2016. november 12., szombat

10. fejezet: Reggeli kocsmázás

Mi kívánja jelezni a szenvedésünket? Fizikai fájdalmak tömkelege, amelyek ólom súlyként húzzák le a vállunkat, mindezzel rabláncot csukva minden egyes porcikákra, hogy magunkkal kelljen vonszolni életünk végéig? Van-e attól szörnyűbb, mint mikor éles késszúrások döfnek keresztül minden apró sejteden, mikor fuldokló érzés szorítja össze a tüdődet, amikor a torkod öldöklően dobná ki magából a segítségért kiáltó hangokat, de valójában semmit nem ereszt ki rajta? Már hogyne lenne. Abigail ezt saját tapasztalatból tudta. Többször rákeresett a számítógépén állandó lelki terrorra, melytől őrülten kívánt megszabadulni, hiszen se éjszakája, se nappala nem volt már a folytonos szekálás miatt, mert a szíve mindig kicsit még jobban összefacsarodott. Álmai szerves részét is ezek töltötték ki és szinte tébolyultan vágyott már a megváltásra, ha nem érezzük ezen sorozat végleg megszakadó befejezését. Elmélyülten kereste a választ, hogy van-e innen menekvés egyáltalán, fellehet állni erről a kőkemény és jéghideg padlóról? És meddig vagyunk képesek kitartani és egyáltalán időszerű valaha is feladni? Abigail nem hitt ebben. Akár hogy is, akármi történt az utóbbi évek során és bármennyi lelki fájdalmat viselt el szerelmének és barátainak hála, ám egyszer sem volt olyan pillanat, amikor kész lett volna feladni. Érzékenységének és naívságának köszönhetően sokszor elesett, amikor úgy gondolta, hogy számára nincs tovább, szilánkosra törték őt, de felállt. Erősnek vélték őt a szülei és ezért ő is annak hitte magát. 

2016. október 28., péntek

9. fejezet: A vészjósló telefonhívás

Sziasztok újra kedves olvasók! Csak pár cirka pillanatra léptem fel, hogy ezt a bejegyzést megírjam nektek, ugyanis Kaiden segítségével immár én is az egyik leghírhedtebb közösségi oldalnak a tagja vagyok. Nyugodtan jelöljetek be a csatolt mellékletben lévő linknél! Üzenjetek, posztoljatok és lessétek meg ti is minden ötödik másodpercben Kai profilképét, mert annyira aranyos rajta! Magamhoz ölelném, mint egy kiscicát!
AbiRo 

2016. október 21., péntek

8. fejezet: AbiRo blogol


Drága olvasóim! Mit is mondhatnék nektek? Alig pár nap alatt a megszokott, unalmas életem, ha lehet ezt erre a helyzetre mondani, teljesen felborult. Ebben nagyban hozzájárult az, hogy mennyire mellettem álltok és támogattok, illetve nem csak ti, de meglepő módon újonnan szerzett barátaim is. 

2016. október 14., péntek

7. fejezet: Egyszer fent, máskor lent

- Nem kapok levegőt! - lihegte Abigail a tüdejéhez kapva, mialatt már a tizedik kört rótta le a kosárlabda pályán a mellette haladó Daviddal, akit valahogy egyáltalán nem viselte meg az, hogy futnia kell, sőt egyre inkább levetkőzve a gátlásait még olykor a portáról elcsent sípba is bele - bele fújt, amikor úgy látta helyesnek.

2016. szeptember 25., vasárnap

6. fejezet: Ki vagy te és mit csináltál Abigaillel?

Isabell teljesen elhidegülve bámulta a vele szemben álló fiútársaságot, akik valamiképpen túlságosan is izgalmasnak találták a régi osztályfotójukat, melyeken felmérték mekkora változásokon mentek keresztül az utóbbi három évben.

- Még mindig ugyanolyan jól nézek ki - közölte magától értetődően Alex, miközben a kétkedő tekintetekre bámulva felhúzva az orrát arrébb állt.

- Még mindig mindenki leszarja - fűzte hozzá még utólag Milan a mondandóját a barátjához.

- Hogy ezek mennyire szánalmasak - jelentette ki csöppet sem halkan véleményét a festett hajú lány, mialatt a feketére kilakozott körmét kezdte vizslatni. Nem volt ínyére az osztály leghülyébb tanulójainak vélt négy ember, ugyanis azok lépten nyomon a bajt keresték és sosem a jóra törekedtek. Életcéljuknak tekintették más emberek tönkretételét, ami, ha a Roberts lányt tekintjük sikeres küldetés volt.

2016. szeptember 21., szerda

6. fejezet - Részlet

Sziasztok kedves olvasóim! Tudom, hogy sokáig húzom halasztom a 6. fejezetet, ami elég sok magánügyi problémának örvendett, de örülök neki, hogy legalább három kommentet kaphattam az előző részhez és ezt még egyszer megszeretném köszönni! Azonban a jelenlegi rész még mindig íródik és nem vagyok hajlandó egy fél kész valamit elédek dobni, hisz nem lennék magammal megelégedve és valószínűleg ti sem, hogy több hét várakozás után egy fél fejezetet olvashattok, így úgy gondoltam, hogy egyelőre egy kis részletet osztok meg veletek, melyekkel remélem kibírjátok a következő rész érkezéséig, ami már hivatalosan is: vasárnap fog érkezni! Addig is minden jót nektek, illetve sok türelmet még és kommentben találgathattok, hogy mit/illetve miket fog tenni Abigail a következő részben, és több javaslatot is várok, hogy ti mit szeretnétek, hogy történjen, illetve, hogy néhány helyzetben, hogyan reagáltatok volna a lány helyében. Egyébként biztosan észrevettétek, de a blogra kikerült két közvélemény kutatás is kedvenc szereplőitek, illetve a korotok után kíváncsiskodva, felmérve ezzel, hogy kivel szimpatizáltok és ki az akivel a legkevésbé, illetve, hogy leginkább melyik korosztály vonzza a történet a leginkább. :) 

Részlet

- Remélem tanultatok! - csapta be nagy robajjal az ajtót a spanyol tanár, mialatt a hatalmas bőrtáskáját konkrétan az asztalra dobta. Szeme sarkából vizslatta az osztályt, azonban egyáltalán nem látott nyugodt, felkészült tanulókat, ám annál inkább meglepődött és felháborodott tekinteteket, akik valószínűleg pont tettek rá egy nagyot, hogy a délutáni foglalkozásukat a tanulópárjukkal töltsék, már nem mintha ez megtudta volna hatni Mr. Clarkot, de a remény hal meg utoljára, mint mondani szokták. - Ha nem, akkor egyes! - osztotta ki a frissen nyomtatott papírtömeget, melyeken mindössze öt feladat volt, így elvileg nem volt valami terjedelmes dolgozat.

Kaiden felmérte a helyzetét és büszkén állapította meg magában, hogy tökéletesen tisztában volt a helyes válaszokkal, így tüstént neki is látott volna, ha van egy toll a kezében, ami ugyanis nem volt, így megbökte az egyik előtte ülő lányt, hogy a tőle telhető legszebben kérjen a másiktól egy írószert.

- Kussolj már Lassiter, írjál! - vágott közbe Isabell az éppen megszólalni készülő fiúra, aki még csak odaáig sem jutott el, hogy elmondhassa a szándékát. Szemforgatva úgy döntött, hogy tesz egy újabb próbát, de ezútta a tanulótársánál, akitől már várta azokat a bizonyos szerelmesen csillogó, szürkés barna tekintetet, amik mindig körüllengték őt, ezzel is növelve a már egeket súroló egóját.

- Adj már nekem egy tollat!


2016. szeptember 7., szerda

5. fejezet: Intenzív tanulás Lassiter módra

Kip - kop. Ütemesen felváltva egyik lábát ütve a másik után sietett le Abigail a falépcsőn, mialatt a szíve majd ki ugrott az örömtől és a szerelemtől, hogy ezúttal a választottját a saját házukban üdvözölheti és nem az iskola előtt ácsorogva. A hatalmas robajra, amelyet a lány váltott ki felkeltette a szülei kíváncsiságát is, mert ugyan tisztában voltak vele, hogy végre Abi hazavitte az egyik barátját, de ugyanakkor aggódtak is érte, hiszen az emberfeletti boldogságnak mindig van egy borzasztó hátulütője, amit ők maguk is megismertek már az együtt töltött évek lefolyása alatt. Lana egy fakanalat eltörölve állt meg a lépcső alján, míg a férje mellétársulva figyelte az Abigail által nyitódó ajtót, mely egy hatalmas lábakat eresztő rózsacsokrot takart. A lány szíve a lehetőnél még gyorsabban kezdett verni, mialatt arcára karmazsinvörös pír költözött és a levakarhatatlan vigyor újra birtokba vette a fejét, ahogyan meglátta a virágok által bújtatott személyt.