívesebben a fejét a falba verte volna, azért mert így bánt a lánnyal. - Gyűlöltelek, azért aki vagy. Amiért azt hittem tönkre akarsz engem és a családom tenni, holott mindennek hátterében apád állt. Gyűlöltem az összes gazdag embert, mert mindenki Lucyra emlékeztetett, főképpen te. De a kirándulás. Bevallottad, hogy szeretsz, megcsókoltál. Összezavarodtam, aztán volt az a se veled, se nélküled kapcsolat. Beleőrültem. Megőrültem. Szerelmes lettem. Most pedig már csak magamat gyűlölöm, amiért ilyen rohadék voltam veled. Sajnálom. Megakarlak kapni. Azt akarom, hogy az enyém légy. Szeretlek. - nyögte összeszorított szemekkel. Félt, hogy Lana most már Scott - é. Hiszen, amilyen hamar őbelé szeretett, megtehette ezt mással is.
- Szeretsz még, ugye? - kérdezte reménykedve, szeme pedig már szinte könyörögve tartotta fogva a lányét, aki a kiszáradt száján keresztül próbált oxigént préselni a tüdejébe.
- Fogalmam sincs, hogy miért, de hittem hogy léteznek csodák. Az egyik csoda éppen most teljesült, hála neked. - mosolyodott el a lány.
- Ez azt jelenti, hogy...? - csillant fel Dean csokoládébarna szeme és nyomban vigyor ült ki az arcára.
- Igen Dean. Szeretlek!
Dean egy percet sem tétovázott átszelte a milliméter távolságot és olyan szenvedéllyel és lelkesedéssel csókolta meg a szőkeséget, hogy az ha nem az ágyban feküdt volna, valószínűleg elájult volna. Újra és újra végig simította a puha ajkakat, miközben a lány belemosolygott a csókba.
- Tudod mennyit sírtam miattad?
- Eltudom képzeni. - túrt bele mogyoróbarna hajába a fiú, miközben újra erősen megcsókolta a lányt, úgy, mintha az eltörölné minden lelki fájdalmát annak. - De most már itt vagyok neked. Lana mond csak, lennél a barátnőm?
- Istenem! Persze. - tapadt a fiú szájára és csak nagy nehezen engedte el, hogy az kapjon levegőt.
A következő pillanatban megtört a csend. Hatalmas nevetés szűrődött be a szobába a folyosóról. Lana és Dean először nem foglalkoztak a kint kacagó emberekkel, de egy idő után megunták és az ajtón kikukucskálva próbálták megfejteni a nevetség okát.
- Mi a fene történt? - szólt ki Dean, mire Aaron és Ashley odakapták a viruló fejüket.
- Apa bejött hozzánk, hogy lássa "mit művelünk éppen". Aaron meg pont abban a pillanatban ahogy nyílt ajtó kipukkasztott egy lufit pont az apa orránál, aki úgy megijett, hogy hanyatt vágódott és az előbb bicegett be a szobába, mert állítása szerint fáj a feje a tinédzserektől. - tört ki újra a nevetés belőlük.
- Ügyes vagy. Ezzel most minket sem hagytál aludni. - fintorodott el Dean.
- Jaj, bátyus tudjuk hogy nem aludtatok. Odabent susmorogtatok. Hallottuk, szóval ne játszd a nagyfiút!
- Ti hallgatóztatok? - ült ki a döbbenet a fiú arcára és szikrázó szemekkel meredt a húgára és annak barátjára.
- Igen, de nem sokat hallottunk szóval átmentünk Adamhez. - röhögött fel újra Aaron. - Az unokabátyám mikor beléptünk éppen babázott, mégpedig Emily nélkül, aki éppen az igazak álmát aludta.
Lana és Dean sem bírta sokáig. Kitört belőlük is a nevetés, miközben kikászálódtak összekulcsolt kézzel a folyosóra.
- Ezzel holnap tuti szétszekálom az öcsköst. - nevetett fel a Roberts fiú, miközben Ashley és Aaron megdöbbenve nézték az összefont ujjakat.
- Lemaradtunk valamiről? - vigyorodott el a páros, ahogyan az elpiruló Lanara pillantottak és a nevető Deanre.
Dean büszkén húzta ki magát, miközben ölelésébe vonta a szőke lányt, akinek a feje rákvörös volt.
- Úgy néz ki. - bólogatott Ashley.
- Mióta? - nézett rájuk Aaron.
- Most óta. - vágták rá Lanaék, majd mosolyogva meredtek egymásra.
- Remek. - csapta össze tenyerét Aaron, majd Dean felé nyújtotta a kezét. - Gratulálok haver! A család szőke nőjére már ráfért egy lelkitárs.
- Ez a szőke buksi sokkal többet tud ám, mint a te ürességtől kongó fejed. - húzta ki magát Lana.
- Csak az a különbség, hogy nekem jól áll ha hülye vagyok. - rebegtette meg pilláit Aaron, amitől mind a négyükből kitört a nevetés.
- Mi a fene folyik idekint? Pihenni szeretnék! - csukta be maga mögött az ajtót Adam.
- Nocsak, megérkezett Ken baba! Hol hagytad Barbiet cukorfalat? - bandzsított Aaron az unokabátyjának, aki szemé forgatva indult meg a fürdő felé.
Fél órával később öten ültek a konyha asztal mellett és egy üveget helyeztek középre.
- A játék neve, felelsz vagy mersz! Akinél az üveg kupakja megáll az válaszol a kérdésre, vagy éppen megteszi amit megkell! Érthető a szabály? - pillantott körbe Ashley
Az első körben Ashley pörgetett és Deannél állt meg az üveg.
- Na bátyus, felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Rendben! Csókold meg Lanat! - vigyorodott el a lány.
Dean mosolyogva fordult a szőkeség felé, majd szorosan hozzádörgölőzve nyomta száját a lányéhoz. Simogatta, becézgette az ajkakat nyelvével, egészen addig míg Lanaból egy apró nyögés nem szaladt ki.
- Köszönjük elég lesz, nem ungabunga ízelítőt kértünk, hanem egy apró csókot. Te jó ég Ash, mi lesz ha rémálmaim lesznek? - kapott a fejéhez Aaron.
A következő áldozat Adam volt.
- Na csajszi, felelsz vagy mersz?
- Felelek!
- Őszintén válaszolj! Voltál te már valaha szerelmes, úgy értem emberbe és nem viaszbábukba, vagy Júliába? - kérdezte Dean.
Adam figyelmem kívül hagyta a hozzászólásokat, és válaszolt a kérdésre.
- Természetesen voltam, habár nem alakult jól a dolog. Ezért elengedtem, mivel ahogy a mondás is tartja " Ha szeretsz valakit, engedd el! ". Ezt pedig én megtettem. De máig nem tudom, hogy mi volt a probléma forrása.
- Megmondom én neked! - kezdett bele bizalmasan Dean. - Azért mert ilyeneket mondasz! Ha szeretsz valakit engedd el? Hogy lehet valaki ilyen hülye? Itt egy másik mondás haver, ezt vésd a fejedbe. Ha szeretsz valakit, foggal körömmel harcolj érte! Megvan?
- Meg.
- Ashley volt más barátod Aaron előtt? - kérdezte Adam.
- Igen. Roynak hívták. Volt is belőle vita ugye Dean? - pillantott bátyjára, akinek a név hallatán ökölbe szorult a keze.
- Mi történt?
- Szűz voltam, az igazira vártam. Viszont Roy borzasztóan erősködött és akaratom ellenére fektetett le. Más néven megerőszakolt.
- Te jó ég! - kapott a szája elé Lana és szemét csípni kezdték a könnyek, ahogyan a másik lányét is. - Mi történt a fiúval?
- Dean ellátta a baját. Azóta vissza sem nézett a faluba hál'istennek! - mosolyodott el halványan a lány, mivel annyira már nem rázta meg az eset. Régen történt és már nem bántotta annyira. Viszont még mindig tiszta szívéből gyűlölte exét.
- Újdonsült szerelmes páros avassatok be minket! Mi történt azon a kiránduláson? Azelőtt gyűlöltétek egymást, mármint úgy nézett ki, hogy Dean nincs oda Lanaért! Aztán visszajöttök és varázsütésre egymásba szerettek! Mi történt? Tudni akarok mindent! - mondta Ashley.
- Röviden összefoglalva: Veszekedés, baleset, nevetések, csókok, vallomások, féltékenység.
- Hát ez valóban rövid volt. - húzta el a száját Adam.
- Aaron felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Fogj egy filcet és dekoráld ki az arcodat! - vigyorgott rá barátnője. Aaron felnevetett, majd amolyan " minden mindegy" stílusban megrántotta a vállát, és csöppnyi kotorászás után rálelt egy filctollra. Amivel lustán fölrajzolt összenőtt szemöldököt valamint egy édes kis bajuszt. Elég mókásan nézett így természetesen az asztalnál ülők jól ki is nevették a vicces külseje miatt és még csak rá tett egy lapáttal, hogy közben idióta
fejeket vágott.
- Haver kérsz egy sütit? Miközben majszolod még idiótább képed van! - vigyorgott Dean.
2013. november 5., kedd
2013. november 1., péntek
25.fejezet - Az alvótárs
Sziasztok kedves olvasók! Mindenkinek kellemes pihenést kívánok. Gondolom így mindenszentek napján nagyon szép, fényes gyertyákkal fog díszelegni a temető, és mindenki meglátogatja elhunyt szeretteit. És emellett elérkeztünk a Szerelem extrákkal első évadának végéhez. A fejezet jóval hosszabb mint amihez egyébként hozzá vagyunk szokva, afféle dupla fejezet egyben, Reménykedem benne, hogy kapok jópár visszajelzést, véleményt. Jelenleg nagy szükségem lenne rá. Kellemes olvasást! :)
A Roberts házban mindenki elcsöndesedett. Egyedül Lana és Adam beszéltek Rosalieról. Hadarva magyarázták el az elmúlt év eseményeit, melyért a lány millió könnycseppet ejtett. Elárulták nekik, hogy mi történt régen, hogy Rosalie teljesen kiakadt Leonard kapzsi mivoltától, és minél hamarabb szabadulni akart. Gyerekeit is ott hagyta mondván, hogy ugyanolyan pénzsóvárok mint az apjuk.Később árvaházba szegődött, ahol apró embercsemetéknek segített otthont találni.
- Imádta a munkáját, azonban voltak esetek amikor teljesen le volt égve. Egy fityinge sem volt arra, hogy kifizesse a számláit, ezért többször felkereste apát, hogy adjon neki "kölcsön", ami ugyebár azóta sem került vissza. - magyarázta Lana kezeivel gesztikulálva zavarodottságát. - És évek múltán megint visszatért. Valószínűleg újra pénzt kérne, de igazából félek, hogy nem erről lehet szó. Azért nem szokott ész nélkül ordítozni Leonard. Valami más lehet a háttérben, ha már a bíróságot is felhozta. - nyögött fel szomorúan , miközben kínosan elhúzta a száját. Nem viselte túl jól anyjának visszajöttét, mivel az kiskorában állandóan megakarta változtatni. Nem tetszett neki, hogy a lánya több fiú baráttal büszkélkedik a kelleténél, ahogy az sem, hogy a lányoktól teljesen eltávolodott. Sohasem volt rá büszke, mindig csak a rosszat szúrta ki a szőkeségből, aki emiatt rengeteget szenvedett. Való igaz, hogy megkapott mindent, apróbb korában éjszakánként újra és újra meghallgatta ahogyan Rosalie Hamupipőke történetét olvassa fel. Lana folyton a hercegnőhöz hasonlította magát, azt akarta, hogy ha idősebb lesz neki is legyen egy hercege, aki képes kilométereket azért megtenni, hogy álmából felébresztve csókolhassa meg dús ajkait.
Édesanyja ezerszer ápolta őt, kényeztette, ölelgette, gondozta mégis úgy érezte a lány, hogy valami hiányzik és erre csak később jött rá, hogy mi volt az. Hogy valaki büszke legyen rá.
- Az megfordult a fejetekben, hogy esetleg vissza akar kapni titeket? - szólalt meg Robert, aki eddig csöndben hallgatott a széken ülve.
- Eszünkbe jutott, azonban ezt el is vetettük, mivel Rosalie sohasem ragaszkodott hozzánk igazán. - sóhajtotta Adam szomorúan.
- Lehetséges hogy megbánta. - szépített Mary.
- Az ki van zárva!
- Elnézést, hogy így beviharoztunk azok után, hogy Dean is épp hogy csak haza ért. Ráadásul a problémáinkat is rátok zúdítottuk. - pillantott körbe bocsánatkérően a lány.
- Rá se ránts kedves. Megértjük, hogy megijedtetek. Meglásd minden rendben lesz. Ha mégsem, mi nagyon szívesen meghallgatunk. - simított végig kedvesen Mary a szőkeség vállán, és a szavak mindhárom Evansnek szívmelengető volt. - Egyébként sütöttem egy kis kakaós csigát. Kértek? - kínálta meg őket a tálcára készített, katonásan egymás mellett lévő gőzölgő meleg csigával.
- Köszönjük szépen, de nem igazán van étvágyunk ezek után. - tartotta föl Adam visszautasítóan a kezét. Lana pedig bólintva helyeselt.
- Beszéljetek a magatok nevében. - kapott a finom étel után Aaron, majd jóízűen beleharapott a süteménybe. Szemét behunyva hümmögött, mikor megérezte a páratlan ízt. - Ez isteni Mrs. Roberts ! - nyalta meg a szája szélét.
Mary felnevetett a lelkes fiú láttán.
- Köszönöm. Egyébként nyugodtan nevezzetek csak Marynek. Nem vagyok én olyan öreg.
- Na persze! - szemtelenkedett Dean vigyorogva. - Azok a szarkalábak nem erről árulkodnak.
- Kihúzod fiam a gyufát. - intett mutató ujjával a fia felé, azonban mikor meglátta Dean grimaszoló arcát kirobbant belőle a nevetés.
- Mijől maradtam le? - szaladt be a kis Emily a konyhába és mikor meglátta a szőke Evans lány, azonnal hozzá száguldott. - Lanaaaaaa! - visította lelkesen, miközben belecsimpaszkodott a szőkeség nyakába, akinek ezzel minden szomorúság, bánat, összezavarodottság eltűnt az arcáról és vidáman emelte ölébe a kislányt.
- A kis sózsák még cipelteti magát, hát nézze meg a világ. - szisszent fel Ashley elfojtott mosollyal.
- Nem is vagyok nehéz. - prüszkölte Emily, mire a konyhában tartózkodók fölkacagtak. - Lana! Ugye megbünteted Aaront?
- Persze! - bólogatott a lány.
- Hé! Megint mit vétettem ellened? - kapott a szívéhez az Evans fiú.
- Még hogy mit! - sóhajtott föl Emily. - Ejszégyellhetnéd magadat. Megeszed előlem az összes csigát. - fújtatott megjátszott haraggal a kislány.
- Ezt megkaptad haver.- vigyorgott rá Aaronra Dean.
- Lana! Jössz vejem játszani? - kérdezte a legifjabb Roberts.
- Hát nem tudom. Eléggé későre jár. Már rég aludnod kellene, és igazából lassan már nekem is. - pillantott az órára a szőkeség, miközben elnyomott egy ásítást. - Azt hiszem mennünk kell.
- Ne már!
- Ha szeretnétek maradni, akkor nyugodtan itt tölthetitek az éjszakát, ha már úgy is esik kint. - mosolygott rájuk Robert. - Viszont mielőtt örülni kezdenétek kikötünk egy szabályt. Az egyik szobában alszik Ashley és Emily, a másikban Aaron és Lana, a harmadikban pedig Adam és Dean. Érthető voltam? - pillantott a fiúkra vészjósló szemekkel.
- Hogyne! - bólogatott Aaron,mivel nem akarta magára haragítani barátnője apját, azonban Dean elnevette magát.
- Kizárt dolog! Bocs, haver - pillantott Adamre - de elég szűkös az ágyam. Még attól is bűntudatom van, hogy arra gondolok hogy egy szobában alszok egy pasival.
- Megértem. - mosolyodott el az Evans fiú. - De akkor új terv kell!
- Én tudom hogy kejjene! - csillant fel Emily mogyoró barna szeme. - Minden fiú egy lánnyal ajszik.
Ashley szemei felcsillantak és azonnal bólogatni kezdett.
- Ez egy kitűnő ötlet.
- Hát jó. De te lányom - mutatott középső gyermekére - a bátyáddal alszol.
- Apa, kérlek, én a barátommal szeretnék. - ölelte át Robert nyakát Ashley. - Nagyon szépen kérlek!
- Amit mondtam, meg mondtam. - rázta a fejét Robert.
- Apuci légyszíves. - pillantott rá kiskutya szemekkel, és lebiggyesztett ajkakkal. - Nem szeretném ha a mással aludna, még a végén elcsábítják tőlem. - Robert felnevetett, majd megforgatva szemét legyintett egyet.
- Jó, nem bánom! De - nézett szigorúan az Evans fiúra - minden egyes órában befogok nézni, hogy mit műveltek odabent.
- Aludni fogunk. Mi mást csinálhatnánk? - vigyorodott el a lány.
- Na fiúkák én kit tisztejjek meg azzal, hogy mejettem ajudhat? - mosolygott kedvesen Emily.
- Döntsd el. - kacsintott rá Dean.
- Rendben. Dean fogsz még velem babázni?
- Biztos hogy nem. Elvagyok fáradva, és kedvem sincs színes göncöket rángatni a viasz alattvalóidra.
- Na és te Adam? Fogsz velem játszani?
- Nos, nem igazán vagyok hozzá szokva a babázásra, ezért ha nem sértem meg őfelsége Roberts kisasszonyt, akkor azt nem vállalom, de ha szeretnéd segíthetsz nekem gyakorolni a színdarabomra. - mosolygott rá kedvesen Emilyre. Dean pedig elvigyorodott mivel tudta, hogy nyert ügye van. Testvére erre biztosan nem fog nemet mondani, így az ő alvó társa nem lesz más, mint Lana. Ő pedig már azt tervezte, hogy hogyan fogja magához szorítani az éjszaka folyamán a lányt.
- Színdarab? Te színész vagy? - csodálkozott el a legifjabb Roberts.
- Valami olyasmi. A Rómeó és Júliával fogok egy hét múlva fellépni. Szeretnél lenni Júlia?
- Mi az hogy! Még szép! - bólintott hevesen felcsillanó szemekkel. - Gyejünk akkor a szobába! Gyakojolnunk kell!
- Nos úgy néz ki szöszi, hogy az én alvótársam te leszel. - sétált oda Dean a lányhoz, miközben rákacsintott.
-Úgy néz ki. - sóhajtott Lana. Nem akart a fiú mellett pihenni, szinte érezte, hogy elfog tőle alélni, mivel még soha sem látta aludni őt. Közel lesz az arca az övéhez, és órákon keresztül az ő illatát szívhatja be, anélkül hogy bárki is elítélné. És nem utolsó sorban az ő ágyában fog az álmok világában járni.
- Mi megyünk akkor. Jó éjszakát gyerekek! - köszöntek el a szülők, miközben ők elindultak a saját hálószobájukba.
- Na gyere szöszi. Körbevezetlek a szobámban.- vigyorodott el a fiú. Karon ragadta Lanat, és a szobájába kezdte őt húzni. Az ajtó előtt megtorpant és a lány elé állt. - Csukd be a szemed.
- Miért?
- Csak csináld!
Lana gyanakvóan lehunyta szemeit, és hagyta, hogy Dean bevezesse az ajtón. Majd hagyta hogy a fiú bezárja azt.
- Most már kinyithatom? - kérdezte rosszat sejtve.
- Igen. - érkezett a válasz.
Lana mit sem sejtve nyitotta ki a szemét, azonban épp hogy csak megtette váratlan támadás érte. Dean nekinyomta őt a csukott ajtónak és ajkai ostromlásába kezdett. Hevesen csókolta a piros szájat, nyelvét többször végig simította rajta, egészen addig míg Lana észbe nem kapott.
- Mi a francot művelsz? - kiáltott rá.
- Csak egy meghívó az ágyamba. - vigyorodott el Dean. Viszont mikor látta Lana komor arckifejezését, arcáról lefagyott a vigyor. - Ne haragudj! Én csak...
- Te csak mi? Egész tábor alatt a kihasználásom volt a célod. Pár csókon és simogatáson kívül, ami mellesleg nekem nagyon sokat jelentett, úgy átcsesztél hogy amiatt összetörtem. A húgod miatt maradtam, nem miattad. Jó lenne ha visszavennél magadból, és ha kérhetem ne érj hozzám! - mondta halkan s fenyegető hangsúllyal.
- Elég nehéz lesz nem hozzád érni, hiszen amint láthatod eléggé szűkös az ágyam és mivel együtt alszunk muszáj lesz egymáshoz préselődnünk. - mosolygott rá kedvesen, akinek szívverése felgyorsult mikor a megvetett ágyra pillantott.
- Akkor a földön alszom. - jelentette ki.
- Te hülye vagy. - nevette el magát hitetlenül Dean. - Gondolt át ezt még egyszer én addig lezuhanyzok.
Amíg a fiú zuhanyzott, addig Lana szét nézett a szobában. A szoba bal oldalán volt a fiú szekrényei, és az íróasztala, melyek sötétbarna színűek voltak. Az ágya a szoba jobb oldalán helyezkedett el, és valóban nem volt hatalmas francia ágy, ezért előre félt az estétől, hogy hogyan fog alakulni. A szoba fala elefántcsont színnel volt kifestve, melyeken néhol megtalálható volt pár festmény, és fénykép a családról vagy éppen pár gyümölcs festmény. Az íróasztal fölött egy ablak volt, melyen a sötétítő be volt húzva valamint a redőny is.
Lana szeme a szekrényekre esett. Lassan vezette kezét a bútor fogantyújára, majd nyitotta ki ajtaját.
Elmosolyodott amikor megpillantotta Dean pólójait, kezei közé fogta az egyiket és mélyen beleszippantott. Majd újra és újra. És még egyszer utoljára.
- Te meg mit művelsz? - érkezett a hang a háta mögül.
Lana ledermedt és szégyenlősen pillantott Deanre. Azonban mikor meglátta megszólalni sem bírt. A fiú szinte meztelenül állt előtte. Derekára egy törülköző volt rátekerve. Kidolgozott felsőtestén még le-le csordogált pár vízcsepp. Kuszán álló, nedves haja pedig néhol a szemébe lógott, ami elképesztően szexin nézett ki. Lana torka kiszáradt. Egy szót is nehéz lett volna kinyögnie. Arca elvörösödött, amikor ráébredt, hogy kikerekedett szemekkel bámulja a fiút.
- Lana, jól vagy? - kúszott mosoly Dean arcára.
- Én csak... - kezdte rekedt hangon.
- Szagolgattad a pólómat? - vigyorodott el hitetlenkedve.
- Nem! Csak... kölcsön akartam venni, tudod pizsama felsőnek. - válaszolta a lány rekedten, miközben belül azt kívánta hogy nyíljon meg a föld alatta.
- Hát persze, hogy azt akartad. - nevetett fel Dean. - Egyébként szabad a fürdő. - kacsintott rá.
Lana zavartan bólintott, majd gyorsan összeszedte magát és a fürdőbe trappolt. Pillanatok alatt lezuhanyzott, magára húzta a Deantől kölcsönvett pólót és úgy vonult be a fiú szobájába, akin ekkor már egy egyszerű melegítő alsó volt.
- Na még mindig a földön szeretnél aludni? - kérdezte a fiú vigyorogva.
- Nem. Mivel te fogsz! - kacsintott rá a szőkeség, mire ő elröhögte magát.
- Na szöszi irány az ágy. Villanyoltás! - jelentette be.
Lana sóhajtva nézett Dean ágyára, majd vállat vonva felmászott rá és bebújt a takaró alá és még mielőtt a fiú melléfeküdne gyorsan a fal felé fordult.
- Lana. - kezdte komolyan a fiú. - Beszélnünk kellene.
- Nincs mit. Már mindent átrágtunk és semmire se jutottunk. - motyogta a lány.
- Be kell valljak neked valamit! - sóhajtott nagyot, miközben ellenállt a kísértésnek, hogy átölelje hátulról a szőkeséget.
- Oké.
- Szóval... gondolkoztam, hogy mit kellene majd tennem, ha meglátlak, de nem igazán vagyok jó abban, hogy mindent alaposan megtervezzek hogy mit kéne mondanom. A rögtönzés jobban megy, azt hiszem. - sóhajtott, miközben elhúzta a száját. - Huszonnégy órával ezelőtt még váltig állítottam, hogy nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém. Azt hittem az enyém vagy, hisz te magad mondtad, hogy szerelmes lettél... belém. Ezt nem tudtam felfogni, sőt, igazából megrémisztett és éppen ezért voltam veled olyan rideg, hogy elijesszelek magamtól. Azonban, mikor megcsókoltál nem bírtam leállni. Megakartalak kapni testestül, lelkestül.Viszont te megálljt parancsoltál. Ez eleinte még jó érzéssel töltött el, aztán feldühített. Aztán nem sokkal később bevallottad, hogy azért mert még nem voltál együtt férfival, és ez nekem egyenlő volt egy hatalmas pofonnal. Aztán mikor elkezdtél csókolni a sátorban, hirtelen az jutott eszembe hogy túlléptem Lucyn. De mikor lenéztem rád, és megláttam azt a szőke hajzuhatagot újra eszembe jutott a volt barátnőm tengerkék szeme, és mikor kimondtam a nevét, azzal lezártam a múltat és új lappal akartam kezdeni. De elküldtél. Mellkasom mélyében vaskarmok szorítgatták szívemet. Féltékenység. Rühelltem ezt az érzést. Mégis ezt éreztem mikor annak az idióta karjaiban megláttalak. Az a barom meg még ki is röhögött. Vissza akarlak szerezni. Tudom, hogy emögött az érdektelenséget tükröző arc mögött még mindig szeretsz és épp ezért is mondom azt neked, hogy nem akarok szerelmes lenni. Nem akarok! Azért mert gyáva vagyok, mert félek, hogy ha beleesek egy lányba, akkor újabb csalódás ér. Szóval ne haragudj a viselkedésem miatt. Egy seggfej voltam, tudom és megérdemeltem, hogy elutasítottál, de nem bírom elviselni, hogy más férfi közelében vagy. Más ölel. Más csókol. Más hallja a nevetésed. Ez nekem maga a pokol. És ha most nem is bocsátasz meg, emlékeztetlek arra, hogy úgy is az enyém leszel. Csak idő kérdése.
Lana összehúzott szemekkel töprengett.
- Én erre nem tudok mit mondani. - harapott bele alsó ajkába.
- A fenébe már, legalább fordulj meg! - szisszent fel Dean.
Lana most kivételesen nem ellenkezett, szembefordult a fiúval, aki szorosan hozzá simult.
- És most mi lesz? - kérdezte a szőkeség.
- Nem tudom. De azt hiszem a legfontosabbat még mindig kihagytam. - húzta el a száját a fiú.
- Ja igen, most jön az a rész. Hogy megbízol bennem, kedvelsz, és egyszer mindenképpen a magadévá fogsz tenni, de a lelked mélyén továbbra is csak egy gazdag csitriként fogsz rám gondolni.
- Mond csak, figyeltél te rám az előbb? - nézett rá a lányra hitetlenkedve Dean.
- Figyeltem, csak nem tudom eldönteni, hogy ez az elméd nevetséges szüleménye, vagy ezzel akarsz újra engem összetörni, esetleg mindkettő. Azt hiszem én is kételkedni kezdek néhány szavadban, csakúgy mint te tetted az elmúlt időben. De talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy nem fogom magam hagyni, erős vagyok és az is leszek. Nem érdekel mit...
- Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? Ugyanis éppen össze kell szednem minden erőmet, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom.
- Tessék?
- Beléd szerettem - mondta komolyan. - Azt hiszem ez az az érzés. Csak így tudom leírni. - fogta meg a lány kezét és óvatosan morzsolgatni kezdte, majd lassan átkulcsolta.
2013. október 26., szombat
24.fejezet - Nem az vagyok, akinek hiszel
Dean kezéből kieesett a csokor döbbenetében. Ajkai kissé elnyíltak egymástól és nagyot nyelve figyelte a szőke lányt, ahogyan a szakadó esőben farkasszemet néz vele.
- Azt mondtad elfelejteted velem. Tudod. Lucyt. - nyögte csalódottan a fiú, miközben kínosan harapdálta száját.
- Igen, viszont azt nem ígértem meg neked, hogy engedem hogy játszadozz velem. Elhordtál engem mindennek, aztán mikor megbocsátottam és abbahagytad akkor kitaláltad, hogy inkább az exedet képzeled a helyembe. Ne haragudj, de én erre nem vagyok képes. Erre nincs mentség. Hagyjál! - jelentette ki Lana a sírás küszöbén, de erősnek mutatta magát és egy könnycseppet sem ejtett a fiú miatt. Szorosan lehunyta szemeit és úgy próbálta ott hagyni a lefagyott Deant, de nem ment. Egyszerűen nem tudta ott hagyni. Azért annyira ő sem volt kegyetlen. Lágyan a szemébe nézett és egy apró mosolyt csalt az arcára.
- Ettől függetlenül én még ugyanúgy a barátod vagyok.
Dean egyre szaporábban vette a levegőt. Ilyen még soha nem történt vele. Egyszerűen leblokkolt és olyan csomó keletkezett a torkában, amitől nem tudott egy szót sem kibökni. A sötétedő ég, mintha végítéletet hozott volna, hatalmas villám terült szét az égbolton, majd az azt követő hatalmas dörgés.
- Lana. Én...én nem az vagyok, akinek hiszel.
- Tudom. Erre már magam is rájöttem. Nem vagy egy szőke herceg, az enyém meg pláne nem, de ennek ellenére is borzasztóan irigylem Lucyt azért, amiért olyan barátja volt, mint te. Vagy neki volt nagy tűrőképessége, vagy csak engem szeretsz ennyire leírni.
Dean lehajtotta a fejét és kínosan elhúzta a száját. A saját érzéseit sem tudta kimutatni rendesen, sőt, igazából még ő sem tudta mit érez. Tudta, hogy Lucy nagyon sokat jelentett neki, de talán már eljött az ideje, hogy túllépjen rajta, ahogyan azt mások is mondták. De ők azt nem tudhatják, hogy ez mekkora lépés.
Minden ami körülötte volt Lucyra emlékeztette. Azonban tudta, hogy most már eljött az ideje a továbblépésnek. Élesen beszívta a levegőt, beletúrt vizes tincseibe, majd Lanara pillantott.
- Túl leszek rajta. Te pedig az enyém leszel. - jelentette ki magabiztosan.
A lány sajnálkozó pillanatást vetett rá, majd inkább értetlenkedve állt tovább.
Órák múltán megérkezett a busz. Ez mindenkit keserűséggel töltött el, ezért kissé elszontyolodva ültek fel a járműre, kivéve Deant, akinek egy ördögi mosoly játszadozott ajkain. A buszon ezúttal senki nem ült mellette és minő meglepetés Lana Scott mellett nevetgélt. Dean pedig elméletben már Scott gyilkolását fontolgatta a fejében, de hamar átváltott a másik gondolatmenetére. Volt egy terve. A felejtéshez, és ahhoz hogy Lana örökre belé szeressen. Azonban ennek megvalósításához vissza kellett magát rángatnia az életbe. Oda, ahol már Lucy évek óta halott. Oda, ahol a családja már nem ítéli el, mint régen.
Pár percen belül már otthon tudhatták magukat a tanulók. Mindenkit nagy örömmel vártak haza. Dean nagy mosollyan az arcán vette fel a kis Emily az ölébe.
- Milyen vojt? Csinájtál képeket? Hoztál nekem ajándékot? - lelkesedett be a kislány, miközben belemarkolt a fiú hajába és húzogatni kezdte a tincseket. - Még vizes a hajad. - jegyezte meg nevetgélve.
- Hát nem volt ott szauna, hogy megszárítsam magamat. Képeket pedig csak a folyóról készítettem, szóval ha Őnagysága hajlandó nem eltörni a derekamat tetemes súlyával, akkor azt meg is mutatom. - kacagott fel Dean, és megjátszva fájdalmait bicegett el a hátizsákjához, amibe a család fényképezőgépét tette.
- Aaronék is megnézhetik? - kérdezte sipítozva a lány.
Dean összeráncolt szemmel nézett a húgára, majd az Evans fiúra aki éppen akkor toppant be összekulcsolt kézzel Ashleyvel. A Roberts fiú megrántotta a vállát és csöndben nyújtotta oda a gépet testvérének és annak barátjának. Azok mosolyogva vették kezükbe a készüléket és a gombokat nyomogatva nézegették azt a tájat, amit Dean egyedül sétálgatva lefotózott. Szép látvány voltak, mégis valami nem hagyta nyugodni a Roberts fiút. És hogy ez mi volt? Az, hogy nem látott az emberek között dús, szőke hajat és meleg barna szemeket. Mi a fene? - rázta meg a fejét a fiú és gyorsan kiűzte gondolataiból Lanat. Fogalma sem volt arról, hogy miért gondolt rá, hiszen szinte rácsimpaszkodott a lány az utóbbi időben. De akárhogy is hangoztatta hogy gyűlöli valahogyan mégis tetszett neki a kapcsolatuk. Azok a csókok, azok az érintések, az érzelmekről nem is beszélve. Egy szóval letudta volna írni. Tökéletes.
Éppen ezért is hiányolta a lányt az ismerősei közül. Visszaakarta kapni azt a tökéletességet, amit ő nyújtott neki, és habár ő sem tudta, hogy mit érez, mégis elakart merülni ebben a tudatlanságban. Élvezni akarta minden egyes percét. Megköszörülte torkát, és tekintetét újra Aaronra helyezte. Ő és a fiú hasonlítottak. Főleg a régi énje. Ugyanaz volt az Evans fiú. Csábító. Szívtipró. Egy bunkó, aki bármire képes a szeretteiért.
- Aaron! - ragadott bele Emily a fiú pólójába és azt kezdte el cibálni. - Lana is fog jönni? Babázni szejetnék veje.
- Babázni? És velem miért is nem voltál hajlandó? Pedig felajánlottam hogy hűséges játszótársad leszek! - guggolt le a lányhoz, és kezével megsimogatta annak selymes hosszú haját.
- Igen, de te nem fésüjni akartad meg öjtöztetni őket, hanem hogy összevejekedjenek. Majdnem kiesett szegénynek a keze miattad. - motyogta morcosan, összefonva mellkasa előtt kezeit.
- Egy kis karatét akartam nekik tanítani. - nevetett fel Aaron.
- Jó, de ők azt nem szejetik.
- Akkor mit szeretnek?
- Hát... beszéjgetni, nevetgélni, öltözködni, szépítkezni meg ilyesmiket. De ezek nőji dolgok. Úgy sem éjtenéd. - legyintette le a lány, és inkább elszaladt a szobájába megnézni, hogy a babák egyben vannak-e még, vagy Aaron a nagy karate tanítás közepette szét nem verte az egészet.
Lana miután hazaért, egy zajos, hatalmas ház fogadta. Édesapja veszekedett éppen torkaszakadtából. A lány összerezzent a mély hang hallatán. Lassan közelítette meg a helyez, ahonnan a ricsaj jött.
- Mégis mit képzelsz? Hát persze! Felejts el! Nem, nem fogsz semmit csinálni! Állj le te szerencsétlen! Bírósággal fogok beszélni! Rosalie! - kiabált a férfi a telefonjába. - A fenébe is!
Lana elkerekedett szemekkel lapított a falnál, miközben hallgatózott. Apja szitkozódását rossz volt hallgatni is, és nem lett volna a vonal másik végén. Viszont a név, melyet Leonard emlegetett könnyeket csalt ki a szeméből. Ahogy csak tudott, olyan gyorsan ugrott föl a helyéről és szaladt az emeletre. Adam éppen hegedülni tanult, így a lány a virtuóz tanulót megzavarva vetette magát annak karjaiba.
- Adam, szólnunk kell Aaronnak! - szipogta Lana.
- Mi? Mégis miért? Baj van?
- Igen. Vagyis nem tudom. Vigyél légyszíves Ashleyékhez. Ezt egyszerre kell megbeszélnünk.
Adam olyan gyorsan ahogyan csak tudott elszáguldott Lana vérvörös autójával Robertsékhez, akik továbbra is beszélgettek. Kivéve Deant, aki csak bámult maga elé és próbált valamiféle módon kitalálni egy olyan tervet, amivel visszahódítja Lanat. Gondolatok ezrei futottak át az agyában, azonban ennek a töprengésnek az ismerős duda vetett véget ideiglenesen. Dean olyan lendülettel állt föl az asztaltól, hogy a bútordarabot kishíján felborította. Ezt pedig apukája is fejrázással helytelenítette, de ezzel a fiú egy percet sem tudott foglalkozni. Kiszaladt a kapuhoz és olyan erővel rántotta fel azt, hogy a kilincs majdnem a kezében is maradt.
- Szöszi. - vigyorodott el.
- Szia neked is Dean. - bólintott a lány, majd megindult volna a ház bejárati ajtójához, azonban a fiú útját állta. - Engedj el! Beszélnem kell a testvéremmel!
- Rendben, de mi is váltunk majd pár szót.
-Később talán.
Lana bólintott majd berobbant az ajtón, és testvére karjaiba repült.
- Aaron.
- Jól vagy húgi? - karolta át testvérét a fiú.
- Hallottam apát telefonálni...- kezdte ijedten.
- És ebben mi olyan nagy szám?
- Az, ahogyan beszélt na meg hogy kivel. - szipogta a lány.
Dean összehúzott szemekkel, rosszat sejtve figyelte az eseményeket.
- Kivel?
- Rosalieként szólította és a telefonba is csak ordítozott. - szorította össze szemeit, és még jobban csimpaszkodott bele öccse nyakába.
- A francba! - szűrte ki idegesen a fogai közül Aaron, majd ujjait átszántotta a haján. - Mit akar Rose? Úgy volt, hogy soha többé nem látjuk.
- Talán újra felkeres minket. - találgatott Adam. - Vagy segítségre van szüksége.
- Esetleg újra kölcsön kér némi pénzt, amit majd ránk kiabál. - fintorgott Aaron.
- Stop! - kiáltotta el magát Dean. - Ki az a Rosalie? Miért kiabált vele Leonard? És egyáltalán mi a bánatért vagytok ennyire betojva egy nő miatt?
- Rosalie az anyánk.- válaszolták majdnem egyszerre Evansék.
- Azt mondtad elfelejteted velem. Tudod. Lucyt. - nyögte csalódottan a fiú, miközben kínosan harapdálta száját.
- Igen, viszont azt nem ígértem meg neked, hogy engedem hogy játszadozz velem. Elhordtál engem mindennek, aztán mikor megbocsátottam és abbahagytad akkor kitaláltad, hogy inkább az exedet képzeled a helyembe. Ne haragudj, de én erre nem vagyok képes. Erre nincs mentség. Hagyjál! - jelentette ki Lana a sírás küszöbén, de erősnek mutatta magát és egy könnycseppet sem ejtett a fiú miatt. Szorosan lehunyta szemeit és úgy próbálta ott hagyni a lefagyott Deant, de nem ment. Egyszerűen nem tudta ott hagyni. Azért annyira ő sem volt kegyetlen. Lágyan a szemébe nézett és egy apró mosolyt csalt az arcára.
- Ettől függetlenül én még ugyanúgy a barátod vagyok.
Dean egyre szaporábban vette a levegőt. Ilyen még soha nem történt vele. Egyszerűen leblokkolt és olyan csomó keletkezett a torkában, amitől nem tudott egy szót sem kibökni. A sötétedő ég, mintha végítéletet hozott volna, hatalmas villám terült szét az égbolton, majd az azt követő hatalmas dörgés.
- Lana. Én...én nem az vagyok, akinek hiszel.
- Tudom. Erre már magam is rájöttem. Nem vagy egy szőke herceg, az enyém meg pláne nem, de ennek ellenére is borzasztóan irigylem Lucyt azért, amiért olyan barátja volt, mint te. Vagy neki volt nagy tűrőképessége, vagy csak engem szeretsz ennyire leírni.
Dean lehajtotta a fejét és kínosan elhúzta a száját. A saját érzéseit sem tudta kimutatni rendesen, sőt, igazából még ő sem tudta mit érez. Tudta, hogy Lucy nagyon sokat jelentett neki, de talán már eljött az ideje, hogy túllépjen rajta, ahogyan azt mások is mondták. De ők azt nem tudhatják, hogy ez mekkora lépés.
Minden ami körülötte volt Lucyra emlékeztette. Azonban tudta, hogy most már eljött az ideje a továbblépésnek. Élesen beszívta a levegőt, beletúrt vizes tincseibe, majd Lanara pillantott.
- Túl leszek rajta. Te pedig az enyém leszel. - jelentette ki magabiztosan.
A lány sajnálkozó pillanatást vetett rá, majd inkább értetlenkedve állt tovább.
Órák múltán megérkezett a busz. Ez mindenkit keserűséggel töltött el, ezért kissé elszontyolodva ültek fel a járműre, kivéve Deant, akinek egy ördögi mosoly játszadozott ajkain. A buszon ezúttal senki nem ült mellette és minő meglepetés Lana Scott mellett nevetgélt. Dean pedig elméletben már Scott gyilkolását fontolgatta a fejében, de hamar átváltott a másik gondolatmenetére. Volt egy terve. A felejtéshez, és ahhoz hogy Lana örökre belé szeressen. Azonban ennek megvalósításához vissza kellett magát rángatnia az életbe. Oda, ahol már Lucy évek óta halott. Oda, ahol a családja már nem ítéli el, mint régen.
Pár percen belül már otthon tudhatták magukat a tanulók. Mindenkit nagy örömmel vártak haza. Dean nagy mosollyan az arcán vette fel a kis Emily az ölébe.
- Milyen vojt? Csinájtál képeket? Hoztál nekem ajándékot? - lelkesedett be a kislány, miközben belemarkolt a fiú hajába és húzogatni kezdte a tincseket. - Még vizes a hajad. - jegyezte meg nevetgélve.
- Hát nem volt ott szauna, hogy megszárítsam magamat. Képeket pedig csak a folyóról készítettem, szóval ha Őnagysága hajlandó nem eltörni a derekamat tetemes súlyával, akkor azt meg is mutatom. - kacagott fel Dean, és megjátszva fájdalmait bicegett el a hátizsákjához, amibe a család fényképezőgépét tette.
- Aaronék is megnézhetik? - kérdezte sipítozva a lány.
Dean összeráncolt szemmel nézett a húgára, majd az Evans fiúra aki éppen akkor toppant be összekulcsolt kézzel Ashleyvel. A Roberts fiú megrántotta a vállát és csöndben nyújtotta oda a gépet testvérének és annak barátjának. Azok mosolyogva vették kezükbe a készüléket és a gombokat nyomogatva nézegették azt a tájat, amit Dean egyedül sétálgatva lefotózott. Szép látvány voltak, mégis valami nem hagyta nyugodni a Roberts fiút. És hogy ez mi volt? Az, hogy nem látott az emberek között dús, szőke hajat és meleg barna szemeket. Mi a fene? - rázta meg a fejét a fiú és gyorsan kiűzte gondolataiból Lanat. Fogalma sem volt arról, hogy miért gondolt rá, hiszen szinte rácsimpaszkodott a lány az utóbbi időben. De akárhogy is hangoztatta hogy gyűlöli valahogyan mégis tetszett neki a kapcsolatuk. Azok a csókok, azok az érintések, az érzelmekről nem is beszélve. Egy szóval letudta volna írni. Tökéletes.
Éppen ezért is hiányolta a lányt az ismerősei közül. Visszaakarta kapni azt a tökéletességet, amit ő nyújtott neki, és habár ő sem tudta, hogy mit érez, mégis elakart merülni ebben a tudatlanságban. Élvezni akarta minden egyes percét. Megköszörülte torkát, és tekintetét újra Aaronra helyezte. Ő és a fiú hasonlítottak. Főleg a régi énje. Ugyanaz volt az Evans fiú. Csábító. Szívtipró. Egy bunkó, aki bármire képes a szeretteiért.
- Aaron! - ragadott bele Emily a fiú pólójába és azt kezdte el cibálni. - Lana is fog jönni? Babázni szejetnék veje.
- Babázni? És velem miért is nem voltál hajlandó? Pedig felajánlottam hogy hűséges játszótársad leszek! - guggolt le a lányhoz, és kezével megsimogatta annak selymes hosszú haját.
- Igen, de te nem fésüjni akartad meg öjtöztetni őket, hanem hogy összevejekedjenek. Majdnem kiesett szegénynek a keze miattad. - motyogta morcosan, összefonva mellkasa előtt kezeit.
- Egy kis karatét akartam nekik tanítani. - nevetett fel Aaron.
- Jó, de ők azt nem szejetik.
- Akkor mit szeretnek?
- Hát... beszéjgetni, nevetgélni, öltözködni, szépítkezni meg ilyesmiket. De ezek nőji dolgok. Úgy sem éjtenéd. - legyintette le a lány, és inkább elszaladt a szobájába megnézni, hogy a babák egyben vannak-e még, vagy Aaron a nagy karate tanítás közepette szét nem verte az egészet.
Lana miután hazaért, egy zajos, hatalmas ház fogadta. Édesapja veszekedett éppen torkaszakadtából. A lány összerezzent a mély hang hallatán. Lassan közelítette meg a helyez, ahonnan a ricsaj jött.
- Mégis mit képzelsz? Hát persze! Felejts el! Nem, nem fogsz semmit csinálni! Állj le te szerencsétlen! Bírósággal fogok beszélni! Rosalie! - kiabált a férfi a telefonjába. - A fenébe is!
Lana elkerekedett szemekkel lapított a falnál, miközben hallgatózott. Apja szitkozódását rossz volt hallgatni is, és nem lett volna a vonal másik végén. Viszont a név, melyet Leonard emlegetett könnyeket csalt ki a szeméből. Ahogy csak tudott, olyan gyorsan ugrott föl a helyéről és szaladt az emeletre. Adam éppen hegedülni tanult, így a lány a virtuóz tanulót megzavarva vetette magát annak karjaiba.
- Adam, szólnunk kell Aaronnak! - szipogta Lana.
- Mi? Mégis miért? Baj van?
- Igen. Vagyis nem tudom. Vigyél légyszíves Ashleyékhez. Ezt egyszerre kell megbeszélnünk.
Adam olyan gyorsan ahogyan csak tudott elszáguldott Lana vérvörös autójával Robertsékhez, akik továbbra is beszélgettek. Kivéve Deant, aki csak bámult maga elé és próbált valamiféle módon kitalálni egy olyan tervet, amivel visszahódítja Lanat. Gondolatok ezrei futottak át az agyában, azonban ennek a töprengésnek az ismerős duda vetett véget ideiglenesen. Dean olyan lendülettel állt föl az asztaltól, hogy a bútordarabot kishíján felborította. Ezt pedig apukája is fejrázással helytelenítette, de ezzel a fiú egy percet sem tudott foglalkozni. Kiszaladt a kapuhoz és olyan erővel rántotta fel azt, hogy a kilincs majdnem a kezében is maradt.
- Szöszi. - vigyorodott el.
- Szia neked is Dean. - bólintott a lány, majd megindult volna a ház bejárati ajtójához, azonban a fiú útját állta. - Engedj el! Beszélnem kell a testvéremmel!
- Rendben, de mi is váltunk majd pár szót.
-Később talán.
Lana bólintott majd berobbant az ajtón, és testvére karjaiba repült.
- Aaron.
- Jól vagy húgi? - karolta át testvérét a fiú.
- Hallottam apát telefonálni...- kezdte ijedten.
- És ebben mi olyan nagy szám?
- Az, ahogyan beszélt na meg hogy kivel. - szipogta a lány.
Dean összehúzott szemekkel, rosszat sejtve figyelte az eseményeket.
- Kivel?
- Rosalieként szólította és a telefonba is csak ordítozott. - szorította össze szemeit, és még jobban csimpaszkodott bele öccse nyakába.
- A francba! - szűrte ki idegesen a fogai közül Aaron, majd ujjait átszántotta a haján. - Mit akar Rose? Úgy volt, hogy soha többé nem látjuk.
- Talán újra felkeres minket. - találgatott Adam. - Vagy segítségre van szüksége.
- Esetleg újra kölcsön kér némi pénzt, amit majd ránk kiabál. - fintorgott Aaron.
- Stop! - kiáltotta el magát Dean. - Ki az a Rosalie? Miért kiabált vele Leonard? És egyáltalán mi a bánatért vagytok ennyire betojva egy nő miatt?
- Rosalie az anyánk.- válaszolták majdnem egyszerre Evansék.
2013. október 14., hétfő
23.fejezet - Féltékenység
Lana szorosan lehunyta szemeit, miközben szemeit áradatként érték el a könnyei. Szíve millió darabokra hullott szét. Megalázták, és ez rosszabb volt mintha egyenesen a szívébe döftek volna hidegvérrel egy kést. Vállai remegtek, gyomra pedig elképesztő módon görcsölt. A patakhoz sietett, ahol nem régebben még Deannel váltottak csókcsatát. Leült a partra, lábait maga alá húzta majd átkulcsolta azt. Kegyetlenül fájt neki az, ami történt vele. Semmi volt a rengeteg visszautasítás és minden egyéb amit Deantől kapott ehhez képest. Jó pár percig zokogott odakint, viszont valami olyasmi történt ami eddig még soha. A fiú bocsánatkérését hallotta...
- Sajnálom, oké? Nem akartalak megbántani! Tényleg! - közeledett hozzá a fiú kezét széttárva és ugyanolyan elképesztő kinézettel, aminek Lana soha nem tud ellenállni, azonban most más volt a helyzet. Haragudott rá és undorítónak találta, hogy ennyire kihasználja őt. Fintorba rándult arccal fordult a fiú felé, majd elhatározva magát fölállt és közelebb lépett Deanhez, majd teljes erejéből meglendítette a kezét, és akkora pofont vágott a fiúnak, hogy annak arcán megjelent a keze nyoma ráadásul Dean is hátratántorodott lefogva azt az arcát, ahol éppen ütést mértek rá.
- Ez meg mi volt? - kérdezte meglepetten.
- Még kérdezed? Amióta csak itt vagyok az iskolában folyamatosan csak kihasználsz! Úgy játszol velem, hogy az már túl megy minden határon! Azt hittem legalább annyi gerincesség van benned, hogy megmondod, hogy érdekellek-e vagy sem és bármelyik is legyen a válasz, túlélném. Vagy együtt lennénk, vagy elfelejtenénk egymást, de nem érdemlem meg, hogy úgy viselkedj velem , mint egy kutyával. Te papolsz nekem arról, hogy én így meg úgy foglak ugráltatni. Nézz már magadba az istenért is! Hát nem látod, hogy te csinálod ezt velem! És az már csak a teteje, hogy a exbarátnődet képzeled a helyemre, aki ráadásul halott. Tudod mit mondok ezek után? Menj a pokolba! Ezt a pillanatot pedig jól jegyezd meg- törölte le a könnyeit dühösen - mert ez volt az utolsó, hogy miattad sírtam! - magyarázta, majd biccegve próbálta otthagyni a srácot, aki nem hagyta ennyiben a dolgot ezért megragadta a lány karját és magához rántotta. Ajkait az övére tapasztotta és úgy fonta át derekán a karjait mintha magához szeretné láncolni. Reménykedett benne, hogy Lana így megbocsát neki, mint az eddig eltelt időkben, azonban azzal nem számolt, hogy a lány erősen elakarta magától taszítani, és nem hagyta magát. Mellkasát püfölte.
- Hagyjál már békén te barom!
- Komolyan ezt akarod?
- Igen, ezt! - bólintott határozottan a lány, majd elhatározva magát elindult a sátra felé.
Estefelé mindenki elpakolta a cuccait a bőröndbe. Már csak a sátrakat kellett szétszedniük és várhatták a buszt, amely haza fuvarozza őket a családjukhoz. A diákok éppen a tábortűz mellett nevetgéltek és beszélgettek valamint közös fényképeket készítettek. Több fotón szerepelt Lana is, azonban Dean egyiken sem, mondjuk nem mintha ezt ő annyira bánta volna. Sőt, szánalmasnak tartotta, hogy valaki saját magukat fényképezgeti, mikor minden nap találkoznak. Szórakozottan majszolta inkább a mályvacukrot és nem törődött senkivel sem. Elmélyült a gondolataiban, és próbálta azokat nem Lanára irányítani, aki egészen összezavarta azzal hogy elküldte őt a fenébe és habár ezzel nem akart törődni, de igenis bántotta őt ez. Ezenkívül pedig még mindig nem fért a fejébe, hogy ez a szőke szépség hogy lehet még mindig szűz és facér. "Talán tényleg nagyon megbántottam azzal, hogy Lucyt képzeltem a helyébe, de az istenért is! Annyira hasonlít rá! Szőke, hosszú haj , bombázó test , megértő , és kedves. Mint Lucy. Még a hülye is hozzá hasonlítaná. Viszont van amiben hasonlítanak, Lanaban van tűz ami egyben ártatlan is... Te jó ég! " - gondolta a fiú, miközben bekapta az egyik mályvacukrot.
Percek múltán egyre idegesebb lett. Keze ökölbe szorult, vérben forgó szemeit összehúzta és ha ölni tudott volna a pillantásával, akkor a Lana közelében tanyázó férfiak már alulról szagolnák az ibolyát.
Scott csillogó szemekkel figyelte Lana minden egyes rezdülését és boldogan mesélt neki mindent amivel magára hívhatta a lány figyelmét és majd szét vetette az öröm mikor az annyira felpezsdült, hogy átölelte. Deanél itt telt be az a bizonyos pohár így idegbeteg módjára ugrott fel a helyéről és rohant a hímneműek társaságába, akik mind az Evans lány körül legyeskedtek.
- Ebből elég! - ordította el magát és Scott arcába ököllel beletiport, aki ugyebár nem hagyta magát és Deant vágta hasba. A többi fiú nem avatkozott közbe, inkább tapsokkal és füttyentésekkel biztatták őket, és fogadtak, hogy melyik ifjú győz.
- Álljatok már le! - sipította Lana, azonban nem sokra ment vele. Hisz a két fiú rá sem hederített, így riadtan kereste föl az osztályfőnököt. Mr. Edwards hamarosan átverekedte magát a tömegen, és szétválasztotta Deant és Scottot.
- Mégis mi a fene ütött belétek? - kiabálta torka szakadtából.
- Roberts kezdte!
- Dean! Pont te? Csalódtam benned. Mégis hogy képzelted ezt?- fordult a fiú felé az osztályfőnök.
- Megérdemelte. - fröcsögte Dean.
- Mégis miért?
- Elveszi ami az enyém. - sziszegte dühösen, majd megfordulva a sátrába telepedett le.
Fél óra sem kellett és máris megzavarták. Scott nem ment el mind addig míg Dean be nem eresztette.
- Mit akarsz? - kérdezte csöppet sem kedvesen
- Meg akarom kérdezni, hogy mégis mi a francért támadtál nekem vadállat módjára!? - válaszolta nyugodt hangon Ryan.
- Mert úgy tartotta kedvem.
- Aha. - túrt bele a hollófekete hajába mosolyogva Scott és szemeit összehúzva nézett Deanre, aki nem ijedt meg ettől a tekintettől, sőt farkasszemet nézett vele. - Halljam!
- Elveszed ami az enyém. Ezt pedig nem fogom hagyni!
- Én a közeledbe se mentem. És tudhatnád, hogy van annyi eszem, hogy nem lopom el más tulajdonát.
- Nem tárgyról beszélek te barom! - sziszegte fogai között Dean és ez valószínűleg sok embert a halálba kergette volna de Scott nem tántorodott meg.
- Hanem?
- A csajomról!
Scottból értetlenkedve nézett Deanre, mivel nem tudta mire vélni a barátnőjére való jelzőt. Tudtával az már rég halott, hogy tudott volna ő ráhajtani. Nem értette.
- Haver, emlékezet kiesésed van? Nem ártana orvoshoz fordulni! Lucy már nem...
- Nem Lucyról beszélek! - kurjantotta el magát a Roberts fiú.
- Hanem?
- Lanaról te seggfej! - kelt ki magából Dean és nem kellett sok neki, hogy azonnal leüsse a másik fiút.
Scottból kitört a nevetés, amiben rejtőzött némi gúny is, amit Dean észre is vett, viszont nem foglalkozott vele hisz kíváncsi volt a nevetség tárgyára is.
- Ő sosem volt a csajod te barom!
- Engem szeret jobb ha ehhez tartod magad! - vigyorodott el Dean és megsemmisítő pillantásokat vetett az előtte ülő Ryan fiúra.
- Lehet, hogy szeretett barátom, de te lepattintottad. Nem érdekelt. Nem foglalkoztál vele. Eldobtad őt. Összetörted. Ő pedig próbál tovább lépni, és ha ő éppen mellettem boldog akkor azt neked el kell viselned. De te éppen most veszed észre? Attól tartok már késő. Már a múlt vagy. Elcseszted. Törődj bele. - nevetett fel Scott majd továbbra is rázkódó vállal tessékelte ki magát a sátorból.
- Azt már nem. Ő az enyém. - suttogta a fiú, majd hirtelenjében felpattant és a természetbe vetette magát, hogy kigondolt tervét megvalósítsa.
- Virág. Virág. Virág. - mormolta magában Dean, miközben a füves partot fürkészte, hátha kiszúr pár szemet kápráztató növényt. - A fenébe is, hogy itt semmi sincs! - fújtatott, mikor fűszálakon és gazon kívül mást nem talált. Már fél órája kutatott eredmény nélkül, és ez mérhetetlenül bosszantotta.
- Nocsak, nocsak. Meg is van! - vigyorodott el ahogyan megpillantotta a nem messze lévő gyöngyvirág 'ösvényt'. Gyorsan tépett jó pár szálat és miután összegyűjtötte őket, rögvest csokor készítésbe kezdett. Gyöngyvirágból és kisvirágú nebáncsvirágból készített egy kicsi, de gyönyörű csokrocskát, amiben bízott, hogy tetszeni fog a lánynak. Soha nem volt az a romantikus fajta srác, de nem szerette volna elveszíteni azt, amit már inkább magának tulajdonított. Lanat. Régebben ezernyi lány epekedett utána és ő ezt igencsak élvezte, és ki is használta, afféle rossz fiúk bandájába tartozott, de ez mindet megváltoztatta mikor felbukkant Lucy, majd el nem hunyt. Neki sem adott soha virágot bár mennyire is szerette,és erre egyszerű volt a magyarázat. Ő nem ilyen volt. De most a szükség úgy kívánja hogy ezt meg kell tennie, mivel nem volt képes elviselni azt, hogy a szőke lányt más öleli át és más érzi ajkainak ízét.
Ahogy csak tudott úgy rohant vissza a sátorok társulatához ahol legnagyobb örömére Lana volt egyedül. Éppen a telefonján beszélgetett és nem igazán volt jókedvében és mintha az időjárást is ő uralná egyszerűen cseppekben kezdett hullani az eső, majd egyre jobban zuhogott.
- Nem Ashley! Nem fogom magamat tönkretenni. Szeretem, nem kellettem. Továbblépek. - mondta a lány, amin Dean igencsak megdöbbent. A húgával beszélt, méghozzá róla. Csak reménykedni tudott benne, hogy testvére ráveszi Lanat, hogy talán...talán még van remény.
- Lana! - szólalt meg hirtelen a fiú.
A lány összehúzott szemekkel nézett rá, majd elköszönt a telefon túloldalán lévő Roberts lánytól.
- Mit akarsz már megint? - rivallt rá.
- Én csak azt szeretném... - kezdett bele a fiú, azonban Lana feltartotta a kezét és elcsitította.
- Inkább nem érdekel! Az már inkább hogy miért kellett nekitámadni Scottnak?
- Mert molesztált téged!
- Molesztált? Dean, aki esetleg molesztált engem az te vagy! Ő egyszerűen csak úgy kedvel engem ahogyan én őt!
- Ugyan már! Csak megakar fektetni... - legyintett dühösen Dean.
- Miért te mit akartál? Ugyan ezt! Sőt, erőszakosabb módon és úgy játszottál velem mint egy kutyával!
- Ezt szeretném jóvá tenni. - mondta jámboran mosolyogva Lanara, majd előhúzta a kézileg készített kis csokrát és a lány felé nyújtotta. - Ezt neked csináltam.
Lana lebámult a csokorra és szinte sokkolta a látvány. Nagyon szép, igényes kis csokrocska volt, de ez nem volt elég. Ezzel semmit sem tett jóvá. Tudta, hogy minden kezdődik előlről akkor és most nem akart csalódni. Újra... Ezért fölszegte az állát és mélyen a fiú szemébe nézett. Megbabonázta a vizes hajú Dean, akinek ruhája rátapadt testére, azonban ellenállt a csábításnak, hogy elidőzzön rajta a tekintete.
- Nyeld le! Vagy csinálj vele azt amit akarsz. Pár szál virággal nem teszed helyre azt, hogy a szívemet többször összetörted. Továbbléptem, elfelejtelek és a szemétségeidet is.Engem nem fogsz többé eltiporni, mivel eddig csak ezt csináltad. Alig tudsz rólam valamit, és neked mindenképpen az exed kell. Keresd föl a sírját vidd ki neki ezeket a virágokat és mond el neki a problémáidat. Én nem kellettem neked, most már engem sem érdekelsz. Továbblépek, te pedig remélem úgy fogsz szenvedni ahogyan én!
- Sajnálom, oké? Nem akartalak megbántani! Tényleg! - közeledett hozzá a fiú kezét széttárva és ugyanolyan elképesztő kinézettel, aminek Lana soha nem tud ellenállni, azonban most más volt a helyzet. Haragudott rá és undorítónak találta, hogy ennyire kihasználja őt. Fintorba rándult arccal fordult a fiú felé, majd elhatározva magát fölállt és közelebb lépett Deanhez, majd teljes erejéből meglendítette a kezét, és akkora pofont vágott a fiúnak, hogy annak arcán megjelent a keze nyoma ráadásul Dean is hátratántorodott lefogva azt az arcát, ahol éppen ütést mértek rá.
- Ez meg mi volt? - kérdezte meglepetten.
- Még kérdezed? Amióta csak itt vagyok az iskolában folyamatosan csak kihasználsz! Úgy játszol velem, hogy az már túl megy minden határon! Azt hittem legalább annyi gerincesség van benned, hogy megmondod, hogy érdekellek-e vagy sem és bármelyik is legyen a válasz, túlélném. Vagy együtt lennénk, vagy elfelejtenénk egymást, de nem érdemlem meg, hogy úgy viselkedj velem , mint egy kutyával. Te papolsz nekem arról, hogy én így meg úgy foglak ugráltatni. Nézz már magadba az istenért is! Hát nem látod, hogy te csinálod ezt velem! És az már csak a teteje, hogy a exbarátnődet képzeled a helyemre, aki ráadásul halott. Tudod mit mondok ezek után? Menj a pokolba! Ezt a pillanatot pedig jól jegyezd meg- törölte le a könnyeit dühösen - mert ez volt az utolsó, hogy miattad sírtam! - magyarázta, majd biccegve próbálta otthagyni a srácot, aki nem hagyta ennyiben a dolgot ezért megragadta a lány karját és magához rántotta. Ajkait az övére tapasztotta és úgy fonta át derekán a karjait mintha magához szeretné láncolni. Reménykedett benne, hogy Lana így megbocsát neki, mint az eddig eltelt időkben, azonban azzal nem számolt, hogy a lány erősen elakarta magától taszítani, és nem hagyta magát. Mellkasát püfölte.
- Hagyjál már békén te barom!
- Komolyan ezt akarod?
- Igen, ezt! - bólintott határozottan a lány, majd elhatározva magát elindult a sátra felé.
Estefelé mindenki elpakolta a cuccait a bőröndbe. Már csak a sátrakat kellett szétszedniük és várhatták a buszt, amely haza fuvarozza őket a családjukhoz. A diákok éppen a tábortűz mellett nevetgéltek és beszélgettek valamint közös fényképeket készítettek. Több fotón szerepelt Lana is, azonban Dean egyiken sem, mondjuk nem mintha ezt ő annyira bánta volna. Sőt, szánalmasnak tartotta, hogy valaki saját magukat fényképezgeti, mikor minden nap találkoznak. Szórakozottan majszolta inkább a mályvacukrot és nem törődött senkivel sem. Elmélyült a gondolataiban, és próbálta azokat nem Lanára irányítani, aki egészen összezavarta azzal hogy elküldte őt a fenébe és habár ezzel nem akart törődni, de igenis bántotta őt ez. Ezenkívül pedig még mindig nem fért a fejébe, hogy ez a szőke szépség hogy lehet még mindig szűz és facér. "Talán tényleg nagyon megbántottam azzal, hogy Lucyt képzeltem a helyébe, de az istenért is! Annyira hasonlít rá! Szőke, hosszú haj , bombázó test , megértő , és kedves. Mint Lucy. Még a hülye is hozzá hasonlítaná. Viszont van amiben hasonlítanak, Lanaban van tűz ami egyben ártatlan is... Te jó ég! " - gondolta a fiú, miközben bekapta az egyik mályvacukrot.
Percek múltán egyre idegesebb lett. Keze ökölbe szorult, vérben forgó szemeit összehúzta és ha ölni tudott volna a pillantásával, akkor a Lana közelében tanyázó férfiak már alulról szagolnák az ibolyát.
Scott csillogó szemekkel figyelte Lana minden egyes rezdülését és boldogan mesélt neki mindent amivel magára hívhatta a lány figyelmét és majd szét vetette az öröm mikor az annyira felpezsdült, hogy átölelte. Deanél itt telt be az a bizonyos pohár így idegbeteg módjára ugrott fel a helyéről és rohant a hímneműek társaságába, akik mind az Evans lány körül legyeskedtek.
- Ebből elég! - ordította el magát és Scott arcába ököllel beletiport, aki ugyebár nem hagyta magát és Deant vágta hasba. A többi fiú nem avatkozott közbe, inkább tapsokkal és füttyentésekkel biztatták őket, és fogadtak, hogy melyik ifjú győz.
- Álljatok már le! - sipította Lana, azonban nem sokra ment vele. Hisz a két fiú rá sem hederített, így riadtan kereste föl az osztályfőnököt. Mr. Edwards hamarosan átverekedte magát a tömegen, és szétválasztotta Deant és Scottot.
- Mégis mi a fene ütött belétek? - kiabálta torka szakadtából.
- Roberts kezdte!
- Dean! Pont te? Csalódtam benned. Mégis hogy képzelted ezt?- fordult a fiú felé az osztályfőnök.
- Megérdemelte. - fröcsögte Dean.
- Mégis miért?
- Elveszi ami az enyém. - sziszegte dühösen, majd megfordulva a sátrába telepedett le.
Fél óra sem kellett és máris megzavarták. Scott nem ment el mind addig míg Dean be nem eresztette.
- Mit akarsz? - kérdezte csöppet sem kedvesen
- Meg akarom kérdezni, hogy mégis mi a francért támadtál nekem vadállat módjára!? - válaszolta nyugodt hangon Ryan.
- Mert úgy tartotta kedvem.
- Aha. - túrt bele a hollófekete hajába mosolyogva Scott és szemeit összehúzva nézett Deanre, aki nem ijedt meg ettől a tekintettől, sőt farkasszemet nézett vele. - Halljam!
- Elveszed ami az enyém. Ezt pedig nem fogom hagyni!
- Én a közeledbe se mentem. És tudhatnád, hogy van annyi eszem, hogy nem lopom el más tulajdonát.
- Nem tárgyról beszélek te barom! - sziszegte fogai között Dean és ez valószínűleg sok embert a halálba kergette volna de Scott nem tántorodott meg.
- Hanem?
- A csajomról!
Scottból értetlenkedve nézett Deanre, mivel nem tudta mire vélni a barátnőjére való jelzőt. Tudtával az már rég halott, hogy tudott volna ő ráhajtani. Nem értette.
- Haver, emlékezet kiesésed van? Nem ártana orvoshoz fordulni! Lucy már nem...
- Nem Lucyról beszélek! - kurjantotta el magát a Roberts fiú.
- Hanem?
- Lanaról te seggfej! - kelt ki magából Dean és nem kellett sok neki, hogy azonnal leüsse a másik fiút.
Scottból kitört a nevetés, amiben rejtőzött némi gúny is, amit Dean észre is vett, viszont nem foglalkozott vele hisz kíváncsi volt a nevetség tárgyára is.
- Ő sosem volt a csajod te barom!
- Engem szeret jobb ha ehhez tartod magad! - vigyorodott el Dean és megsemmisítő pillantásokat vetett az előtte ülő Ryan fiúra.
- Lehet, hogy szeretett barátom, de te lepattintottad. Nem érdekelt. Nem foglalkoztál vele. Eldobtad őt. Összetörted. Ő pedig próbál tovább lépni, és ha ő éppen mellettem boldog akkor azt neked el kell viselned. De te éppen most veszed észre? Attól tartok már késő. Már a múlt vagy. Elcseszted. Törődj bele. - nevetett fel Scott majd továbbra is rázkódó vállal tessékelte ki magát a sátorból.
- Azt már nem. Ő az enyém. - suttogta a fiú, majd hirtelenjében felpattant és a természetbe vetette magát, hogy kigondolt tervét megvalósítsa.
- Virág. Virág. Virág. - mormolta magában Dean, miközben a füves partot fürkészte, hátha kiszúr pár szemet kápráztató növényt. - A fenébe is, hogy itt semmi sincs! - fújtatott, mikor fűszálakon és gazon kívül mást nem talált. Már fél órája kutatott eredmény nélkül, és ez mérhetetlenül bosszantotta.
- Nocsak, nocsak. Meg is van! - vigyorodott el ahogyan megpillantotta a nem messze lévő gyöngyvirág 'ösvényt'. Gyorsan tépett jó pár szálat és miután összegyűjtötte őket, rögvest csokor készítésbe kezdett. Gyöngyvirágból és kisvirágú nebáncsvirágból készített egy kicsi, de gyönyörű csokrocskát, amiben bízott, hogy tetszeni fog a lánynak. Soha nem volt az a romantikus fajta srác, de nem szerette volna elveszíteni azt, amit már inkább magának tulajdonított. Lanat. Régebben ezernyi lány epekedett utána és ő ezt igencsak élvezte, és ki is használta, afféle rossz fiúk bandájába tartozott, de ez mindet megváltoztatta mikor felbukkant Lucy, majd el nem hunyt. Neki sem adott soha virágot bár mennyire is szerette,és erre egyszerű volt a magyarázat. Ő nem ilyen volt. De most a szükség úgy kívánja hogy ezt meg kell tennie, mivel nem volt képes elviselni azt, hogy a szőke lányt más öleli át és más érzi ajkainak ízét.
Ahogy csak tudott úgy rohant vissza a sátorok társulatához ahol legnagyobb örömére Lana volt egyedül. Éppen a telefonján beszélgetett és nem igazán volt jókedvében és mintha az időjárást is ő uralná egyszerűen cseppekben kezdett hullani az eső, majd egyre jobban zuhogott.
- Nem Ashley! Nem fogom magamat tönkretenni. Szeretem, nem kellettem. Továbblépek. - mondta a lány, amin Dean igencsak megdöbbent. A húgával beszélt, méghozzá róla. Csak reménykedni tudott benne, hogy testvére ráveszi Lanat, hogy talán...talán még van remény.
- Lana! - szólalt meg hirtelen a fiú.
A lány összehúzott szemekkel nézett rá, majd elköszönt a telefon túloldalán lévő Roberts lánytól.
- Mit akarsz már megint? - rivallt rá.
- Én csak azt szeretném... - kezdett bele a fiú, azonban Lana feltartotta a kezét és elcsitította.
- Inkább nem érdekel! Az már inkább hogy miért kellett nekitámadni Scottnak?
- Mert molesztált téged!
- Molesztált? Dean, aki esetleg molesztált engem az te vagy! Ő egyszerűen csak úgy kedvel engem ahogyan én őt!
- Ugyan már! Csak megakar fektetni... - legyintett dühösen Dean.
- Miért te mit akartál? Ugyan ezt! Sőt, erőszakosabb módon és úgy játszottál velem mint egy kutyával!
- Ezt szeretném jóvá tenni. - mondta jámboran mosolyogva Lanara, majd előhúzta a kézileg készített kis csokrát és a lány felé nyújtotta. - Ezt neked csináltam.
Lana lebámult a csokorra és szinte sokkolta a látvány. Nagyon szép, igényes kis csokrocska volt, de ez nem volt elég. Ezzel semmit sem tett jóvá. Tudta, hogy minden kezdődik előlről akkor és most nem akart csalódni. Újra... Ezért fölszegte az állát és mélyen a fiú szemébe nézett. Megbabonázta a vizes hajú Dean, akinek ruhája rátapadt testére, azonban ellenállt a csábításnak, hogy elidőzzön rajta a tekintete.
- Nyeld le! Vagy csinálj vele azt amit akarsz. Pár szál virággal nem teszed helyre azt, hogy a szívemet többször összetörted. Továbbléptem, elfelejtelek és a szemétségeidet is.Engem nem fogsz többé eltiporni, mivel eddig csak ezt csináltad. Alig tudsz rólam valamit, és neked mindenképpen az exed kell. Keresd föl a sírját vidd ki neki ezeket a virágokat és mond el neki a problémáidat. Én nem kellettem neked, most már engem sem érdekelsz. Továbblépek, te pedig remélem úgy fogsz szenvedni ahogyan én!
2013. szeptember 17., kedd
22.fejezet - Ki is játszik kivel?
Lana tágra nyílt szemekkel nézett a méterekkel arrébb lévő fiúra, aki ha szemével ölni tudott volna, akkor Scott illetve a szőke lány is alulról szagolnák az ibolyát. Arca hófehér volt, száját összeszorította az elfojtott dühtől. Keze végig siklott dióbarna haján, melyet megvilágítottak a nap aranysugarai. Lana légzése felgyorsult és őrült sebességgel futott a Roberts fiú felé, aki hirtelen megfordult és zsebre vágott kézzel indult el az ellenkező irányba. A szőke szépség nagy levegőt vett, és ijedten kapkodta lábait, hogy utolérje szerelmét, aki a sátrához készülődött, hogy leellenőrizze, hogy mindent elrámolt-e és nem hagyott-e ki valamit, közben pedig vérben forgó szemekkel gondolt az előbb látottakra. Úgy tudtam! Az elejétől fogva próbált az orromon fogva vezetni, hogy aztán összeszűrje mással a levet. A fenébe is! Mégis, hogy az istenbe tudtam egy pillanatra is bedőlni az ócska kis játékának! Nem lehet az a cafka ennyire jó színésznő! Mégis mi a francért utasított vissza akkor? Töprengett, miközben gyorsan az utazótáskájába dobta az atlétáját.
- Dean félre érted, amit láttál, bármit is volt az! - hallotta a behúzott sátrán beszűrődő női hangot. Azonban neki nem állt szándékában erre reagálni, mivel rosszul esett neki, hogy kihasználták őt. - Kérlek beszéljük meg, hallod? Dean! Kérlek! - zokogott fel a lány a sátor bejáratánál. - Engedj már be! Szépen kérlek... Dean...
A fiú összevont szemöldökkel meredt a sátor bejáratára, de némán megrázta fejét magának is magyarázva, hogy nem engedheti be a lányt. Hisz az orra előtt ölelgette őt egy másik fiú. Mégis mit várt ez után? Hogy most a karjaiba omolhat? Ennek esélye egyenlő a nullával!
- Hagyjál! - mordult rá Dean. - Tudod nagyon érdekes, hogy más pasit ölelgetsz, mikor elmondásod szerint engem szeretsz. Kösz, de ebből nem kérek. Játszadozni szeretnél velem? Abból nem eszel!
- Csak mondott nekem valamit. Rólad! Mi lenne ha meghallgatnál?
Dean egy pillanatra összehúzott szemmel nézett a sátor bejáratára, miközben az agyán végig futott hogy mi lenne ha beengedné a lányt, de ezt az ötletet azonnal ki is verte a fejéből. Nem érdekel mit mondott neki az a barom. Végül is sok mindent nem tud, és nem is fog!
- Nem. Láttam, amit láttam.
- Jó, tudod mit? Akkor nem érdekel engem se. Végig se hagyod mondani, amit szeretnék. De mondok neked valamit! - mondta a lány, miközben a sátor mellé állt. - Szeretlek, és te ezt nem tudod felfogni. Megbízom benned, és mégis amióta itt vagyunk azon vagy, hogy lefeküdj velem. Viszont mikor felemlegetem hogy mi lenne ha együtt lennénk akkor a szemem alá dörgölöd, hogy te Lucyért vagy oda és még mindig őt gyászolod a hűségeddel, ami megjegyzem igen csak rosszul halad, tekintvén az előző pár órát. Nos, akkor hogy mind ezt tisztáztuk. Ki is játszik kivel? Mert nekem igen csak sántít az, hogy egyszer gyűlölsz utána meg akarsz engem. Sőt! Le akarsz feküdni velem. Viszont csak úgy mondom, hogy nem azért nem hagytam hogy megtegyük, mert nem szeretném vagy valami, hanem mert... - akadt meg Lana, miközben fogaival ajkába harapott megakadályozva ezzel,hogy tovább kotyogjon.
- Mert? - húzta le a sátor cipzárját Dean, miközben kikukucskált azon egyenesen a lány szemeibe pillantva.
- Mindegy. Nem fontos. - vonta meg a vállát a lány.
- Nem! Nekem nagyon is az! Szóval?
Lana szorosan lehunyta szemeit és félve nyitotta ki száját, melyből egy szó sem jött. Élesen beszívta a levegőt és ijedten nézett a fiúra, mivel ha az megtudja az igazságot egész biztos hogy kifogja gúnyolni. Amit ő nem szeretne. De mi van ha megérti? Rájön, hogy ne az a lány vagyok akinek gondol! Nem egy ócska sarkon álló, hanem egy érző lény, aki még nem készült fel eléggé a világ gyönyörére.
- Szóval... én... jaj... Dean én... még nem...- makogott össze vissza, miközben olyan erősen harapta alsó ajkát, hogy azt felsértette, így nem sokkal később szájában érezhette vére fémes ízét.
- Nyögd már ki.
- Én még nem feküdtem le soha senkivel. - sütötte le szemeit szégyenlősen.
A Roberts fiú szemei egy pillanat alatt elkerekedtek és tátott szájjal, hitetlenül meredt a lányra.
- Szűz vagy? - kérdezte, miközben figyelte Lana minden egyes rezdülését.
- Az.
- Pont te? - húzta föl a szemöldökét kétkedően.
- Pont én. - helyeselt a szőkeség bizonytalanul.- Haragszol? - nézett félve a fiú csokoládébarna szemébe, amik valósággal szikráztak.
- Nem.
- Akkor? Megvársz? - csillantak föl a lány szemei, azonban a fény ki is aludt belőle a választ hallva.
- Nem.
- Dean... - suttogta a fiú keresztnevét, miközben torkában gombóc keletkezett az elfojtott sírástól.
- Nem hiszek neked.
- Tessék? - kerekedtek el a döbbenettől Lana íriszei.
- Jól hallottad - bólintott a fiú helyeslően. - Kizárt dolog hogy szűz légy. Pont te! Még a kutyám se hinné el ezt a hülyeséget. Komolyan ekkora marhának nézel? Elég az embernek rád néznie és látja, hogy nem kispályással van dolga! - kiabált torkaszakadtából a lány szemeibe, melyekből apró, sós cseppek bukkantak a felszínre.
- Na jó, ebből elég! - dobbantott lábával dühösen Lana, miközben erőteljes mozdulattal letörölte könnyeit. - Eddig bírtam. Mikor fogod már fel a tökkelütött agyaddal, hogy szeretlek? És igazán elszomorít a tény, hogy már megint nem hiszel nekem! Azt hiszed, hogy minden percem azzal telik, hogy abszurd dolgokat kreáljak a gondolataimmal? Mert nem!
- Nem bizonyítottál semmit.- vágott közbe a fiú, mialatt száját összeszorította a dühtől. - Most is Mr.Nőcsábásszal ölelkeztetek, ja és ki ne felejtsem hogy kis híján megcsókoltad.
- Szóval féltékeny vagy. - állapította meg a lány, és magában egy aprócska mosolyra húzta a száját, hogy valójában mit is ért el Deannél.
- Nem vagyok féltékeny! Főleg nem arra a pöcsre! - fortyogott a Roberts fiú, miközben megragadta Lana csuklóját és azt megszorítva húzta be a saját sátrába.
Lana és Dean a sátor rejtekében egy nem éppen bájos beszélgetésnek kezdtek hozzá, azonban ahogy az szokott most is oda jutottak ahová általában. Veszekedés, majd a fiú elrohanása, azonban most ezt az alkalmat nem akarta a szőkeség, hogy eleressze csak úgy Deant. Amikor az dühösen ott akarta hagyni egyszerűen visszarántotta.
- Mégis mit művelsz? - horkantott a fiú.
- Azt amit már régen kellett volna.
- Vagyis?
- Vagyis nem fogom hagyni, hogy minden egyes alkalommal elrohanj. Ezt meg kell beszélnünk. Itt és most! - jelentette ki ellenkezést nem tűrőn a lány, és ez Deannek habár nem akarta, mégis tetszett neki.
- Jó. Mond!
- Oké. Akkor had tisztázzam, hogy nem akarlak kihasználni, mivel ha eddig nem jöttél volna rá, akkor közlöm, hogy olyan érzéseket táplálok irántad, amiket te valamilyen oknál fogva nem akarsz elfogadni így minden tettemben és szavamban kételkedsz vagy egyenesen meghazudtolod! Ez volt az egyik legnagyobb titkom. Szűz vagyok, igen! Tizennyolc éves vagyok és nem feküdtem le eddig még senkivel. De tudod mit, nem szégyellem! Büszke vagyok rá! Mostanság hány olyan lány van aki ilyen idősen még ártatlan?
- Már bocs, de te távolról sem vagy ártatlan! - sziszegte Dean lefitymálóan, amire Lana összehúzott szemekkel nézett rá, és próbálta nem elbőgni magát.
- Ne szólj közbe ha én beszélek!
- Jaj, elnézést, hogy megbántottam asszonyom. De néha az igazság fáj.
- Fogd be! - rivallt rá akkora hangerővel, hogy az még saját magát is meglepte. Dean halvány mosolyra húzta a száját, tetszett neki ez a Lana, ez a tüzes. - Szóval sajnálom, hogy nem hiszel nekem. Szűz vagyok és talán még nem állok készen rá, hogy ezt elveszítsem, viszont ha te ezt nem tudod felfogni, akkor azt kell hogy mondjam hogy igaza volt Scottnak és tényleg egy bunkóvá váltál!
Dean vigyorogva megvonta a vállát, majd valósággal rávetette magát Lanara. Ajkait hozzápréselte a lányéhoz és ha a világot rakták volna a lábai elé se eresztette volna el a szőkeséget. Karjait Lana dereka köré fűzte és még szorosabban húzta őt magához.
- Szeretlek. - zihálta a lány, miközben beletúrt a dióbarna hajtincsekbe. Élvezte a csókot, élvezte az erőszakosabb Deant, és élvezte, hogy csak vele lehet. Lábait annak törzsére kulcsolta és úgy intézte mozdulatait, hogy a fiú fölé gördülhessen. Amint ez megtörtént vigyorogva csimpaszkodott bele a fiú atlétájába, melyet gyorsan lehúzott róla, hogy felderíthesse a feszes, kidolgozott izmokat. Dean karjain- majd mellkasán és hasán - körkörös, gyengéd simogatásokat csinált, amibe az bele bele remegett, főként mikor a simogatások helyét az ajkai kínzása vette át. Majd szája hamarosan visszatért a fiú szájához. Az nyögve mormogott a ajkai alatt, de nem tudta kivenni, hogy mi volt az.
- Lucy - nyögött újra Dean, miközben Lana lefehéredett és szemei könnyekkel teltek meg. Nem akart a fiú előtt sírni, így fogta magát és elszaladt, hogy közönség nélkül adja ki magából az elmúlt napokban felgyülemlett kínját és fájdalmát.
- Dean félre érted, amit láttál, bármit is volt az! - hallotta a behúzott sátrán beszűrődő női hangot. Azonban neki nem állt szándékában erre reagálni, mivel rosszul esett neki, hogy kihasználták őt. - Kérlek beszéljük meg, hallod? Dean! Kérlek! - zokogott fel a lány a sátor bejáratánál. - Engedj már be! Szépen kérlek... Dean...
A fiú összevont szemöldökkel meredt a sátor bejáratára, de némán megrázta fejét magának is magyarázva, hogy nem engedheti be a lányt. Hisz az orra előtt ölelgette őt egy másik fiú. Mégis mit várt ez után? Hogy most a karjaiba omolhat? Ennek esélye egyenlő a nullával!
- Hagyjál! - mordult rá Dean. - Tudod nagyon érdekes, hogy más pasit ölelgetsz, mikor elmondásod szerint engem szeretsz. Kösz, de ebből nem kérek. Játszadozni szeretnél velem? Abból nem eszel!
- Csak mondott nekem valamit. Rólad! Mi lenne ha meghallgatnál?
Dean egy pillanatra összehúzott szemmel nézett a sátor bejáratára, miközben az agyán végig futott hogy mi lenne ha beengedné a lányt, de ezt az ötletet azonnal ki is verte a fejéből. Nem érdekel mit mondott neki az a barom. Végül is sok mindent nem tud, és nem is fog!
- Nem. Láttam, amit láttam.
- Jó, tudod mit? Akkor nem érdekel engem se. Végig se hagyod mondani, amit szeretnék. De mondok neked valamit! - mondta a lány, miközben a sátor mellé állt. - Szeretlek, és te ezt nem tudod felfogni. Megbízom benned, és mégis amióta itt vagyunk azon vagy, hogy lefeküdj velem. Viszont mikor felemlegetem hogy mi lenne ha együtt lennénk akkor a szemem alá dörgölöd, hogy te Lucyért vagy oda és még mindig őt gyászolod a hűségeddel, ami megjegyzem igen csak rosszul halad, tekintvén az előző pár órát. Nos, akkor hogy mind ezt tisztáztuk. Ki is játszik kivel? Mert nekem igen csak sántít az, hogy egyszer gyűlölsz utána meg akarsz engem. Sőt! Le akarsz feküdni velem. Viszont csak úgy mondom, hogy nem azért nem hagytam hogy megtegyük, mert nem szeretném vagy valami, hanem mert... - akadt meg Lana, miközben fogaival ajkába harapott megakadályozva ezzel,hogy tovább kotyogjon.
- Mert? - húzta le a sátor cipzárját Dean, miközben kikukucskált azon egyenesen a lány szemeibe pillantva.
- Mindegy. Nem fontos. - vonta meg a vállát a lány.
- Nem! Nekem nagyon is az! Szóval?
Lana szorosan lehunyta szemeit és félve nyitotta ki száját, melyből egy szó sem jött. Élesen beszívta a levegőt és ijedten nézett a fiúra, mivel ha az megtudja az igazságot egész biztos hogy kifogja gúnyolni. Amit ő nem szeretne. De mi van ha megérti? Rájön, hogy ne az a lány vagyok akinek gondol! Nem egy ócska sarkon álló, hanem egy érző lény, aki még nem készült fel eléggé a világ gyönyörére.
- Szóval... én... jaj... Dean én... még nem...- makogott össze vissza, miközben olyan erősen harapta alsó ajkát, hogy azt felsértette, így nem sokkal később szájában érezhette vére fémes ízét.
- Nyögd már ki.
- Én még nem feküdtem le soha senkivel. - sütötte le szemeit szégyenlősen.
A Roberts fiú szemei egy pillanat alatt elkerekedtek és tátott szájjal, hitetlenül meredt a lányra.
- Szűz vagy? - kérdezte, miközben figyelte Lana minden egyes rezdülését.
- Az.
- Pont te? - húzta föl a szemöldökét kétkedően.
- Pont én. - helyeselt a szőkeség bizonytalanul.- Haragszol? - nézett félve a fiú csokoládébarna szemébe, amik valósággal szikráztak.
- Nem.
- Akkor? Megvársz? - csillantak föl a lány szemei, azonban a fény ki is aludt belőle a választ hallva.
- Nem.
- Dean... - suttogta a fiú keresztnevét, miközben torkában gombóc keletkezett az elfojtott sírástól.
- Nem hiszek neked.
- Tessék? - kerekedtek el a döbbenettől Lana íriszei.
- Jól hallottad - bólintott a fiú helyeslően. - Kizárt dolog hogy szűz légy. Pont te! Még a kutyám se hinné el ezt a hülyeséget. Komolyan ekkora marhának nézel? Elég az embernek rád néznie és látja, hogy nem kispályással van dolga! - kiabált torkaszakadtából a lány szemeibe, melyekből apró, sós cseppek bukkantak a felszínre.
- Na jó, ebből elég! - dobbantott lábával dühösen Lana, miközben erőteljes mozdulattal letörölte könnyeit. - Eddig bírtam. Mikor fogod már fel a tökkelütött agyaddal, hogy szeretlek? És igazán elszomorít a tény, hogy már megint nem hiszel nekem! Azt hiszed, hogy minden percem azzal telik, hogy abszurd dolgokat kreáljak a gondolataimmal? Mert nem!
- Nem bizonyítottál semmit.- vágott közbe a fiú, mialatt száját összeszorította a dühtől. - Most is Mr.Nőcsábásszal ölelkeztetek, ja és ki ne felejtsem hogy kis híján megcsókoltad.
- Szóval féltékeny vagy. - állapította meg a lány, és magában egy aprócska mosolyra húzta a száját, hogy valójában mit is ért el Deannél.
- Nem vagyok féltékeny! Főleg nem arra a pöcsre! - fortyogott a Roberts fiú, miközben megragadta Lana csuklóját és azt megszorítva húzta be a saját sátrába.
Lana és Dean a sátor rejtekében egy nem éppen bájos beszélgetésnek kezdtek hozzá, azonban ahogy az szokott most is oda jutottak ahová általában. Veszekedés, majd a fiú elrohanása, azonban most ezt az alkalmat nem akarta a szőkeség, hogy eleressze csak úgy Deant. Amikor az dühösen ott akarta hagyni egyszerűen visszarántotta.
- Mégis mit művelsz? - horkantott a fiú.
- Azt amit már régen kellett volna.
- Vagyis?
- Vagyis nem fogom hagyni, hogy minden egyes alkalommal elrohanj. Ezt meg kell beszélnünk. Itt és most! - jelentette ki ellenkezést nem tűrőn a lány, és ez Deannek habár nem akarta, mégis tetszett neki.
- Jó. Mond!
- Oké. Akkor had tisztázzam, hogy nem akarlak kihasználni, mivel ha eddig nem jöttél volna rá, akkor közlöm, hogy olyan érzéseket táplálok irántad, amiket te valamilyen oknál fogva nem akarsz elfogadni így minden tettemben és szavamban kételkedsz vagy egyenesen meghazudtolod! Ez volt az egyik legnagyobb titkom. Szűz vagyok, igen! Tizennyolc éves vagyok és nem feküdtem le eddig még senkivel. De tudod mit, nem szégyellem! Büszke vagyok rá! Mostanság hány olyan lány van aki ilyen idősen még ártatlan?
- Már bocs, de te távolról sem vagy ártatlan! - sziszegte Dean lefitymálóan, amire Lana összehúzott szemekkel nézett rá, és próbálta nem elbőgni magát.
- Ne szólj közbe ha én beszélek!
- Jaj, elnézést, hogy megbántottam asszonyom. De néha az igazság fáj.
- Fogd be! - rivallt rá akkora hangerővel, hogy az még saját magát is meglepte. Dean halvány mosolyra húzta a száját, tetszett neki ez a Lana, ez a tüzes. - Szóval sajnálom, hogy nem hiszel nekem. Szűz vagyok és talán még nem állok készen rá, hogy ezt elveszítsem, viszont ha te ezt nem tudod felfogni, akkor azt kell hogy mondjam hogy igaza volt Scottnak és tényleg egy bunkóvá váltál!
Dean vigyorogva megvonta a vállát, majd valósággal rávetette magát Lanara. Ajkait hozzápréselte a lányéhoz és ha a világot rakták volna a lábai elé se eresztette volna el a szőkeséget. Karjait Lana dereka köré fűzte és még szorosabban húzta őt magához.
- Szeretlek. - zihálta a lány, miközben beletúrt a dióbarna hajtincsekbe. Élvezte a csókot, élvezte az erőszakosabb Deant, és élvezte, hogy csak vele lehet. Lábait annak törzsére kulcsolta és úgy intézte mozdulatait, hogy a fiú fölé gördülhessen. Amint ez megtörtént vigyorogva csimpaszkodott bele a fiú atlétájába, melyet gyorsan lehúzott róla, hogy felderíthesse a feszes, kidolgozott izmokat. Dean karjain- majd mellkasán és hasán - körkörös, gyengéd simogatásokat csinált, amibe az bele bele remegett, főként mikor a simogatások helyét az ajkai kínzása vette át. Majd szája hamarosan visszatért a fiú szájához. Az nyögve mormogott a ajkai alatt, de nem tudta kivenni, hogy mi volt az.
- Lucy - nyögött újra Dean, miközben Lana lefehéredett és szemei könnyekkel teltek meg. Nem akart a fiú előtt sírni, így fogta magát és elszaladt, hogy közönség nélkül adja ki magából az elmúlt napokban felgyülemlett kínját és fájdalmát.
2013. augusztus 29., csütörtök
21.fejezet - Idegen érzések
Lana lázasan kereste a víz alatt Deant, aki valahogy nem akart felbukkanni. Tíz percig mást sem csinált mint riadtan kutatta, viszont az csak nem került elő. A lány riadt könnyei kiserkentek a szeméből, s egyre csak magát ócsárolta a gondolataiban, hogy hogyan is lehetett ilyen felelőtlen. Azonban amikor karokat érzett meg a dereka körül hatalmas kő esett le a szívéről. Elmerült a hatalmas kezek biztonságában és szorosan bele simult. Kezeit hátrairányította, hogy a fiú nedves fürtjeibe túrhasson, miközben az a nyakát csókolta meg, majd megfordította és egyszerre buktak fel levegőért kapkodva a víz felszínére.
- Na mi az? Vissza felé sült el a kis tréfád? - vigyorodott el Dean, ahogyan a lány zilált arckifejezésén szórakozott.
- Ez nem volt vicces! - ütögette vihorászva a fiú kemény, kidolgozott mellkasát, miközben annak elsötétült a szeme, és összeszorította a száját. Ezt látván Lana is elkomorodott és Mr. Hajnalieset ajkaira tapadt. Kezei a fiú borostás arcáról annak dióbarna hajába markoltak, s azt kívánta, hogy bár tovább maradhatnának az osztálykiránduláson. Dean is a lány derekára fonta karjait, míg Lana az övére tekerte lábait, ezzel még inkább összepréselve testüket.
- Ez is csak egy baleset? - zihálta a lány.
- Nem! Ez egy hiba, egy kibaszott nagy hiba! - nyögte Dean, miközben száját a szőkeségéhez nyomta, majd kezei annak fenekéhez siklottak. Lana felnyögött, ahogyan a fiú rácsapott egyet, majd még egy erősebbet, egy pillanatra sem szakítva meg a vad, tüzes csókot. Viszont amikor Dean keze a lány bugyija szegélye alá csúszott az riadtan tántorította meg a fiút ebben, mivel nem engedhette, hogy az magáévá tegye őt.
- Igazad van. Ez egy hiba! - suttogta csöndesen a lány, miközben végig simított Roberts arcán, aki kikerekedett szemekkel bámult rá, majd összeszorította a szemeit, mintha el sem akarná hinni amit hall.
- Oké. Felfogtam, hogy nem csak szexre kellek és tényleg érzel irántam valamit, de mégis meddig fogod ezt játszani? - kérdezte Dean dühösen, miközben Lana tágra nyílt íriszekkel meredt rá, és fel sem bírta fogni, hogy miről beszél a srác.
- Tessék?
- Tegnap nem hagytad hogy megbasszalak, ma sem hagyod, akkor mikor fogod?
Lananak a gyomra kavarogni kezdett, szája kiszáradt és úgy meredt a fiúra, mintha életében nem látott volna még fehér embert.
- Dean... - nyögte mikor megtalálta a hangját.
- Mi van? Válaszokat akarok Lana a francba is! - csapott bele a vízbe ököllel.
- Dean, mégis honnan szedted, hogy csak szexre kellesz? Azt hittem, hogy a vallomásommal végre felfogtad hogy mit érzek irántad! Szeretlek Dean! Nem értem, hogy mi olyan nehéz, hogy ezt ne bírnád megérteni! - nézett rá értetlenül Lana szándékosan kerülve az azutáni kérdését a fiúnak.
- Nekem a tettek számítanak, és nem a szavak, amelyek elszállnak.
- Mit kellene tennem, hogy elhidd vége hogy szeretlek? - kérdezte a lány, miközben könnyek áztatta arcát a vízre szegezte.
- Felfogtam. - bólintott Dean, miközben kezét Lana arcához vezette és erőszakosan tapasztotta száját a lányéra.
- Vissza kellene mennünk! - zihálta a lány, miközben rámosolygott a fiúra, aki beleegyezően bólintott a felvetett ötletre. Jelenleg semmi kedve nem volt veszekedni, így inkább csak csöndben úsztak vissza a partra s onnan vissza a táborhoz.
Ahogyan beértek a többiekhez sunnyogva haladtak végig a letáborozott helyen, nehogy észrevegyék őket, mivel nem örülne neki az osztályfőnök, hogy két diákját szem elől vesztettek úgy, hogy ha azok nem tudnak úszni, nagy bajok történhettek volna. A két diák gyorsan megrohamozta a sátrát és cserélték le ruháikat, amiből csurgott a víz. Lana úgy érezte sikert ért el, azonban bánatos is volt Dean mondandója miatt. Nem régiben azt mondta, hogy nem kell neki a lány, viszont másnap teljesen rávetődik. Döntse már el mint akar! - vonta össze szemöldökét a szőkeség, miközben lehámozta magáról a ruhát és egy másikat vett föl. Nem tudta még elképzelni sem, hogy Deannek mi futhat keresztül a gondolatai közepette. Ilyenkor kívánta azt, hogy bár gondolatolvasó lehetne, de ugyebár ez soha sem fog valóra válni. Miután kifésülte a loboncát a bőröndjéhez kapott, amibe gyorsan beledobálta a holmiját, majd elhagyta sátrát.
Pár órával később
- Gyerekek! Figyelem! - kiabálta el magát az osztályfőnök, miközben egy fazék fémfedelét ütögette ezzel magára vonva a diákok tekintetét. - Hamarosan indulunk kell hazafelé. Remélem, hogy jól éreztétek magatokat. Úgy gondolom, hogy jót tett a társaságnak egy ilyen kis kikapcsolódás. Szerintem fantasztikus volt ez a két nap. Én remekül szórakoztam! Nagyszerű kis osztályunk van. Viszont azt kell mondjam hogy pakolnunk kell, mivel holnap iskola, és hogy odaérjünk a busszal idejében el kell indulnunk.
A tanulók bólintottak Mr. Edwards elméletére, és indultak pakolni. Ám Lana ezzel mivel elkészült ezért csak a tóhoz bicegett, amibe mártóztatta a lábát, míg leült, és kezeit maga elé fonta. A fejében lévő gondolatok hada támadták meg őt. Ezért hosszas gondolkozásba kezdett. Tetszett neki, az ahogyan Dean vele viselkedett. Kívánkozó, játszadozós és incselkedő, viszont nem értette, hogy ezt minek köszönheti, hisz eleinte még csak a létezéséről sem akart tudni. Mi történt azalatt az egy nap alatt? Illetve órák alatt! A szerelmi vallomása... viszont azzal mire ment? Dean fogta magát és egy olyan pár mondatos beszédet adott elő, ami Lana szívébe örökre beleégette magát. Soha nem fogja elfelejteni azt a gyűlölködő és érthetetlen arckifejezést, amit a fiú mutatott akkor, mikor a szavait hangoztatta. " Nem leszek a cseléded. Nem fogok rögtön ugrani, ha te csettintesz. Arra ott van több, mint a fél suli, őket használd talpnyalónak. Én nem vagyok olyan. " Lana elmerengve ezen szomorú mosollyal bólintott, tudta, hogy Dean nem olyan. Épp ezért is szeretett bele. Elérhetetlen gyönyör a fiú. És neki pont erre van szüksége! " És én még egy pillanatra azt hittem komolyan érdekellek!?Nagy fenéket! Te csak ne állj mellettem! Nincs szükségem a segítségedre! Tudom milyenek vagytok ti gazdagok, elhitetsz velem fűt-fát, én meg beveszem, aztán meg ejtesz és én fogok magamba zuhanni. Na ezt azonnal verd ki a fejedből kisanyám! " - Dean szavai lyukat égettek a mellkasába. Lana szíve fájdalmat éreztetett. Úgy vélte, hogy Dean Lucyval is pont ezen ment keresztül, beleszeretett a lányba, aki miután meghalt a fiú magába zuhant. Talán épp erre akart célozni. Nem akar szerelmes lenni! Nem akar újabb csalódást és kínt! Nem akarja őt...
A szőke lány nagyot sóhajtva túrt bele arany színű hajába, miközben szíve gépfegyverként zakatolt. Szerette a fiút, de mégis mit ér el ezzel, ha az nem akar egy másik lányt az életében. Lucy gyászával van beburkolózva. Viszont Lana soha nem hagyná el Deant! Azért harcol, hogy ő győzzön és elnyerje a fiú szerelmét, amit nem akar az istenért sem magától éreztetni.
- Szia. - ült le mellé valaki.
- Szia. - dünnyögte sóhajtva, miközben újra végig szántotta a ujjaival a haját.
- Mizu? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán, mely még inkább erősítette a vagány srác profilját.
- Teljesen kivagyok - válaszolta Lana, miközben szája elé tette a kezét, hogy elfojtson egy ásítást.
- Csodálkozol? Hisz Robertssel töltötted a legtöbb idődet. - nevetett fel a fiú. Szépen ívelt ajkai hatalmas mosolyra húzódtak miközben a szőke lányra tekintett. Kék szemei felcsillantak, mikor Lana is nevetett vele együtt. Ébenfekete, felzselézett haja keretezte gyönyörű arcát. Scott Ryan, akiért a lányok hada áhítozik. - Amúgy jártok vagy mi?
Lana elmosolyodva megrázta a fejét, miközben fejében tolongott egy szó... Bárcsak...
- Pedig nagyon úgy néz ki. - mosolygott rá halványan a fiú.
- Hogy érted ezt? - nézett rá összehúzott tekintettel
- Mondjuk a reggeli jelenet.
Lana gyomra összeszorult, míg a szeme hatalmasra tágult. Az nem lehet, hogy tudja... senki sem tud róla, még én sem tudom pontosan mi történt.
- Honnan tudsz róla?
- Mondjuk onnan hogy mindenki látta és valamennyien erről beszélnek. - mosolyodott el halványan, azonban szeme összeszűkült, ahogyan a lányra meredt, aki élesen beszívta a levegőt. Riadtan Scottra nézett.
- Mindenki látta?
- Ott voltatok mindenki előtt a busznál, hát persze, hogy mindenki felfigyelt rá.
A lány szívéről hatalmas kő esett le. Azt hitte, hogy a sátorban történt hajnali jelentre gondolt és ettől beparázott, de most nyugodtan fújta ki a levegőt. Scott halványan elmosolyodva nézett rá.
- Szóval jártok?
- Nem. - súgta Lana, miközben meglóbálta a lábát a tóban. - Én szeretnék, de ő... nem. Ő nem akar, vagyis igazából még én se tudom mit akar.
A fiú összeráncolt szemöldökkel meredt a lányra. Tekintetéből sütött a zavarodottság.
- Ne törődj vele! Roberts ilyen már rég óta. Régebben, még gólya korunkban jó fej volt, lehetett vele hülyülni, aztán varázsütésre eltávolodott tőlünk és a kosárlabdába, a stéberkedésbe meg a családjába temette magát, és ezidáig szó szerint semmit nem tudtunk róla. De komolyan... semmit! Mrs. King néha mond neki valamit, amit véletlenül mi is meghallunk, de gőzöm sincs mit jelentenek. Viszont most, hogy volt ez a reggeli akciód azt hittük, hogy visszakaptuk a régi Robertset, de ezek szerint még mindig bezárkózik a világába és nem enged be oda senkit.
Lana tudta, hogy mi történt. Lucy történt. És amit hallott Scott-tól, az igazán elszomorító volt. Viszont mosolyt csalt arcára az amit hallott, Dean azok közé tartozik, akik régebben még a "menők" társasági életében éltek. De most... magányos, és emiatt szomorúan mosolygott, miközben szeméből előbukkantak könnyei.
- Barátok voltatok?
- Mondhatjuk.
- Jól vagy? - kérdezte a fiú, miközben kezét óvatosan Lana vállára helyezte és lágyan átkarolta.
- Persze. - válaszolt a lány, miközben kézfejével megtörölte a szemeit.
- Tudod mit gondolok? - dünnyögte a szőke hajba, melynek tulajdonosa kérdőn nézett rá. - Roberts elképesztően nagy barom, ha visszautasít téged. Kedves lány vagy, és szép is. Nem érdemel meg téged!
Lana tágra nyílt, döbbent íriszekkel meredt Scottra, akinek őszinteség sugárzott az égszínkék szeméből. A lány elvörösödve hajtotta le a fejét. Zavarban volt az előbb mondottaktól. Scott ujjaival a szőkeség álla alá nyúlt, majd felemelte azt, hogy egyenesen a szemébe nézzen. Ahogy a csokoládébarna íriszekbe pillantott beharapta alsó ajkát. Szemét behunyva közeledett a lány szája felé, aki élesen beszívta a levegőt, majd visszatartotta azt és lemeredve bámulta a fiút. Ajkaik milliméternyire voltak egymástól, azonban a lány eltolta magától a fiút, aki csalódottan biggyesztette le száját.
- Sajnálom... - suttogta a fiú, miközben beletúrt hollófekete hajába.
- Mindegy. Hagyjuk. Felejtsük el.
Lana felpattant a helyéről egyedül hagyva a fiút a tónál, azonban megtorpant, mikor megfordult. Dean állt tőle pár méterrel arrébb és gyilkos tekintettel, lefagyva fürkészte őt valamint Scott-ot.
- Dean.
- Na mi az? Vissza felé sült el a kis tréfád? - vigyorodott el Dean, ahogyan a lány zilált arckifejezésén szórakozott.
- Ez nem volt vicces! - ütögette vihorászva a fiú kemény, kidolgozott mellkasát, miközben annak elsötétült a szeme, és összeszorította a száját. Ezt látván Lana is elkomorodott és Mr. Hajnalieset ajkaira tapadt. Kezei a fiú borostás arcáról annak dióbarna hajába markoltak, s azt kívánta, hogy bár tovább maradhatnának az osztálykiránduláson. Dean is a lány derekára fonta karjait, míg Lana az övére tekerte lábait, ezzel még inkább összepréselve testüket.
- Ez is csak egy baleset? - zihálta a lány.
- Nem! Ez egy hiba, egy kibaszott nagy hiba! - nyögte Dean, miközben száját a szőkeségéhez nyomta, majd kezei annak fenekéhez siklottak. Lana felnyögött, ahogyan a fiú rácsapott egyet, majd még egy erősebbet, egy pillanatra sem szakítva meg a vad, tüzes csókot. Viszont amikor Dean keze a lány bugyija szegélye alá csúszott az riadtan tántorította meg a fiút ebben, mivel nem engedhette, hogy az magáévá tegye őt.
- Igazad van. Ez egy hiba! - suttogta csöndesen a lány, miközben végig simított Roberts arcán, aki kikerekedett szemekkel bámult rá, majd összeszorította a szemeit, mintha el sem akarná hinni amit hall.
- Oké. Felfogtam, hogy nem csak szexre kellek és tényleg érzel irántam valamit, de mégis meddig fogod ezt játszani? - kérdezte Dean dühösen, miközben Lana tágra nyílt íriszekkel meredt rá, és fel sem bírta fogni, hogy miről beszél a srác.
- Tessék?
- Tegnap nem hagytad hogy megbasszalak, ma sem hagyod, akkor mikor fogod?
Lananak a gyomra kavarogni kezdett, szája kiszáradt és úgy meredt a fiúra, mintha életében nem látott volna még fehér embert.
- Dean... - nyögte mikor megtalálta a hangját.
- Mi van? Válaszokat akarok Lana a francba is! - csapott bele a vízbe ököllel.
- Dean, mégis honnan szedted, hogy csak szexre kellesz? Azt hittem, hogy a vallomásommal végre felfogtad hogy mit érzek irántad! Szeretlek Dean! Nem értem, hogy mi olyan nehéz, hogy ezt ne bírnád megérteni! - nézett rá értetlenül Lana szándékosan kerülve az azutáni kérdését a fiúnak.
- Nekem a tettek számítanak, és nem a szavak, amelyek elszállnak.
- Mit kellene tennem, hogy elhidd vége hogy szeretlek? - kérdezte a lány, miközben könnyek áztatta arcát a vízre szegezte.
- Felfogtam. - bólintott Dean, miközben kezét Lana arcához vezette és erőszakosan tapasztotta száját a lányéra.
- Vissza kellene mennünk! - zihálta a lány, miközben rámosolygott a fiúra, aki beleegyezően bólintott a felvetett ötletre. Jelenleg semmi kedve nem volt veszekedni, így inkább csak csöndben úsztak vissza a partra s onnan vissza a táborhoz.
Ahogyan beértek a többiekhez sunnyogva haladtak végig a letáborozott helyen, nehogy észrevegyék őket, mivel nem örülne neki az osztályfőnök, hogy két diákját szem elől vesztettek úgy, hogy ha azok nem tudnak úszni, nagy bajok történhettek volna. A két diák gyorsan megrohamozta a sátrát és cserélték le ruháikat, amiből csurgott a víz. Lana úgy érezte sikert ért el, azonban bánatos is volt Dean mondandója miatt. Nem régiben azt mondta, hogy nem kell neki a lány, viszont másnap teljesen rávetődik. Döntse már el mint akar! - vonta össze szemöldökét a szőkeség, miközben lehámozta magáról a ruhát és egy másikat vett föl. Nem tudta még elképzelni sem, hogy Deannek mi futhat keresztül a gondolatai közepette. Ilyenkor kívánta azt, hogy bár gondolatolvasó lehetne, de ugyebár ez soha sem fog valóra válni. Miután kifésülte a loboncát a bőröndjéhez kapott, amibe gyorsan beledobálta a holmiját, majd elhagyta sátrát.
Pár órával később
- Gyerekek! Figyelem! - kiabálta el magát az osztályfőnök, miközben egy fazék fémfedelét ütögette ezzel magára vonva a diákok tekintetét. - Hamarosan indulunk kell hazafelé. Remélem, hogy jól éreztétek magatokat. Úgy gondolom, hogy jót tett a társaságnak egy ilyen kis kikapcsolódás. Szerintem fantasztikus volt ez a két nap. Én remekül szórakoztam! Nagyszerű kis osztályunk van. Viszont azt kell mondjam hogy pakolnunk kell, mivel holnap iskola, és hogy odaérjünk a busszal idejében el kell indulnunk.
A tanulók bólintottak Mr. Edwards elméletére, és indultak pakolni. Ám Lana ezzel mivel elkészült ezért csak a tóhoz bicegett, amibe mártóztatta a lábát, míg leült, és kezeit maga elé fonta. A fejében lévő gondolatok hada támadták meg őt. Ezért hosszas gondolkozásba kezdett. Tetszett neki, az ahogyan Dean vele viselkedett. Kívánkozó, játszadozós és incselkedő, viszont nem értette, hogy ezt minek köszönheti, hisz eleinte még csak a létezéséről sem akart tudni. Mi történt azalatt az egy nap alatt? Illetve órák alatt! A szerelmi vallomása... viszont azzal mire ment? Dean fogta magát és egy olyan pár mondatos beszédet adott elő, ami Lana szívébe örökre beleégette magát. Soha nem fogja elfelejteni azt a gyűlölködő és érthetetlen arckifejezést, amit a fiú mutatott akkor, mikor a szavait hangoztatta. " Nem leszek a cseléded. Nem fogok rögtön ugrani, ha te csettintesz. Arra ott van több, mint a fél suli, őket használd talpnyalónak. Én nem vagyok olyan. " Lana elmerengve ezen szomorú mosollyal bólintott, tudta, hogy Dean nem olyan. Épp ezért is szeretett bele. Elérhetetlen gyönyör a fiú. És neki pont erre van szüksége! " És én még egy pillanatra azt hittem komolyan érdekellek!?Nagy fenéket! Te csak ne állj mellettem! Nincs szükségem a segítségedre! Tudom milyenek vagytok ti gazdagok, elhitetsz velem fűt-fát, én meg beveszem, aztán meg ejtesz és én fogok magamba zuhanni. Na ezt azonnal verd ki a fejedből kisanyám! " - Dean szavai lyukat égettek a mellkasába. Lana szíve fájdalmat éreztetett. Úgy vélte, hogy Dean Lucyval is pont ezen ment keresztül, beleszeretett a lányba, aki miután meghalt a fiú magába zuhant. Talán épp erre akart célozni. Nem akar szerelmes lenni! Nem akar újabb csalódást és kínt! Nem akarja őt...
A szőke lány nagyot sóhajtva túrt bele arany színű hajába, miközben szíve gépfegyverként zakatolt. Szerette a fiút, de mégis mit ér el ezzel, ha az nem akar egy másik lányt az életében. Lucy gyászával van beburkolózva. Viszont Lana soha nem hagyná el Deant! Azért harcol, hogy ő győzzön és elnyerje a fiú szerelmét, amit nem akar az istenért sem magától éreztetni.
- Szia. - ült le mellé valaki.
- Szia. - dünnyögte sóhajtva, miközben újra végig szántotta a ujjaival a haját.
- Mizu? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán, mely még inkább erősítette a vagány srác profilját.
- Teljesen kivagyok - válaszolta Lana, miközben szája elé tette a kezét, hogy elfojtson egy ásítást.
- Csodálkozol? Hisz Robertssel töltötted a legtöbb idődet. - nevetett fel a fiú. Szépen ívelt ajkai hatalmas mosolyra húzódtak miközben a szőke lányra tekintett. Kék szemei felcsillantak, mikor Lana is nevetett vele együtt. Ébenfekete, felzselézett haja keretezte gyönyörű arcát. Scott Ryan, akiért a lányok hada áhítozik. - Amúgy jártok vagy mi?
Lana elmosolyodva megrázta a fejét, miközben fejében tolongott egy szó... Bárcsak...
- Pedig nagyon úgy néz ki. - mosolygott rá halványan a fiú.
- Hogy érted ezt? - nézett rá összehúzott tekintettel
- Mondjuk a reggeli jelenet.
Lana gyomra összeszorult, míg a szeme hatalmasra tágult. Az nem lehet, hogy tudja... senki sem tud róla, még én sem tudom pontosan mi történt.
- Honnan tudsz róla?
- Mondjuk onnan hogy mindenki látta és valamennyien erről beszélnek. - mosolyodott el halványan, azonban szeme összeszűkült, ahogyan a lányra meredt, aki élesen beszívta a levegőt. Riadtan Scottra nézett.
- Mindenki látta?
- Ott voltatok mindenki előtt a busznál, hát persze, hogy mindenki felfigyelt rá.
A lány szívéről hatalmas kő esett le. Azt hitte, hogy a sátorban történt hajnali jelentre gondolt és ettől beparázott, de most nyugodtan fújta ki a levegőt. Scott halványan elmosolyodva nézett rá.
- Szóval jártok?
- Nem. - súgta Lana, miközben meglóbálta a lábát a tóban. - Én szeretnék, de ő... nem. Ő nem akar, vagyis igazából még én se tudom mit akar.
A fiú összeráncolt szemöldökkel meredt a lányra. Tekintetéből sütött a zavarodottság.
- Ne törődj vele! Roberts ilyen már rég óta. Régebben, még gólya korunkban jó fej volt, lehetett vele hülyülni, aztán varázsütésre eltávolodott tőlünk és a kosárlabdába, a stéberkedésbe meg a családjába temette magát, és ezidáig szó szerint semmit nem tudtunk róla. De komolyan... semmit! Mrs. King néha mond neki valamit, amit véletlenül mi is meghallunk, de gőzöm sincs mit jelentenek. Viszont most, hogy volt ez a reggeli akciód azt hittük, hogy visszakaptuk a régi Robertset, de ezek szerint még mindig bezárkózik a világába és nem enged be oda senkit.
Lana tudta, hogy mi történt. Lucy történt. És amit hallott Scott-tól, az igazán elszomorító volt. Viszont mosolyt csalt arcára az amit hallott, Dean azok közé tartozik, akik régebben még a "menők" társasági életében éltek. De most... magányos, és emiatt szomorúan mosolygott, miközben szeméből előbukkantak könnyei.
- Barátok voltatok?
- Mondhatjuk.
- Jól vagy? - kérdezte a fiú, miközben kezét óvatosan Lana vállára helyezte és lágyan átkarolta.
- Persze. - válaszolt a lány, miközben kézfejével megtörölte a szemeit.
- Tudod mit gondolok? - dünnyögte a szőke hajba, melynek tulajdonosa kérdőn nézett rá. - Roberts elképesztően nagy barom, ha visszautasít téged. Kedves lány vagy, és szép is. Nem érdemel meg téged!
Lana tágra nyílt, döbbent íriszekkel meredt Scottra, akinek őszinteség sugárzott az égszínkék szeméből. A lány elvörösödve hajtotta le a fejét. Zavarban volt az előbb mondottaktól. Scott ujjaival a szőkeség álla alá nyúlt, majd felemelte azt, hogy egyenesen a szemébe nézzen. Ahogy a csokoládébarna íriszekbe pillantott beharapta alsó ajkát. Szemét behunyva közeledett a lány szája felé, aki élesen beszívta a levegőt, majd visszatartotta azt és lemeredve bámulta a fiút. Ajkaik milliméternyire voltak egymástól, azonban a lány eltolta magától a fiút, aki csalódottan biggyesztette le száját.
- Sajnálom... - suttogta a fiú, miközben beletúrt hollófekete hajába.
- Mindegy. Hagyjuk. Felejtsük el.
Lana felpattant a helyéről egyedül hagyva a fiút a tónál, azonban megtorpant, mikor megfordult. Dean állt tőle pár méterrel arrébb és gyilkos tekintettel, lefagyva fürkészte őt valamint Scott-ot.
- Dean.
2013. augusztus 17., szombat
19.fejezet - A teszt
Dean óvatosan felnyalábolta a zokogó lányt a mocskos földről és egyenesen a piros sátorba fektette. Dühösen meredt rá a szőkeség lábára, amelyről elővigyázatosan húzta le a sport cipőt, valamint a pamutzoknit.
- Ezt nem hiszem el - morogta orra alatt, miközben végig tapogatta Lana bokáját. Meg sem lepődött rajta, hogy milyen bársonyos bőr húzódik a keze alatt, mivel a lány anyagi helyzetét tekintve megteheti, hogy mindenféle krémmel kenegesse magát. A lábat egy párnával felpolcolta, miközben összehúzott szemekkel mérlegelte a lány bokájának állapotát. Mivel orvost vagy legalább egy ápolónőt sem hozhattak magukkal, ezért bekellett érniük egy elsősegély dobozzal, ami egyelőre még nem tud beszélni, így meg sem tudta mondani, hogy eltörte, vagy csak kificamodott a boka.
- Alig akarom elhinni Roberts, hogy maga az aki ezt tette. - dühöngött a még félálomban lévő Mr. Edwards, akit nyomban felkeltett a fiú, mikor a lányt az ő jóvoltával baleset érte.
- Sajnálom uram, nem volt szándékos - húzta el a száját Dean, mivel nagyon is tisztában volt vele, hogy ő mindennek az okozója. Viszont még sem hagyhatta, hogy a szőkeség így ráakaszkodjon, nem akarja hogy azt sugallja akár egy mozdulata is hogy barátnál többet szeretne tőle. Ez a lány szeret engem. Engem! Egy falusi, szegény fiút, aki a családjával küzd a megélhetésért, miközben az halott barátnőjéről fecseg, csak hogy még jobban mardossa az a tudat, hogy elveszítette a szerelmét. Elmélkedett a fiú, miközben elnyomott egy ásítást.
- Te okoztad a bajt Roberts, te is hozod rendbe! Mostantól te fogsz Ms. Evans bokájáról gondoskodni. Megértetted? - kérdezte összehúzott szemekkel az osztályfőnök, majd mikor Dean bólintva helyeselt halvány mosolyra húzta a száját. Gyorsan bepillantott még a sebesülthöz és mikor biztosíthatta hogy az rendben van aludni tért.
Dean Lana sátrába vonult és ellenőrizte annak felpolcolt lábát. A szőkeség -mire a fiú bent volt- már pizsamára volt öltözve, ami ez esetben egy sötét lila rövidnadrág volt egy hozzá passzoló pólóval. Dean tágra nyílt szemekkel nézte, ahogyan a lány arcába lógó arany tincseivel és félre döntött fejével pihenteti szemeit.
- Dean te vagy itt? - kérdezte álmos hangon, miközben hunyorogva nézte a fiút.
- Igen. - válaszolta elfojtott hangon - Csak megnéztem a lábadat. - tette hozzá amolyan magyarázatként, mert kínosnak találta a sátorban elnyúlt számára kínos csendet. Lana szomorúan elmosolyodott, majd elnyomott egy ásítást, és lehunyva szemeit próbálta alvásra késztetni magát. Légzése egyenletes szedése miatt mellkasa lassan föl és le emelkedett. Jobb karját maga fölé emelte és azon pihentette a fejét, míg a másik kezét a hasára helyezte. Elméje minden darabkája alvásra késztette, de a testében dübörgő szíve nem hagyta őt nyugton. Kinyitotta a szemét, és meglepődve tapasztalta, hogy Dean áll a lába végében és félre döntött fejjel figyeli őt. Kezeivel megdörgölte a barna íriszeit, mivel nem volt benne biztos, hogy valóban őt látja-e vagy csupán a képzelete játszik vele ilyen csúnya tréfát.
- Fáj? - nyögte ki a fiú halkan, miközben a lány bokájára bökött. Lana pislogva megrántotta a vállát és zavartan a fiú szemeibe nézett.
- Nem éppen kellemes érzés.
- Megmasszírozzam? - nézett rá Dean, miközben a szőkeség e szó hallatán elkerekedett szemekkel fürkészte őt. Alsó ajkába harapva gondolkozott a válaszán, vagy egyáltalán hogy hogyan reagáljon erre, mivel nem volt a fiútól ez olyan egyszerű kérdés, mint mástól. Ha beleegyezik, akkor nagy valószínűség szerint megjelenik Dean-en az a fajta " megmondtam hogy csak arra keljek hogy kihasználj " mosoly, viszont ha nemet mond a fiú elmegy, amit ő nem akar. Szüksége van arra, hogy most ott maradjon és nem a lába miatt - persze az is közrejátszik - viszont ha egy szeretetteljest nem is, de egy baráti ölelésre nagyon nagy szüksége lett volna. Mielőtt válaszolhatott volna Dean lehajolt és a talpára helyezte a kezeit. Gyöngéden dörzsölgetni kezdte, minden egyes ponton átjárva. A bizsergető érzés a gyomrában csaknem kirobbant, ahogyan a fiú aggódó tekintetét az övébe fúrta. Még sohasem látta ezt az énjét, és majd kicsattant a boldogságtól, hogy ezt ő hozta ki belőle most.
- Ez jó érzés? - kérdezte Dean, mialatt Lana bokájával körözni kezdett. A lány szaporábban kezdte venni a levegőt, mikor a fiú hirtelen a lábához emelte az ajkát és puha csókot hintett rá. Nagyokat pislogva bólintott, miközben szíve egyre hevesebben vert, és félő volt, hogy a végén talán még ki is ugrik a helyéről. A fiú többször elismételte a körözést, és egy pillanatra sem szakította meg Lanaval a szemkontaktust.
- Na és ez? - haladt fölfelé és Lana vádliját kezdte lassú, egyenletes tempóban dörzsölni. A lány megremegett, ahogyan a kemény férfi kéz a selymes bőrét kezdte édesen gyötrő lassúsággal dögönyözni. Felnyögött az érzéstől ami ellepte őt. Most Deanen volt a sor, hogy elkerekedett szemekkel nézze a lányt. De az a hang, még inkább csak arra sarkallta, hogy folytassa a műveletet. Lana arca tűzpiros volt, és a testét is úgy érezte mintha égető lángok között fekszik. A fiú a lány vádlijára is hintett egy puha csókot, de ezúttal kicsivel hosszabbat, mint az előbb. Kezei újra feljebb araszoltak a lány combjához. Szinte szakértő kezekkel markolászta, és gyúrogatta a testrészt. A két láb közé tuszkolta magát. Így a lány megtudott a két vállába kapaszkodni. Dean Lana két combja közé helyezte a fejét, és apró csókokkal lepte el a külső illetve a belső részeket, amik egyre csak forróbbak és hosszabbak lettek, ahogy följebb haladtak.
- Úristen! Dean! - zihálta a lány, ahogyan belemarkolt a fiú dús, dióbarna hajába. Dean lassú, gyötrő mozdulattal cirógatta Lana bőrét, miközben nyelvével követte a kezével bejárt utat.
- Ne haragudj a lábad miatt. - suttogta a fiú, miközben belemarkolt az aranyszínű fürtökbe, és a lány száját az övéhez illesztette. Lágy csókot pihegett rá, majd beharapta a lány alsó ajkát és gyöngéden húzni kezdte. - Csak dühös voltam. - mormogta, aztán beleharapott a lány fülcimpájába és kínzó lassúsággal ízlelgette. Lana megragadta a fiú haját és száját Dean ajkaihoz nyomta. Alig akarta elhinni ami vele történik. Talán a bokájával történt baleset a legjobb dolog, ami életében történt vele. Megakarta csípni magát, hátha felébred ebből az álomból ami vele történik. Ez képtelenség! Idézte föl magában Dean elhangzott mondatát, melyek a tábortűznél hagyták el annak száját. Alig akarta elhinni, ami vele történik. Azzal a fiúval van egy sátorban akit szeret és ez nem igazán olyan érzés, mint amit a testvérei, barátai vagy ritkán látott édesanyja iránt érzett, hanem erősebb. Sokkal mélyebb és érzékibb. Amióta csak beszállt a kocsijába, és elszállította őt Aaronhoz és Ashley, hogy épp szétverje az öccsét azért amit tenni készült, erre vágyott. Ott csókolhatja ahol akarja, érezheti a keze alatt húzódó, kidolgozott izmokat. Átölelte a fiút, puszit adott annak nyakhajlatára, mire az válaszként felnyögött. Dean agyát ellepte a szenvedély, és abban a percben akarta a lányt. Azonban először a Lana puha ajkaira tapasztotta az övéit, és gyöngéden cirógatta azokat, majd bebocsátást kért, amit a lány meg is adott neki. Résnyire nyitotta a száját, amin Dean nyelve könnyen átfurakodta magát és szenvedélyes, vad táncot vívott a szőkeség nyelvével.
A fiú megmarkolta a szőkeség pólójának szegélyét, és fölfelé kezdte ráncigálni, hogy mielőbb láthatóvá váljék mind az, amit takar. Áthúzta a lány fején keresztül is, majd a sátor egyik sarkába dobta. Szája ismételten Lanaéhoz illesztette, miközben szorosan tartotta őt a karjaiban. Dean ajkai miután elváltak a lányétól annak nyaka felé kezdtek haladni, majd a szőkeség melleire tapadtak. A megkeményedett bimbókat foga közé vette és gyöngéden szívni kezdte.
- Dean. - sikoltotta a lány. A sikolya elveszett a csöndes hajnalban, és mivel a fiú keze a száját fogta be - ami egyszerre volt kicsit kényelmetlen és nagyon izgató is - egy szót sem tudott többet kinyögni. Lana ujjai újra megtalálták Dean dióbarna fürtjeit, amibe olyan mélyen beletúrt, hogy ezt az éjszakát - vagyis inkább hajnalt - soha ne felejtse el, bár nem mintha ezen a puha hajzat segítene, mivel eddig talán ez legszebb életében megélt hajnala. Dean kezei közé vette Lana melleit, és ritmusos tempóval masszírozni kezdte, miközben ujjai a lány bimbóit dörzsölték. A szőkeségből nyöszörgések visszhangoztak.
A fiú a lány pizsama nadrágjának szegélyét keresgélték, mely levételével közelebb juthatnak a gyönyörhöz. Viszont meggátolta ezt Lana remegő hangja.
- Dean. Ne!- nyögte vissza fojtott lélegzettel.
A Roberts fiú olyan merev lett hirtelen, akár egy darab fa. Percekig tágra nyílt szemekkel meredt a szőkeségre, aki ijedtében még levegőt is elfelejtett venni. Dean annyira ledöbbent, hogy kényelmetlenül is kezdte érezni magát.
- Tessék? - kérdezte szinte már remegő hangon.
Lana szája szélét rágcsálva nézett rá a fiúra, akinek kiszáradt a szája, és egyre szaporábban vette a levegőt.
- Nem akarom hogy megtörténjen. - válaszolta dörmögő hangon a lány.
- Miért? - vonta össze a szemöldökét Dean és kérdőn nézett Lanara, akinek lángba borult az arca és kezdte kínosan érezni magát.
- Mert... - fürkészte a pizsama nadrágján lévő címkét, amit az ujjaival birizgált.
- Mert?
- Nem számít. - legyintett nem törődöm módon Lana, miközben a gyomra liftezni kezdett és hányingere támadt.
- Akkor én megyek. - sóhajtott szomorúan Dean, és a sátort kezdte kicipzározni.
- Dean! Kérlek maradj! - motyogta Lana, miközben szemeit csípni kezdték a könnyek, melyek az utóbbi időben annyira természetes dolog volt, hogy mindennap meg kell hogy történjék, mint a pislogás.
- Megyek!- ismételte meg egy kicsit nagyobb hangsúllyal a fiú, miközben kilépett a sátorból.
- Jó éjt!- mondta Lana még utána, mire a fiú bólintott és gyorsan eliszkolt onnan.
Dean már régóta ijedt meg ennyire valamitől, mint most. Még soha nem fordult elő olyasvalami hogy visszautasították volna őt, főleg így, hogy még az okát sem tudja. Valahogy minden álom a szeméből kiment, ahogyan a hajnali hűvös szél megcsapta őt. Teljesen felébresztette, és rendkívül zavarban volt. Fel sem akarta fogni ami vele történt. Ezek szerint tényleg szeret! morfondírozott idegesen a fiú, miközben lábait áztatta a tóban. Ujjaival végig szántotta dióbarna haját és nagyot sóhajtva tűnődött azon, hogy mihez kezdjen. El sem akarom hinni! Ilyen nincs! Átment a teszten...
- Ezt nem hiszem el - morogta orra alatt, miközben végig tapogatta Lana bokáját. Meg sem lepődött rajta, hogy milyen bársonyos bőr húzódik a keze alatt, mivel a lány anyagi helyzetét tekintve megteheti, hogy mindenféle krémmel kenegesse magát. A lábat egy párnával felpolcolta, miközben összehúzott szemekkel mérlegelte a lány bokájának állapotát. Mivel orvost vagy legalább egy ápolónőt sem hozhattak magukkal, ezért bekellett érniük egy elsősegély dobozzal, ami egyelőre még nem tud beszélni, így meg sem tudta mondani, hogy eltörte, vagy csak kificamodott a boka.
- Alig akarom elhinni Roberts, hogy maga az aki ezt tette. - dühöngött a még félálomban lévő Mr. Edwards, akit nyomban felkeltett a fiú, mikor a lányt az ő jóvoltával baleset érte.
- Sajnálom uram, nem volt szándékos - húzta el a száját Dean, mivel nagyon is tisztában volt vele, hogy ő mindennek az okozója. Viszont még sem hagyhatta, hogy a szőkeség így ráakaszkodjon, nem akarja hogy azt sugallja akár egy mozdulata is hogy barátnál többet szeretne tőle. Ez a lány szeret engem. Engem! Egy falusi, szegény fiút, aki a családjával küzd a megélhetésért, miközben az halott barátnőjéről fecseg, csak hogy még jobban mardossa az a tudat, hogy elveszítette a szerelmét. Elmélkedett a fiú, miközben elnyomott egy ásítást.
- Te okoztad a bajt Roberts, te is hozod rendbe! Mostantól te fogsz Ms. Evans bokájáról gondoskodni. Megértetted? - kérdezte összehúzott szemekkel az osztályfőnök, majd mikor Dean bólintva helyeselt halvány mosolyra húzta a száját. Gyorsan bepillantott még a sebesülthöz és mikor biztosíthatta hogy az rendben van aludni tért.
Dean Lana sátrába vonult és ellenőrizte annak felpolcolt lábát. A szőkeség -mire a fiú bent volt- már pizsamára volt öltözve, ami ez esetben egy sötét lila rövidnadrág volt egy hozzá passzoló pólóval. Dean tágra nyílt szemekkel nézte, ahogyan a lány arcába lógó arany tincseivel és félre döntött fejével pihenteti szemeit.
- Dean te vagy itt? - kérdezte álmos hangon, miközben hunyorogva nézte a fiút.
- Igen. - válaszolta elfojtott hangon - Csak megnéztem a lábadat. - tette hozzá amolyan magyarázatként, mert kínosnak találta a sátorban elnyúlt számára kínos csendet. Lana szomorúan elmosolyodott, majd elnyomott egy ásítást, és lehunyva szemeit próbálta alvásra késztetni magát. Légzése egyenletes szedése miatt mellkasa lassan föl és le emelkedett. Jobb karját maga fölé emelte és azon pihentette a fejét, míg a másik kezét a hasára helyezte. Elméje minden darabkája alvásra késztette, de a testében dübörgő szíve nem hagyta őt nyugton. Kinyitotta a szemét, és meglepődve tapasztalta, hogy Dean áll a lába végében és félre döntött fejjel figyeli őt. Kezeivel megdörgölte a barna íriszeit, mivel nem volt benne biztos, hogy valóban őt látja-e vagy csupán a képzelete játszik vele ilyen csúnya tréfát.
- Fáj? - nyögte ki a fiú halkan, miközben a lány bokájára bökött. Lana pislogva megrántotta a vállát és zavartan a fiú szemeibe nézett.
- Nem éppen kellemes érzés.
- Megmasszírozzam? - nézett rá Dean, miközben a szőkeség e szó hallatán elkerekedett szemekkel fürkészte őt. Alsó ajkába harapva gondolkozott a válaszán, vagy egyáltalán hogy hogyan reagáljon erre, mivel nem volt a fiútól ez olyan egyszerű kérdés, mint mástól. Ha beleegyezik, akkor nagy valószínűség szerint megjelenik Dean-en az a fajta " megmondtam hogy csak arra keljek hogy kihasználj " mosoly, viszont ha nemet mond a fiú elmegy, amit ő nem akar. Szüksége van arra, hogy most ott maradjon és nem a lába miatt - persze az is közrejátszik - viszont ha egy szeretetteljest nem is, de egy baráti ölelésre nagyon nagy szüksége lett volna. Mielőtt válaszolhatott volna Dean lehajolt és a talpára helyezte a kezeit. Gyöngéden dörzsölgetni kezdte, minden egyes ponton átjárva. A bizsergető érzés a gyomrában csaknem kirobbant, ahogyan a fiú aggódó tekintetét az övébe fúrta. Még sohasem látta ezt az énjét, és majd kicsattant a boldogságtól, hogy ezt ő hozta ki belőle most.
- Ez jó érzés? - kérdezte Dean, mialatt Lana bokájával körözni kezdett. A lány szaporábban kezdte venni a levegőt, mikor a fiú hirtelen a lábához emelte az ajkát és puha csókot hintett rá. Nagyokat pislogva bólintott, miközben szíve egyre hevesebben vert, és félő volt, hogy a végén talán még ki is ugrik a helyéről. A fiú többször elismételte a körözést, és egy pillanatra sem szakította meg Lanaval a szemkontaktust.
- Na és ez? - haladt fölfelé és Lana vádliját kezdte lassú, egyenletes tempóban dörzsölni. A lány megremegett, ahogyan a kemény férfi kéz a selymes bőrét kezdte édesen gyötrő lassúsággal dögönyözni. Felnyögött az érzéstől ami ellepte őt. Most Deanen volt a sor, hogy elkerekedett szemekkel nézze a lányt. De az a hang, még inkább csak arra sarkallta, hogy folytassa a műveletet. Lana arca tűzpiros volt, és a testét is úgy érezte mintha égető lángok között fekszik. A fiú a lány vádlijára is hintett egy puha csókot, de ezúttal kicsivel hosszabbat, mint az előbb. Kezei újra feljebb araszoltak a lány combjához. Szinte szakértő kezekkel markolászta, és gyúrogatta a testrészt. A két láb közé tuszkolta magát. Így a lány megtudott a két vállába kapaszkodni. Dean Lana két combja közé helyezte a fejét, és apró csókokkal lepte el a külső illetve a belső részeket, amik egyre csak forróbbak és hosszabbak lettek, ahogy följebb haladtak.
- Úristen! Dean! - zihálta a lány, ahogyan belemarkolt a fiú dús, dióbarna hajába. Dean lassú, gyötrő mozdulattal cirógatta Lana bőrét, miközben nyelvével követte a kezével bejárt utat.
- Ne haragudj a lábad miatt. - suttogta a fiú, miközben belemarkolt az aranyszínű fürtökbe, és a lány száját az övéhez illesztette. Lágy csókot pihegett rá, majd beharapta a lány alsó ajkát és gyöngéden húzni kezdte. - Csak dühös voltam. - mormogta, aztán beleharapott a lány fülcimpájába és kínzó lassúsággal ízlelgette. Lana megragadta a fiú haját és száját Dean ajkaihoz nyomta. Alig akarta elhinni ami vele történik. Talán a bokájával történt baleset a legjobb dolog, ami életében történt vele. Megakarta csípni magát, hátha felébred ebből az álomból ami vele történik. Ez képtelenség! Idézte föl magában Dean elhangzott mondatát, melyek a tábortűznél hagyták el annak száját. Alig akarta elhinni, ami vele történik. Azzal a fiúval van egy sátorban akit szeret és ez nem igazán olyan érzés, mint amit a testvérei, barátai vagy ritkán látott édesanyja iránt érzett, hanem erősebb. Sokkal mélyebb és érzékibb. Amióta csak beszállt a kocsijába, és elszállította őt Aaronhoz és Ashley, hogy épp szétverje az öccsét azért amit tenni készült, erre vágyott. Ott csókolhatja ahol akarja, érezheti a keze alatt húzódó, kidolgozott izmokat. Átölelte a fiút, puszit adott annak nyakhajlatára, mire az válaszként felnyögött. Dean agyát ellepte a szenvedély, és abban a percben akarta a lányt. Azonban először a Lana puha ajkaira tapasztotta az övéit, és gyöngéden cirógatta azokat, majd bebocsátást kért, amit a lány meg is adott neki. Résnyire nyitotta a száját, amin Dean nyelve könnyen átfurakodta magát és szenvedélyes, vad táncot vívott a szőkeség nyelvével.
A fiú megmarkolta a szőkeség pólójának szegélyét, és fölfelé kezdte ráncigálni, hogy mielőbb láthatóvá váljék mind az, amit takar. Áthúzta a lány fején keresztül is, majd a sátor egyik sarkába dobta. Szája ismételten Lanaéhoz illesztette, miközben szorosan tartotta őt a karjaiban. Dean ajkai miután elváltak a lányétól annak nyaka felé kezdtek haladni, majd a szőkeség melleire tapadtak. A megkeményedett bimbókat foga közé vette és gyöngéden szívni kezdte.
- Dean. - sikoltotta a lány. A sikolya elveszett a csöndes hajnalban, és mivel a fiú keze a száját fogta be - ami egyszerre volt kicsit kényelmetlen és nagyon izgató is - egy szót sem tudott többet kinyögni. Lana ujjai újra megtalálták Dean dióbarna fürtjeit, amibe olyan mélyen beletúrt, hogy ezt az éjszakát - vagyis inkább hajnalt - soha ne felejtse el, bár nem mintha ezen a puha hajzat segítene, mivel eddig talán ez legszebb életében megélt hajnala. Dean kezei közé vette Lana melleit, és ritmusos tempóval masszírozni kezdte, miközben ujjai a lány bimbóit dörzsölték. A szőkeségből nyöszörgések visszhangoztak.
A fiú a lány pizsama nadrágjának szegélyét keresgélték, mely levételével közelebb juthatnak a gyönyörhöz. Viszont meggátolta ezt Lana remegő hangja.
- Dean. Ne!- nyögte vissza fojtott lélegzettel.
A Roberts fiú olyan merev lett hirtelen, akár egy darab fa. Percekig tágra nyílt szemekkel meredt a szőkeségre, aki ijedtében még levegőt is elfelejtett venni. Dean annyira ledöbbent, hogy kényelmetlenül is kezdte érezni magát.
- Tessék? - kérdezte szinte már remegő hangon.
Lana szája szélét rágcsálva nézett rá a fiúra, akinek kiszáradt a szája, és egyre szaporábban vette a levegőt.
- Nem akarom hogy megtörténjen. - válaszolta dörmögő hangon a lány.
- Miért? - vonta össze a szemöldökét Dean és kérdőn nézett Lanara, akinek lángba borult az arca és kezdte kínosan érezni magát.
- Mert... - fürkészte a pizsama nadrágján lévő címkét, amit az ujjaival birizgált.
- Mert?
- Nem számít. - legyintett nem törődöm módon Lana, miközben a gyomra liftezni kezdett és hányingere támadt.
- Akkor én megyek. - sóhajtott szomorúan Dean, és a sátort kezdte kicipzározni.
- Dean! Kérlek maradj! - motyogta Lana, miközben szemeit csípni kezdték a könnyek, melyek az utóbbi időben annyira természetes dolog volt, hogy mindennap meg kell hogy történjék, mint a pislogás.
- Megyek!- ismételte meg egy kicsit nagyobb hangsúllyal a fiú, miközben kilépett a sátorból.
- Jó éjt!- mondta Lana még utána, mire a fiú bólintott és gyorsan eliszkolt onnan.
Dean már régóta ijedt meg ennyire valamitől, mint most. Még soha nem fordult elő olyasvalami hogy visszautasították volna őt, főleg így, hogy még az okát sem tudja. Valahogy minden álom a szeméből kiment, ahogyan a hajnali hűvös szél megcsapta őt. Teljesen felébresztette, és rendkívül zavarban volt. Fel sem akarta fogni ami vele történt. Ezek szerint tényleg szeret! morfondírozott idegesen a fiú, miközben lábait áztatta a tóban. Ujjaival végig szántotta dióbarna haját és nagyot sóhajtva tűnődött azon, hogy mihez kezdjen. El sem akarom hinni! Ilyen nincs! Átment a teszten...
2013. augusztus 8., csütörtök
18.fejezet - Az éjszakai kimenő
Lana rendkívül deprimált volt aznap. Dean minden egyes rezdülését tágra nyílt szemekkel fürkészte. Lehangolta, hogy bármikor közeledett hozzá, a fiú durván elutasította egy " Nem! " válasszal. A sós könnycseppek csípték a csokoládébarna íriszeit, amiket próbált visszatartani de muszáj volt kiadnia valahogyan magából a fájdalmat amit kap a suhanctól. Egyetlen lehetősége maradt már csak, és tudta hogy abból amit tesz csak a baj lesz, de vállalta a kockázatot, ha így látja esélyét annak hogy beszéljen vele Dean. Fölkapta a telefonját és keresett egy olyan zugot, ahol volt egy halovány térerő. Kikereste a névjegyzékéből újdonsült barátnője nevét, és megnyomta a zöld gombot. A telefon búgóhangot adott ki, amit a készülék egyre többször ismételt, de a lány nem adta fel. Várta, hogy beszélhessen olyannal aki közel áll a fiúhoz, és ő is tanácsot tud tőle kérni. Két perc kínkeserves várakozás után egy lihegő lány hangja szólt bele a kagylóba, látszólag vagy megerőltette magát, vagy a telefonja holléte után kutakodott.
- Ashley Roberts!
- Szia! Itt Lana! - szipogta a szőkeség, miközben dühösen letörölte arcáról a könnycseppeket.
- Te jó ég! Jól vagy? Miért sírsz?- csendült fel a vonal másik végéről a barna lány riadt hangja.
- Dean.- suttogta a telefonba Lana, miközben összeszorult a torka.
- Mit csinált? Gorombáskodott már megint? Vagy újra az anyagi helyzetedet pocskondiázta?
- Nem. Vagyis csak egy kicsit. - harapott bele alsó ajkába a szőke lány, miközben fintorba rándult az arca.- Ashley, bevallottam neki, mármint az érzéseimet. - A telefonban hirtelen minden hang elcsitult, és miután Lana többször is ellenőrizte hogy vonalban van-e még rekedtes hangjában érdeklődre a Roberts lány ottlétét.
- Hogy reagált?- kérdezte fojtott hangon Ashley
- Kiakadt. - suttogta Lana, miközben csalódottan összeszorította a száját. Letörölte a szeme sarkában kikívánkozó könnycseppet. Felelevenítette maga előtt a fiú képét, miközben az indulatosan köpi a száján a szavakat, talán nem is gondolva arra, hogy ezzel milyen mély sebet ejt a lány szívén.
- Mennyire?
- Elhadarta, hogy nem a kutyám, akit ugráltathatok. Nem kér belőlem. - nyelt egyet idegesen, majd folytatta - Azt mondta, hogy nyalja ki a pénzes fenekemet és áll be a sorba. Felejtsem el és akadjak le róla!
- Te jó ég. - Suttogta Ashley elszörnyedve a gondolattól, hogy az ő bátyja ilyet mondott egy olyan lánynak, mint amilyen Lana is. Egy olyannak, aki a legjobb barátnője lett azalatt az idő alatt míg Aaronnal összejöttek. És egy olyan lánynak, aki teljes szívéből szereti Deant.
- De elejtett valamit a száján, ami miatt nem fogom feladni. - fojtott el egy halvány mosoly - Miközben az előbbieket nyilvánította ki, azalatt kicsúszott a száján, hogy egy pillanatra azt hitte, hogy komolyan érdeklem. Ez mit jelenthet? Talán érezhetne irántam valamit egy olyan fiú, mint ő?
- Hm... ezen elgondolkozom. Lehetséges, hogy átfutott az agyán, hogy esetleg komolyabb kapcsolatot szeretnél, nem pedig olyan macska egér játékot, és aztán dobod, mint valami megunt játékot. - motyogta a szerinte nyilván valót a barna hajú lány
- Ashley mégis hogy mondhatsz ilyet? - korholta a Roberts lányt, miközben az hadarni kezdett a kagylóba, hogy ' nem úgy gondolta, csak szerinte ez futhatott át Dean agyán ' mondatokat, addig a szőke lány is hevesen magyarázott - Nagyon jól tudod, hogy nagyon sokat jelent nekem. Bármit megtennék érte. Mi az hogy megunt játék? Te is így gondolod?!
- Természetesen nem! - emelte meg a hangját Ashley is.- Nagyon jól tudod, hogy talán én vagyok az aki a legjobban drukkol nektek. Látni rajtad már egy pár hete, hogy beleestél. Aaron is szurkol, csak ő visszafogottabban.
- Ne haragudj, én csak... - kezdte volna felsorolni Lana kitörésének okait, de annyi volt, hogy azt sem tudta, hogy hol kezdje.
- Ne mondj semmit. Tudom! Nyugodj le, feküdj le! Aludj... úgy megnyugszol egy kicsit. Jó éjt!
- Jó éjt. Szia! - nyomta ki tétován a telefont.
Dean egész éjjel mást se csinált, csak a sátrában fordult át egyik oldaláról a másikra, majd vissza. Felült, zihált, ivott egy keveset, majd ezt ismételte órákig. Mikor már végképp elege lett a szenvedéséből kikecmeredett a sátrából, és leült a tábortűz mellé, amely még parázslott. Kezébe fogott pár gallyat, majd az izzó pislákoló tűzre dobta. A lángok pár percen belül felcsaptak és lelkesen eresztették ki magukból a szikrákat, mely a csapongó fölött csapkodott hevesen, majd a füstöt, mely az egekbe szállt. Lenyűgöző látvány volt. Dean gondolataiba merülve könyökölt a térdén, miközben megbénultan meredt a fényre.
- Zűrös az élet - sóhajtozta miközben beletúrt dióbarna hajába, mialatt felpillantott a hajnalra. A nap akkor kelt fel a sötét éjszaka homályából, s ezzel piros és narancs színeket hozva az égboltra a felhők mögé majd fölé. A fiú halványan elmosolyodott amikor rámeredt a mellette elterülő folyóra. Hatalmas volt. Addig elnyúlt, hogy akár még a bolygót is átszelte volna se lepődtek már volna meg az emberek tekintvén termetes méretét. Viszont ez csak egy egyszerű sötét kék avagy már már fekete folyó volt, melyen néhol megcsillantak a nap felkelő sugarai és a tűz szikrái. Az enyhe, alig érezhető széltől pedig a teteje fodrozódott. Idill látványt nyújtott. Nyugalmat sugárzott és Deannek épp erre volt szüksége. Kiegyensúlyozottságra, a békére, és a kikapcsolódásra.
- De még milyen zűrös. - hallott meg egy hangot, amire hátra kapta a fejét. Lana ácsorgott mellette pár méterrel arrébb karikás szemekkel, kócos aranyszínű hajfürtökkel, és szürke melegítőben. A fiú összehúzott szemmel nézett rá a lányra, aki szomorúan sétált felé, majd letelepedett a mellette lévő fatönkre. - Remélem nem baj, ha leülök.
- Miért jöttél ki? - bukott ki Deanből
- Gondolkodni akartam - vonta meg a vállát a lány - És hangokat hallottam, szóval kijöttem.
Dean sóhajtva bólintott, majd a lángokra meredve töprengett.
- Komolyan gondoltad amiket mondtál? - kérdezte kisvártatva a szőkeség felé fordulva, aki tágra nyílt szemekkel bámulta a fiút, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy az tényleg ezeket mondta, bólintott. - Szóval te szeretsz engem. - mutatott ujjaival előbb a lányra, ezután magára, majd miután a lány újra bólintott, hitetlenkedve elröhögte magát. - Ez képtelenség! - állt fel, majd a fák felé indult meg, hogy egy hajnali sétát tegyen meg. Lana automatikusan követte a fiút, s haladtak egyre beljebb a kis erdőbe a földúton. A hűvös hajnalban sétáltak néma csendben egymás mellett. A lányon viszont egy egyszerű balerinacipő volt csak, mivel úgy tervezte, hogy csak a tűzhöz telepszik le és nem egy éjszakai bóklászásra indul az erdőbe.
- Haragszol rám, amiért elmondtam, hogy mit érzek irántad?- kérdezte, miközben karjaival átölelte magát, hogy ne fázzon.
- Nem. Legalább tisztában vagyok vele, hogy vigyázzak veled! Semmi olyat nem tehetek, amit esetleg félre értenél, és azt hinnéd, hogy a szőke herceged vagyok. - mormolta a hajnalba Dean
- Dean! Mesélsz nekem Lucyról? - kérdezte a lány, miközben továbbra is követte a fiút, aki ezúttal megtorpant s idegesen fordult meg, hogy Lana felé magasodjon.
- Figyelj. - lépett közelebb a lányhoz, miközben a hangja erőtlen volt - Azt hiszem tudom mire játszol. De isten lássa lelkemet, hogy nem tudsz olyan lenni mint Lucy. Ő más, mint te!
- Nem is akarok olyan lenni, mint ő. - motyogta a lány, miközben alsó ajkába harapott, hogy ne folytassa tovább. Jobb akarok lenni nála! - Mesélsz róla?
Dean gyanúsan méregette Lanat, majd megadóan sóhajtva bólintott.
- Mit akarsz tudni?
- Hogyan ismerkedtetek meg?
A fiú ajkán halvány mosoly futott végig, ahogyan az emlékek között kutakodott.
- Lucy a polgármester idősebbik lánya volt. Apám akkoriban munkát keresett, és segítségül hívta Johnt, Lucy édesapját, aki rendkívül kedves és segítőkész volt, így segített állást találni apámnak. Egy alkalommal mikor elkísértem őt Johnhoz vele volt a két lánya. Az egyik volt Lucy, a másik pedig Anabell. Mindkettejük aranyszínű hajjal, törékeny testtel és bájos arccal rendelkeztek. Ana smaragdzöld szemeit az édesapjától örökölte, míg Lucy a dédnagyjától a tengerkék tekintetet. Ha belenéztél egy másik világba kerültél, teljesen megbabonázott. Felkeltettem a fiatalabbik lány figyelmét, aki elég bátor volt ahhoz, hogy odajöjjön és beszéljen velem. Kedves volt és őszinte és nagyon jó humorú. Lucy a távolból figyelt engem, és mosolyogva nézett húgára, mikor az megkért, hogy találkozzunk újra. Szerettem Ana társaságát, viszont a nővére járt minden percben a fejemben és mikor ezt Anabell tudatára adtam olyan boldog lett, hogy szerintem már azon gondolkozott, hogy az esküvőt szervezze meg. - nevetett fel harsányan Dean, miközben leült az egyik közeli, nagyobb kőre- Leszervezett egy találkozót a testvérével, aki annyira gyönyörű volt, hogy nála szebb dolog talán nem is volt a világon. Hosszú hullámos haj, tengerkék íriszek, káprázatosan szép test, ami a megfelelő helyeken volt domborulva és egyáltalán nem hivalkodó ruhában pedig úgy festett, akár egy királylány. Én teljesen beleestem. Magával ragadott. Csodaszép teremtése volt ő a világnak. Anya és apa is nagyon szerették, Ashleyről nem is beszélve. Emily még nagyon kicsi volt akkor, de rengeteget kacagott mikor Lucy babusgatni kezdte. Imádta a gyerekeket! Mérhetetlenül nagy vagyona egyáltalán nem érdekelte. A falu mellett lévő városban lévő kórházba járt be dolgozni, hogy tudjon segíteni a kicsiken, akik leukémiás, rákos vagy egyéb betegségben szenvedtek. Boldogította őt ez, hogy mosolygó arcokat lásson maga körül. Viszont amit gyűlölt az a főzés volt. - nevetett fel újra, ahogyan volt barátnőjére gondolt - Amikor már jóval együtt voltunk, még akkor is csak nehézkesen tudott boldogulni a főzéssel. Fintorogva nézett a hosszú receptre és rendkívül bénának tartotta magát, de idővel már sikerült neki egy levest úgy elkészíteni, hogy az ne legyen se elsózva, se elborsozva, hanem tökéletes legyen. Szóval ez még úgy ment is neki, úgy ahogy, na de a sütés. Te jó ég! Lucy konkrétan még a konyhánkat is megsütötte volna. Rengeteg édességreceptje van anyámnak, de a drágám mindent odaégetett. Egy egyszerű palacsintával is rengeteget küszködött. Aztán feladta. Ezt anyám nem igazán helyeselte, viszont mi nagyon is, mivel ez azt jelentette, hogy többé nem kell égett sütit ennünk hanem végre jönnek a finomságok. Ez persze Lucy kedvét se szegte egy csöppet sem. Őt nem lehetett nem szeretni. Soha nem ítélkezett az anyagiak miatt, ami nekünk volt, és nem úgy próbált segíteni, hogy pénzt adott, hanem velünk együtt dolgozott. A kapcsolatunk komoly volt, nem volt benne az a fajta tinédzser szerelem. - pillantott föl Lanara, akinek könnyek folytak a szeméből, és halványan mosolyogva hallgatta Deant, aki ezután felállt és ment volna tovább, viszont a lány gyöngéden a fiú felé vezette a kezét és megérintette annak vállát.
- Dean. Azt mondtad, hogy egy pillanatra azt hitted, hogy komolyan érdekellek. Ez igaz volt? - csillantak föl könnyes, csokoládébarna íriszei.
A fiú megdermedt. Összeszorította a szemeit és megvonta a vállát.
- Kérlek Dean, áruld el. Tudnom kell!
- Igaz volt. - bólintott.
-Hát kedvelsz engem, Dean? - mosolyodott el halványan Lana, miközben jobban belecsimpaszkodott a fiú vállába.
- Eressz már el! - lökte le magáról Dean a lányt, viszont az mivel erre nem számított egyszerűen elesett és felordított a bokáját ért fájdalomtól.
2013. július 23., kedd
17.fejezet - Szerelmi vallomás
Az iskolából hazaérve Dean már nem bírta magában tartani azt az érzés amely felemésztette őt, s agyából kiszívta az összes ép gondolatot, mely csak eszébe jutott, így elhatározta magát és mindenbe beavatta a szüleit. Elmesélte nekik töviről hegyiről az ösztöndíjtémát, melyről még mindig nem tudta hogy mitévő legyen. Elhadarta a reggeli incidenst, amikor Leonard bejelentette, hogy ő a kis falucskájuk nevét átnevezik " Leovens" - re, ha a férfi minden házat felújít, valamint beavatta szüleit az ingyenes osztálykirándulásba is.
- Ezt nem hiszem el! - csapott egyet az asztalra dühében Robert - Az a gyáva féreg nem elég, hogy a falut gyalázza a nagyképűségével és elneveztette a nevével, de még van pofája a a magánéletünkbe is vájkálni, amikor az ég világon semmi köze sincsen hozzá!- dühöngött a férfi, miközben Mary nyugtatóan férje hátára simította a kezét, de még ő sem tudta leplezni az értetlenségét és a dühét ami Leonard Evans felé irányult.- Mit mondtál neki?- kérdezte Robert a fiától, aki megfeszítette állkapcsát visszafojtva a gyűlöletét.
- Hogy eszemben sincs elfogadni így az ösztöndíjat! Én tisztességesen szeretném megszerezni azt, nem pedig úgy hogy meg sem érdemlem!
- Helyes.-bólintott a férfi- Mit válaszolt rá?
- Hogy csak jót akart!
- Na ez már tényleg pofátlanság!- kiáltotta el magát Robert és kishiján felborította az asztalt, amikor felállt onnan.
- Nyugodj meg kérlek! Minden rendben lesz!- magyarázta férje után lépve Mary, válaszként pedig a férfi derekánál fogva elkapta és szorosan magához ölelte.
Egy héttel később
- Gyerekek! A csomagokat rakjátok be a busz csomagtartójába, hogy ne legyen kényelmetlen az utazás! - utasította őket az osztályfőnök, mire a diákok bólintottak és tették amit kértek. A sátraktól kezdve a kisebb bőröndökig minden a buszba került, így a diákok felkerülhettek a járműre.- Foglaljátok el a helyeket, és megkérlek titeket, hogy ne mászkáljatok, mert ha éppen kanyar jön, akár baleset is történhet!
Dean elfoglalta az egyik ülést, és miután elindultak kitekintett az ablakon. A mellettük elhaladó fákat figyelte, melyek zöldbe borult hatalmas lombkoronával rendelkeztek. A madarak csiripeltek rajta a fészküket rakva. Nos, igen, ilyen egy igazi tavaszi idő.
- Átülhetek ide? - hallott maga mellől egy hangot, rápillantott a lányra és halványan elmosolyodott, majd bólintott.
- Ülj.
- Köszönöm. - foglalt helyet mellette Lana, és teljes testével Dean felé fordult. - Minden oké?- kérdezte, arra utalva ami a múltkor történt.
- Nem tudom. - sóhajtotta a fiú - Elmondtam a szüleimnek mindent. Eléggé rosszul fogadták, és szerintem anya is csak azért tartotta magát, hogy nyugtassa apát. Fogalmam sincs róla, hogy mi lesz ezután. Teljesen összeomlott minden.
A lány szomorúan elmosolyodott, és kezét a fiú karjára csúsztatta. Szerette volna, ha az boldog, és nyugodt lenne, nem pedig egy idegroncs. Ezért elhatározta, hogy bármi is lesz ezek után ő támogatni fogja.
- Én melletted állok.- mondta a Deannek, aki hálásan rámosolygott és bólintott.
Az út további része néma csendben telt, az osztálytársaik felől néha felhangzott egy-egy nevetés, de Deant és Lanat ez egyáltalán nem zavarta. Egymás mellett ülve figyelték az ablakon keresztül a tájat. A lány néha rápillantott a Roberts fiúra, és szíve összefacsarodott, ha arra gondolt, hogy az a bánat ami Dean arcán suhan át, arról csakis az ők tehetnek. Ha nem jöttek volna ide, akkor vidám lenne a családjával együtt. Nem kéne most olyan dolgokkal bajlódnia, mint amikkel most. Miért kellett nekünk egyáltalán ide jönni? Én megmondtam apának, hogy ebből csak a baj lesz, de nem! Rám soha senki nem hallgat. Fogalma sincs róla, hogy most milyen elviselhetetlen fájdalom az, hogy Deant így kell látnom. Édes Istenem! Hogy én mit meg nem tennék azért, hogy őszintén mosolyogjon! Ennyire tisztességes fiúval még soha nem találkoztam! Nem fogadja el a segítségemet anyagiakban és mikor olyan édesen és ragaszkodóan védi a családját olyan szeretet csillog a szemében, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam! És itt van Lucy is. A volt barátnője. Gyűlölöm őt! Miatta nem keresi Dean a szerelmet, ami teljesen felemészti és boldog miatta, mert attól fél megsérti a barátnőjét, aki már régen meghalt. Ő is hibás emiatt! - Elmélkedett magában Lana, miközben észre sem vette, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Gyorsan letörölte és szorosan lehunyta a szemét, és próbálta magát kényszeríteni arra, hogy ne gondoljon arra a fájdalomra amit érez.
- Megérkeztünk. Kiszállás gyerekek!- mondta az osztályfőnök
A diákoknak sem kellett kétszer mondani, azonnal lepattantak a buszról, és ahányan voltak annyifelé indultak el.
- Gyertek vissza! Erre van megyünk! - mutatta az utat a férfi, mire a tanulók elindultak a megadott irányba.
Dean hátára vette a táskáját és a többiekkel haladtak végig a földúton. Semmi más hangot nem hallottak csak a madarak csiripelését, a szellőt, amely áthaladt a fák lombján sercegő hangot kiváltva ezzel.
- Ez gyönyörű! - nézett körül Lana a tájat csodálva, és láthatóan teljesen megbabonázta a látvány.
- Igen az! - bólintott az osztályfőnök mosolyogva, miközben előhalászta a fényképező gépet, hogy készítsen egy fotót.
Amikor végre a helyszínre értek, ahol letáboroztak, elkezdődött a veszekedés. Természetesen a sátor felállításával nem haladtak, emiatt pedig mindig a másikat hibáztatták.
- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? - ordította az egyik lány, mikor a barátja nem a megfelelő módon próbálta felállítani a sátrat.
- Gyerekek halkabban! - magyarázta az osztályfőnök felemelve a hangját, és úgy látszott hogy ez hatással is van a többiekre.
- Segítsek? - állt meg Lana Dean előtt, aki éppen egy karót szúrt bele a földbe.
- Igen. Húzd meg azt az oldalt. - mutatott a fiú a vele szemben lévő sátor szélére, amit a lány a kérés elhangzása után felhúzott. - Kösz. Akkor meg is lennénk.
- Nincs mit!
- A tiéd?- kérdezte a fiú Lana felé fordulva, aki elmosolyodva mutatott a piros sátor felé, ami már készen ácsorgott a hűvösben- Jó vagy- nevetett fel a fiú, amit Lana csillogó szemekkel hallgatott.
- Dean. Beszélhetnénk?- kérdezte félénken a lány szája szélét rágva, mert nem volt biztos abban, hogy most kellene beavatnia a fiút, abba amit mondani szeretne.
- Igen. Mond. - mosolygott rá a fiú kedvesen, amitől a lány elfelejtett egy pillanatra lélegzetet venni.
- Szóval, sajnálom.- bámulta a cipője orrát Lana, egy pillanatra sem nézve Dean szemébe.
- Mit? - kérdezte Dean, mialatt kezét a lány állához vezette és megemelte azt, hogy szemtől szembe beszéljenek. A szőkeség vett egy nagy levegőt, majd azt lassan ki is fújta.
- Azt amit mondani fogok. - nézett a barna szempárba, de inkább visszatért a cipője bámulásába. - Szóval, sokat gondolkoztam. Rólad. Rólunk. Lucyról. Lehet, sőt, egészen biztos, hogy ez meg lep téged, de én azt hiszem féltékeny vagyok a volt barátnődre. Még soha nem láttam olyan fiút, mint te, aki olyannyira kiáll a szeretteiért, hogy akár a csillagokat is képes lenne az égről lehozni. Bármit megtennél értük, és olyan óvás, és gondoskodás tükröződik a szemedben, amitől az én szívem összefacsarodik. De ez semmi ahhoz képest, amit érzek olyankor amikor bánatos vagy. Úgy érzem hogy a világ összeomlik, amikor könnycseppet látok a szemedben. Amikor átöleltük egymást, semmi másra nem gondoltam csak arra, hogy újra lássam rajtad azt a gyöngéd mosolyt, amitől a szívem olyan hevesen ver, hogy szinte félő hogy kiugrik. Valószínű, hogy most őrültnek nézel, de ezt érzem. Amikor veled vagyok minden olyan más, olyan könnyű, mert úgy érzem, hogy te megvédesz. Amikor Ashley-vel beszélgetek a te szereteted és naivságodat látom benne, viszont mikor a kis Emilyvel akkor olyan mintha téged látnálak egy kisebb kiadásban, csak lányként, mivel amit a húgod tesz és mond, és ahogyan előadja a dolgokat, olyan édes mint amikor te teszed. Ugyanolyan őrült mint te vagy. - nevetett fel a lány szomorúan, még mindig a cipőjével foglalkozva - A szüleid pedig olyan gondoskodóan bánnak veled, ahogy te velük. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyet érzek egy ember mellett, de mégis megtörtént. Egyszerűen féltékeny vagyok olyan emberekre, akikért te mindent megtennél. Én is közéjük szeretnék tartozni. Annyira fáj, hogy talán soha nem léphetek Lucy helyébe, mert te mindig őt fogod szeretni, és hiába mondja bárki hogy lépj tovább te mindig is őt szereted. Én pedig csak álmodozhatok arról, hogy valaha átölelsz, megcsókolsz, és törődsz velem. Eleinte úgy voltam hogy soha ne mond hogy soha, mert bármi megtörténhet. Vártam a csodára, éjszakákat forgolódtam végig könnyezve, de most kell, hogy bevalljam neked ezt, hiszen már édes mindegy. Eddig nem tudtam hogy mi ez az érzés, de most már tudom. Szeretlek Dean! Jobban, mint bárki mást a világon. Még soha nem éreztem olyat, mint amit a te közeledben. Eddig minden fiú csak egy volt a sok közül, de te nem, te vagy az a fiú, akit nem lehet nem szeretni. Eddig mindenkit aki hímnemű volt egy talpnyalónak gondoltam, aki a csak egy éjszakát akar és elküld a fenébe, vagy csak a pénzemre hajt. De te egyiket se akartad. Még csak látni se akartál, és fájt, hogy menekülsz előlem. Már az első pillanatban mikor megláttalak felfigyeltem rád, mivel te nem akartál a barátom lenni, csak azért hogy megszerezhess engem vagy a vagyonom. Téged hidegen hagytalak, és talán ez volt az egyik dolog ami leginkább imponált nekem. - emelte föl a fejét és egyenesen Dean szemeibe nézett, amiből semmit sem tudott kiolvasni - Tudom, hogy én neked maximum egy barát vagyok, semmi több, tudom hogy az érzéseim viszonzatlanok, viszont azt nem tudom hogy mi lesz ezután, csak annyit, hogy sajnálom hogy ezt kell mondanom, de szeretlek. - suttogta az utolsó szót, majd alsó ajkába harapva nézett a barna szempárba, amiből semmit nem lehetett az ég világon kiolvasni. Lana könnyei megállíthatatlanul folytak, amiket meg sem próbált elrejteni, annyira félt a fiú reakciójától, aki mereven állt, és végig a lány szemébe nézett. A szőkeség nagy levegőt vett, és tudta, hogy talán hibát követ el, mégis muszáj volt megtennie. Szíve vadul zakatolt, a fülében dobogó vértől szinte semmit nem hallott, az agya felmondta a szolgálatot, gondolkozni sem tudott ép ésszel. Közelebb lépett a fiúhoz, lábujjhegyre állva karolta át a fiú nyakát, aki nem reagált semmit, se szó se beszéd. Lana elmerült a mélybarna szempárban, majd sírva tapadt a fiú szájára. Dean még mindig nem mozdult, kezei továbbra is teste mellett pihentek, és lemerevedve állta, ahogyan a szőke lány csókolta őt. - Sajnálom, hogy ezt elmondtam neked, de azt hiszem nem bírtam volna tovább magamban tartani. Tudom, hogy az érzéseim viszonzatlanok, nem kell rá semmit mondanod. De reménykedem benne, hogy ettől függetlenül még barátok leszünk. - lépett el a fiútól, és a szemébe meredve várta a reakciót. Dean egy szót sem szólt, végig csak gondolkozott.
- Én erre nem tudok mit mondani! - nyögte ki végül. - Vagyis, csak annyit, amit mindig is tudtál. Nem leszek a cseléded. Nem fogok rögtön ugrani, ha te csettintesz. Arra ott van több, mint a fél suli, őket használd talpnyalónak. Én nem vagyok olyan. Én nem fogom kinyalni a pénzes kis fenekedet, felejtsd el! Annak ott vannak a többiek. Ezen pedig az előbbi kis fecsegésed sem fog változtatni. Engem nem fog senki kihasználni, én nem a kutyád vagyok. De tudod mit?! Elgondolkozom rajta, amit mondtál, és szólok ha jutok valamire. Véleményem szerint ez csak egy újabb próbálkozás a részedről. Amikor felkentél magadra öt kilónyi sminkvakolatot, és billegetted magadat a falatnyi ruhádban szánalmat éreztem. Amikor azzal próbálkoztál hogy mutassam meg hogy kell fát mászni, röhejesen festettél. Vagy amikor minden áron az én közelemben akartál lenni. Annyira nyomultál, hogy az már nevetséges. És én még egy pillanatra azt hittem komolyan érdekellek!?- kérdezte mintsem magától mint Lanatól - Nagy fenéket! Te csak ne állj mellettem! Nincs szükségem a segítségedre! Tudom milyenek vagytok ti gazdagok, elhitetsz velem fűt-fát, én meg beveszem, aztán meg ejtesz és én fogok magamba zuhanni. Na ezt azonnal verd ki a fejedből kisanyám! Nem érdekel az a színjáték amit itt előadtál. Eltekintek tőle, felejtsük el! Rólam pedig akadjál le!- szólt dühösen, nem törődve Lana keserves zokogásával, majd ott hagyta a lányt, és bebújt a sátrába.
Pár órával később az osztályfőnök meggyújtotta a tábortüzet, mely mellett körben fatörzsek voltak elhelyezve - ülőhelyként szolgálva - mindenki odatelepedett le. Feltalálva magukat előhalászták a táskájukból a hozott ennivalót, vagy a pillecukrot, amit egy botra tűzve sütögettek. Előkerültek a régi és horrortörténetek, melyeken jót szórakoztak, majd együtt éneklésbe kezdtek. Néhányan élvezték ezt, mások elbohóckodták, de nem lehetett rájuk haragudni, hiszen ez egy kirándulás, ahol a vidámság a fő. Viszont Lana egyáltalán nem volt boldog, nem tudott semmi másra gondolni csak Dean szavaira, amit folyamatosan lejátszott az agya. - Nem is kérdeztem még Lana. Hogy érzed magadat nálunk? - kérdezte Mr. Edwards a lánytól, akinek tekintete Deanre siklott és végig őt nézte.
- Jól. - válaszolt még mindig a Roberts fiút nézve, aki éppen egy szendvicset evett csöndben, senkihez sem szólva. Lana szomorúan elmosolyodott, amikor látta, hogy a fiú szája csupa vaj, amit alkarjával töröl le. - Dean. - Lépett az említett mögé a lány, és a fülébe suttogott - Beszélhetnénk?
- Nem!- válaszolta tömören a fiú, majd inkább felállt, és a sátrába vonult.
- Ezt nem hiszem el! - csapott egyet az asztalra dühében Robert - Az a gyáva féreg nem elég, hogy a falut gyalázza a nagyképűségével és elneveztette a nevével, de még van pofája a a magánéletünkbe is vájkálni, amikor az ég világon semmi köze sincsen hozzá!- dühöngött a férfi, miközben Mary nyugtatóan férje hátára simította a kezét, de még ő sem tudta leplezni az értetlenségét és a dühét ami Leonard Evans felé irányult.- Mit mondtál neki?- kérdezte Robert a fiától, aki megfeszítette állkapcsát visszafojtva a gyűlöletét.
- Hogy eszemben sincs elfogadni így az ösztöndíjat! Én tisztességesen szeretném megszerezni azt, nem pedig úgy hogy meg sem érdemlem!
- Helyes.-bólintott a férfi- Mit válaszolt rá?
- Hogy csak jót akart!
- Na ez már tényleg pofátlanság!- kiáltotta el magát Robert és kishiján felborította az asztalt, amikor felállt onnan.
- Nyugodj meg kérlek! Minden rendben lesz!- magyarázta férje után lépve Mary, válaszként pedig a férfi derekánál fogva elkapta és szorosan magához ölelte.
Egy héttel később
- Gyerekek! A csomagokat rakjátok be a busz csomagtartójába, hogy ne legyen kényelmetlen az utazás! - utasította őket az osztályfőnök, mire a diákok bólintottak és tették amit kértek. A sátraktól kezdve a kisebb bőröndökig minden a buszba került, így a diákok felkerülhettek a járműre.- Foglaljátok el a helyeket, és megkérlek titeket, hogy ne mászkáljatok, mert ha éppen kanyar jön, akár baleset is történhet!
Dean elfoglalta az egyik ülést, és miután elindultak kitekintett az ablakon. A mellettük elhaladó fákat figyelte, melyek zöldbe borult hatalmas lombkoronával rendelkeztek. A madarak csiripeltek rajta a fészküket rakva. Nos, igen, ilyen egy igazi tavaszi idő.
- Átülhetek ide? - hallott maga mellől egy hangot, rápillantott a lányra és halványan elmosolyodott, majd bólintott.
- Ülj.
- Köszönöm. - foglalt helyet mellette Lana, és teljes testével Dean felé fordult. - Minden oké?- kérdezte, arra utalva ami a múltkor történt.
- Nem tudom. - sóhajtotta a fiú - Elmondtam a szüleimnek mindent. Eléggé rosszul fogadták, és szerintem anya is csak azért tartotta magát, hogy nyugtassa apát. Fogalmam sincs róla, hogy mi lesz ezután. Teljesen összeomlott minden.
A lány szomorúan elmosolyodott, és kezét a fiú karjára csúsztatta. Szerette volna, ha az boldog, és nyugodt lenne, nem pedig egy idegroncs. Ezért elhatározta, hogy bármi is lesz ezek után ő támogatni fogja.
- Én melletted állok.- mondta a Deannek, aki hálásan rámosolygott és bólintott.
Az út további része néma csendben telt, az osztálytársaik felől néha felhangzott egy-egy nevetés, de Deant és Lanat ez egyáltalán nem zavarta. Egymás mellett ülve figyelték az ablakon keresztül a tájat. A lány néha rápillantott a Roberts fiúra, és szíve összefacsarodott, ha arra gondolt, hogy az a bánat ami Dean arcán suhan át, arról csakis az ők tehetnek. Ha nem jöttek volna ide, akkor vidám lenne a családjával együtt. Nem kéne most olyan dolgokkal bajlódnia, mint amikkel most. Miért kellett nekünk egyáltalán ide jönni? Én megmondtam apának, hogy ebből csak a baj lesz, de nem! Rám soha senki nem hallgat. Fogalma sincs róla, hogy most milyen elviselhetetlen fájdalom az, hogy Deant így kell látnom. Édes Istenem! Hogy én mit meg nem tennék azért, hogy őszintén mosolyogjon! Ennyire tisztességes fiúval még soha nem találkoztam! Nem fogadja el a segítségemet anyagiakban és mikor olyan édesen és ragaszkodóan védi a családját olyan szeretet csillog a szemében, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam! És itt van Lucy is. A volt barátnője. Gyűlölöm őt! Miatta nem keresi Dean a szerelmet, ami teljesen felemészti és boldog miatta, mert attól fél megsérti a barátnőjét, aki már régen meghalt. Ő is hibás emiatt! - Elmélkedett magában Lana, miközben észre sem vette, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Gyorsan letörölte és szorosan lehunyta a szemét, és próbálta magát kényszeríteni arra, hogy ne gondoljon arra a fájdalomra amit érez.
- Megérkeztünk. Kiszállás gyerekek!- mondta az osztályfőnök
A diákoknak sem kellett kétszer mondani, azonnal lepattantak a buszról, és ahányan voltak annyifelé indultak el.
- Gyertek vissza! Erre van megyünk! - mutatta az utat a férfi, mire a tanulók elindultak a megadott irányba.
Dean hátára vette a táskáját és a többiekkel haladtak végig a földúton. Semmi más hangot nem hallottak csak a madarak csiripelését, a szellőt, amely áthaladt a fák lombján sercegő hangot kiváltva ezzel.
- Ez gyönyörű! - nézett körül Lana a tájat csodálva, és láthatóan teljesen megbabonázta a látvány.
- Igen az! - bólintott az osztályfőnök mosolyogva, miközben előhalászta a fényképező gépet, hogy készítsen egy fotót.
Amikor végre a helyszínre értek, ahol letáboroztak, elkezdődött a veszekedés. Természetesen a sátor felállításával nem haladtak, emiatt pedig mindig a másikat hibáztatták.
- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? - ordította az egyik lány, mikor a barátja nem a megfelelő módon próbálta felállítani a sátrat.
- Gyerekek halkabban! - magyarázta az osztályfőnök felemelve a hangját, és úgy látszott hogy ez hatással is van a többiekre.
- Segítsek? - állt meg Lana Dean előtt, aki éppen egy karót szúrt bele a földbe.
- Igen. Húzd meg azt az oldalt. - mutatott a fiú a vele szemben lévő sátor szélére, amit a lány a kérés elhangzása után felhúzott. - Kösz. Akkor meg is lennénk.
- Nincs mit!
- A tiéd?- kérdezte a fiú Lana felé fordulva, aki elmosolyodva mutatott a piros sátor felé, ami már készen ácsorgott a hűvösben- Jó vagy- nevetett fel a fiú, amit Lana csillogó szemekkel hallgatott.
- Dean. Beszélhetnénk?- kérdezte félénken a lány szája szélét rágva, mert nem volt biztos abban, hogy most kellene beavatnia a fiút, abba amit mondani szeretne.
- Igen. Mond. - mosolygott rá a fiú kedvesen, amitől a lány elfelejtett egy pillanatra lélegzetet venni.
- Szóval, sajnálom.- bámulta a cipője orrát Lana, egy pillanatra sem nézve Dean szemébe.
- Mit? - kérdezte Dean, mialatt kezét a lány állához vezette és megemelte azt, hogy szemtől szembe beszéljenek. A szőkeség vett egy nagy levegőt, majd azt lassan ki is fújta.
- Azt amit mondani fogok. - nézett a barna szempárba, de inkább visszatért a cipője bámulásába. - Szóval, sokat gondolkoztam. Rólad. Rólunk. Lucyról. Lehet, sőt, egészen biztos, hogy ez meg lep téged, de én azt hiszem féltékeny vagyok a volt barátnődre. Még soha nem láttam olyan fiút, mint te, aki olyannyira kiáll a szeretteiért, hogy akár a csillagokat is képes lenne az égről lehozni. Bármit megtennél értük, és olyan óvás, és gondoskodás tükröződik a szemedben, amitől az én szívem összefacsarodik. De ez semmi ahhoz képest, amit érzek olyankor amikor bánatos vagy. Úgy érzem hogy a világ összeomlik, amikor könnycseppet látok a szemedben. Amikor átöleltük egymást, semmi másra nem gondoltam csak arra, hogy újra lássam rajtad azt a gyöngéd mosolyt, amitől a szívem olyan hevesen ver, hogy szinte félő hogy kiugrik. Valószínű, hogy most őrültnek nézel, de ezt érzem. Amikor veled vagyok minden olyan más, olyan könnyű, mert úgy érzem, hogy te megvédesz. Amikor Ashley-vel beszélgetek a te szereteted és naivságodat látom benne, viszont mikor a kis Emilyvel akkor olyan mintha téged látnálak egy kisebb kiadásban, csak lányként, mivel amit a húgod tesz és mond, és ahogyan előadja a dolgokat, olyan édes mint amikor te teszed. Ugyanolyan őrült mint te vagy. - nevetett fel a lány szomorúan, még mindig a cipőjével foglalkozva - A szüleid pedig olyan gondoskodóan bánnak veled, ahogy te velük. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyet érzek egy ember mellett, de mégis megtörtént. Egyszerűen féltékeny vagyok olyan emberekre, akikért te mindent megtennél. Én is közéjük szeretnék tartozni. Annyira fáj, hogy talán soha nem léphetek Lucy helyébe, mert te mindig őt fogod szeretni, és hiába mondja bárki hogy lépj tovább te mindig is őt szereted. Én pedig csak álmodozhatok arról, hogy valaha átölelsz, megcsókolsz, és törődsz velem. Eleinte úgy voltam hogy soha ne mond hogy soha, mert bármi megtörténhet. Vártam a csodára, éjszakákat forgolódtam végig könnyezve, de most kell, hogy bevalljam neked ezt, hiszen már édes mindegy. Eddig nem tudtam hogy mi ez az érzés, de most már tudom. Szeretlek Dean! Jobban, mint bárki mást a világon. Még soha nem éreztem olyat, mint amit a te közeledben. Eddig minden fiú csak egy volt a sok közül, de te nem, te vagy az a fiú, akit nem lehet nem szeretni. Eddig mindenkit aki hímnemű volt egy talpnyalónak gondoltam, aki a csak egy éjszakát akar és elküld a fenébe, vagy csak a pénzemre hajt. De te egyiket se akartad. Még csak látni se akartál, és fájt, hogy menekülsz előlem. Már az első pillanatban mikor megláttalak felfigyeltem rád, mivel te nem akartál a barátom lenni, csak azért hogy megszerezhess engem vagy a vagyonom. Téged hidegen hagytalak, és talán ez volt az egyik dolog ami leginkább imponált nekem. - emelte föl a fejét és egyenesen Dean szemeibe nézett, amiből semmit sem tudott kiolvasni - Tudom, hogy én neked maximum egy barát vagyok, semmi több, tudom hogy az érzéseim viszonzatlanok, viszont azt nem tudom hogy mi lesz ezután, csak annyit, hogy sajnálom hogy ezt kell mondanom, de szeretlek. - suttogta az utolsó szót, majd alsó ajkába harapva nézett a barna szempárba, amiből semmit nem lehetett az ég világon kiolvasni. Lana könnyei megállíthatatlanul folytak, amiket meg sem próbált elrejteni, annyira félt a fiú reakciójától, aki mereven állt, és végig a lány szemébe nézett. A szőkeség nagy levegőt vett, és tudta, hogy talán hibát követ el, mégis muszáj volt megtennie. Szíve vadul zakatolt, a fülében dobogó vértől szinte semmit nem hallott, az agya felmondta a szolgálatot, gondolkozni sem tudott ép ésszel. Közelebb lépett a fiúhoz, lábujjhegyre állva karolta át a fiú nyakát, aki nem reagált semmit, se szó se beszéd. Lana elmerült a mélybarna szempárban, majd sírva tapadt a fiú szájára. Dean még mindig nem mozdult, kezei továbbra is teste mellett pihentek, és lemerevedve állta, ahogyan a szőke lány csókolta őt. - Sajnálom, hogy ezt elmondtam neked, de azt hiszem nem bírtam volna tovább magamban tartani. Tudom, hogy az érzéseim viszonzatlanok, nem kell rá semmit mondanod. De reménykedem benne, hogy ettől függetlenül még barátok leszünk. - lépett el a fiútól, és a szemébe meredve várta a reakciót. Dean egy szót sem szólt, végig csak gondolkozott.
- Én erre nem tudok mit mondani! - nyögte ki végül. - Vagyis, csak annyit, amit mindig is tudtál. Nem leszek a cseléded. Nem fogok rögtön ugrani, ha te csettintesz. Arra ott van több, mint a fél suli, őket használd talpnyalónak. Én nem vagyok olyan. Én nem fogom kinyalni a pénzes kis fenekedet, felejtsd el! Annak ott vannak a többiek. Ezen pedig az előbbi kis fecsegésed sem fog változtatni. Engem nem fog senki kihasználni, én nem a kutyád vagyok. De tudod mit?! Elgondolkozom rajta, amit mondtál, és szólok ha jutok valamire. Véleményem szerint ez csak egy újabb próbálkozás a részedről. Amikor felkentél magadra öt kilónyi sminkvakolatot, és billegetted magadat a falatnyi ruhádban szánalmat éreztem. Amikor azzal próbálkoztál hogy mutassam meg hogy kell fát mászni, röhejesen festettél. Vagy amikor minden áron az én közelemben akartál lenni. Annyira nyomultál, hogy az már nevetséges. És én még egy pillanatra azt hittem komolyan érdekellek!?- kérdezte mintsem magától mint Lanatól - Nagy fenéket! Te csak ne állj mellettem! Nincs szükségem a segítségedre! Tudom milyenek vagytok ti gazdagok, elhitetsz velem fűt-fát, én meg beveszem, aztán meg ejtesz és én fogok magamba zuhanni. Na ezt azonnal verd ki a fejedből kisanyám! Nem érdekel az a színjáték amit itt előadtál. Eltekintek tőle, felejtsük el! Rólam pedig akadjál le!- szólt dühösen, nem törődve Lana keserves zokogásával, majd ott hagyta a lányt, és bebújt a sátrába.
Pár órával később az osztályfőnök meggyújtotta a tábortüzet, mely mellett körben fatörzsek voltak elhelyezve - ülőhelyként szolgálva - mindenki odatelepedett le. Feltalálva magukat előhalászták a táskájukból a hozott ennivalót, vagy a pillecukrot, amit egy botra tűzve sütögettek. Előkerültek a régi és horrortörténetek, melyeken jót szórakoztak, majd együtt éneklésbe kezdtek. Néhányan élvezték ezt, mások elbohóckodták, de nem lehetett rájuk haragudni, hiszen ez egy kirándulás, ahol a vidámság a fő. Viszont Lana egyáltalán nem volt boldog, nem tudott semmi másra gondolni csak Dean szavaira, amit folyamatosan lejátszott az agya. - Nem is kérdeztem még Lana. Hogy érzed magadat nálunk? - kérdezte Mr. Edwards a lánytól, akinek tekintete Deanre siklott és végig őt nézte.
- Jól. - válaszolt még mindig a Roberts fiút nézve, aki éppen egy szendvicset evett csöndben, senkihez sem szólva. Lana szomorúan elmosolyodott, amikor látta, hogy a fiú szája csupa vaj, amit alkarjával töröl le. - Dean. - Lépett az említett mögé a lány, és a fülébe suttogott - Beszélhetnénk?
- Nem!- válaszolta tömören a fiú, majd inkább felállt, és a sátrába vonult.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)