2016. október 28., péntek

9. fejezet: A vészjósló telefonhívás

Sziasztok újra kedves olvasók! Csak pár cirka pillanatra léptem fel, hogy ezt a bejegyzést megírjam nektek, ugyanis Kaiden segítségével immár én is az egyik leghírhedtebb közösségi oldalnak a tagja vagyok. Nyugodtan jelöljetek be a csatolt mellékletben lévő linknél! Üzenjetek, posztoljatok és lessétek meg ti is minden ötödik másodpercben Kai profilképét, mert annyira aranyos rajta! Magamhoz ölelném, mint egy kiscicát!
AbiRo 


- Gyah! Ez meg mi a franc? - hallotta maga mellől Abigail, midőn Kai deréktól felfelé a gardróbjában kutakodott. Tulajdonképpen nem zavarta őt, hiszen semmi szégyellnivalót nem találhatott, legalábbis ezt gondolta mindaddig, amíg egy nagy doboz elő nem került a semmiből.

- Az írásaim! - kapta szája elé a kezét a lány, miközben letérdelt a dobozok elé.

Mintha az eltűnő világ fordult volna vele mélységesen nagyot, ahogy végig kellett néznie, ahogy a feledés homályából előtúrt füzeteit megtalálta szerelme egy poros, eldugott dobozban, mely hónapok és évek hosszú ideje óta lapult a ruhásszekrény aljában. Kaiden bámulattal nézte a vonalas füzetet, melynek borítója különböző meg nem értett helyszínnel, névvel és megannyi csodás, jól hangzó szóval volt körbeírva egy árny, melynek alakja túlontúl hasonlított a szobában lévő, csillogó szemű lányra, aki az izgatottságtól izzadó tenyerét törölte a nadrágjába. Senkinek sem volt hajlandó megmutatni a féltve őrzött titkát és tehetségét, melyen azóta dolgozik, amióta tudta mi az az írás, és olvasás. Így nem is volt csoda, hogy apró kezei reszketve nyúltak egy-egy füzetért, ahogy kiemelte őket onnan, ahová régen helyezte. 

- El sem hiszem, hogy ezt te írtad - lapozott egyet a fiú, ahogy beleolvasott Abigail írásaiba. - Sosem láttam még ilyen kidolgozott művet. Mondjuk nem mintha eddig olyan sokkal találkoztam volna, mert amúgy egyik sem érdekelt túlzottan, de ez... - a szavai elakadtak, valahol a gége és a torok között. Borostyán színű szemei nyílt őszinteséggel keresték a lányét, de a szája nem mozdult. - Tehetséges vagy - jelentette ki egy örökkévalóság után, mialatt több oldalon rágta át és halk sóhaj után a bűntudat keserves, bénító érzése kólintotta őt fejbe. - Miről szól a történet? - pislogás nélkül meredt a lány szemébe, akinek a sok bóktól pipacsvörösbe váltott át az arcbőrének színe, nem tudta eltitkolni mennyire élvezte, hogy a fiú dicshimnuszt zengett a tehetségéről, látni lehetett rajta, hogy ha nem lenne útban a két füle, akkor nemes egyszerűséggel mosolya körbeszaladna az egész fején. 

- Egy lányról - szólt röviden Abigail és teljesen nyilvánvalóvá vált a másik számára is, hogy tulajdonképpen ennél többet nem is igazán kíván elárulni. Sejtelmes mosoly ült ki a fiú arcára, ahogyan kémlelte a vele szemben ülőt, aki teljesen elmerült a saját keze munkája alkotásán. Nézte egy ideig, ahogyan egy - két mondatra összehúzódtak a lány szemei, mintha átérezné a főszereplő érzelmeit. - Egy lányról, aki nem tud változtatni, hiába szeretne - folytatta alig pár pillanat múlva, amikor már Kaiden is egy másik, ő általa írt füzetbe temetkezett. - És szerelmes egy olyan emberbe, aki túl titokzatos, ahhoz, hogy megmutassa az igazi énjét, ezért könnyebb neki a másikba tiporni, mintsem segítő kezet nyújtani. Tulajdonképpen erről szól a történet, a főszereplő lány bukásairól, aztán, ahogy végre elfogadtatja magát az emberekkel, de ehhez egy hosszú, gyötredelmes út vezet, amit másnéven életnek hívnak - ajkai apró mosolyra húzódtak, mialatt nem is figyelve lapozott egyet a füzetben, de néhány elvesző perc után lehajtotta a fejét és a padlóba süllyesztette pillantásait, mely úgy nyelte el, akár az óceán egy apró, semmirevaló kavicsot.

- Érdekesen hangzik - hümmögte a fiú, miközben a füzetben lévő sorokat úgy falta fel a szemeivel, mint egy éhes ragadozó a kiszemelt prédáját. Versenyt űzött az idővel és teljesen belemerült a lány leírt szavainak világába, miközben megfojtotta őt a tudat, hogy a főszereplő lány, akinek a személyisége feltűnően hasonlított a vele szemben ülőére, mennyire gyámoltalan, kedves és önfeláldozó, annak ellenére, hogy mennyire undorítóan viselkedtek vele. Hitetlenkedve emelte Abigailre a tekintetét, ám egy apró mosollyal konstantálta, hogy a lány ülve elaludt. Hosszú, barna haja eltakarta az arcának selymes bőrét, miközben a kezében tartott füzet is kiesett, ahogyan a fiú elé kúszott és a fülé mögé tűzte pár hajtincsét. Kaiden elmélyülten bámulta őt, barátságos mosoly ült ki az arcára, ahogyan a lány orcáján legeltette a szemét, közben a keze az elejtett füzet után nyúlt, hogy visszahelyezze azt az eredeti, nem megérdemelt helyére, ám az egyiket szánt szándékkal félretolta és a poros doboz helyett, inkább a saját táskájába helyezte bele óvatosan, hogy meg ne gyűrődjön. Tervei voltak a füzettel és remélte a lánynak is tetszeni fog az ötlete, mert annak ellenére, hogy mennyire undorodott tőle régebben, kezdte érezni, hogy egy igazi barátság kezdete áll előttük, amit nem akart egy fogadással a tűzbe dobni, de hiába is, a szíve sajgott a motorért is és nem csak az őszinte szeretetért. Habozva pillantott rá a lány arcára, miközben felkelt mellőle és úgy döntött, hogy kimegy, ugyanis hirtelen sürgős dolga támadt. Fel kellett hívnia Alex-et.

Határozott, magabiztos, mégis csigalassú és megfontolt lépésekkel haladt végig a folyosón, majd a lépcsőn lefelé és minden egyes fájdalmas megnyikkanására félve pillantott hátrafelé, hogy minden rendben van-e a lánnyal, ugyanis nem állt szándékában felkelteni az édesded álmaiból. Az ujjait az érdes felületű falhoz érintette és, ahogy haladt egyenesen előre, úgy húzta végig maga mellett, apró sercegő hangot hangot hagyva minden egyes érintés nyomán. A másik kezében a telefonját szorongatta, miközben a nappalin átvágva vetett egy pillantást Deanre, aki a kanapén elnyújtózva kapcsolgatta a tévét, miközben épp valami nasin nyammogott. A bejárati ajtó másik felén foglalt állást a télbe burkolózó hidegben, ahogy a kései őszi szél vadul tombolt odakinn, így beszökve a fiú vékony pulóvere alá, végig le a gerince táján, mely Kaiból egy apró rezzenést váltott ki, majd fújtatott egyet. A leheletét szinte látta maga előtt, ahogy a megdermedt ujjai között szorongatta a telefont, melyben épp tárcsázta a jól ismert a számot, míg végül a füléhez emelte a készüléket. Percekig csak csengett és válasz nélkül volt kénytelen ácsorogni a kinti cudar idő ellenére, de egy pillanatra sem hunyászkodott meg, feszesen és határozottan állt a lemenő Nap narancsszínű fényeiben, mely lassacskán átvette az évszakra való tekintettel a sötét, fekete színt, ezzel beköltöztetve a hideg, zord estét.

- Alex! Végre! - szólt végre Kaiden a telefonba, midőn barátja méltóztatta felvenni a készüléket, persze szoros, örökös piszkálódásokkal teli barátságukat tekintve minden bizonnyal szándékos volt ez az akció. - Baszki, hamarabb is felvehetted volna! Belém fagy a szar is idekint - adta tudomására a teljesen jelentéktelen információt, melyre minden bizonnyal a másik sem volt felhőtlenül kíváncsi.

- Mit akarsz? - a fiú hangja a szokásostól mámorosabb volt, amit feltételezhetően egy kiadós borozgatás tett lehetővé, legalábbis Kaiden ezt vélte gondolni. A háttérből romantikus, lassú zene szólt, tehát több, mint valószínű, hogy a haverja egy lány társaságában lehetett, hacsak nem váltott stílust és a disco zenét nem cserélte le Whitney Houstonra vagy Celine Dionra.

- A fogadásról akarok beszélni - jelentette ki Kaiden komolyra váltva a szót, ugyanis bűntudat szinte fojtogatta őt és minden percben, amikor a lányt látta egyre inkább gyűlölte magát. - Fel kéne kicsit függeszteni.

- Minek? - röhögött bele a telefonba jólesően Alex, miközben alig hallhatóan szólt valakinek valamit, amit a másik fiú már nem tudott kivenni. - Ne mondd, hogy sikerült becserkészni máris! Vadabb a csaj, mint elsőre gondoltam! - vihogott szórakozottan, miközben Kaiden összehúzta a szemöldökét. Nem igazán tűrte, hogy így beszéljen róla más, még, ha az a legjobb barátja is, amit maga se értett, hogy miért.

- Nem csináltunk semmit, csak úgy gondoltam, hogy kell egy kis szünet. Túl jó ahhoz, hogy ezt tegyem vele! Látnod kéne, hogy mennyire kedves velem azok után, hogy mennyit bőgött miattunk! Én fel sem bírom ezt ép ésszel fogni! - ámulattal beszélt a lányról, ami egyáltalán nem kerülte el a partnerének figyelmét.

- Eriggy már hülye gyerek! - váltott át komoly hangnemre immár Alex is, mialatt a feszültség egyre inkább kezdett fokozódni a két fél közt, szinte tapintható volt annak ellenére is, hogy a kapcsolat telefonon keresztül létezett. - Nem léphetsz ki, megegyeztünk! Dugd meg, aztán tiéd a motor! Mi a franc van veled? - kérdezte teljesen érthetetlenül Peterson fiú, ugyanis nehezére esett felfogni, hogy a barátja feltételezhetően több érzelmi kapcsolaton alapuló beszélgetést váltott a lánnyal, mint amit esetében ténylegesen kellett volna. Aztán hirtelen kattant valami az agyában és egy sóhaj keretében muszáj volt félve rákérdeznie. - Csak nem zúgtál belé?

- Mi van? Azért ennyire nem mentem messzire! Fúj! - ontotta magából a szavakat Kai, miközben nagyokat nyelt, ugyanis annak ellenére, hogy letagadhatatlanul megkedvelte a lányt még nem jelentette azt, hogy bele is esett. Azért ez nem lenne ilyen egyszerű, ahhoz kellene még gyomor, több érzelem és egy szebb lány, legalábbis ezen filózott, mialatt várta a haverja válaszát a telefonban.

- Na, akkor nincs miről beszélni! Hol vagy egyébként?

- Náluk, itt fagyoskodok az ajtó előtt! - adta a nem sejtett választ Kai, miközben megrázkódott kicsit, ahogy megsimította egyik karját, hogy ezáltal meleget ébresszen a testében, mindezt kevés sikerrel. - Valószínűleg ebből taknyolás lesz a hétvégén!

- Mit keresel még ilyenkor is náluk? Húzzál hazafelé, ha nincs nálad gumi! - hitetlenkedett Alex, figyelmen kívül hagyva a betegségről való elméletét Kaidennek, miközben hallani lehetett a hangján a szánalom jeleit. - A fogadást pedig nem függesztjük fel! Mit töketlenkedsz? Lépjél már valamit! Hétfőn fogadtunk, erre fel már csütörtök este van, de nyakamat rá, hogy még semmit sem léptél! Lerakom, mielőtt még jobban felcsesznéd az agyam. Csá, haver! - bontotta a vonalat Alex.

- Csá, haver - suttogta az éjszakába átfagyva a Lassiter fiú, majd a kis eszközt a kabátja belső zsebébe csúsztatta és lassan fordult az ajtó felé, melynek eddig háttal állt. A kilincset keresve előre nyúlt, ám a kezei egy kasmírpulóvert érintettek, melynek tulajdonosa könnyektől csillogó szemmel figyelte őt. - Már fel is ébredtél? - riadt arckifejezésének helyét őszinte, melegszívű mosoly vette át, viszont Abigail szomorúan figyelte őt.

Borús, sötét felhők egymásba tömörülve fedték el a még néha - néha bekukucskáló Nap réseken beszökő fénnyel itatott mosolygását, de már lassan ez is csak eltűnő fénysugár lett, midőn a városra leszállt az éjszaka, ébenfekete takaróval fedve el azt. Kaiden megrezzent, ahogy a lányra tekintve észrevette a könnyeket a szemében és aggodalommal töltötte el, hogy ennek ellenére az még sem szólalt meg. A fiú az ajtó felé biccentett, melynek túloldalán már jóval kellemesebb volt az időjárás, mint a kinti vérfagyasztóban.

- Kivel beszéltél? - a lány hangja a végletekig feszült volt és az idegesség csillogott a szemeiben, ahogyan hátrébb lépett a fiútól, mintha bajt érzett volna, valami igazán vészjóslót.

- Alex haverommal - válaszolta megdöntve picit a fejét Kaiden, miközben a készülékét száműzte a farzsebébe, mintha ezzel eltudná tűntetni a bizonyítékot a beszélgetés témájáról. Habár sosem volt az a hívő típus, de magában Istenhez fohászkodott, és remélte, hogy Abigail tényleg csak most kelt fel és a legkisebb mértékben sincs arról szó, hogy esetleg hallott valamit, amit nem kellett volna. Ugyan, már letagadni sem tudta a benne feltörő őszinte érzelmeket a lány iránt, de a fogadás még mindig fontos volt számára, akár fel van függesztve, akár nincs.

- Rólam volt szó, ugye? - húzta el a száját bátortalanul a lány, ugyanis sejtette, hogy Kaiden nem állja meg szó nélkül, hogy náluk töltötte az egész délutánt.

- Nem. Vagyis, ami azt illeti igen, de nem úgy, ahogy gondolod - rázta a fejét zavartan a fiú, midőn kezeit az orra elé dugta, hogy meglesse a karóráját. - Te jó ég! Miért nem mondtad, hogy már nyolc óra van? - az ajkai remegtek, ahogyan a lányra pillantott.

- Miért szóltam volna? Nem mondtad, hogy mikor szeretnél hazamenni - válaszolta teljesen értetlenül Abigail, mialatt megtörölte idegesen csillogó szemeit. Azt hitte a fiú átverte, de sokkal nyugodtabbá vált, mikor kiderült, hogy nem volt helyén való a feltételezése, azonban a fiú viselkedése így is feledtébb gyanús volt számára, amit nem tudott mire vélni. - Már mennél?

- Hát nem vagyok időhöz kötve, de azért már kurva sötét van kint és tényleg jó lenne valamikor hazaérni - fogta meg az ajtókilincset Kaiden, mialatt a feszültség kettejük közt egyre inkább fokozódott. A fiú gondolatmenetei folyton egy képnél lyukadtak ki, ahogy ő és a lány együtt fekszenek az ágyban teljesen anyaszült meztelenül. Esze ágában sem volt megfektetni, hiszen még csak nem is tetszett neki, viszont ő sem volt a világ legrosszabb embere és egyáltalán nem akarta a jelenlegi helyzettől függetlenül kihasználni, tudta mikor van az a bizonyos határ. Szerette volna a motort, viszont nem ilyen áron. Miért nem azt kérték, hogy Blairerel kavarjak? Abban jobban benne lettem volna. Méretes mancsa ránehezedett az ajtókilincsre, ami ennek súlyára lentebb araszolt, viszont a lány szomorúan figyelte ezt, így egy édes mosollyal magafelé hívta a fiút és könyörgő szemei mindent elárultak, anélkül, hogy egy szót is kiejtett volna. Azt akarta, hogy maradjon, viszont erre nem volt képes.

- Még egy félórát! - fogta könyörgőre lány, mialatt a másik karjába csimpaszkodott. Abigail hangjára azonban az apja is kiténfergett a nappaliból és egy gyilkos pillantás keretében a konyhába ment, valószínűleg megéhezett.

- Nem lehet!

- Kérlek! - felelte a lány, mialatt egy félszeg mosolyt varázsolt az arcára.

- Bocs, de kajak mennem kell - húzta el a száját, miközben a fogason lévő kabátjáért nyúlt. Abigail elszontyolodva figyelte, ahogy a nagy, fekete kabát hirtelen a gazdáján termett, majd lenyomva a kilincset távozott volna. Ám még egy utolsó szóra visszafordult, képtelen volt anélkül ott hagyni a lányt, hogy elköszönjön tőle. - Király volt ma! Holnap találkozunk.

- Várj! - szólt még utána a lány, majd ott hagyta a visszaforduló fiút az ajtóban, hogy ő közben felsprinteljen az emeletre. Lábai dübögtek minden egyes foknál, miközben az apja fejcsóválva figyelte, hogy Abigail mennyire odáig van a srácért, akit ő teljesen nyílvánvalóan nem kedvel. S amíg a lány odafenn volt, addig ő rideg pillantással figyelte a fiút, majd egyre közelebb lépett.

- Nagyon ajánlom neked, hogy ha bármilyen mértékben is kihasználod a lányomat, akkor biztosíthatlak róla, hogy nem éled meg a holnapot! - nem törődöm módon beszélt, mintha csak egy másnapi találkozót rendezne meg a kocsmában, viszont a fiú észreveszi az aggódás, a csalódottság és a gyűlöletet elegyét összekeveredni a tekintetében. Nem volt oka meglepődnie ezen, hiszen sejthette, hogy miért gyűlölhette őt Dean, féltette a kicsi lányát és tettrekész volt, ha róla volt szó.

- Mr. Roberts, nem használom ki Abit, ez biztos!

- Ezt örömmel hallom! Viszont még mindig nem értem, hogy mire valóak ezek a találkozások, mert a lányomon látom, hogy teljesen odaáig van érted, amit magam sem értek miért van, hiszen csak rád kell nézni. Szakadt farmerban jársz, mint akinek nem telik normálisra, de méregdrága telefont nyomogatsz, mintha az fontosabb lenne, mint a megjelenésed. Öltözz már fel rendesen fiam! Hogy nézel így ki? - szigorú tekintettel mutogatott a fiúra, mialatt az említett dolgokra külön - külön rámutatott. Kaiden megpróbált nem szemtelenül mosolyogni, viszont ezt kevés sikerrel kivitelezte, amit minden bizonnyal nem helyeselt a lány apja, mert csóválni kezdte a fejét. - A nappaliba hallom néha, hogy magyarázol, na meg az a borzalom, amit elindítottál! Mi a túró volt az a hörgés? Azt hittem leszakadt valami, aztán mondta az Asszony, hogy zenét hallgattok! Miért nem lehet AC/DC-t, vagy valami más igazán jót hallgatni?

- Apa, hagyd már! - hallatszódott immár Kaiden legnagyobb megkönnyebbülésére Abigail hangja, ugyanis, mialatt a lány az emeleten motoszkált, addig ő vért izzadt azon, hogy ne röhögjön bele a férfi arcába, ami azért nem igazán lett volna túl jó ötlet. A fiú azonban rámosolygott a lányra, amikor hallgatni kezdte apja szavait és reakcióként csak megforgatta a szemeit. Nyilvánvalóan nem egészen értett egyet vele ő sem, amiről a felesleges harmadik fél próbálkozott beszélni, de betudták mind a ketten annak, hogy a férfi túlságosan is a múltban ragadt és nehezen jut egyről a kettőre, már ami a modernkort illeti. Tragikus, de ilyen az élet. Dean elhúzta száját, ugyanis nem volt ínyére, hogy a lánya, így közbeszóljon, mialatt ő igyekszik jó modorra, vagy stílusra nevelni a fiút, de azért értette a célzást és habár nagyon is szerette volna, de mégsem rontotta el teljesen a fiatalok együttlétét a gyertyatartó személyével, így egy gyors, de erős kézfogást követően besomfordált a konyhába, hogy újra ott kezdjen el tevékenykedni.

Kaiden elégedett mosolyra húzta a száját, s gondolta, hogy ha
magától nem megy, akkor ad némi útmutatást a lánynak, a többi pedig már hátha világosan és egyértelműen kialakul.

- Egyetlen dolgod van - szólalt meg egy pillanatnyi hatásszünetet követően, ahogy közelebb lépett a lányhoz és egyenesen a ragyogó szemeibe nézett. - Önmagadat adni! - lépett egy lépést még közelebb, immáron farkasszemet nézve, majd miután végigmérte őt és az agyában átfuttatott mindent, amit a továbbiakban tenni akart ismét beszélni kezdett hozzá. - Azt akarom, hogy elmúljanak a szenvedéseid, legyenek szép emlékeid a gimiről és ne az legyen a legcsodásabb, hogy volt egy nap, amin nem bőgted ki a lelked, mindezt a saját érdekedben. Azt szeretném, hogy tudd mi miért történt, de azt is, hogy ne töltsön el rossz érzéssel, kellemetlenséggel, vagy kínokkal! Ne lepjen el téged és érjen véget minden egyes gyötrelem, ami azzal együtt jár, hogy ismersz engem - Abigailt szinte a hatása alá kerítette a mély, dörmögős hangja, ami minden feszültséget kioldott a testéből és úgy szippantotta őt magába, mint egy nagy erejű orkán a körülötte lévő tárgyakat. Kai lépett pár lépést hátrébb és ezúttal onnan nézett a lányra, a tekintetében motoszkált valami megmagyarázhatatlan furcsaság, az arcán pedig egy jól megszokott mosoly ült.

- Ezt miért mondod el nekem? - a lány nem értette, hogy szerelme miért közöl ilyeneket, de hát ki az, ki megérti igazi szavait egy némának, ki az, aki túl lát a mindenkori hangsúlyon, ki az, aki olvasni tud a soraink között, ki az, aki képes a ki nem mondott gondolatokat is meghallani, ki lesz képes valaha is szavaink valódi súlyosságát elviselni a vállain, akkor is, ha ez örökös terhet tesz rá, melytől szabadulni teljes képtelenség. Megért minket valaki, ha beszélünk és végül, mégis csak hallgatunk? Mi lesz a felelet arra a kérdésre, amit valójában soha fel sem tettünk. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a lány fejében, mialatt keze ökölbe szorul. - Olyan, mintha egy szörnyen rossz búcsú lenne ez az egész.

Hangos és sokáig tartó nevetés tör rá a fiúra, miközben egy elkalandozó hajtincset tűr a lány füléhez.

- Ez egy jó tanács volt, legalábbis annak szántam. Tudom, hogy néha fixen kiismerhetetlen vagyok és kábé mindenki agyonverne, amilyen idegesítőek vagyunk, mármint a társaságom, de nem vagyunk olyan rossz emberek, mint amilyennek néhányan gondolnak - féloldalas mosolya megőrjítette a lányt, miközben a szíve vadul pumpálta a vért az ereibe. - Köztük az apád is - nevetett fel hirtelen Kai, mialatt bökött egyet a lány kezében lévő hátizsákra, ami tulajdonképpen a Lassiter fiúé volt. - Kösz, hogy lehoztad, el is felejtettem, hogy volt nálam táska.

- Igazán nincs mit.

- Légy jó! - kacsintott rá még utoljára a fiú, majd egy mosoly keretében elindult feltehetően hazafelé. Abigail még nézte egy ideig, ahogy az utcán sétál lefelé szerelme a forgalommal szemben, majd egy nyugodt sóhajt nyomott el magában, ahogy a másik teljesen eltűnt a szeme elől a sustorgó, szeles éjszakában.

- Az leszek - mosolyodott el még magabiztosan, majd vigyorogva indult fel a szobájába, hogy ott véglegesen is beszippantsa Kaiden illatának ott maradt nyomát, amire talán nyugodtabban fog elaludni, mint a világ legszebb meséjére. 

4 megjegyzés:

  1. Szia Lana! <3

    El sem hiszem, hogy én vagyok nálad az első kommentelő. xD
    De kezdem akkor az elején. Hát ez a rész rohadtul tetszett. Meg mondom őszintén, hogy eddig ez lett a kedvencem.
    Kai annyira aranyos volt ebben a részben, hogy fel tudtam volna zabálni. *.* De örülök annak, hogy nem nevette ki a lányt amiatt, hogy történetet ír. Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy az írásaival mit akar kezdeni. Talán elviszi egy kiadóhoz? Na ez majd elválik.
    Alex és Kai beszélgetése elég érdekes volt, hiszen nem gondoltam volna, hogy a Lassiter fiú ilyen hamar meginog. De ha felhagy a fogadással, akkor nem folytatódott volna olyan sokáig a történet. De csak akkor néztem nagyot, amikor Abi ott állt az ajtóban. Tényleg felmerült bennem, hogy akkor most tuti, hogy lefog bukni, de szépen kimentette magát a fiú. Abit már most sajnáltam. Mi lesz vele később? Biztos vagyok benne, hogy ha megtudja magába fog zuhanni. Remélem nem így lesz.

    Hát ennyi lett volna az én regényem. xD
    Várom a következő fejezetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Crystal! ♥

      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Örülök, hogy tetszett a fejezet!

      Abigail írói munkássága kizárólag hobbiként funkcionál, tehát nem tervezek ennél nagyobb előrelépést, viszont az ellopott (mert lényegében ténylegesen ezt tette a fiú) füzettel még vannak tervek. Azonban ahhoz a jelenetig még jó pár dolognak kell történnie. Viszont emiatt esze ágában sem volt kinevetni, hiszen mindenkinek megnyílvánul valamiben a maga őrültsége, nem? :)

      Kai tulajdonképp jelenleg túlságosan is labilis érzelmileg, érezni kezdett valamit a lány iránt, viszont amire te gondolhatsz, attól még jóval messzebb vagyunk. Semmi romantikusra nem kell itt gondolni, mindössze felfogta, hogy Abigail sem űrlény, vannak érzelmei és alapvetően egy jó ember.

      Kai ugyan felhozta a fogadás felfüggesztését, azonban ez nem fog megtörténni, hiszen Alex is ott van a háttérben, aki ezt az egészet rendezte, így nehéz lenne nélküle ezt kivitelezni. A szoros barátságuk mind a kettőnek fontosabb, mint az önös érdekeik, gondolok itt közben a fogadásra.

      Abigail a későbbiekben jobban megismeri Kaident és jobban is kötődni fog hozzá, ugyanakkor ráébred, hogy közel sem olyan tökéletes, mint amennyire tűnik - már, ha a bunkóságát nem tekintjük.

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál! Remélem kielégítő választ adtam a fel nem tett kérdéseidre! :)

      A következő rész még várat magára, illetve kommentekért kiált! :)

      Puszillak

      Lana

      Törlés
  2. Szia Lana!
    Pár nap késéssel én is megérkezzem! (Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem)
    Személy szerint a második rész ből eddig ez tetszett a legjobban.
    Kaiden viselkedése Abi ránt sokat változott (eddig) jó irányba.
    Várom már a kövi részt!
    Puszi: Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsófi! ♥

      Köszönöm, hogy ismét itt vagy és írtál! Eszem ágában sincs szabadulni tőled! :)

      Örülök, hogy tetszett a fejezet, főleg, hogy ennyire kiemelkedően!

      Kaiden viselkedése nagyon labilis, tekintve a körülményeket. Helyén van neki a szíve, csak kicsit útba kell igazítani, elvégre ő a menő srác a suliban és nem paktálhat le holmi szürke kisegérrel és nem foghatja örökké a fogadásra, vagy a tanulópartner dologra az egészet, ha ő is nagyon jól tudja, hogy ez nem igaz. Kedveli a lányt, semmi kétség! :)

      A következő fejezet még várat magára!

      Puszillak

      Lana

      Törlés