2017. szeptember 24., vasárnap

12. fejezet: Ezzel még tartoztam



Kedves olvasók!

Mindenben igazatok volt. Nem viccelek, tényleg!
Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt Daviddel bekerültünk egy kocsmába, de természetesen nem hazudtoltam meg magam, mert nem voltam hajlandó egy csepp alkoholt sem inni. Viszont Kaiden a segítségemre sietett, az eszeveszett száguldozás következtében pedig a kórházban lyukadt ki. Ki voltam totál akadva, hogy valami baja esett, de ti ne legyetek, ugyanis egy kis zúzódáson valamint agyrázkódáson kívül semmi baja. Hál' istennek!
Azonban egy olyan dolog jutott a tudomásomra, amely végérvényesen minden gondolatomat megváltoztatta Kaiden Lassiter mosolyáról, csókjáról, és érintéséről. 

2017. augusztus 30., szerda

11. fejezet: A beismerés

Az embereket néhány apró ismertetőjegy alapján ismerhetjük meg, amit tudunk rólunk, és ezeket áteresztjük egy személyes szűrőn. Saját tudatunk tölti ki a személyiségükhöz hozzájáruló űröket, amiket van, hogy olykor csak mi táplálunk bele az egyénbe. De kik valójában, azok, akiket ismerünk? Mi a lényegük? Az a szörnyű igazságtalanság, hogy soha nem tudhatjuk meg, hogy a másik kicsoda, és valójában mi rejtőzik benne a lelke mélyén. Mást nem tehetünk, mint felfegyverkezzük magunkat azzal, amit igaznak hiszünk: az érzéseinkkel. Boldogság, félelelem, barátság, szerelem, düh, ezek mind az agy vezérlőrendszerei, és ha bízunk bennük, akkor segítenek megtalálni azt, amit keresünk: a helyes útvonalat a boldogsághoz és Kai pontosan ezt tette. 

Minden gátlását levetkőzve, amint megtudta, hogy a lányt, akit tanulótársaként látogat milyen helyre vitte a barátja, felfoghatatlan düh terjedt szét az ereiben. Szikrázó szemekkel, durván kinyomta a telefonját, majd a táskáját a vállára dobva intett egyet Mr. Atkinnak és távozott volna a tanteremből, ám a tanár megálljt parancsolt neki.

- Mr. Lassiter, Ön nem gondolja, hogy óra van?

- Bocs, de most dolgom van - szűrte ki nehezen a fogai közül a fiú, miközben kezeit a mellkasa előtt összekulcsolta. Az osztályfőnök szemöldöke egészen a homlokáig szaladt. Pályafutása során nem látott még ennyire szemtelen és sziporkázó fiút.

- Talán bocsánat! - javította ki a férfi.

- Nekem erre nincs időm! - legyintett Kai, mialatt kezeit a kilincsre helyezte és egy pillanat múlva már hűlt helye volt a teremben. Alex keze nyomban a levegőbe emelkedett, de a tanár ügyet sem vetve rá ugyanúgy az elsiető diákja helyét nézte, majd megvakarva tarkóját elővette a kis noteszát és feljegyezte, hogy a mai naptól kezdve nyomban be kell szereznie valami filctollat, amivel a homlokára írhatja, hogy " Hahó, én vagyok a tanár, kérlek ne tűnj el az órám közepén! " .

2016. november 12., szombat

10. fejezet: Reggeli kocsmázás

Mi kívánja jelezni a szenvedésünket? Fizikai fájdalmak tömkelege, amelyek ólom súlyként húzzák le a vállunkat, mindezzel rabláncot csukva minden egyes porcikákra, hogy magunkkal kelljen vonszolni életünk végéig? Van-e attól szörnyűbb, mint mikor éles késszúrások döfnek keresztül minden apró sejteden, mikor fuldokló érzés szorítja össze a tüdődet, amikor a torkod öldöklően dobná ki magából a segítségért kiáltó hangokat, de valójában semmit nem ereszt ki rajta? Már hogyne lenne. Abigail ezt saját tapasztalatból tudta. Többször rákeresett a számítógépén állandó lelki terrorra, melytől őrülten kívánt megszabadulni, hiszen se éjszakája, se nappala nem volt már a folytonos szekálás miatt, mert a szíve mindig kicsit még jobban összefacsarodott. Álmai szerves részét is ezek töltötték ki és szinte tébolyultan vágyott már a megváltásra, ha nem érezzük ezen sorozat végleg megszakadó befejezését. Elmélyülten kereste a választ, hogy van-e innen menekvés egyáltalán, fellehet állni erről a kőkemény és jéghideg padlóról? És meddig vagyunk képesek kitartani és egyáltalán időszerű valaha is feladni? Abigail nem hitt ebben. Akár hogy is, akármi történt az utóbbi évek során és bármennyi lelki fájdalmat viselt el szerelmének és barátainak hála, ám egyszer sem volt olyan pillanat, amikor kész lett volna feladni. Érzékenységének és naívságának köszönhetően sokszor elesett, amikor úgy gondolta, hogy számára nincs tovább, szilánkosra törték őt, de felállt. Erősnek vélték őt a szülei és ezért ő is annak hitte magát. 

2016. október 28., péntek

9. fejezet: A vészjósló telefonhívás

Sziasztok újra kedves olvasók! Csak pár cirka pillanatra léptem fel, hogy ezt a bejegyzést megírjam nektek, ugyanis Kaiden segítségével immár én is az egyik leghírhedtebb közösségi oldalnak a tagja vagyok. Nyugodtan jelöljetek be a csatolt mellékletben lévő linknél! Üzenjetek, posztoljatok és lessétek meg ti is minden ötödik másodpercben Kai profilképét, mert annyira aranyos rajta! Magamhoz ölelném, mint egy kiscicát!
AbiRo 

2016. október 21., péntek

8. fejezet: AbiRo blogol


Drága olvasóim! Mit is mondhatnék nektek? Alig pár nap alatt a megszokott, unalmas életem, ha lehet ezt erre a helyzetre mondani, teljesen felborult. Ebben nagyban hozzájárult az, hogy mennyire mellettem álltok és támogattok, illetve nem csak ti, de meglepő módon újonnan szerzett barátaim is. 

2016. október 14., péntek

7. fejezet: Egyszer fent, máskor lent

- Nem kapok levegőt! - lihegte Abigail a tüdejéhez kapva, mialatt már a tizedik kört rótta le a kosárlabda pályán a mellette haladó Daviddal, akit valahogy egyáltalán nem viselte meg az, hogy futnia kell, sőt egyre inkább levetkőzve a gátlásait még olykor a portáról elcsent sípba is bele - bele fújt, amikor úgy látta helyesnek.

2016. szeptember 25., vasárnap

6. fejezet: Ki vagy te és mit csináltál Abigaillel?

Isabell teljesen elhidegülve bámulta a vele szemben álló fiútársaságot, akik valamiképpen túlságosan is izgalmasnak találták a régi osztályfotójukat, melyeken felmérték mekkora változásokon mentek keresztül az utóbbi három évben.

- Még mindig ugyanolyan jól nézek ki - közölte magától értetődően Alex, miközben a kétkedő tekintetekre bámulva felhúzva az orrát arrébb állt.

- Még mindig mindenki leszarja - fűzte hozzá még utólag Milan a mondandóját a barátjához.

- Hogy ezek mennyire szánalmasak - jelentette ki csöppet sem halkan véleményét a festett hajú lány, mialatt a feketére kilakozott körmét kezdte vizslatni. Nem volt ínyére az osztály leghülyébb tanulójainak vélt négy ember, ugyanis azok lépten nyomon a bajt keresték és sosem a jóra törekedtek. Életcéljuknak tekintették más emberek tönkretételét, ami, ha a Roberts lányt tekintjük sikeres küldetés volt.