Dean gyors léptekkel haladt Leonard Evans felé, aki éppen egyik
munkását szidta. A Roberts fiú megállt a férfi háta mögött várván, hogy
az mielőbb befejezi a szidást, és hajlandó lesz rá figyelni. Amint ez
megtörtént szinte tapintható volt közöttük a feszültség. Leonard fekete
öltönye, nagy termete, kissé borostás arca lealacsonyította Deant, de ez
őt a legkevésbé sem érdekelte, hiszen számára nem a külső és a pénz
volt a lényeg.
- Jó napot Mr. Evans!
- Fiam! Mi dolgod
velem?- kérdezte a férfi, miközben végig mérte a fiút, nem volt annak
farmernadrágja sem divatos inge csak egy egyszerű melegítő alsó,valamint
egy póló.
- Az apám beszélt önnel telefonon a tegnapi nap során,
és megszeretném kérni, hogy a szomszédainkat is hagyja békében élni,
mert ők sem szeretnék ha át alakítanák a házukat.
Leonard felhúzta a szemöldökét, mintha nem is tudna azokról a dolgokról amikről az imént Dean beszélt.
-
Fiam, én nem beszéltem tegnap senkivel sem- válaszolta fintorgatva,
mert nem gondolta volna, hogy ilyen emberek is vannak, akik
visszautasítanak ilyen nagyszerű ajánlatot, hogy felújítsanak -teljesen
ingyen- minden házat.
A Roberts fiú is meglepődött a válaszon,
mert tisztában volt vele, hogy valóban beszélt Leonarddal Robert, hiszen
ő is fültanúja volt a telefonálásnak.
- Már megbocsásson de
igenis beszélt, én is hallottam. Az apám délutáni órákban hívta önt.
- A délutáni órákban fiam, én éppen a barátnőmnél voltam ...valószínűleg picit elszaladt velem a ló ivás terén!
Dean
meglepődött, nem gondolta volna, hogy a férfi egy egész délutánt arra
szánt, hogy a barátnőjével iszogasson. Bár, aki megteheti...
-
Akkor gondolom megérti, hogy nem szeretnénk, ha a mi és egyben
szomszédaink házát felújítanák- közölte nemes egyszerűséggel várván a
válasszal.
- Megértem, de először árulj el nekem valamit...
- Mondja csak!
- Miért akarjátok romokban hagyni a házatokat?
Dean
nem akart hinni a fülének. Nem elég pofátlanság, hogy nem emlékszik
arra, hogy tegnap miket művelt, és milyen hangnemet váltott az ő
apjával, de még van képe megkérdezni, hogy miért nem engedik, hogy hozzá
érjenek a házukhoz.
- Tudja- lépett közelebb a férfihoz- Nincs
szükségünk a segítségükre, a saját lábunkra tudunk állni.Valamint az a
sok házunkba fektetett munka, a sok nevetgélés miközben építgettünk
ezt-azt elvész, és egy idegen nyúl bele a tulajdonunkba, és ezt mi nem
tudjuk el viselni, mert mintha az emlék is homályba veszne ez által.
Leonard
elgondolkozott a fiú szavain, sőt a fejében egyre csak annak szavai víz
hangoztak. Mikor a fiú elment elismerte magában, hogy ez már valóban
egy igazi család, összetartanak jóban rosszban...
A Roberts fiú
táskájával együtt kereste a megfelelő tantermet a következő órája
színhelyéül. Mikor beért a kémia terembe azonnal leült a helyére.Meg
várta míg az összes tanuló megjelenik a helységben, s remélte titkon,
hogy az Evans lány nem lesz közöttük. Pech! gondolta magában, mikor az
említett szőkeség betoppant, de most rendkívül szomorú volt a megszokott
boldogságához képest. A jelenlévők mind a nevét kezdték el kiáltozni,
miszerint már nagyon várták őt, ám most a lányt ez láthatóan csöppet sem
érdekelte. Lana lassú léptekkel indult meg Dean felé lesütött
szemekkel, szíve zakatolt,mint egy gépfegyver. Fájtak neki a fiú szavai,
miszerint gyűlöli őt és azt, hogy gazdag családból származik, ezért
elhatározott egy olyan tervet, amelyet kötelesnek talált megvalósítani.
Nagyot sóhajtott mikor csöndesen elment a fiú mellett, aki megcsóválta a
fejét jelezvén nem tetszését a lány felé. Lana leült a Dean mögötti pad
székére, s próbált úgy viselkedni, ami talán elfogadhatóbb a fiú
számára. Őrültségnek tartotta, hogy egyetlen fiú miatt teszi ezt, mikor
ezreket megkaphatott volna, de valamiért túlságosan felkeltette a
Robertsék a figyelmét. Valamiért tudatosult benne az a bosszantó tény,
hogy jobban meg akarja őket ismerni, főleg a kosaras fiút. Egyszerűen
mindent tudni akart róla és a családjáról. Arra már rájött, hogy nem
akarnak függni másoktól és nem szeretik, ha jótékonykodnak rajtuk, s ezt
a fejébe véste, de a többit -mit akar elérni az életben? Mi neki a
legfontosabb?- megakarta tudni a lehető leghamarabb. S hiába közeledett
hozzá a csábítási módszereivel nem ért el semmit, s ez rendkívül
bosszantotta, de már nem érdekelte, az hogy Dean a kutyája legyen, csak
az hogy megismerhesse. Látta a fiún, hogy sokat jelent neki a családja, s
ezt nagyon tisztelte benne. Neki sosem volt olyan megértő a családja,
mert valaki mindig balhézni akart, s így sosem volt nyugalom. Bár titkon
vágyott rá, hogy minden megváltozik, de tudta, hogy ez nem ilyen
egyszerű. Mikor beült a padba tanulás helyett, inkább gondolkozásra
szánta magát.S hiába tért be a tanár az osztályba őt hidegen hagyta ez
az egész tanulás, hiszen bármit tesz, nem fog rossz jegyet kapni, mert a
falu életét ő és a családja teszik "könnyebbé". A tanár az óra alatt
valóban nem szólt rá a lányra, hiszen egyrészt a munkáját kockáztatta
volna, mert köztudott lett, hogy Lana apja és az igazgató egész jól
kijönnek, vagyis Mr.Cooper ezt állította. Lana az egész negyvenöt perc
alatt mást se csinált, mint vívódott magával, miközben megbabonázva
bámulta Dean hátát. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy miért ilyen
elutasító vele Dean, mi köze lenne neki a volt barátnőjéhez. Miért
hasonlítja a lányhoz? Egy rossz szóval nem bántotta meg az emlékét,
mégis a fiú úgy tekint rá, mintha Lucy emlékét a földbe tiporta volna.
Viszont ő csak megakarta mondani neki, hogy ne legyen ilyen magába
zárkózó. Tudta, hogy felfoghatatlanul fáj neki, hogy szerelme meghalt,
de senki sem hozhatja vissza, muszáj túl tennie magát rajta, hiszen nem
gyászolhatja örökké. Találni fog az életben egy másik lányt, akibe
beleszeret, s éli tovább az életét. Nem kell beletemetkeznie ezekbe a
gyászos érzésekbe. Nem kell elzárkóznia a világ elől. Tárja ki a szívét
másoknak.
A lányt a csengő hangja ébresztette ki gondolataiból.
Lassan
tápászkodott fel a padból, vállára vette iskolatáskáját, s elindult az
ajtó irányába. Dean is hasonlóan cselekedett így lehetetlen volt, hogy
ne találkozzon tekintetük. Más valószínűleg Lana helyében azon nyomban
elkapta volna a tekintetét, de ő nem így tett, állta a fiú pillantását. A
Roberts fiú megforgatva a szemét indult el a szünetére, míg a lány
szorosan utána. Igaz, hogy fájt neki minden egyes pillantása, ahogyan
azok a csokoládé barna szemek az övébe fúródtak, de nem tehetett mást,
mint tűrni a szúró fájdalmat a mellkasában. Vett egy mély levegőt, s a
fiú után eredt. Szinte csetlett botlott, de csöppet sem érdekelte.
Valamiért egyszerűen kötelesnek érezte magát, hogy megmentse a fiút
attól a nyomasztó érzéstől melyet Lucy halála okozott számára.
- Dean!- kiáltott utána, de fiú még egy válaszra sem méltatta, csak ment, mint egy őrült.
Lana
utána igyekezett, egyszerűen bosszantotta az a tény, hogy a fiú
tudomást sem vesz róla, míg ő töri magát azért, hogy boldog legyen. De
nem akarta ezt az orra alá dörgölni, hiszen nem kérte, hogy segítsen
neki, hanem ő akart teljesen önszántából valamilyen érthetetlen oknál
fogva. Miután sikerült utol érni Deant, megragadta a fiú karját, aki
nagy nehezen felé fordult, s szikrákat szóró szemeivel tudatni, hogy nem
érdekli a lány mondandója.
- Beszélnünk kell- motyogta Lana,
miközben a fiú felhúzta a szemöldökét várván, hogy akkor mondja, és
végre elmehessen onnan, mert valami oknál fogva abszolút nem érdekelte a
lány és erről igazán nem tehetett, mélyen megsértette Lana őt mikor
Lucyról beszélt, és hogy az emléke őt tönkre teszi.
- Nem hinném,
hogy lenne miről! - felelte durván Dean, leakarta rázni a lányt már az
első pillanattól fogva, de valamiért annál jobban tapadt rá ez a
porcelánbaba külsejű nőszemély. Megfordult, s sétált volna tovább, de a
lány útját állta.
- De igenis van! Figyelj, tudom, hogy nagyon fáj erről beszélned, de kérlek hallgass meg!
-
Nem tudsz te semmit! Egy alávaló nőszemély vagy, kiszeded belőlem,hogy
mi történt a múltamban és most az orrom alá dörgölöd?!- sziszegte
dühösen a fiú a szavakat, amiket már nem bírt magában tartani.
-
Dean, figyelj! Higgadj le, rendben?- fogta meg a fiút vállánál fogva, és
megnyugtatóan kezdett beszélni vele, aki válaszként csak felhorkant-
Lucyról szeretnék veled beszélni- beszélt a lehető leghalkabban a lány
és még Deannek is megkellett erőltetnie a fülét, hogy hallja.
- Ne
merd őt a szádra venni. Ő más mint te... - szorította ökölbe a
fájdalomtól Dean, hangja is keserűséget tartalmazott, és teste is
megfeszült. Nem akart halott szerelmére gondolni, de akkor is úgy érezte
magát, mintha a jéghideg kés éles pengéjét szúrták volna szívébe. Még
élt benne elevenen az az emlék, amikor megtudta Lucytól, hogy a lány
valójában haldoklik, s ezt nem akarta feleleveníti, de ez lehetetlen
volt, mert még mindig fájtak neki azok keserű pillanatok.
2 évvel ezelőtt
Dean
békésen pihent a televíziót nézve mellkasán szerelmével a hatalmas puha
franciaágyon. A lehető legboldogabb volt, hiszen minden jó összejött
neki, család, szerelem és az anyagi helyzetük is minimálisra növekedett.
Átölelte a szőke szépséget, aki mindennél többet jelentett számára, s
beszívta annak finom jázmin illatú haját.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?- dünnyögte mellkasának a lány.
-
Tudom kicsim, és én is téged...- húzta föl magához a lányt, s
szenvedélyesen megcsókolta, végig pásztázta Lucy nyakát és vállát, aki
ujjaival végig szántotta Dean haját.
- És azt is tudod, hogy sosem
hagynálak el igaz?- csókolta hevesen a lány, miközben a fiú dünnyögött
egy "igen, persze" és folytatta előbbi tevékenykedését. Dean kezei Lucy
pólója alá csúsztak, mialatt maga alá temette a lányt.
- És hogy
sosem okoznék neked csalódást?- kérdezte tovább a Stone lány, miközben
próbálta elrejteni a kék szeméből előbuggyanó kövér könnycseppet.
Fogalma sem volt, hogy hogyan mondja el a szeretett fiúnak azt amire
most elszánta magát, de muszáj volt vele ezt megbeszélnie.
- Persze, hogy tudom, és én sem okoznék neked soha- adott egy apró puszit a szájára a fiú.
-
Dean, beszélnünk kell- teltek meg könnyel a szőkeség ragyogó kék
szemei, hangja is rekedtes volt. Szíve sajgott, hogy pár pillanat, s
olyan hírt kell közölnie a fiúval, hogy az legrosszabb esetben még bele
is rokkanhat, vagy, ami esetleg még annál is rosszabb követi őt oda
ahová megy.
- Kincsem ne sírj, nincs semmi baj...- törölte le kezével a lány arcán legördülő sós cseppeket.
-
De sajnos van...- harapdálta szája szélét a lány, miközben torka
elszorult a sírástól, mert szerelmét el kell hogy hagyja- Dean, én...
haldoklom- remegett meg szája széle, miközben könnyzápor lepte el
szemeit.
Dean alig akart hinni a fülének. Szája kiszáradt, s szíve is zakatolt. A bőre falfehér lett.
-
Tessék?- kérdezett vissza, hátha az előbbi szavakat megmásítja, de nem,
a tényként közölt fizikai fájdalom érte őt, s egyszeriben nem tudta
mihez kezdjen. Legszívesebben őrjöngött volna, mikor felfogta a szavak
jelentését. Hogy nem kényeztetheti tovább Lucy ajkait. Nem szívhatja be
annak jázmin illatú haját Nem érintheti bársonyos bőrét. Nem nézhet bele
azokba a tengerkék szemekbe, melyekbe már az első pillanatokban
beleszeretett.
- Haldoklom Dean...- suttogta újra a lány,
miközben a szája remegett, szeméből könnyáradat folyt miközben félt a
fiú reakciójától, mert már évek óta egy párt alkottak, nem csak pár
hetes kalandot, s féltette Deant, hogy hülyeséget fog tenni, és a
legszörnyűbbet követi el amit ember tehet, miszerint öngyilkosságra
szánja el magát
- Nem- csóválta meg a fejét a fiú- Az nem lehet!-
csillantak föl az ő szemében is a könnyek, száját összeszorította, s
várta, hogy a lány mondjon valamit, de nem mondott, csak szorosabban
ölelte magához.
Olyan szorosan ölelték át egymást, mintha az életük múlott volna rajta.
- Sajnálom... Rákos beteg vagyok- nyelt nagyot Lucy, miközben ajkait szorosan a fiúéra tapasztotta.
-
Ne hagyj itt egyedül kérlek!- remegett a fiú szája, s torka is
elszorult, úgy érezte belehal abba amit most érzett. Szomorúság, bánat,
gyötrelem. Szörnyű érzések hada.
- Ne beszélj badarságokat. Nem
leszel egyedül, hiszen itt a családod- nyugtatta, bár ez fölösleges
volt, mert Dean szívébe most hatalmas kést döfött, s félt, hogy a vérző
seb nem fog begyógyulni, hanem őt fogja követni a halálba, amit persze
nem akart.
- Miért nem mondtad hamarabb?- nyöszörögte a fiú.
-
Mert... gyógyíthatatlan, apa elherdált rengeteg pénzt fölöslegesen és
nem akartam hogy hónapokon keresztül szenvedj emiatt, így jobbnak láttam
nem szólni róla.
Dean megértette a lány indokát. Mégis fájt neki.
Nem hibáztatta Lucyt, mert nem tehetett róla, hogy halálos beteg, de
nem akarta őt elveszíteni.
- Mennyi időd van még hátra?- kérdezte kisvártatva.
- Az orvosok szerint egy hónap vagy annál kevesebb...
Napjainkban
Lana torka is elszorult. Óvatos léptekkel indult meg a fiú felé, s hozzásimulva átölelte őt.
- Igazán sajnálom- suttogta annak fülébe, aki mereven állt, s nem tett semmit.
-
Tudom, hogy nehéz lehetett, és hogy még most is rettenetesen fáj, de el
kell őt engedned Dean. Nem kísérthet téged az emléke örökké. Ő sem
szeretné a Mennyországon túl, hogy ennyire elzárkózz a világ elől.
Fiatal vagy, jóképű, szorgalmas és kedves, minden lány a hozzád
hasonlóról álmodik. Szakadj el a múlttól és éld az életed boldogan.
Szia Lana!
VálaszTörlésNagyon tetszett ..lehet hogy picit szomorú volt de legalább Lana segített egy kicsit Dean-nek. Én már azt a pillanatot várom amikor Dean nem csak elviseli de szeretne is Laná-val lenni.
Lucy tényleg nagyon aranyosnak tűnik és sajnálom hogy ez történt vele és így könnyebb megérteni miért ilyen Dean de sajnos Laná-nak igaza van mert el kell őt engednie akármilyen nehéz legyen is.
Egyébként tényleg csodálom Lanát hogy ilyen kitartása van hogy megszerettesse magát valakivel..De lenne egy kérdésem..ha valamilyen módon összebarátkoznának és utána Dean bevallaná hogy kedveli vagy szereti Lanát ,,Lana nem hagyná el ,ugye???
Imádtam a fejit és várom a kövit!!
xo xo
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett. A kérdésedre a válaszom egy határozott nem! Lana már most is Dean barátságára vagy esetleg annál többre pályázik és nem adja fel míg azt meg nem kapja, és hülyeség lenne utána lemondani róla. Igyekszem hozni a folytatást :)
Szióka Lana!
VálaszTörlésÚjabb fejezet, ami nagyon tetszett. Kicsit szomorkás hangulata volt, de ilyen is kell néha. Lanának ez az oldala nagyon tetszik, jól arról olvasni, hogy egészen törődő lett. Dean-nek tényleg el kellene engednie Lucyt, mert számomra úgy tűnik betegesen ragaszkodik az emlékéhez, ami nem épp jó dolog. De ebben az mutatkozik meg, hogy nagyon szerető és odaadó srác. Lanától kedves, hogy segíteni próbál neki, sokkal jobban áll neki, mint a csábítás. Lucy aranyos lánynak tűnik, olyannak, akit mindenki szeret, mert még a légynek sem tud ártani.
Az Evans lány igazán kitartó a fiúval szemben és nagyon el akarja érni, hogy Dean megkedvelje. Alig várom, hogy összebarátkozzanak. Az is érdekelne, hogy ezt hogyan teszik. Mert egyelőre még csak Lana próbálkozik ezerrel. Mondjuk azt sem lenne rossz tudni, hogyan lesznek szerelmesek, de ezzel még várni kell, nem érdemes elkapkodni. Abban biztos vagyok, hogy az ő kapcsolatuk különleges lesz. Várom a következőt.
Neked is nagyon boldog húsvéti ünnepeket kívánok! Üdv: Dorsee
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett! Azért a szerelem Dean szótárában még nem szerepel, és még most is csak a barátság zónához közelednek, dehogy elérik-e, meglátjuk ;)
Köszönöm:)
Szia Lana <3
VálaszTörlésFantasztikus fejezet lett, mint mindig :D
Az, hogy Leonard ennyire nem emlékezett a tegnapra megmutatja, hogy milyen jellem is ő valójában. Remélem, hogy tényleg elgondolkozik Dean szavain és békén fogja hagyni a Roberts család valamint a szomszédjaik házait is. Lana elmélkedése nagyon tetszett. Kezd egyre jobban beleszeretni a fiúba, amit talán még ő maga sem vesz észre. Teljesen megértem őt, hogy szeretne segíteni Dean-nek. A fiút viszont sajnálom, hogy ismét ilyen fájdalmas emlék jutott eszébe. Lucy és Dean beszélgetése igazán megható volt és sajnálom, hogy így végződött közöttük. Remélem Dean megfogadja majd Lana tanácsát és megpróbál majd túllépni a múlton.
Siess a frissel, mert már most alig várom :D
Puszi
Szia!
TörlésKöszi, örülök hogy tetszett! Meglátjuk ;)
hali
VálaszTörléshuu nem semmi imádom ahogy ugrálsz mult és jelen között
nagyon sajnálom h Lanát még nagyon sokat és sokszor fogja bántani /megérzés/
Lana apja érdekes furcsa természete van
ma még ezek kicsit filozom
várom a kövit
üdv
Reni
Szia!
TörlésIgen, úgy mond "ugrálok" de gondolom a hatás meg van xD
Szia!
VálaszTörlésTetszett a rész, ismét egy szeretni való fejezetet alkottál. De remélem, hogy tudod az emberkínázás csúnya dolog és a törvény is bünteti. Te mégis ezt teszed velem, mikor a Dean-Lucy dolgot húzod. Főleg, amikor adsz egy kis ifot, de mégse túl sokat. Szóval ismételten megesz a kíváncsiság :D De imádtam a részt :) Dean viselkedését megértem és ahogy kiállt a szomszédaiért, azt nagyon tetszett. A folytatást pedig kíváncsian várom :) Az miatt is, hogy mi lesz Deannel és Lanával.
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett! Nos nem hinném, hogy nagy bűnt követtem el ezzel :D
Aki kíváncsi hamar megöregszik ám ;) Meglátjuk :)
Szia csajszi ♥
VálaszTörlésBocsi, hogy késtem, de nálam a lustaság határtalan xD
Örülök, hogy én javíthattam ezt a remek fejezetet, ami nagyon megható volt számomra, szegény Dean érzéseit átéltem, de mi mást tehetne egy író, ha ennyire tetszik neki a rész? Hát persze, hogy a mennyországig dícséri, úgy, hogy szuper fejezet volt gratulálok és remélem Dean hamar észhez tér ♥♥
Siess a kövivel, puszi :)
Szia!
TörlésIgen tudom, de sebaj...
Örülök hogy tetszett! Köszi :)
Igyekszem hozni a folytatást! :)
Szia Csajszim! <3
VálaszTörlésElőször is gratulálok, remek részt sikerült összehoznod! Nagyon, de nagyon tetszett. Megtudtuk, hogy mi történt Lucy-val, ami valóban nagyon fájdalmas dolog és annyira sajnálom Dean-t emiatt, de valahol Lana-nak van igaza, ezen túl kell lépnie. Nem marcangolhatja magát emiatt örökké. Kíváncsi vagyok rá, hogy a lány szavai hatnak-e Dean-re, és hogy milyen lesz a kapcsolatuk ezek után. Már nagyon várom a folytatást, siess vele!
Puszillak :) <3
Szia :)
TörlésÖrülök hogy tetszett. Meglátjuk :) Puszi