2017. október 21., szombat

15. fejezet: A hátbatámadás II. rész

Kaiden mély álmából riadt fel, s amint rájött, hogy hol van teste kővé dermedt. A neszeket kezdte hallgatni, hogy becsapódott-e a kutyabejáró, vagy megreccsent-e a padló odaát, a bezárt ajtón túl. 

- Jól van - nyugodott meg hirtelen, majd felállva igyekezett megtalálni a fürdőszobát. Ott legfeljebb egy percig tartózkodhatott, egy pillanattal se tovább. Amikor kifelé somfordált onnan, megtorpant. Hangokat hallott. Enyhe vibrálás futott át rajta, de hamar elült a hangos horkolás és köhögés. Az alkalmankénti illetlen zajok hallatán összeráncolta a homlokát és igyekezett nem elnevetni magát. - Ez tök olyan, mintha az oroszlán barlangjában lennék - somolygott, majd közelebb lépett a belső ajtóhoz és csendben hallgatózott. Néhány másodperc múlva meg is hallotta a hangos horkolás tompa, de eltéveszthetetlen hangját. A mobilját kihalászva farzsebéből maga elé tartotta és egy képet készített. - A francba! - bosszankodott, amikor a fotó elkészítése a leghangosabb médiahanggal társult, ennek köszönhetően pedig a horkolás abba maradt, az illető pedig felkelt.

Isabell hosszú, szőke haja az arcába hullt, a szemfestéke elkenődött és a tegnapi ruhája gyűrötten állt rajta. Megdörgölte a szemét, hogy kimenjen belőle az álmosság, de ha az nem volt elég számára, az egész biztosan kiverte a fáradtságot belőle, hogy Kaiden Lassiter állt előtte teljes életnagyságban.

- Mi a szar? - ült fel hirtelen és lerángatta magáról a takarót. - Te mit keresel itt?

- Asszem este egy kicsit bekábultunk és itt ragadtam - tette fel Kaiden ártatlanul a kezeit, mintha csak hárítaná magáról a felelősséget.

- Tök mindegy, húzz innen - mutatott valamelyst a bejárati ajtó irányába a lány, majd feltápászkodott az ágyból és a konyha felé vette az irányt. Kai magától értetődően szintén leült a konyhapulthoz és az egyik ott található banánt kezdte el reggeli gyanánt majszolni. Isabell megkutyulta a kávéját és betekintett a hűtőbe is, de ahogy rápillantott Kaira elment az étvágya. - Ne csámcsogj már! Undorító!

- Hé, nem szokásom! - tátotta el a száját a fiú, hogy látható legyen benne az összerágott gyümölcs a lány számára is. - Egyébként is, régebben folyamatosan órán ettem és senki sem vette észre!

- Lehet azért, mert a magyar tanár seggét nézted és akkor is ennyire tátva volt a szád - vágta oda csípőből a lány.

- Inkább a matektanárt, ő dögösebb volt - merengett el egy pillanatra a fiú.

- Kimenjek, hogy ráránthass?

Mivel Kaiden még mindig bicegett fele olyan gyorsan tudott menni a suliba, mint egyébként, ezért elég nagy volt rá az esély, hogy lekési az első órát. Isabell, miután beült az autójába, kelletlenül megállt az út szélén lévő fiúnak, aki vigyorogva pattant be az anyósülésre.

- Tudtam, hogy nem fogod bírni megállni!

- Csak nehogy megbánjam - sóhajtotta a lány, és beletaposott a gázba.

Amikor a közös autóval érkezők beléptek a terembe Abigail a helyén ült, a padján pedig Tommy ült felrakott lábakkal. Kaiden rájuk nézett, közöttük egy kólás flakon és egy gyümölcslé volt, és úgy beszélgettek, mint a rég nem látott ivócimborák. Akaratlanul addig meredt rájuk, amíg az osztályteremre csend nem telepedett, aztán undorodva az égnek emelte a tekintetét. Számított rá, hogy ezek ketten egymás nyakán fognak lógni, de azt nem, hogy levegőért is egymáshoz járnak.

- Mi ez, valami zsoldostestvériségi kód, amit rögtön kiszagolnak egymáson? - fordult Alex felé, aki eddig Davidtől érdeklődött a buliról, amit a huga szervez.

- Először is, ott akarok lenni a pizsipartin - jelenti ki határozottan, majd Kai felé fordul. - Te meg szakadj már le róluk, addig se rád nyáladzik, mint ahogy eddig tette. Azt untad, most meg féltékeny vagy? Öregem, higgadj le! - Kaiden már épp válaszolni készült, amikor kinyílt az ajtó és Mr. Atkin lépett be.

- Jó reggelt kívánok! - zárja be maga mögött az ajtót, majd jelentőségteljesen néz Tommyra, aki még mindig a padon ücsörög észre sem véve magát. Azonban a tanár tekintetét követően lepattan onnan és a helyére siet, közben elkapja Kaiden tekintetét és vigyorogva rákacsint, ami tovább feszíti a húrt a másiknál. - Nos, remélem tudjátok, hogy nem sokára itt a szalagavató ideje.

- És? Az a végzősök bulija, semmi közünk hozzá - fűzte azonnal véleményét Alex az elmondottakhoz, azonban Mr. Atkin a fejét rázza.

- Valóban, azonban a táncok és a vacsora alatt ti fogtok felszolgálni.

- Tanár Úr, félek, hogy a pia nem fog eljutni a vendégekig, ha Alexen múlik! - röhögött fel Milan hirtelen, de talán a nevetése viccesebb volt, mint amit mondott. Szinte mekegett.

- A munkaközösség kérte fel a mi osztályunkat, mert úgy gondolják, hogy az osztályátlag tükrözi az intelligenciát is. Nem álltam le velük vitatkozni, úgyhogy elfogadtam, tehát nagyon szépen kérlek titeket, hogy ne járassatok le - Mr. Atkin szemei szinte könyörögtek, olyan kiskutya szemekkel nézett az osztályra. Az elsősorból, az ajtó felőli oldalon fellendült egy kéz, Abigail keze, ami még a tanárt is meglepte, hiszen sosem volt kérdése a lánynak, csak tette a dolgát, ahogy kellett. - Igen?

- És a szalagavató általában mikor szokott véget érni, vagyis mi mikor tudunk majd hazamenni? - kérdezte Abigail, hiszen utált este vonatozni a sötétben, tekintve, hogy már november volt és ilyenkor nagyon hamar sötétedett. Jobb félni, mint megijedni alapon tartott az esetleges támadásoktól, és ez még csak az ő véleménye volt, meg sem akarta tudni, hogy mit fog szólni az apja, ha megtudja, Nem fog neki örülni, ez már akkor elkönyvelhető volt.

- Nem mondtak pontos időt, de szerintem éjfélig biztosan el fog tartani a vacsora.

- Mi a baj Dagadék? Talán olyan sötétben már a szüleid sem ismernek rád? - nevetett fel Alex, de nevetése alább hagyott, amikor meglátta Kaiden, Tom valamint Isabell arcát, amelyekkel valósággal ölni készek voltak.

- Fogd be a pofád - mondta hidegen Kaiden, miközben Alex felhúzta a szemöldökét.

- Haver, te beteg vagy, ennyire nem lehet milfmániád, azt hittem ez csak egy vicc!

- Azt mondtam, fogd be a pofád - Kaiden hangja olyan hűvös volt, hogy Alex majdnem elesett a székkel, melyen eddig billegett, de megtette amit a barátja kért tőle, csendben maradt. Egy szót sem szólt egész nap, még a szünetekben sem, csak a Facebookot görgette, hátha valami szaftos poén jön vele szemben, amit megosztana olyan emberekkel, akik amúgy nem kíváncsiak rá.

- Hé, jól vagy? - bökte meg Abigail vállát Tommy, miközben Isabellel együtt sétáltak le éppen tesi órára.

- Persze, csak kicsit elmerengtem - nevetett fel harsányan a lány, majd a büfé felé tekintett. - Mindjárt jövök, csak veszek magamnak egy üveg vizet. Várjatok meg! - mondta, majd elsietett, miközben Isabell Tom felé fordult.

- Tudom, hogy felhúzta magát azon az idiótán. Legszívesebben addig rugdosnám, amíg mozog - utalt Alexre, miközben figyelte, ahogy Tommy összehúzza a szemöldökét.

- Ez érdekes, ugyanis bizseregnek a pókösztöneim - mondta a srác véresen komoly arccal, amit Isabell hangos nevetéssel kísér.

- Mi van?

- Láttam, hogy azzal a görbelábú Lassiterrel jöttél, akin ugyanaz a ruha van, mint tegnap. Ahhoz képest, hogy mennyire utálod biztosan jó volt vele összefeküdni! - Tommy szája gúnyos vigyorra húzódik, mialatt Isabell idegességében elfordítja a szemét és az említett fiú szemébe néz, aki az egyik padról próbálja kistabilizálni, hogy miről lehet szó.

- Mi a franc bajod van? Ha ő lenne az utolsó férfi a földön se érnék hozzá! Már a feltételezés is undorító és nem mellesleg baromi sértő! Pláne tőled! - Isabell szemei kikerekedtek, és eszméletlen düh járta át a testét.

- Miről van szó? - érkezett vissza Abigail, kezében egy fél literes ásványvízzel.

- Őt kérdezd! Úgy is szereti mindenbe beleütni az orrát! - a lány hangja hangos, és aki csak ismeri mindenki ráfordította a tekintetét. Kaiden is, akinek mosoly húzódott az arcán és büszkén húzta ki magát.

- Mi történt? - kérdezte Abigail szelíden, amikor Isabell inkább levált tőlük, így egyedül maradva Tommyval.

- Csak gondolkoztam és ideges lett - magyarázta Tommy, majd inkább átkarolva a lány vállát magához húzta, és egy apró puszit nyomott a fejére. - Ne aggódj, majd megbékél! Ő biztosan.

- Nem szeretném, ha rosszban lennétek, hiszen ti ketten vagytok a barátaim - húzódott el a lány, miközben magához szorította a táskáját.

- Tudom, csak egy kicsit összekaptunk - mosolygott a srác, mialatt elindult az öltöző felé.

A testnevelés órát követően Abigial felnézett a blogjára és behozva a lemaradottakat kezdte el mesélni a vele történteket Kaidentől, egészen Tommy feltűnéséig és a tényig, hogy borzasztóan zavarja az, hogy Isabellel civakodnak, ami hármójuk barátságára is rányomja a pecsétet, hisz ha Isabellel beszélt nem hozhatta fel Tommyt, mert azonnal dühbe gurult, Tommyval pedig nem beszélt Isabellről, mert csak terelte a szót, tehát Abigail teljesen tehetetlennek érezte magát. Ezt mind leírta. Aztán a kommenteket és az e-maileket kezdte el olvasni, melyben feltűnt egy-egy ismerős név.

Drága AbiRo! 

Tudnod kell, hogy elképesztően büszke vagyok rád! Megváltoztál, erősebb lettél! 

Azonban azt is tudnod kell, hogy az élet nem fenékig tejfel és néha azok okozzák a legnagyobb csalódást, akiktől a legkevésbé várnád, a barátaidtól. Ezzel együtt kell élni, de nem csak neked, hanem nekem, és mindenki másnak is. Ne tántorítson el ez attól, aki vagy. Ne befolyásoljon téged az ő viszonyuk, mert akkor te fogod húzni a rövidebbet! 

Puszillak

Dana

Alig, hogy barátnője levelét elolvasta, rögtön át is tért a következőre. Kapott már tőle levelet, de azokban jórészt csak dicsérte és csodálta őt, azonban tanácsokkal nem igen látta el, ezért meglepődve olvasta a következő levelet.

Szia AbiRo!

Sokáig gondolkoztam a bejegyzésed után, hogy mit is írhatnék neked, de mivel nem jutottam semmire, ezért csak a véleményemet tálalom neked, mással nem szolgálhatok, ugyanis eszem ágában sincs téged megbántani.

Kezdjük talán Isabellel, tényleg fura egyéniség, ez az első pár bejegyzésedről, amiben róla írtál árulkodik. Nem tudnám elképzelni, hogy ha valaki a padtársam már csak akkor szóljak hozzá, amikor elértük a 11. osztályt, ez abszurd. Ráadásul, azt is úgy tette, mintha valami csődtömeg lennél, bár minden tiszteletem neki, amiért elérte, amit mi sajnos a leveleinkkel nem tudtunk: helyrerázni téged. 

Erős vagy baszki! 

Komolyan pofon vágtad Kaiden Lassitert? Erre még senki más nem volt képes, legalábbis szerintem. Istenem, most úgy megcsókolnálak! 

Bocs, ez csak kicsúszott. Egyedül azért nem törlöm ki, mert azt akarom, hogy lásd mennyire büszke vagyok rád! 

Tom pedig, ne haragudj, de van egy olyan érzésem, hogy ő sem csupán a barátságodra vágyik. Szerintem mielőtt elmélyülne benne is a dolog, beszélj róla vele. Jobb félni, mint megijedni, ugye?

Úgy érzem, hogy végre meg van az, amit mindenki szajkózott neked! Az, hogy az egyetlen dolgod önmagadat adni!

Köszönöm, hogy betekitést nyerhetek a mindennapjaidba! 

Tasmán

Abigail mire a levél végére ért rákvörös fejjel nézett a képernyőre, azonban összevont szemöldökéből azonnal következtetni lehetett, hogy valami nem oké. Folyamatosan azt az egy mondatot nézte, és nem azt, amire mindenki gondol, hanem amelytől újra a házuk ajtajában állt és Kaidennel beszélt.

"- Egyetlen dolgod van - szólalt meg egy pillanatnyi hatásszünetet követően, ahogy közelebb lépett a lányhoz és egyenesen a ragyogó szemeibe nézett. - Önmagadat adni! - lépett egy lépést még közelebb, immáron farkasszemet nézve, majd miután végigmérte őt és az agyában átfuttatott mindent, amit a továbbiakban tenni akart ismét beszélni kezdett hozzá. - Azt akarom, hogy elmúljanak a szenvedéseid, legyenek szép emlékeid a gimiről és ne az legyen a legcsodásabb, hogy volt egy nap, amin nem bőgted ki a lelked, mindezt a saját érdekedben. Azt szeretném, hogy tudd mi miért történt, de azt is, hogy ne töltsön el rossz érzéssel, kellemetlenséggel, vagy kínokkal! Ne lepjen el téged és érjen véget minden egyes gyötrelem, ami azzal együtt jár, hogy ismersz engem - Abigailt szinte a hatása alá kerítette a mély, dörmögős hangja, ami minden feszültséget kioldott a testéből és úgy szippantotta őt magába, mint egy nagy erejű orkán a körülötte lévő tárgyakat. Kai lépett pár lépést hátrébb és ezúttal onnan nézett a lányra, a tekintetében motoszkált valami megmagyarázhatatlan furcsaság, az arcán pedig egy jól megszokott mosoly ült.

- Ezt miért mondod el nekem? - a lány nem értette, hogy szerelme miért közöl ilyeneket, de hát ki az, ki megérti igazi szavait egy némának, ki az, aki túl lát a mindenkori hangsúlyon, ki az, aki olvasni tud a soraink között, ki az, aki képes a ki nem mondott gondolatokat is meghallani, ki lesz képes valaha is szavaink valódi súlyosságát elviselni a vállain, akkor is, ha ez örökös terhet tesz rá, melytől szabadulni teljes képtelenség. Megért minket valaki, ha beszélünk és végül, mégis csak hallgatunk? Mi lesz a felelet arra a kérdésre, amit valójában soha fel sem tettünk. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a lány fejében, mialatt keze ökölbe szorul. - Olyan, mintha egy szörnyen rossz búcsú lenne ez az egész.

Hangos és sokáig tartó nevetés tör rá a fiúra, miközben egy elkalandozó hajtincset tűr a lány füléhez.


- Ez egy jó tanács volt, legalábbis annak szántam. Tudom, hogy néha fixen kiismerhetetlen vagyok és kábé mindenki agyonverne, amilyen idegesítőek vagyunk, mármint a társaságom, de nem vagyunk olyan rossz emberek, mint amilyennek néhányan gondolnak."

Abigail szemében könnyek jelentek meg az emlék hatására. Gondolkodás nélkül előhúzta a telefonját és szerelme számát bepötyögve írt neki egy üzenetet.

Köszönök mindent. - Abigail

Óráknak tűnő percek teltek el, és már azt hitte nem fog választ kapni az SMS-re, amikor hirtelen rezegni kezdett a telefonja. Már nyitotta volna meg az üzenetet, amikor újra rezegni kezdett. Nem kapott üzenetet. Felhívta őt. Abigail egy másodperc töredékéig gondolkozott rajta, hogy mitévő legyen, aztán majdnem lefejelte az íróasztalát, amikor rájött, hogy mekkora idióta. Hiszen ő kereste fel, fel kell vennie. Ez a minimum. A szíve a torkában dobogott és fogalma sem volt, hogy milyen hangulatát kapta el a fiúnak, de hirtelen bűntudata támadt a múltkori SMS-ek miatt, viszont haragudott is rá a tettei miatt, tehát az érzelmek sokasága lepte el őt, miközben beleszólt a készülékbe.

- Szia!

- Szia! - a háttérből zene hallatszott. Abigail biztosra vette, hogy egy buliból hívta.

- Zavarlak? Izé, hallom, hogy nem otthon vagy.

- A kocsimban ülök. A rádiót hallod, várj lehalkítom - kattanás hallatszott. A háttérzaj Kaiden hangja körül megszűnt. Mindkettejük a legnagyobb csöndben volt. Abigail nem tudott mit mondani, és egy pillanatra mintha el is felejtette volna, hogy kivel beszél, mert a hangjában lévő idegesség, valamint az izmaiban lévő görcsösség is eltűnt. 

- Miért hívtál fel? Még sosem hívtál. 

- Nem tudom - nyögte ki Kaiden, majd hitetlenül elnevette magát. - Csak nem tudtam mire vélni, amit írtál. 

- Ja az, az csak... - Abigail nem tudta tovább folytatni. A szemét marták a könnycseppek, és nem tudta megállni, hogy ne szipogjon bele a telefonba, ami rögtön ráhozta Kaidenre a szívinfarktust.

- Miért sírsz? Ne sírj, Baba! 

- Csak megakartam köszönni, amit tettél értem - gondolt a délelőtt történtekre, amikor Kaiden rászólt Alexre, aki próbált a lelkébe tiporni. Ez a jó szó rá, próbált. 

- Alex egy barom, nem tudok rajta változtatni - Abigail szinte látta, ahogy Kaiden elhúzza a száját. - De fel se vedd, amit mond. 

- Csak köszö...

- Tudod, hogy nincs mit - vágott Abi szavába a fiú, melyet követően újabb másodperces csend állt be. - Figyelj - olyan csendben szólt hozzá, mintha bármelyik pillanatban kárt tenne egy nagyobb hangvétellel benne. - Kedveled Hillt ugye?

- Igen, jó barát! 

- Csak barát?

- Igen, más tetszik nekem és neki is.

- Értem - suttogta Kaiden, miközben erősen kattogott azon, hogy hogyan tehetné fel a kérdést, amivel Isabell biztatta őt. - Azon töprengtem, hogy esetleg eljönnél-e velem egy igazi randira?

- Még gondolkozom rajta - mosolyodott el a lány, miközben ajkaiba harapva várta a fiú reakcióját. A vonal túlsó végén nevetés hallatszott. - Igen.

- Mi igen?

- Randi igen.

- Király, akkor készülj el! 5 perc múlva ott vagyok - ezzel lecsapta a telefont, Abigail pedig ott ült a szoba közepén vigyorogva és nem tért magához. Azonban miután rájött, hogy egy perc már le is telt, kapkodva nyúlt a kabátjáért. 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Lana!
    Ismét egy remek résszel érkeztél, amit egy szokásos nyitott befejezéssel zártál (amivel amùgy az őrületbe kergetsz).
    Imádom Kai és Abi párosát. Isabell és Tommy pedig remélem rendezni tudják a nézeteltéréseiket. És remélem Alex is hamarosan rendesebb lesz ��.
    Várom nagyon a következő részt, siess vele! ��
    Ölellek: Dorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dorina!

      Köszönöm, hogy írtál!

      Örülök, hogy tetszett a rész. Isabell és Tommy ellentétének oka a Kaival kötött egyezség, amiből Isabell egy hamar nem fog kihátrálni. Azonban el kell keserítselek ugyanis Alex egyáltalán nem lesz kedvesebb... sőt! Nem helyesli Kaiden viszonyát Abigaillel, mivel a lány nem az ő körükbe tartozik és nehezen fogja befogadni, aminek persze következményei is lesznek.

      Mindenesetre igyekszem a következő résszel!

      Én is ölellek

      Lana

      Törlés