2016. szeptember 25., vasárnap

6. fejezet: Ki vagy te és mit csináltál Abigaillel?

Isabell teljesen elhidegülve bámulta a vele szemben álló fiútársaságot, akik valamiképpen túlságosan is izgalmasnak találták a régi osztályfotójukat, melyeken felmérték mekkora változásokon mentek keresztül az utóbbi három évben.

- Még mindig ugyanolyan jól nézek ki - közölte magától értetődően Alex, miközben a kétkedő tekintetekre bámulva felhúzva az orrát arrébb állt.

- Még mindig mindenki leszarja - fűzte hozzá még utólag Milan a mondandóját a barátjához.

- Hogy ezek mennyire szánalmasak - jelentette ki csöppet sem halkan véleményét a festett hajú lány, mialatt a feketére kilakozott körmét kezdte vizslatni. Nem volt ínyére az osztály leghülyébb tanulójainak vélt négy ember, ugyanis azok lépten nyomon a bajt keresték és sosem a jóra törekedtek. Életcéljuknak tekintették más emberek tönkretételét, ami, ha a Roberts lányt tekintjük sikeres küldetés volt.

2016. szeptember 21., szerda

6. fejezet - Részlet

Sziasztok kedves olvasóim! Tudom, hogy sokáig húzom halasztom a 6. fejezetet, ami elég sok magánügyi problémának örvendett, de örülök neki, hogy legalább három kommentet kaphattam az előző részhez és ezt még egyszer megszeretném köszönni! Azonban a jelenlegi rész még mindig íródik és nem vagyok hajlandó egy fél kész valamit elédek dobni, hisz nem lennék magammal megelégedve és valószínűleg ti sem, hogy több hét várakozás után egy fél fejezetet olvashattok, így úgy gondoltam, hogy egyelőre egy kis részletet osztok meg veletek, melyekkel remélem kibírjátok a következő rész érkezéséig, ami már hivatalosan is: vasárnap fog érkezni! Addig is minden jót nektek, illetve sok türelmet még és kommentben találgathattok, hogy mit/illetve miket fog tenni Abigail a következő részben, és több javaslatot is várok, hogy ti mit szeretnétek, hogy történjen, illetve, hogy néhány helyzetben, hogyan reagáltatok volna a lány helyében. Egyébként biztosan észrevettétek, de a blogra kikerült két közvélemény kutatás is kedvenc szereplőitek, illetve a korotok után kíváncsiskodva, felmérve ezzel, hogy kivel szimpatizáltok és ki az akivel a legkevésbé, illetve, hogy leginkább melyik korosztály vonzza a történet a leginkább. :) 

Részlet

- Remélem tanultatok! - csapta be nagy robajjal az ajtót a spanyol tanár, mialatt a hatalmas bőrtáskáját konkrétan az asztalra dobta. Szeme sarkából vizslatta az osztályt, azonban egyáltalán nem látott nyugodt, felkészült tanulókat, ám annál inkább meglepődött és felháborodott tekinteteket, akik valószínűleg pont tettek rá egy nagyot, hogy a délutáni foglalkozásukat a tanulópárjukkal töltsék, már nem mintha ez megtudta volna hatni Mr. Clarkot, de a remény hal meg utoljára, mint mondani szokták. - Ha nem, akkor egyes! - osztotta ki a frissen nyomtatott papírtömeget, melyeken mindössze öt feladat volt, így elvileg nem volt valami terjedelmes dolgozat.

Kaiden felmérte a helyzetét és büszkén állapította meg magában, hogy tökéletesen tisztában volt a helyes válaszokkal, így tüstént neki is látott volna, ha van egy toll a kezében, ami ugyanis nem volt, így megbökte az egyik előtte ülő lányt, hogy a tőle telhető legszebben kérjen a másiktól egy írószert.

- Kussolj már Lassiter, írjál! - vágott közbe Isabell az éppen megszólalni készülő fiúra, aki még csak odaáig sem jutott el, hogy elmondhassa a szándékát. Szemforgatva úgy döntött, hogy tesz egy újabb próbát, de ezútta a tanulótársánál, akitől már várta azokat a bizonyos szerelmesen csillogó, szürkés barna tekintetet, amik mindig körüllengték őt, ezzel is növelve a már egeket súroló egóját.

- Adj már nekem egy tollat!


2016. szeptember 7., szerda

5. fejezet: Intenzív tanulás Lassiter módra

Kip - kop. Ütemesen felváltva egyik lábát ütve a másik után sietett le Abigail a falépcsőn, mialatt a szíve majd ki ugrott az örömtől és a szerelemtől, hogy ezúttal a választottját a saját házukban üdvözölheti és nem az iskola előtt ácsorogva. A hatalmas robajra, amelyet a lány váltott ki felkeltette a szülei kíváncsiságát is, mert ugyan tisztában voltak vele, hogy végre Abi hazavitte az egyik barátját, de ugyanakkor aggódtak is érte, hiszen az emberfeletti boldogságnak mindig van egy borzasztó hátulütője, amit ők maguk is megismertek már az együtt töltött évek lefolyása alatt. Lana egy fakanalat eltörölve állt meg a lépcső alján, míg a férje mellétársulva figyelte az Abigail által nyitódó ajtót, mely egy hatalmas lábakat eresztő rózsacsokrot takart. A lány szíve a lehetőnél még gyorsabban kezdett verni, mialatt arcára karmazsinvörös pír költözött és a levakarhatatlan vigyor újra birtokba vette a fejét, ahogyan meglátta a virágok által bújtatott személyt.

2016. szeptember 3., szombat

4. fejezet: Hadd szóljon!


Köszönök Dana mindent! A leírtaid alapján rájöttem, hogy igazából a próbálkozásaim fabatkát sem érnek és ezt a mai nap folyamán tökéletesen meg is tapasztaltam. Történetesen Isa, a padtársam szemeibe mondta, hogy unalmas vagyok, de ennél tudod, hogy mi lehet még rosszabb? Hogy fel sem fogtam mit beszél, mert annyira elvoltam merülve a tekintetében. Sosem láttam még azokat az íriszeket ennyire közelről és nagyon bízom benne, hogy többször is láthatom még így. Erre pedig nem kevés lehetőségem van! Tudod miért? Feleslegesen kérdezem meg, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem vagy gondolatolvasó. A spanyoltanár mellém rendelte ki tanulópartnerként! És tudod mi lehetne még ennél jobb? Ha a haverja nem egy malachoz hasonlított volna, de úgy érzem, hogy kár a gőzért. Úgy sem fogok egyiknek sem megfelelni, hiába is szeretnék! De azért reménykedem, mint mindig. Szívélyes üdvözlettel: AbiRo.