24.fejezet - Nem az vagyok, akinek hiszel

Dean kezéből kieesett a csokor döbbenetében. Ajkai kissé elnyíltak egymástól és nagyot nyelve figyelte a szőke lányt, ahogyan a szakadó esőben farkasszemet néz vele.
- Azt mondtad elfelejteted velem. Tudod. Lucyt. - nyögte csalódottan a fiú, miközben kínosan harapdálta száját.
- Igen, viszont azt nem ígértem meg neked, hogy engedem hogy játszadozz velem. Elhordtál engem mindennek, aztán mikor megbocsátottam és abbahagytad akkor kitaláltad, hogy inkább az exedet képzeled a helyembe. Ne haragudj, de én erre nem vagyok képes. Erre nincs mentség. Hagyjál! - jelentette ki Lana a sírás küszöbén, de erősnek mutatta magát és egy könnycseppet sem ejtett a fiú miatt. Szorosan lehunyta szemeit és úgy próbálta ott hagyni a lefagyott Deant, de nem ment. Egyszerűen nem tudta ott hagyni. Azért annyira ő sem volt kegyetlen. Lágyan a szemébe nézett és egy apró mosolyt csalt az arcára.
- Ettől függetlenül én még ugyanúgy a barátod vagyok.
Dean egyre szaporábban vette a levegőt. Ilyen még soha nem történt vele. Egyszerűen leblokkolt és olyan csomó keletkezett a torkában, amitől nem tudott egy szót sem kibökni. A sötétedő ég, mintha végítéletet hozott volna, hatalmas villám terült szét az égbolton, majd az azt követő hatalmas dörgés.
- Lana. Én...én nem az vagyok, akinek hiszel.
- Tudom. Erre már magam is rájöttem. Nem vagy egy szőke herceg, az enyém meg pláne nem, de ennek ellenére is borzasztóan irigylem Lucyt azért, amiért olyan barátja volt, mint te. Vagy neki volt nagy tűrőképessége, vagy csak engem szeretsz ennyire leírni.
Dean lehajtotta a fejét és kínosan elhúzta a száját. A saját érzéseit sem tudta kimutatni rendesen, sőt, igazából még ő sem tudta mit érez. Tudta, hogy Lucy nagyon sokat jelentett neki, de talán már eljött az ideje, hogy túllépjen rajta, ahogyan azt mások is mondták. De ők azt nem tudhatják, hogy ez mekkora lépés.

Minden ami körülötte volt Lucyra emlékeztette. Azonban tudta, hogy most már eljött az ideje a továbblépésnek. Élesen beszívta a levegőt, beletúrt vizes tincseibe, majd Lanara pillantott.
-  Túl leszek rajta. Te pedig az enyém leszel. - jelentette ki magabiztosan.
A lány sajnálkozó pillanatást vetett rá, majd inkább értetlenkedve állt tovább.

Órák múltán megérkezett a busz. Ez mindenkit keserűséggel töltött el, ezért kissé elszontyolodva ültek fel a járműre, kivéve Deant, akinek egy ördögi mosoly játszadozott ajkain. A buszon ezúttal senki nem ült mellette és minő meglepetés Lana Scott mellett nevetgélt. Dean pedig elméletben már Scott gyilkolását fontolgatta a fejében, de hamar átváltott a másik gondolatmenetére. Volt egy terve. A felejtéshez, és ahhoz hogy Lana örökre belé szeressen. Azonban ennek megvalósításához vissza kellett magát rángatnia az életbe. Oda, ahol már Lucy évek óta halott. Oda, ahol a családja már nem ítéli el, mint régen.

Pár percen belül már otthon tudhatták magukat a tanulók. Mindenkit nagy örömmel vártak haza. Dean nagy mosollyan az arcán  vette fel a kis Emily az ölébe.
- Milyen vojt? Csinájtál képeket? Hoztál nekem ajándékot? - lelkesedett be a kislány, miközben belemarkolt a fiú hajába és húzogatni kezdte a tincseket. - Még vizes a hajad.  - jegyezte meg nevetgélve.
- Hát nem volt ott szauna, hogy megszárítsam magamat. Képeket pedig csak a folyóról készítettem, szóval ha Őnagysága hajlandó nem eltörni a derekamat tetemes súlyával, akkor azt meg is mutatom. - kacagott fel Dean, és megjátszva fájdalmait bicegett el a hátizsákjához, amibe a család fényképezőgépét tette.
 - Aaronék is megnézhetik? - kérdezte sipítozva a lány.
Dean összeráncolt szemmel nézett a húgára, majd az Evans fiúra aki éppen akkor toppant be összekulcsolt kézzel Ashleyvel. A Roberts fiú megrántotta a vállát és csöndben nyújtotta oda a gépet testvérének és annak barátjának.  Azok mosolyogva vették kezükbe a készüléket és a gombokat nyomogatva nézegették azt a tájat, amit Dean egyedül sétálgatva lefotózott. Szép látvány voltak, mégis valami nem hagyta nyugodni a Roberts fiút. És hogy ez mi volt? Az, hogy nem látott az emberek között dús, szőke hajat és meleg barna szemeket. Mi a fene? - rázta meg a fejét a fiú és gyorsan kiűzte gondolataiból Lanat. Fogalma sem volt arról, hogy miért gondolt rá, hiszen szinte rácsimpaszkodott a lány az utóbbi időben. De akárhogy is hangoztatta hogy gyűlöli valahogyan mégis tetszett neki a kapcsolatuk. Azok a csókok, azok az érintések, az érzelmekről nem is beszélve. Egy szóval letudta volna írni. Tökéletes.

Éppen ezért is hiányolta a lányt az ismerősei közül. Visszaakarta kapni azt a tökéletességet, amit ő nyújtott neki, és habár ő sem tudta, hogy mit érez, mégis elakart merülni ebben a tudatlanságban. Élvezni akarta minden egyes percét. Megköszörülte torkát, és tekintetét újra Aaronra helyezte. Ő és a fiú hasonlítottak. Főleg a régi énje. Ugyanaz volt az Evans fiú. Csábító. Szívtipró. Egy bunkó, aki bármire képes a szeretteiért.
- Aaron! - ragadott bele Emily a fiú pólójába és azt kezdte el cibálni. - Lana is fog jönni? Babázni szejetnék veje.
-  Babázni? És velem miért is nem voltál hajlandó? Pedig felajánlottam hogy hűséges játszótársad leszek! - guggolt le a lányhoz, és kezével megsimogatta annak selymes hosszú haját.
- Igen, de  te nem fésüjni akartad meg öjtöztetni őket, hanem hogy összevejekedjenek. Majdnem kiesett szegénynek a keze miattad. - motyogta morcosan, összefonva mellkasa előtt kezeit.
- Egy kis karatét akartam nekik tanítani. - nevetett fel Aaron.
- Jó, de ők azt nem szejetik.
- Akkor mit szeretnek?
- Hát... beszéjgetni, nevetgélni, öltözködni, szépítkezni meg ilyesmiket. De ezek nőji dolgok. Úgy sem éjtenéd.  - legyintette le a lány, és inkább elszaladt a szobájába megnézni, hogy a babák egyben vannak-e még, vagy Aaron a nagy karate tanítás közepette szét nem verte az egészet.

Lana miután hazaért, egy zajos, hatalmas ház fogadta.  Édesapja veszekedett éppen torkaszakadtából. A lány összerezzent a mély hang hallatán. Lassan közelítette meg a helyez, ahonnan a ricsaj jött.
- Mégis mit képzelsz? Hát persze! Felejts el! Nem, nem fogsz semmit csinálni! Állj le te szerencsétlen! Bírósággal fogok beszélni! Rosalie! - kiabált a férfi a telefonjába. - A fenébe is!

Lana elkerekedett szemekkel lapított a falnál, miközben hallgatózott. Apja szitkozódását rossz volt hallgatni is, és nem lett volna a vonal másik végén. Viszont a név, melyet Leonard emlegetett könnyeket csalt ki a szeméből. Ahogy csak tudott, olyan gyorsan ugrott föl a helyéről és szaladt az emeletre. Adam éppen hegedülni tanult, így a lány a virtuóz tanulót megzavarva vetette magát annak karjaiba.
- Adam, szólnunk kell Aaronnak! - szipogta Lana.
- Mi? Mégis miért? Baj van?
- Igen. Vagyis nem tudom. Vigyél légyszíves Ashleyékhez. Ezt egyszerre kell megbeszélnünk.

Adam olyan gyorsan ahogyan csak tudott elszáguldott Lana vérvörös autójával Robertsékhez, akik továbbra is beszélgettek. Kivéve Deant, aki csak bámult maga elé és próbált valamiféle módon kitalálni egy olyan tervet, amivel visszahódítja Lanat. Gondolatok ezrei futottak át az agyában, azonban ennek a töprengésnek az ismerős duda vetett véget ideiglenesen. Dean olyan lendülettel állt föl az asztaltól, hogy a bútordarabot kishíján felborította. Ezt pedig apukája is fejrázással helytelenítette, de ezzel a fiú egy percet sem tudott foglalkozni. Kiszaladt a kapuhoz és olyan erővel rántotta fel azt, hogy a kilincs majdnem a kezében is maradt.
- Szöszi. - vigyorodott el.
- Szia neked is Dean. - bólintott a lány, majd megindult volna a ház bejárati ajtójához, azonban a fiú útját állta. - Engedj el! Beszélnem kell a testvéremmel!
- Rendben, de mi is váltunk majd pár szót.
-Később talán.
Lana bólintott majd berobbant az ajtón, és testvére karjaiba repült.
- Aaron.
- Jól vagy húgi? - karolta át testvérét a fiú.
- Hallottam apát telefonálni...- kezdte ijedten.
- És ebben mi olyan nagy szám?
- Az, ahogyan beszélt na meg hogy kivel. - szipogta a lány.
Dean összehúzott szemekkel, rosszat sejtve figyelte az eseményeket.
- Kivel?
- Rosalieként szólította és a telefonba is csak ordítozott. - szorította össze szemeit, és még jobban csimpaszkodott bele öccse nyakába.
- A francba! - szűrte ki idegesen a fogai közül Aaron, majd ujjait átszántotta a haján. - Mit akar Rose? Úgy volt, hogy soha többé nem látjuk.
- Talán újra felkeres minket. - találgatott Adam. - Vagy segítségre van szüksége.
- Esetleg újra kölcsön kér némi pénzt, amit majd ránk kiabál. - fintorgott Aaron.
-  Stop! - kiáltotta el magát Dean. - Ki az a Rosalie? Miért kiabált vele Leonard? És egyáltalán mi a bánatért vagytok ennyire betojva egy nő miatt?
- Rosalie az anyánk.- válaszolták majdnem egyszerre Evansék.