2016. november 12., szombat

10. fejezet: Reggeli kocsmázás

Mi kívánja jelezni a szenvedésünket? Fizikai fájdalmak tömkelege, amelyek ólom súlyként húzzák le a vállunkat, mindezzel rabláncot csukva minden egyes porcikákra, hogy magunkkal kelljen vonszolni életünk végéig? Van-e attól szörnyűbb, mint mikor éles késszúrások döfnek keresztül minden apró sejteden, mikor fuldokló érzés szorítja össze a tüdődet, amikor a torkod öldöklően dobná ki magából a segítségért kiáltó hangokat, de valójában semmit nem ereszt ki rajta? Már hogyne lenne. Abigail ezt saját tapasztalatból tudta. Többször rákeresett a számítógépén állandó lelki terrorra, melytől őrülten kívánt megszabadulni, hiszen se éjszakája, se nappala nem volt már a folytonos szekálás miatt, mert a szíve mindig kicsit még jobban összefacsarodott. Álmai szerves részét is ezek töltötték ki és szinte tébolyultan vágyott már a megváltásra, ha nem érezzük ezen sorozat végleg megszakadó befejezését. Elmélyülten kereste a választ, hogy van-e innen menekvés egyáltalán, fellehet állni erről a kőkemény és jéghideg padlóról? És meddig vagyunk képesek kitartani és egyáltalán időszerű valaha is feladni? Abigail nem hitt ebben. Akár hogy is, akármi történt az utóbbi évek során és bármennyi lelki fájdalmat viselt el szerelmének és barátainak hála, ám egyszer sem volt olyan pillanat, amikor kész lett volna feladni. Érzékenységének és naívságának köszönhetően sokszor elesett, amikor úgy gondolta, hogy számára nincs tovább, szilánkosra törték őt, de felállt. Erősnek vélték őt a szülei és ezért ő is annak hitte magát. 

Ezért, amikor másnap reggel az utca szélén leparkolt mellette egy sötétített ablakú autó igyekezett nem megijedni, hiába volt riasztó a látvány. Apai nagyszülei igyekeztek belésulykolni, hogy a tévében hallottak alapján sosem jót sejtet, ha teljesen vadidegenek akarnak úgy útbaigazítást kérni, hogy az adott kiskorú az anyós ülésre beszállva mutassa meg a célpontnak megfelelt helyet. Azonban szíve dobogása normalizálódni kezdett, amikor megpillantotta a kiszálló fiút, aki boldog mosollyal igyekezett át a másik oldalra, hogy az ajtót kitárva beinvitálja a lányt.

- Szállj be! 

- Nem lesz gond, ha együtt látnak minket? - vonta össze aggódóan a szemöldökeit Abigail, ugyanis úgy vélte, hogy sosem szül jót, ha egy nyílvánvalóan elhíresült ember egy teljesen átlagos, vagy átlag alulival jelenik meg egy helyen, mintha a másik így akarna felkapaszkodni.

- Leszarom - adta a választ a sötét hajú fiú, miközben a szája széle megremegett, ahogyan mosolyra késztette magát. - A benzinpénzt a kesztyűtartóba kérem! - intett az említett hely felé teljesen komoly arccal, majd a lány döbbent arcát látva elröhögte magát. - Poén volt!

- Hát persze - mondta a lány, miközben kiszáradt száját megnyalta és a kapucniját is leemelte a fejéről. Igyekezett csöndben maradni, mialatt megtették a rövid autóutat, igyekezett elképzelni, hogy vajon mi fog történni, ha őt és a fiút meglátják egy járműből kiszállni. Csak nem fogják azt hinni, hogy egy megsajnált hajléktalan vagyok - gondolta a lány, mialatt a napsütötte környéket pásztázta különleges zöldeskék tekintetével.

Tipikus amerikai kisváros volt, tökéletesen egyforma házakkal és az őket övező kocsifeljáróval. Az emberek jó kedvét gyarapította az állandó napsütés és egy - két néhai zápor, és télen talán havazott is, de nem szükségszerűen, bár ez számukra inkább lelombozó volt, mintsem jó hír. David mormolt valamit az orra alatt, míg a lány unatkozó tekintettel fordult felé.

- Mondtál valamit? - kérdezte Abi, mire a fiú lassított, mintha keresne valamit, vagy éppen megakarna állni.

- Csak nem értek pár dolgot, ember, ennyi az egész! - jegyezte meg hitetlenkedve. A Roberts lány furcsa arcot vághatott, mert a srác tovább magyarázott. - Miért vagy állandóan szomorú? De komolyan! Nem bántásból, de kajak depressziós leszek, ha néha rád nézek! Még Sáti is vidámabb nálad, pedig ő aztán... - elharapta a mondat végét, nehogy véletlenül olyan szaladjon ki a száján, amit később megbánhat. Abigail miatt.

A lány nem felelt, viszont hangosan nevetni kezdett a padtársát megemlítő mondaton. David jó nagy arc volt, külön egyéniség, és néha tényleg matematikai képletek pörögtek le az ember agyában, ha arra gondolt, hogy ez a fiú milyen indíttatásból kezd el olykor bunkó lenni, ha anélkül is tud vicces lenni. De ennek ellenére Abi nem várt megértést a fiútól, hiszen tudta, hogy ő is egyike volt azoknak, akik bántották őt és nem számított mit gondolt. A fenébe is! Hiszen félreismertem. Tényleg olyan vagyok, mint egy önsajnáltató liba - rázta meg a fejét, mintha saját magának csóválná rosszallóan.

- Ez lesz az az utca - jelentette ki a fiú, mialatt a következő saroknál balra csavarta a kormányt a kezében, a lánynak pedig gyanús kezdett lenni a környék.

- Ez nem az iskola - állapította meg, mialatt az ablakon kibámulva figyelte az épületet, mely előtt hamarosan leparkoltak. Kis, fából összeeszkábált viskó volt, amiről nem volt nehéz azt feltételezni, hogy percek híján összeszakad az egész.

- Még szép, hogy nem! - nyitotta ki az anyós ülés ajtaját a lány előtt udvariasan David, mialatt a bizonytalan lányt szinte karjánál fogva rángatta ki a kocsiból, akinek teljesen nyílvánvalóan semmi kedve nem volt kitérőt tenni. - A táskádat a kocsiban hagyhatod, itt nem lesz rá szükség.

A lány félve bólintott, mialatt követni kezdte a fiút, aki úgy rontott be a helyiségbe, mintha a második otthona volna.

- Isten hozott a kedvenc kocsmámban! - nyitotta ki az ajtót Abigail előtt, miközben az aggódva és érthetetlenül pillantott be oda. Alig volt egy - két ember odabenn, épp csak a pultos meg egy férfi beszélgetett jókedvűen, így azok tekintete is sűrűn követte a szende lányt, majd az őt követő, már annál inkább ismerősebb fiút. - Vagy ahogy apám hívja, a Döngetőben!

- Nocsak, csak nem a kuzinom támolygott be ide! - csapta le mosolyogva a barna hajú, vékony és nagyon csinos csapos a rongyot a pultra, mialatt karjai közé ölelte David-et, aki felröhögve, szinte már fájóan húzta magához a lányt. - Neked nincs suli Izompacsirta? - bökte meg a kemény mellkasát a fiúnak, aki nem törődöm módon megvonta a vállát és Abigail felé intett.

- Kivettünk egy korábbi vakációt. Muszáj a diákomnak hangulatfestésből javítania, hihetetlen mennyire eltudja néha venni a kedvemet, amiért állandóan úgy néz ki, mint, akinek ellopták a kedvenc játékát.

- Nem is vagyok mindig olyan - nógatta az orrát az említett lány, miközben félve nézett a másik, annál inkább jó kedvűbb barnára.

- Akkor miért van most is letörve a szarvad? Gyere asszony, igyál meg valamit! - karolta át a Roberts lány vállát, mialatt az eltámolygott a pult előtt lévő székig, pontosan az ismeretlen férfi mellett lévőig. - Vagy már huszonegy? - kérdezte komoly tekintettel David kuzinja. Abigail szeme kikerekedett és megingatta a fejét.

- Fogd már be, Kath! - csapott viháncolva az említett vállára a fiú, miközben kényelmesen elnyújtózott az egyik széken, pontosan a Roberts lány másik oldalán.

- David, elfogunk késni óráról! Ms. Chapman ki fog minket nyírni! - tekintett a karórájára ijedten, miközben már épp csúszott volna le sietősen a székéről, azonban a fiú megállította.

- Az ének tanárnő? Tuti az előző a szoknyájába ragasztott rágóval lesz elfoglalva, amit Alex belerakott! Észre se fogja venni, hogy hiányzol! Te jó vagy, szóval nyugodjál le és igyál egy felest! - mondta lazán Cook, miközben intett a csaposnak, hogy tegye eléjük, amit kért. Abigail megdöbbenve nézett a fiúra, valahogy nem gondolta volna, hogy pont vele akar tivornyázni iskola helyett.

- Biztos, hogy nem fogok inni - súgta oda a másik fülébe Abi. Nem akarta, hogy a másik kettő is meghallja. - Egy valami van, amit értékelek saját magamban és az a józan eszem, amit egészen biztosan nem fogok eltiporni egy pohár miatt.

- Egy felestől? Ne aggódj Csöppség, nem lesz tőle semmi bajod, csak kicsit meghozom a jó kedved! Nem fogsz tőle berúgni! - ingatta a fejét a fiú mosolyogva, miközben kedvesen megcirógatta a lány tarkóját.

- Nem! David, én nem fogok inni és lefogjuk késni az első órát!

- Na jó - csúszott le a székéről immár a fiú is. - Egyrészt rossz hírt kell közölnöm, az első órát már rég lekéstük! Másodszor pedig sosem leszel boldog lány, ha nem próbálsz meg néha kicsit, de tényleg picit a pillanatnak élni! - Abigail úgy figyelte a fiú tekintetét, mint valami megveszett állat, aki képes letépni az arcát, amiért miatta életében először lóg. - Nem akarlak leitatni, eszem ágában sincs, csak kicsit rávenni, hogy kapcsolódj ki! Rossz rád nézni, mert folyton sírsz, sötét ruhákban jársz és alig mosolyogsz! Szökőévente egyszer megrezzen a szád széle, de ennyi volt, kész, vége! Hát ez mi, ha nem igazságtalanság? - David meleg barna szemei őszintén beszéltek a lányhoz, aki azt hitte menten elsírja magát. Nem gondolta volna, hogy egy konkrét zombiként fest az egész suli előtt. - Gyerünk már próbálj meg életvidám lenni!

- És honnan szerzünk igazolást? - nézett kétkedve a fiúra Abigail, mialatt a szíve őrjítő sebességgel dobogott.

- Üdv a rendelőmben, Dr. Katherine Bell vagyok! - kattintott egyet a tollával az előttük hallgatózó, őket bámuló csapos, miközben megpördült a tengelye körül. - Na jó, majdnem doktor.

- Ha nem basztak volna ki az egyetemről, akkor tényleg az is lennél! Én mondtam, hogy ne menj be piásan jelenetet rendezni órára! - szólt közbe az eddig háttérben meghúzódó férfi, aki egyáltalán nem volt annyi idős, mint amennyinek kinézett. Erős borostája miatt tűnt idősebbnek, de a még kíváncsian felcsillanó, ragyogó kék szeme mindent elárult.

- Na, mert te aztán tudod, Lori!

- A neved Lori? - pillantott rá hirtelen mosolyogva Abigail, szinte mindent elfelejtve. - Ez nem lány név?

- Egy szót se! Utáltak a szüleim! - rázta meg a fejét a fiú, miközben a fejét is eltakarta, ahogyan elpirult.

- Vagy már ők is tudták, hogy buzi leszel, és lám, nem is tévedtek sokat! - vágott közbe ügyesen David, mialatt újra leültette Abigailt a székre. - Tessék, legalább egy energiaitalt igyál meg - rakta elé az említett italt, amire habár kelletlenül, de rábólintott a lány.

- Az még belefér!

Gyorsabban telt számukra az idő, mint gondolták volna. Abigail mosolyogva figyelte, ahogyan David és az unokatestvére szinte megölték egymást a sok piszkálódó megjegyzéssel, amit kénytelenek voltak bezsebelni. Lori és Kath pedig úgy fogadta bizalmába az eddig számukra teljesen idegen Roberts lányt, mintha ezer éve ismernék egymást. Azonban a rábeszélő munkának nem volt eredménye, hiába akarták, hogy a lány legalább egy kis pohár alkoholt hörpintsen le, de az nem volt rá hajlandó. Egyszerűen csak nem az ő világa volt a tömény ital, de azért egy kólát még eliszogatott és örömmel vette tudomásul, hogy osztálytársa, valamint legújabb barátai sem szándékoznak előtte berúgni.

- És az ötödik órának is vége! - jelentette be egy kis idő múltán David, amire Abi odakapta a fejét.

- Hogy? Máris?

- Igen! Ráadásul millió hívást kaptál már Kaitól, állandóan rezgett a telód, csak nem vettük észre! - nyújtotta át az eddig a pulton pihenő mobilt, ami után Abigail kíváncsian nyúlt.

Mosolyogva vette tudomásul, hogy barátja nem hazudott, tényleg sokszor hívta őt a fiú és nem egy sms-t is írt neki.

Kai: Mindjárt 8 óra van, Baba. Nem fogsz elkésni? 😜

Kai: Késett a vonat? 😉

Kai: Miért nem írsz vissza?

Kai: Abi, hol a szarban vagy?????? 

Kai: Hahó!!

Kai: Vedd már fel!

Kai: Miért nem veszed fel??? 

Kai: Hívj vissza, ha olvastál!!!!!

Kai: . . .

Abigail szája sarkába harapva, pirulva nyomott rá a hívás gombra és nagyon meglepődött, amikor egy csöngés után felvette a fiú telefont. A háttérből Mr. Atkin hangja hallatszódott, s mintha a házirendről tartott volna kiselőadást.

- Hol vagy? - szólt bele köszönés nélkül, idegesen a kagylóba a fiú, miközben Abigail felkuncogott.

- El se fogod hinni! Valami Döngetőben!

- Hogy hol? - szökött fel a másik hangereje a vonal másik végéről, szinte már kiabálva beszélt. - Én kinyírom azt az idiótát!

6 megjegyzés:

  1. Szia Lana <3

    Egy kicsit késtem, mivel elég sok minden közbejött. De végre itt vagyok, és úgy látom, hogy ismét első vagyok.
    Én nem fogok regényt írni, úgyhogy előre is bocsi. xD
    Na, de rátérek inkább a fejezetedre.
    Imádtam minden egyes sorát. Mindig is tudtam, hogy David nagy arc lesz benne, mert óriási dumája van. Örülök, hogy végre elráncigálta magával Abit, mert kezdtem én is depressziós lenni attól, hogy szomorú. És, de jól tette, hogy maradt, hiszen ráfért már.
    Hát én nagyot kacagtam Kathen. Szegényt kirúgták az egyetemről, mégis képes lenne igazolást gyártani. xD És ott van Lori, hát szerencsétlen szép kis nevet kapott. Van egy olyan érzésem, hogy sokszor fogják még emiatt szivatni, már ha szerepelni fog még a történetben.
    Jajj, de hiányzott Kai, nem tudtam olvadozni. Főleg, ahogy befejezted. Ilyenkor fejbe vágnálak, hogy észhez térj, mivel ilyet nem szabad csinálni. xD
    Igyekezz nekem a következő fejezettel, mert nagyon kíváncsi lettem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Crystal! :)

      Köszönöm, hogy írtál!

      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!

      Eddig nagyon úgy áll David szénája, hogy Abigail társává, alias legjobb barátjává avanzsál. Ám ennek vannak hátulütője is, mint a fejezetben is olvasható. De ez Abinek nagyon is jót tett, hiszen ahogy te is mondtad, már lassan a depresszió legalsóbb fokára süllyed, ami nem túl jó dolog, ezért hű társként David segített neki kicsit, a saját módszerével.

      Kath és Lori pedig igazából csak David életének nagy szereplői és egyáltalán nincs semmi közük Abihez, mégis lesz olyan eset, amivel kapcsolatban hamarabb találja meg a lányt, mint mondjuk Isabellt, vagy magát Davidet.

      Lori pedig... hát, természetesen fog szerepelni a történetben, ő lesz az, akit a társaság vérig szívat, pláne, amikor majd az öccse feltűnik a színen. De erről még később!

      Kai ezúttal nem kapott nagy szerepet a fejezetben, de úgy gondolom tisztán látszott az aggódása a lány iránt! Egyre jobban kedveli őt, ez tagadhatatlan! :)

      Ne üss meg, kérlek! :D

      Igyekszem a következővel! :)

      Puszillak

      Lana

      Törlés
  2. Szia! Mikor jon uj resz? Most olvastam vegig a sztorit es fanatikus lettem.������

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia -pavlikajsa!

      Örülök, hogy tetszik számodra a történet!
      Nem ígérek semmit, de a 11. részt már elkezdtem írni! :)

      Lana

      Törlés
  3. Szia, mikorra varhato uj resz?:) Egyszeruen imadom ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Toomlinson Angi!

      Jó érzés, hogy ilyen pozitív véleménnyel vagy az írásomról!
      Az új rész pontos megjelenéséről nem tudok semmi pontosat mondani, hazudni meg nem szeretnék, de már elkezdtem írni. Majd eldől, hogy mikor lesz publikálva! :)

      Mindenesetre köszönöm, hogy írtál!

      Lana

      Törlés