2013. június 24., hétfő

16. fejezet - Leovens

Leonard falfehér arccal, üveges tekintettel meresztette szemeit a gyermekeire, és szinte fülsiketítő volt hallania a saját szívének heves dobogását mely riadalmára utalt.
- Mégis hogy érted ezt Aaron? - nyeldesett az eddig mindig magát verhetetlennek kinéző férfi - Mivel érdemeltem azt ki, hogy ellenem forduljatok? Hiszen az apátok vagyok!
- Még kérded? - horkantott fel nem túl kedvesen a fiú, és karba tett kezekkel, fintorogva méricskélte az öltönyöst - Mégis hogy mered magadat apának nevezni? Egész életemben csak annyit hallottam ha valami bajom volt, hogy nesze fiam itt egy kis pénz vegyél magadnak valamit. Azt hiszed ennyit jelent szülőnek lenni? Szórod a pénzt és kész? Fogalmad sincsen róla hogy valójában kik vagyunk. Vegyük például Lana-t!
Megtudod mondani hogy mikor van a születésnapja, mi a kedvenc állata vagy mik a vágyai? Nem hinném! Na és Adam? Mert habár nem édestestvérünk mi annak tekintjük, mivel velünk nőtt fel, neki sem tudod hogy mi a kedvenc filmje vagy hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben! Engem pedig pláne nem ismersz! Fogalmad sincs róla, hogy kikkel élsz egy lakásban, ami szégyen de nem annyira mint az, hogy még csak nem is sejted hogy kik vagyunk, mik az életcéljaink, kedvenc időtöltésünk, mivel soha nem foglalkoztál velünk! Most mond hogy az apánk vagy, és hogy mivel érdemelted ki a bánásmódunkat! Egyszerűen besokalltunk, és még csak rátettél egy lapáttal azzal, hogy a barátainkat megfosztanád a boldogságtól!- hadarta el Aaron az évek alatt felgyülemlett sérelmeit, és hatalmas kő szakadt le a szívéről ahogyan végre kinyitotta a száját és kiteregette a kártyáit- Szóval remélem most már felfogtad hogy nem csupán dacból vagy alaptanul, hanem jogos érvekkel vádollak meg, és kötelezlek rá, hogy válassz, hogy melyik kincsedtől válsz meg! A gyerekeid, vagy a féltett pénzed!
- Fogalmad sincs róla, hogy milyen nehéz ez a döntés!- sziszegte mogorván a férfi összehúzott szemekkel, és idegesen tördelő ujjakkal
- Nekem nem úgy tűnik! Évek óta egy zsugori ember vagy, aki úgy költekezik, hogy még a felesége is elhagyja! Annyira egyértelmű hogy a zsé a mindened, téged ez hajt! Ez a fontos számodra!- folytatta testvére őszinteségét Lana, akinek hasonló érzései voltak mit az öccsének, csak eddig nem volt olyan merész és bátor hogy ezeket mind el is mondja valakinek.
- Nem ez a fontos számomra! - mordult fel Leonard és miután elérte azt amit szeretett volna, vagyis a fülsüketítő, néma csendet nagyot sóhajtott- Illetve nem csak ez! Amióta Adam megszületett, sőt, inkább  mikor még annyi idős voltam mint te Lana drágám,elhatároztam hogy sikeres ember leszek, híres, akire felnéznek az emberek! Hogy ha meghallják az Evans szót rögtön tudják hogy rólam van szó! Ezért harcolok már több éve, és nagyon úgy néz ki, hogy ha továbbra is így haladok a munkámmal talán elérem amit akarok!- válaszolt halkan mégis tiszteletre parancsoló hangon.
- Mr. Evans, annyit elárulna nekem, hogy miért szólt bele az ösztöndíjam sorsába?- kérdezte az eddig csöndben figyelő Dean, aki teljesen zavarba jött, mivel arról amit elmondtak az Evans testvérek neki fogalma sem volt. Mindig azt hitte, hogy az ő életük hibátlan és tökéletes, de most látta csak hogy ez csak látszat, szinte már-már szülők nélkül cseperedtek fel.

Leonard lenézően vizslatta a Roberts fiút, aki állta a pillantást, és szikrázó szemei pedig szinte követelték a választ. A férfi némán megvonta a vállát.
- Válaszolj nyugodtan Dean kérdésére!- parancsolt rá apjára Lana, mert látta Leonard szemében a megvetést a fiú felé
A férfi nagyot sóhajtott, és felhúzott szemöldökkel Dean-re meredt.
- A lányomon láttam, hogy egészen megkedvelt téged, és több figyelmet szentel rád, mint az iskola diákjaira összesen. Gondoltam örülne neki, ha a barátocskája megszerezné az ösztöndíjat miközben én is támogatom az illetőt, de ha úgy vesszük már megbántam. Nálad hálátlanabb emberrel még nem találkoztam soha életemben. Meg sem érdemled azt amit kaptál. Ostoba vagy!- fröcskölte a szavakat a Roberts fiúra aki enyhe mosollyal megvonta a vállát, és láthatóan cseppet sem érdekelte Leonard véleménye és amit az mondott abban a pillanatban le is pergett róla, mikor az kimondta a szemrehányó szavakat.
- Örülök hogy így gondolja! Lehet hogy ostoba vagyok, de azt is vegye figyelembe hogy tisztességesebb vagyok, mint maga valaha is lesz, mivel nekem csak olyan jutalom kell amiért megdolgoztam és nem olyan amit talán meg sem érdemeltem és más elől halásztam el. Mivel ez szerintem undorító dolog, ahogy maga is, hogy mások házát építgeti kénye kedve szerint, mikor fogalma nincs arról, hogy kik ezek, és mit jelent nekik egy egy lakás. Ilyen ember maga, egy szánalmas féreg!- válaszolt csípősen a fiú, miközben fintorba rándult az arca
- Még egy ilyen szó és esküszöm...- kezdett fenyegetőzni Leonard, viszont Aaron ezt már nem volt hajlandó eltűrni tőle
- Elég volt! - kiáltotta el magát, amire mindenki felkapta a fejét- Mégis hogy mersz te fenyegetőzni, mikor éppen te vagy olyan helyzetben hogy elveszítse a családját? Ennyire nem érdekel a dolog?
- Fiam, gondolt át ezt még egyszer! Ha mégsem titeket választalak, mit fogtok tenni? Még kiskorú vagy, mégis hová mennél?- nézett fiára a lehető legkedvesebben és érdeklődőbben
- Először is, Lana és Adam már nagykorú és ne felejtsd el azt sem hogy egy hónap múlva én is tizennyolc leszek, másodszor, örülök neki hogy felmerül benned többször is a kérdés hogy ne a gyerekeidet válaszd, így legalább hamarabb megszabadulunk tőled és a nyamvadt pénzedtől. - nézett szemrehányóan Leonardra, aki megijedt a mindig laza és hanyag fia határozott viselkedésétől
- Elárulnád nekem hogy miért kell Dean-ék és még több mint száz embernek a házát újra építeni? Mi hasznod van ebből? - kérdezte Lana, miközben Ashley és az említett fiú Leonardra koncentráltak, mert ők voltak akik talán a legjobban tudni akarták erre a kérdésre a választ.
- Ha minden ember házát újra építem jutalmat kapok érte.- válaszolta a férfi, s ezzel a mondatával elérte hogy Dean ökölbe szorítsa a kezeit, és szinte készen álljon arra, hogy beverje Leonard képét
- Hogy érted ezt?- értetlenkedett Lana, mert nem tudta mire vélni apja válaszát
- Ezen mit nem értesz?- húzta föl a szemöldökét a családfő
- Miféle jutalomról beszélsz?- kérdezte Aaron szikrázó szemekkel
- A falu neve megváltozik. Az én nevemet fogja felvenni, mint a falu segítője.- húzta ki magát Leonard. Lana és Ashley kishíján sokkot kapott, amikor meghallotta, míg Aaron és Dean agyát ellepte a düh.
- Leonard Evans? Ez lesz a falu neve? Nem gondolod hogy ez így kissé hosszú és furcsa név?
- Természetesen nem a teljes nevem lesz a falué. Hanem egy rövidítés, Leovens.- vigyorodott el a férfi

A fiatalok elkerekedett és dühös szemekkel vizslatták Leonardot, akit különösebben nem érdekelt ez.
- Szóval a pénzt választod nemde? - állt meg előtte dühösen a szőkeség
- Nem! Mindkettőtöket választom! Ugyanannyit értek nekem ti is mint a pénz!- simogatta meg enyhén a lány arcát, aki megborzongott az érintéstől így inkább hátrált egy lépést, és így sikerült akaratlanul is szinte Dean mellkasába ütköznie, aki felé intézett egy halvány mosolyt és inkább arrébb ment
- Ezt szomorúan hallom!- motyogta az orra alatt Lana, miközben megszorította Aaron karját
- Azt hiszem az lesz a legjobb ha most elmész, erre a beszélgetésre ugyanis most nincs időnk. Vár minket az iskola. - jelentette ki a fiú, miközben határozottan bólintott egyet. Leonard megvonta a vállát, és talán nem mutatta ki, de megkönnyebbült és úgy gondolta talán később visszatérnek erre a témára, addig nem fog drámázni.

Pár perccel később a négy fiatal együtt robogott be az iskola ajtaján. Az épület újítása még javában folyt, ezért nem minden folyosó volt akadálymentes, mivel a munkások még dolgoztak ezért a diákok kötelesek voltak őket kikerülni.
- Aaron, Lana! - torpant meg hirtelen Dean miközben megfogta hátulról a lány vállát-mivel ő volt hozzá a legközelebb álló- , kényszerítve hogy megálljon
- Igen? - fordult meg Aaron, és halványan rámosolygott nővérére, akinek szeme úgy csillogott mintha egyenesen a Napba nézne, és zavartan  harapdálta az alsó ajkát
- Kösz, mármint hogy kiálltatok mellettünk, sokat jelent. - magyarázta a Roberts fiú a másikéba nézve, aki mosolyogva bólintott
- Tudjuk. Éppen ezért tettük, meg igazából jó volt egy kicsit apa orra alá dörgölni ami már kiskorunk óta kikívánkozik- fordult meg Lana, és Deanre mosolygott, aki bólintott majd hirtelen el is elkomorodott
- Sajnálom. - nyögte ki hosszú hallgatás után, mire mindhárman érdeklődve fordultak a fiú felé aki teljesen zavarban volt, és szégyellte magát amiért olyan dolgokkal tömködte a saját fejét hogy a gazdagoknak semmi problémájuk nincs. Már hogyne lenne te eszetlen! Ott volt például Lucy is, dúsgazdag volt és mégse ment semmire a pénzzel, mivel az nem volt megoldás az élete megmentésére!- korholta magát Dean, és kicsit bekönnyesedett szemét gyorsan megtörölte, mivel nem szándékozott megnyílni Evansék előtt ennyire, mikor még aligha ismeri őket.
- Mégis mit?- kérdezte értetlenül Aaron
- Nem tudtam hogy nektek ilyen családi problémátok vannak, és mégis szidtalak titeket. Erről nem tudtam, szóval sajnálom.
- Felejtsük el- mosolygott rá az Evans lány, és automatikusan a fiú keze után kapott, amit biztatóan megszorított.Ashley és Aaron úgy néztek az idősebb testvéreikre, mintha az Föld legnagyobb csodája tárult volna eléjük. Ami ha úgy vesszük igaz is volt, mivel ritka eset, mikor a két fiatal békében megvannak egy légtérben.
Dean szája szélét rágva Lana szemeibe nézett és elmosolyodott, amitől Lana hatalmasat nyelt, és hirtelen úgy érezte hogy a világ forogni kezdett vele. Elmélyült az övébe fúródó barna szemekben, melyek fogva tartották a sajátját, arca felvette a pólójának tűz piros színét, és a szíve is a fülében dobogott. Vajon ezt a mosolyt gyakorolja vagy pusztán saját magától ennyire édes? tanakodott magában a lány. Nem tudta hogy mit érez, de viszont az tudta hogy ehhez hasonlót még nem tapasztalt életében, és hiába ijesztette meg ez, ő annál jobban élvezte ezt. Fogalma sem volt arról miért akar osztozni a fiú terhén, de valamiért ettől a tudattól boldogabb lett. Mi ez az érzés?

Amint felhangzott a becsengetést jelző csengő a diákok sorban vonultak be órára, nem volt ezzel másképpen a folyosón ácsorgó Dean és Lana sem, akik ekkor eszméltek fel, mivel míg az egyik elbambult a fiút nézve, addig a másik kínosan érezte magát és próbált volna menekülni a némán fürkésző szemek elől, aminek lehetőségét megadta az éles hang. Az osztálytársak bevonultak szép sorjában a termekbe, és várták az éppen érkező tanárt, a végzősök az osztályfőnöküket várták, majd mikor az megérkezett az osztálykirándulással kapcsolatban bombázták a kérdéseikkel.
- Gyerekek! - emelte meg a hangját Mr. Edwards, mire a tanulók többsége elhallgatott, viszont voltak akiket még így sem lehetett "lelőni".
- Tanárúr! Mit kell vinni?- kérdezte az egyik barna hajú lány, aki a leghátsó padban ült, csupa fekete öltözetben, elszontyolodott szájjal, és szemébe fésült hajjal, ő volt az osztály emoja, akit csúfoltak emiatt, és akit ez annyira nem érdekelt, hogy akár csak egy pillanatra is visszaszóljon.
- Köszönöm kérdésedet Ann! Először a lányokhoz lenne egy két szavam, mivel nem divatbemutatóra megyünk, ezért kényelmes ruházatot várok el olyan cipővel kiegészítve amitől nem törik ki a bokátok, vagyis  melegítőre célzok ezzel illetve a sport- illetve tornacipőkre. Fiúk! Ti pedig remélem nem hozzátok a kütyütöket! Semmi szükség nincs egy éjszakás osztálykiránduláson az internetkapcsolatra, azt a kis időt kibírjátok nélküle! Amiket pedig hozni kell az sátor, esernyő vagy esőkabát, kényelmes öltözék, hátizsák, pár üveg innivalót is hozhattok, bár nem szükséges mivel gondoskodunk róla ahogyan az ennivalóról is, aki szeretne mályvacukrot sütögetni az hozhat, kötelet is érdemes betenni, valamint némi szappan a tisztálkodáshoz, valamint ha valami történne akkor ragtapaszt. Nagyon helyes kis kirándulásnak nézünk elébe, teli kalanddal! Remélem minél többen jöttök!

2013. június 8., szombat

15.fejezet - Válassz!


Lana, Emily valamint anyja békésen nézte a televízióban vetített mesét, viszont Dean nem tudott egy helyben maradni és egész idő alatt csak feszengett. A mellette ülő két nő - a testvére és az anyukája - pedig bosszúsan nézett rá, mert az mocorgásával őket is lökdöste és így aligha tudták a legnagyobb nyugalommal élvezni az elektronika csodáit.
- Jól vagy Dean?- kérdezte Mary fia hátára helyezve a kezét, tudta, hogy a gyermeke nagyon ideges a történtek miatt, és igazából ő is az volt, csak ezt nem szerette volna ki is mutatni, mert az valószínűleg azzal járt volna, hogy ami belőle vált ki a helyzet idegesség, az átragadt volna a gyerekeire is, és csöppet sem hiányzott az, hogy a mindig eleven Emily, a mosolygós Ashley, és a szorgalmas Dean nap mint nap szorongjon. Nem akarta ezt az érzést nekik, és ehhez az kell, hogy ő is nyugodtnak próbálja látszatni magát, akkor megpróbálja.
- Nem. Friss levegőre van szükségem. - pattant föl a szobában elhelyezett kanapéról és az udvarig vánszorgott. Leült az ott lévő lócára, és sóhajtva kezeibe temette arcát. Még mindig nem bírta felfogni, hogy milyen helyzetbe csöppent bele, a házukat úgy ahogy van ha tetszik ha nem, holnap lerombolják, és újat építenek a helyébe, azért mert Leonard Evans nem tudja hogy milyen érzések kötődnek ehhez a takaros kis házhoz, amiben éppen laknak. S Dean nagyon jól tudta, vagyis legalább sejtette, hogy ez nem csak ennyiről szól, hogy az Evans testvérek apjának hátsó szándéka van ezzel, de hogy mi az, és mit akar mindezzel elérni, arra még rá kellett jönnie. Így nem tudott teljes nyugodtsággal mesét nézni, hanem egyszerűen gondolkodnia kellett a megoldáson, hogy mi tévők legyenek.
- Jól vagy öcskös?- veregette hátba édesapja, miközben az leült fia mellé a lócára
Benne is kavarogtak a gondolatok, és legszívesebben szétütötte volna az Evans család fejét, de nem tehette mert azzal csak még több galibát okozott volna, mintsem megoldotta volna.
- Nem a legfényesebb állapotomban- válaszolta száj húzva Dean, miközben kezével sóhajtva beletúrt rövidre nyírt hajába. Teljesen nyugtalan volt, mind az ösztöndíj miatt -amit egyelőre még nem szeretett volna elmondani szüleinek mivel épp elég gondjuk van már eleve is-,  mind a házügy miatt, húga kapcsolata sem hagyta nyugodni, valamint Lana sem, hogy az hol elakarja csavarni a fejét, hol pedig kedvesen bánik vele. Nem értette, hogy miért csinálja ezeket a dolgokat, ahogyan azt sem hogy vajon milyen gondolatok kavaroghatnak ilyen pillanatokban Lana fejében. - Van valami ötleted hogy mihez kezdjünk?- pillantott Robertre a fiú, figyelve apját, akin látszott hogy nagyon feszült
- Nem. Fogalmam sincs. A polgármesternek akartam szólni, de az bizonyára tud róla. Bíróságra is akartam vinni az ügyet, de nincs pénzünk megfelelő ügyvédet keresni, és valószínűleg Evans simán lefizetné a bírót is. Szóval ez a tervem is elvetve. Nem tudom hogy mihez kezdjünk. - sóhajtotta Robert bánatosan
- És mi lenne ha megint felhívnánk?- kérdezte érdeklődve Dean, s úgy gondolta hogy ez a megoldás valóban nagyon jó lenne
- Mi értelme lenne? Amikor a múltkor felhívtuk, rábólintott, és nézd meg mi lett belőle! Ezzel az emberrel nem lehet beszélni!- állapította meg indulatosan a családfő, miközben Dean sóhajtva hátradőlt és így hátát a falnak támasztotta
- Ez igaz, de akkor mi legyen? Nem ülhetünk itt tétlenül! - fordult apjához, aki egyetértően bólintott majd megvonta a vállát, jelezvén hogy ő maga sem tudja, majd felállt és betért a házba a feleségéhez

Dean szomorúan nézett utána, s törni kezdte a fejét azon, hogy mi lehetne a megoldás a problémájukra, valamint azon hogy mi legyen az ösztöndíjjal is, hiszen hatalmas lehetőség, de inkább szerezte volna meg becsületesen, az sokkal jobb lett volna. Így inkább szégyenkezve gondolt az ösztöndíjra és esze ágában sem volt elfogadni, hiszen ha jobban belegondolt ez hasonló volt ahhoz amit a televízióban mondanak a híradóban, a rengeteg bank rablás, amikor becstelen emberek elveszik másoktól azok tulajdonát, ami nem őket illeti.
- Istenem, mihez kezdjek?!- tette föl a költői kérdést mintegy magának, de megválaszolni nem tudta, halvány lila gőze sem volt arról, hogy mit tegyen.

Pár óra múlva hatalmas nevetés hallatszott odabentről, Emily kacagása amikor Aaron éppen megcsikizi. Ashley és Lana pedig egymás mellett ülve mosolyogtak rajtuk. Dean is belépett a házba, és idősebbik húga arcáról lefagyott a mosoly.
- Dean! Beszélhetnénk?- lépett elé a Roberts lány, miközben bátyja karján végig simított. A fiú bólintott, majd a konyhába vonulva kíváncsian fürkészte testvérét.
- Hallgatlak. Miről szeretnél beszélni?
- Rólad. Miért nem jöttél be már több mint három órája? Kint ücsörögtél a lócán, és be sem dugtad a fejed, mikor éppen vendégeink vannak.-húzta össze a szemöldökét Ashley
- Mit akarsz ezzel mondani?- kérdezte idegesen a fiú
- Nem tudom. Mármint beszélhetnél egy kicsit Aaronnal, tudom hogy nem éppen vagytok a legjobb haverok, de azért társaloghatnál vele egy picit, hiszen a barátom. Aztán ott van Lana is, folyton rólad kérdezősködik, hogy rendben leszel-e, mihez fogsz kezdeni meg hasonlók, akkora érdeklődéssel van irántad, de még csak észre sem veszed. És úgy látszik hogy nem is akarod, mert nem érdekel. Az isten szerelmére! Tizennyolc éves vagy, és ez a lány kedvel téged, sőt talán többet is érez. Mi lenne mondjuk ha érdeklődnél te is iránta legalább egy kicsit?- hadarta Roberts lány megállás nélkül, majd karba tette a kezeit és a választ várta bátyjától, aki hitetlenül felhorkant, és farkas szemet nézett húgával, aki állta Dean pillantását.- Szóval?
- Szóval mi lenne ha békén hagynál az ilyen kérdéseiddel? Már megmondtam neked nem? Én sosem fogok még egyszer együtt lenni egy szőke, gazdag bombázóval, nem érdekel hogy kérdezősködik, nem muszáj rá válaszolni, aztán csak megunja egyszer. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam vagy hogy mit érez irántam! - reagált a fiú, miközben izmai megfeszültek
- Aha. Csak hogy én nem vagyok bunkó, ellentétben veled!- fröcskölte bátyja szemébe, aki türelmetlenül dobolt a combján, mert már alig várta, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek
- Bunkó? Valóban? - háborodott fel a fiú, csöppet megemelve a hangját- Elnézést, hogy nem loholok olyasvalaki után, aki engem kiakart használni, és mivel vannak fontosabb problémáim is inkább azokat szándékozom először megoldani! De ugyebár ez akkora bűn, hogy a világ is összedől!
- Lehet hogy kiakart, de idefigyelj arra amit most fogok mondani! Ha nem vetted volna észre te nagyeszű, ez a csaj szerintem inkább te utánad lohol mintsem te utána! Szóval ha ki is akart volna, fordult a kocka, azért örülnék ha nem löknéd el magadtól! - magyarázta hevesen Ashley miközben fenyegető kéztartást statuált Dean felé, akinek az arca fájdalmas fintorba torzult.
- Azt hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek itt van a vége!- jelentette ki a Roberts fiú az órára pillantva, majd ellökte magát a konyhabútortól aminek eddig neki volt támaszkodva és a szobája irányába szegődött.

1 nappal később

Ez a reggel sem kezdődött úgy mint a többi, a kis Emily ugyanúgy berontott a családtagok ajtaján. Most is mint mindig Deannel volt a legnagyobb probléma, mivel azt akárhogy ráncigálta az istenért sem akart felkelni.
- Dean! Utojára mondom, keljél fej! Most!- kiabálta el magát a kislány, és bosszúsan lerántotta a takarót testvéréről, aki morgott valamit, majd a párnát a fejére tette, és két kezével át kulcsolta, hogy még csak véletlenül se essen le a fejéről, és felkeljen kelnie az álmából, ahol mindig minden tökéletes. Végül muszáj volt kikecmerednie az ágyból, ásítozva megtörölte barna szemeit, és lassan lépkedve elindult a ruhájáért. Emily elismerően bólintott.
- Én is így gondojtam!- mosolyodott el, majd testvére nyakába ugrott és egy jó reggelt puszit adva kicsörtetett a szobából.

A Roberts fiú pedig elintézte a szükséges tennivalókat, az állatok etetését, a zuhanyzást, a reggelit. S örömmel vette észre hogy még van pár szabad perce indulásig, így bekapcsolta a televíziót és miután Emily is letelepedett mellé, együtt nézték a reggeli mesecsatornát, ugyanis a kislány mást nem volt hajlandó nézni.
- Mit néztek?- állt meg a hátuk mögött Ashley, és mindkét testvére arcára nyomott egy puszit
- Fogalmam sincs- állapította meg Dean, mikor beugrott a képernyő közepére egy piros színű kis szörnyeteg
- Ez Ejmo!- kiáltott fel vihogva a kis Roberts lány- Ejmo a Szezám utcában!
- Igen, azt, szezámos utcát- pillantott rá Ashleyre a fiú, mire a lány hangosan felnevetett bátyja tudatlanságán

Nevetését a csengő éles hangja szakította félbe, az idősebbik Roberts lány kirohant az ajtón, és szélsebesen futott a kapuig.
- Aaron! Mit keresel te itt ilyenkor?- borult szerelme nyakába, aki átölelte Ashley derekát, majd köszöntés képpen szenvedélyes csókot lehelt annak ajkaira, a lány szíve őrületes kalapálásba kezdett
- Látni akartalak- zihálta a fiú a levegővétel pillanatában, miközben megsimogatta Ashley arcát, aki Aaront karolta át
- Uram atyám!- csapta be a Aaron fekete autójának az ajtaját Lana - Otthon egy költői Rómeó, itt meg egy nyálas. Hova fajult ez a világ?- emelte az ég felé a fejét, majd rámosolygott Ashleyre, aki hangosan felnevetett amint meghallotta az Evans lány szurkálódását testvéréhez
- Ha nem tetszik menj egyedül a suliba!- morogta a fiú, miközben szerelmére mosolygott és annak a füle mögé simította egy ártatlan hajtincsét ami éppen Ashley szemébe lógott. Lana vigyorogva megforgatta a szemeit, és közelebb érve barátságosan megölelte a lányt, akit nagyon megkedvelt az idők folyamán, és ez nem csak azért van, mert Aaron barátnője valamint Dean húga, hanem magáért szerette, kedves, barátságos, és szorgos lány, aki érdeklődik a divat után, ma ha nem is hordja azokat a ruhákat- de ez érthető hiszen nem engedheti meg magának-.
- Bejöttök?- pillantott a testvérekre a Roberts lány
- Nem köszi, inkább szólj a bátyádnak, hogy csipkedje magát és őt is elfuvarozom! Mert ugyebár, egész reggel valaki ezzel nyaggatott- húzta el a száját Aaron, miközben vissza gondolt arra, hogy amióta csak felkelt Lana azzal bosszantotta, hogy vigye el Deant és őt is az autójával.
- Hozzám szóltál? - húzta föl a szemöldökét Lana
- Ó, nem, hanem a Roberts Rómeónak- vigyorodott el Aaron, és mivel látta hogy nővére felé kapja idegesen a tekintetét egyre jobban élvezte a helyzetet- Na mi az? Semmi "fogd be" vagy "fejezd be" egy kis lökdösődéssel fűszerezve? Úgy látszik tényleg nagyon elcsavarta a fejed!- kacsintott rá a szőkeségre akinél már kezdett betelni az a bizonyos pohár
- Pofa be, Aaron!- rivallt rá öccsére, aki hangosan elröhögte magát

- Miért kell elindulnunk ilyenkor?- szedte a lábait Dean a kapuig az órájára pillantva
- Mi ilyenkor szoktunk indulni- vonta meg a vállát Aaron, és Ashleynek kinyitotta az anyósülés ajtaját, a lány gyorsan bemászott a kocsiba, de még mielőtt a fiú becsapta volna az ajtót, az útcára befordult az Evanséknek már jól ismert autó. Leonard Evans érkezett meg a fiáéhoz hasonló koromfekete Ferrarival, mögötte pedig egy teherautó haladt.
- Ez mégis mi a fészkes fenét keres itt?-suttogta maga elé Aaron és Dean felé pillantott, aki összehúzott szemmel összpontosított az "ellenségre".

Leonard a lehető legnyugodtabban parkolt le a Roberts ház előtt, majd a teherautó is amiben, mint kiderült munkások voltak és azoknak felszereléseik.
- Apa! Mit keresel itt?- szaladt oda hozzá Lana, s idegesen hadarni kezdett- Nem mondtad, hogy jössz, neked nem az iskolában kellene lenned?
- Drága angyalom! - simogatta meg lánya arcát Leonard - Megmondtam, vagy nem? Ez a ház is ugyanúgy fel lesz újítva akárcsak a többi. Csak azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire felvágva azzal, hogy itt lakik, még ha olyan jómódú családi ház is lenne, akkor megérteném, de ez...- nézett fintorogva végig a portán és fintorba rándult az arca- Akár egy disznóól.
- Nekem nagyon tetszik. És nem fogsz hozzá nyúlni!- jelentette ki a lány ellentmondást nem tűrően, s apja szikrázó zöld szemeibe meredt
- Kislányom értsd meg édesapádat, és fogadd el a jelenlegi helyzetet.!
- Már megbocsásson, de megbeszéltük hogy ezt a házat békén hagyja! Ön pedig rábólintott, ezért megérdeklődném, hogy mi oka volt mégis azt üzentetni hogy ha tetszik ha nem a házunkat totál átépítik? Tudtommal nincs rá felhatalmazása!- nézett farkasszemet Mr. Evanssel Dean, és arccsontja megfeszült ahogyan Leonard rámosolygott, bár inkább ő vicsornak vélte, és a férfi arca már szinte vonzotta az Evans fiú öklét, aki engedett volna a csábításnak, de nem tehette meg, hiszen akkor mit szóltak volna a szülei? És tudta hogy csak is ő járna ezzel rosszul.
- Az legyen az én dolgom!- vigyorodott el a férfi, miközben kezével intett a munkásoknak hogy neki álhatnak a munkának. Az egyik férfi, hatalmas sisakkal a fején kászálódott ki a kocsiból, majd követte őt hat másik és se szó se beszéd nélkül a kapu irányába vetették magukat, egészen addig míg Dean útjukat nem állta.
- Ide be nem teszi a mocskos lábát!- rivallt az idegen fószerra, akinek az arcán döbbenet ült ki, hogy egy körülbelül fele annyi idős így beszél vele, miközben látni lehetett rajta, hogy ehez most semmi kedve sincsen, mert teljesen kivan merülve. Kérlelően Leonard felé pillantott, aki fújtatott egyet, és gúnyos vigyor kíséretében Dean felé oldalazott.
- Vagy beengedsz minket, vagy mi megyünk be magunktól, de akkor annak következményei lesznek, például kezdhettek új ház után nézni!
- Azt lesheti hogy beengedem!- jelentette ki keményen Dean, s szemei szinte szikrákat szórtak
- Igaza van, nem jutsz be! Nem fogod lerombolni ezt a családi házat, hidd el nekem! Gondoskodom róla hogy egy ujjal se merj hozzá érni!- állt Dean mellé Aaron, és apja szemeibe meredt dühösen, karba tett kezekkel
- Most fenyegetsz?- kérdezte Leonard hátra hőkölve
- Talán!-vágta rá a fiú
- Hát ezt nem akarom elhinni! Pont a gyerekeim állnak az utamba, amikor egy hatalmas lehetőségre tehetek szert?- emelte tekintetét az ég felé, és megrázta a fejét- Na tűnjetek az utamból- söpörte volna el őket a puszta kezével, de a két srác meg sem rezzent
- Szeretnéd igaz?- húzódott gúnyos vigyorra Aaron szája
- Igen! Kotródjatok az utamból!- lökte volna el a két
- Na idefigyeljen! Lehet hogy magának ezerszer több pénze van mint nekünk, de valamit jól véssen az eszébe öregapám, ha még egyszer hozzám mer érni vagy a családomhoz és tulajdonunkhoz, megesküszöm rá, hogy ott fogom ütni ahol fáj magának. - emelte meg fenyegetően a kezét Dean, és vészjósló szemekkel méregette a férfit, aki hangosan felnevetett
- Sajnálom, de nem sikerült rám ijesztened! Nekem ez több pénzbe kerül mint ahogy te azt elbírod képzelni fiacskám! Úgyhogy ahhoz hogy megkapjam a jutalmam muszáj ezt tennem!
- Valóban? Akkor kérlek fogadd el, hogy a gyerekeid Roberték mellett állnak, mivel az utóbbi időben ahogyan megismertük őket, inkább érezzük őket családunknak mint téged!- vágta apja képébe Lana, aki szintén odament Dean mellé, és nem túl feltűnően megsimította annak kézfejét
- Pontosan. Szóval ki a fontosabb számodra?- bólintott rá Aaron is, majd gúnyos vigyorral rámeredt apjára, miközben a szemében nagyobb elhatározottság és komolyság talán soha életében nem volt- Válassz hát apám! A gyerekeid vagy a pénz?