10.fejezet - Újabb vita

Másnap reggel Dean fáradtan ébredt. A fejét egy időzített bombához lehetett volna hasonlítani, mely majd szét robbant. Végtagjai elzsibbadtak. A szokásos ébresztője pedig akkor robogtatott be az ajtón, amikor ő éppen az edzőruháját rakta bele a táskájába.
- Szia!- köszönt nagy mosollyal Emily
- Szia hercegnő, mi a helyzet?
- Semmi. Öjülök, hogy nem justálkodsz és végje felébjetsz!- vigyorgott a lány, így a Roberts fiú felkapta az ölébe a lányt s az ágyára fektette, majd húga derekát csikizte, aki hatalmas kacagások közepette próbálta leállítani bátyját- Dean! Dean! Ejég! Megmondajak anyának!- kiabálta, ám a fiút ez csöppet sem zavarta, sőt örült, hogy kis húgával lehet s nem gondol az Evans családra.
- Szóval megint árulkodsz?
- Tegnap is megvédtejek!- tette az ártatlant Emily, miközben hatalmas mosoly terült szét az imádni való arcán- Öjülhetsz!
Dean húga karba tett kézzel ült az ágyon, s próbált durcás arcot vágni, és mivel nagyon jó színésznő volt el is hitette volna bátyjával, hogy ő bizony nagyon mérges, de Dean se most jött le a falvédőről így bármit tett a lány tudta, hogy az sosem lesz képes megharagudni sem rá sem a családra, mert ők kitartanak egymás mellett.

Miután a lány kitrappolt a szobából elárulni Deant, amiért volt képes újra megcsikizni őt, ezért muszáj volt beárulnia édesanyjának. A Roberts fiú gyorsan fölvett egy megfelelő ruhát amellyel kint megetetheti az állatokat. Gyorsan eltudta intézni a kinti munkákat, ezért hamarabb eltudott készülni az iskolába. Mikor beállt a zuhany alá jól eső érzés fogta el. Feje is kiszellőzött, tisztán látott mindent. Ellazította testét a meleg víz, s azt kívánta, hogy ez a pillanat soha ne múljon el. Viszont mint tudjuk ez lehetetlen. Kikászálódott a víz alól, megtörölközött, s fölvette aznapi ruháját. Így készen állt az indulásra. Ashley is hamar elkészült így együtt indulhattak a tanításra. Egyikük sem szólalt meg az út folyamán, mivel nem volt szavakra szükség. Mindketten tudták, hogy ma kezdik átépíteni az iskolájukat, amiért Dean mélységes utálatot érzett az összes Evans iránt. Habár húgának "engedélyt" adott arra, hogy az egyik számára már leggyűlöltebb család egyik férfijával legyen kapcsolatban, az nem azt jelentette, hogy kedveli őket. Mi több mélységes utálatot érzett irántuk. Féltette Ashleyt Aarontól, óvta őt kiskorában még a széltől is, de tudta, hogy most ha a fiú bármivel képes lesz az ő szeretett kis húgát megsérteni, halálra van ítélve. Amint a célként kitűzött épülethez értek megpillantották újra azt a tűzpiros autót, melyet volt szerencséjük már előző nap is látni. Dean arca most is fintorba rándult, mikor meglátta az autó melletti közönséget, melynek középpontjában nyilvánvalóan a szőke lány és annak járgánya állt.
A Roberts fiút kissé bántotta a dolog, hogy az előző nap folyamán beszélt Lananak Lucyról, nem akart senkiről soha senkinek a szeretett lányról beszélni, de mégis megtörtént. Visszacsinálni nem tudta, bárhogy is akarta. Valamiért olyan érzése támadt, hogy ezt Lana előbb utóbb ellene fogja használni. Azt viszont nem fogja hagyni hogy Ms. Porcelánbaba bemocskolja kedvese emlékét.

Dean első órája Mrs. Kingel volt, szerette a nőt s annak tantárgyát, hisz nagyon kedves asszony volt, valamint jótékonykodó lélek. Bement az osztályba s előkészítette az angol felszerelést. Mikor a tanárnőjük megérkezett, éppen az egyik munkásra veszekedett amiért azok voltak szívesek vadonatúj szemüvegét valami szerkezettel összetörni. 
- Nyugodjon le!- csitította a munkás, amire Mrs. King feje még vörösebb lett
- Mi az hogy nyugodjon le? Hát maga nem tanult semmilyen tiszteletet? A szülei biztosan büszkék magára, amiért így beszél egy magától kétszer idősebbel!
- Asszonyom, kérem szépen higgadjon le!- szólt most már a munkás sokkal tisztelettudóbban és kedvesebben
- Ki fogják fizetni a szemüvegem!- kiáltott az asszony
- Mi folyik itt?

Leonard Evans miközben meghallotta a nagy ricsajt, azonnal a helyszínen termett. Nem akarta, hogy a tanítást megzavarják a munkálkodók de ugyanezt elvárta a tanároktól illetve tanulóktól is.
- Ezt nézze meg! Eltörte ez a kétbalkezes az új szemüvegem!- dugta a férfi orra alá az említett tárgyat
- Hölgyem, levonom a fizetéséből az úrnak!- szólalt meg Leonard amikor a tanárnő képes volt egy pillanatra csukva tartani a száját
- Abból pedig vesznek nekem ugyanilyet! Nincs apelláta!- fordított hátat a két férfinak, majd gyorsan a termébe masírozott órát tartani. 

Dean hallotta Mr. Evans beszélgetését Mrs. Kingel, s remélte hogy alkalma nyílik neki is beszélni Lana apjával. Megakarta tudni, hogy pontosan mikor is fogják kezdeni az építkezést, ugyanis szinte az egész szomszédságuk olyan volt mint ők. Nem akarták hagyni hogy amibe olyan sok munkát fektetettek, azt valaki felturbózza hiper-szuper dolgokkal. Nincs rá szükség, minden így jó ahogy van. Az óra során Dean gondolkodott. Idegesítették a kint zajló munkák. De ő nem tudott ellene semmit sem tenni, hiszen itt az igazgató parancsolt és nem ő. Amint kicsengettek nagy levegőt vett, és próbálta megkeresni Leonard Evanst. Éppen a matematika terem előtt járt, amikor véletlenül egy súly nehezedett rá. Egyenesen a nyakába csimpaszkodott. Dean lerázta magáról a kezeket, hisz nem tudhatta ki van a háta mögött. Meglepődött amikor Lanaval találta szembe magát. Ahogyan az rámosolygott, rámeresztette csokoládé barna szemeit, ahogyan hosszú szőke haja hátát verdeste, Deant elkapta a hányinger.
- Szia- mosolygott a lány

Dean csak ekkor vette észre hogy húga is a szőkeség mellett áll, és vigyorog. 
- Szia- válaszolt ridegen a fiú
- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha ma átjönnétek hozzánk?
- Abban biztos lehetsz, hogy soha nem tenném ki a lábam a házból a ti kedvetekért- engedett meg magának a Roberts fiú is egy gúnyos mosolyt, ami Lana arcáról a mondat elhangzása után lehervadt
- De... Dean! Hiszen- kezdte már a magyarázkodást húga is
- Ashley, hát te is? Átpártoltál hozzájuk? Azokhoz akik az életünkre akartak törni? A családi házunkat lerombolni?- sorolta föl hevesen a fiú az okokat
- De már megoldottuk az ügyet nem, nem nyúlnak a házunkhoz és ezért nyugodtan lehetnénk jóban is!- kelt újdonsült barátnője védelmére a barna hajú lány. A tegnapi nap során, amikor ott időzött egészen megkedvelte Lanat. Aaron is mesélt neki nővéréről, így úgy gondolta, hogy rossz nem sülhet ki abból, hogy egy kicsit összebarátkoznak.
- Nem akarok hinni a fülemnek!- hüledezett Dean, egyszerűen nem fért a fejébe, mitől változott meg ennyire Ashley- Az a fiú teljesen elvette az eszedet esküszöm! Hát nézz már ránk, ő miattuk veszekszünk!
- Aaront hagyd ki ebből! Neki annyi a bűne, hogy boldoggá tett.
- Mindjárt...- kezdte volna a visszaszólást, mikor a harmadik személy is képbe került
- Fejezzétek be!- szólt rájuk hangosabban, mire a testvérek elhallgattak- Ne miattunk veszekedjetek!
- Te nekünk csak ne parancsolgass!- szorította a falhoz Dean a lány a vállánál fogva. Lana egyszerre megijedt és boldog volt a férfi közelségétől, míg a másik undort érzett.
- Azt hittem, hogy a tegnapi nap után barátok leszünk- suttogta a férfi ajkaira a lány
- Akkor rosszul hitted. Én gyűlölöm a gazdagokat és ezt te is észrevehetetted- sziszegte az Lana arcába, aki erőt vett magán
- Igen, ahogy azt is, hogy Lucy miatt bezárkózol a magad kis világába, és nem engeded, hogy egy másik lány is érdeklődjön utánad...

Dean lecsukta a szemét, vett egy mély levegőt és mikor kinyitotta enyhén könnyes volt a szeme. Lana sajnálta, hogy ki kellett ezt mondania, de ez volt az igazság.
- Ne haragudj bátyám, de ebben igazat kell adnom Lananak! Lucy meghalt már két éve, nem gyászolhatod örökre, hiszen még húsz éves sem vagy!
- Hagyjatok békén engem!- szólalt meg a fiú, ám most nem azzal a durva s ideges hangjával, hanem a sokkal szomorúbbal. Lana utána akart menni, mikor az elindult az apja felé kitudja milyen indokból, de Ashley elrángatta onnan.