25.fejezet - Az alvótárs

Sziasztok kedves olvasók! Mindenkinek kellemes pihenést kívánok. Gondolom így mindenszentek napján nagyon szép, fényes gyertyákkal fog díszelegni a temető, és mindenki meglátogatja elhunyt szeretteit. És emellett elérkeztünk a Szerelem extrákkal első évadának végéhez. A fejezet jóval hosszabb mint amihez egyébként hozzá vagyunk szokva, afféle dupla fejezet egyben, Reménykedem benne, hogy kapok jópár visszajelzést, véleményt. Jelenleg nagy szükségem lenne rá. Kellemes olvasást! :)

A Roberts házban mindenki elcsöndesedett. Egyedül Lana és Adam beszéltek Rosalieról.  Hadarva magyarázták el az elmúlt év eseményeit, melyért a lány millió könnycseppet ejtett. Elárulták nekik, hogy mi történt régen, hogy Rosalie teljesen kiakadt Leonard kapzsi mivoltától, és minél hamarabb szabadulni akart. Gyerekeit is ott hagyta mondván, hogy ugyanolyan pénzsóvárok mint az apjuk.Később árvaházba szegődött, ahol apró embercsemetéknek segített otthont találni.

- Imádta a munkáját, azonban voltak esetek amikor teljesen le volt égve. Egy fityinge sem volt arra, hogy kifizesse a számláit, ezért többször felkereste apát, hogy adjon neki "kölcsön", ami ugyebár azóta sem került vissza.  - magyarázta Lana kezeivel gesztikulálva zavarodottságát. -  És évek múltán megint visszatért. Valószínűleg újra pénzt kérne, de igazából félek, hogy nem erről lehet szó. Azért nem szokott ész nélkül ordítozni Leonard. Valami más lehet a háttérben, ha már a bíróságot is felhozta. - nyögött fel szomorúan , miközben kínosan elhúzta a száját. Nem viselte túl jól anyjának visszajöttét, mivel az kiskorában állandóan megakarta változtatni. Nem tetszett neki, hogy a lánya több fiú baráttal büszkélkedik a kelleténél, ahogy az sem, hogy a lányoktól teljesen eltávolodott. Sohasem volt rá büszke, mindig csak a rosszat szúrta ki a szőkeségből, aki emiatt rengeteget szenvedett. Való igaz, hogy megkapott mindent, apróbb korában éjszakánként újra és újra meghallgatta ahogyan Rosalie Hamupipőke történetét olvassa fel. Lana folyton a hercegnőhöz hasonlította magát, azt akarta, hogy ha idősebb lesz neki is legyen egy hercege, aki képes kilométereket azért megtenni, hogy álmából felébresztve csókolhassa meg dús ajkait.

Édesanyja ezerszer ápolta őt, kényeztette,  ölelgette, gondozta mégis úgy érezte a lány, hogy valami hiányzik és erre csak később jött rá, hogy mi volt az. Hogy valaki büszke legyen rá. 

- Az megfordult a fejetekben, hogy esetleg vissza akar kapni titeket? - szólalt meg Robert, aki eddig csöndben hallgatott a széken ülve.

- Eszünkbe jutott, azonban ezt el is vetettük, mivel Rosalie sohasem ragaszkodott hozzánk igazán. - sóhajtotta Adam szomorúan.

- Lehetséges hogy megbánta. - szépített Mary.

- Az ki van zárva!

- Elnézést, hogy így beviharoztunk azok után, hogy Dean is épp hogy csak haza ért. Ráadásul a problémáinkat is rátok zúdítottuk. -  pillantott körbe bocsánatkérően a lány.

- Rá se ránts kedves. Megértjük, hogy megijedtetek. Meglásd minden rendben lesz. Ha mégsem, mi nagyon szívesen meghallgatunk. - simított végig kedvesen Mary a szőkeség vállán, és a szavak mindhárom Evansnek szívmelengető volt.  - Egyébként sütöttem egy kis kakaós csigát. Kértek? - kínálta meg őket a tálcára készített, katonásan egymás mellett lévő gőzölgő meleg csigával.

- Köszönjük szépen, de nem igazán van étvágyunk ezek után. - tartotta föl Adam visszautasítóan a kezét. Lana pedig bólintva helyeselt.

- Beszéljetek a magatok nevében. - kapott a finom étel után Aaron, majd jóízűen beleharapott a süteménybe. Szemét behunyva hümmögött, mikor megérezte a páratlan ízt. - Ez isteni Mrs. Roberts ! - nyalta meg a szája szélét.

Mary felnevetett a lelkes fiú láttán. 

- Köszönöm. Egyébként nyugodtan nevezzetek csak Marynek. Nem vagyok én olyan öreg.

- Na persze! - szemtelenkedett Dean vigyorogva. - Azok a szarkalábak nem erről árulkodnak.

- Kihúzod fiam a gyufát. - intett mutató ujjával a fia felé, azonban mikor meglátta Dean grimaszoló arcát kirobbant belőle a nevetés.

- Mijől maradtam le? - szaladt be a kis Emily a konyhába és mikor meglátta a szőke Evans lány, azonnal hozzá száguldott. - Lanaaaaaa! - visította lelkesen, miközben belecsimpaszkodott a szőkeség nyakába, akinek ezzel minden szomorúság, bánat, összezavarodottság eltűnt az arcáról és vidáman emelte ölébe a kislányt.

- A kis sózsák még cipelteti magát, hát nézze meg a világ. - szisszent fel Ashley elfojtott mosollyal.

- Nem is vagyok nehéz. - prüszkölte Emily, mire a konyhában tartózkodók fölkacagtak. - Lana! Ugye megbünteted Aaront?

- Persze! - bólogatott a lány.

- Hé! Megint mit vétettem ellened? - kapott a szívéhez az Evans fiú.

- Még hogy mit! - sóhajtott föl Emily. - Ejszégyellhetnéd magadat. Megeszed előlem az összes csigát. - fújtatott megjátszott haraggal a kislány.

- Ezt megkaptad haver.- vigyorgott rá Aaronra Dean.

- Lana! Jössz vejem játszani? - kérdezte a legifjabb Roberts.

- Hát nem tudom. Eléggé későre jár. Már rég aludnod kellene, és igazából lassan már nekem is. - pillantott az órára a szőkeség, miközben elnyomott egy ásítást. - Azt hiszem mennünk kell.

- Ne már!

- Ha szeretnétek maradni, akkor nyugodtan itt tölthetitek az éjszakát, ha már úgy is esik kint. - mosolygott rájuk Robert. - Viszont mielőtt örülni kezdenétek kikötünk egy szabályt. Az egyik szobában alszik Ashley és Emily, a másikban Aaron és Lana, a harmadikban pedig Adam és Dean. Érthető voltam? -  pillantott a fiúkra vészjósló szemekkel.

- Hogyne! - bólogatott Aaron,mivel nem akarta magára haragítani barátnője apját, azonban Dean elnevette magát.

- Kizárt dolog! Bocs, haver - pillantott Adamre - de elég szűkös az ágyam. Még attól is bűntudatom van, hogy arra gondolok hogy egy szobában alszok egy pasival.

- Megértem. -  mosolyodott el az Evans fiú. - De akkor új terv kell!

- Én tudom hogy kejjene! - csillant fel Emily mogyoró barna szeme. - Minden fiú egy lánnyal ajszik.

Ashley szemei felcsillantak és azonnal bólogatni kezdett.

- Ez egy kitűnő ötlet.

- Hát jó. De te lányom - mutatott középső gyermekére - a bátyáddal alszol.

- Apa, kérlek, én a barátommal szeretnék. - ölelte át Robert nyakát Ashley. - Nagyon szépen kérlek!

- Amit mondtam, meg mondtam. - rázta a fejét Robert.

- Apuci légyszíves. - pillantott rá kiskutya szemekkel, és lebiggyesztett ajkakkal. - Nem szeretném ha a mással aludna, még a végén elcsábítják tőlem. -  Robert felnevetett, majd megforgatva szemét legyintett egyet.

- Jó, nem bánom! De - nézett szigorúan az Evans fiúra - minden egyes órában befogok nézni, hogy mit műveltek odabent.

- Aludni fogunk. Mi mást csinálhatnánk? - vigyorodott el a lány.

- Na fiúkák én kit tisztejjek meg azzal, hogy mejettem ajudhat? - mosolygott kedvesen Emily.

- Döntsd el. - kacsintott rá Dean.

- Rendben. Dean fogsz még velem babázni?

- Biztos hogy nem. Elvagyok fáradva, és kedvem sincs színes göncöket rángatni a viasz alattvalóidra.

- Na és te Adam? Fogsz velem játszani?

- Nos, nem igazán vagyok hozzá szokva a babázásra, ezért ha nem sértem meg őfelsége Roberts kisasszonyt, akkor azt nem vállalom, de ha szeretnéd segíthetsz nekem gyakorolni a színdarabomra.  - mosolygott rá kedvesen Emilyre. Dean pedig elvigyorodott mivel tudta, hogy nyert ügye van. Testvére erre biztosan nem fog nemet mondani, így az ő alvó társa nem lesz más, mint Lana. Ő pedig már azt tervezte, hogy hogyan fogja magához szorítani az éjszaka folyamán a lányt.

- Színdarab? Te színész vagy? - csodálkozott el a legifjabb Roberts.

- Valami olyasmi. A Rómeó és Júliával fogok egy hét múlva fellépni. Szeretnél lenni Júlia?

- Mi az hogy! Még szép! - bólintott hevesen felcsillanó szemekkel. - Gyejünk akkor a szobába! Gyakojolnunk kell!

- Nos úgy néz ki szöszi, hogy az én alvótársam te leszel. - sétált oda Dean a lányhoz, miközben rákacsintott.

-Úgy néz ki. - sóhajtott Lana. Nem akart a fiú mellett pihenni, szinte érezte, hogy elfog tőle alélni, mivel még soha sem látta aludni őt. Közel lesz az arca az övéhez, és órákon keresztül az ő illatát szívhatja be, anélkül hogy bárki is elítélné. És nem utolsó sorban az ő ágyában fog az álmok világában járni.

- Mi megyünk akkor. Jó éjszakát gyerekek! - köszöntek el a szülők, miközben ők elindultak a saját hálószobájukba.

- Na gyere szöszi. Körbevezetlek a szobámban.- vigyorodott el a fiú. Karon ragadta Lanat, és a szobájába kezdte őt húzni. Az ajtó előtt megtorpant és a lány elé állt. - Csukd be a szemed.

- Miért?

- Csak csináld!

Lana gyanakvóan lehunyta szemeit, és hagyta, hogy Dean bevezesse az ajtón. Majd hagyta hogy a fiú bezárja azt.

- Most már kinyithatom? - kérdezte rosszat sejtve.

- Igen. - érkezett a válasz.

Lana mit sem sejtve nyitotta ki a szemét, azonban épp hogy csak megtette váratlan támadás érte. Dean nekinyomta őt a csukott ajtónak és ajkai ostromlásába kezdett. Hevesen csókolta a piros szájat, nyelvét többször végig simította rajta, egészen addig míg Lana észbe nem kapott.

- Mi a francot művelsz? - kiáltott rá.

- Csak egy meghívó az ágyamba. - vigyorodott el Dean. Viszont mikor látta Lana komor arckifejezését, arcáról lefagyott a vigyor. - Ne haragudj! Én csak...

- Te csak mi? Egész tábor alatt a kihasználásom volt a célod. Pár csókon és simogatáson kívül, ami mellesleg nekem nagyon sokat jelentett, úgy átcsesztél hogy amiatt összetörtem. A húgod miatt maradtam, nem miattad. Jó lenne ha visszavennél magadból, és ha kérhetem ne érj hozzám! - mondta halkan s fenyegető hangsúllyal.

- Elég nehéz lesz nem hozzád érni, hiszen amint láthatod eléggé szűkös az ágyam és mivel együtt alszunk muszáj lesz egymáshoz préselődnünk. - mosolygott rá kedvesen, akinek szívverése felgyorsult mikor a megvetett ágyra pillantott.

- Akkor a földön alszom. - jelentette ki.

- Te hülye vagy. - nevette el magát hitetlenül Dean. - Gondolt át ezt még egyszer én addig lezuhanyzok.

Amíg a fiú zuhanyzott, addig Lana szét nézett a szobában. A szoba bal oldalán volt a fiú szekrényei, és az íróasztala, melyek sötétbarna színűek voltak. Az ágya a szoba jobb oldalán helyezkedett el, és valóban nem volt hatalmas francia ágy, ezért előre félt az estétől, hogy hogyan fog alakulni. A szoba fala elefántcsont színnel volt kifestve, melyeken néhol megtalálható volt pár festmény, és fénykép a családról vagy éppen pár gyümölcs festmény. Az íróasztal fölött egy ablak volt, melyen a sötétítő be volt húzva valamint a redőny is.

Lana szeme a szekrényekre esett. Lassan vezette kezét a bútor fogantyújára, majd nyitotta ki ajtaját.

Elmosolyodott amikor megpillantotta Dean pólójait, kezei közé fogta az egyiket és mélyen beleszippantott. Majd újra és újra. És még egyszer utoljára.

- Te meg mit művelsz? - érkezett a hang a háta mögül.

Lana ledermedt és szégyenlősen pillantott Deanre. Azonban mikor meglátta megszólalni sem bírt. A fiú szinte meztelenül állt előtte. Derekára egy törülköző volt rátekerve. Kidolgozott felsőtestén még le-le csordogált pár vízcsepp. Kuszán álló, nedves haja pedig néhol a szemébe lógott, ami elképesztően szexin nézett ki. Lana torka kiszáradt. Egy szót is nehéz lett volna kinyögnie. Arca elvörösödött, amikor ráébredt, hogy kikerekedett szemekkel bámulja a fiút.

- Lana, jól vagy? - kúszott mosoly Dean arcára.

- Én csak... - kezdte rekedt hangon.

- Szagolgattad a pólómat? - vigyorodott el hitetlenkedve.

-  Nem! Csak... kölcsön akartam venni, tudod pizsama felsőnek. - válaszolta a lány rekedten, miközben belül azt kívánta hogy nyíljon meg a föld alatta.

- Hát persze, hogy azt akartad. - nevetett fel Dean. - Egyébként szabad a fürdő. - kacsintott rá.

Lana zavartan bólintott, majd gyorsan összeszedte magát és a fürdőbe trappolt. Pillanatok alatt lezuhanyzott, magára húzta a Deantől kölcsönvett pólót és úgy vonult be a fiú szobájába, akin ekkor már egy egyszerű melegítő alsó volt.

- Na még mindig a földön szeretnél aludni? - kérdezte a fiú vigyorogva.

- Nem. Mivel te fogsz! - kacsintott rá a szőkeség, mire ő elröhögte magát.

- Na szöszi irány az ágy. Villanyoltás! - jelentette be.

Lana sóhajtva nézett Dean ágyára, majd vállat vonva felmászott rá és bebújt a takaró alá és még mielőtt a fiú melléfeküdne gyorsan a fal felé fordult.

- Lana. - kezdte komolyan a fiú. - Beszélnünk kellene.

- Nincs mit. Már mindent átrágtunk és semmire se jutottunk. - motyogta a lány.

- Be kell valljak neked valamit! - sóhajtott nagyot, miközben ellenállt a kísértésnek, hogy átölelje hátulról a szőkeséget.

- Oké.

- Szóval... gondolkoztam, hogy mit kellene majd tennem, ha meglátlak, de nem igazán vagyok jó abban, hogy mindent alaposan megtervezzek hogy mit kéne mondanom. A rögtönzés jobban megy, azt hiszem. - sóhajtott, miközben elhúzta a száját. - Huszonnégy órával ezelőtt még váltig állítottam, hogy nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém. Azt hittem az enyém vagy, hisz te magad mondtad, hogy szerelmes lettél... belém. Ezt nem tudtam felfogni, sőt, igazából megrémisztett és éppen ezért voltam veled olyan rideg, hogy elijesszelek magamtól. Azonban, mikor megcsókoltál nem bírtam leállni. Megakartalak kapni testestül, lelkestül.Viszont te megálljt parancsoltál. Ez eleinte még jó érzéssel töltött el, aztán feldühített. Aztán nem sokkal később bevallottad, hogy azért mert még nem voltál együtt férfival, és ez nekem egyenlő volt egy hatalmas pofonnal. Aztán mikor elkezdtél csókolni a sátorban, hirtelen az jutott eszembe hogy túlléptem Lucyn. De mikor lenéztem rád, és megláttam azt a szőke hajzuhatagot újra eszembe jutott a volt barátnőm tengerkék szeme, és mikor kimondtam a nevét, azzal lezártam a múltat és új lappal akartam kezdeni. De elküldtél. Mellkasom mélyében vaskarmok szorítgatták szívemet. Féltékenység. Rühelltem ezt az érzést. Mégis ezt éreztem mikor annak az idióta karjaiban megláttalak. Az a barom meg még ki is röhögött. Vissza akarlak szerezni. Tudom, hogy emögött az érdektelenséget tükröző arc mögött még mindig szeretsz és épp ezért is mondom azt neked, hogy nem akarok szerelmes lenni. Nem akarok! Azért mert gyáva vagyok, mert félek, hogy ha beleesek egy lányba, akkor újabb csalódás ér. Szóval ne haragudj a viselkedésem miatt. Egy seggfej voltam, tudom és megérdemeltem, hogy elutasítottál, de nem bírom elviselni, hogy más férfi közelében vagy. Más ölel. Más csókol. Más hallja a nevetésed. Ez nekem maga a pokol. És ha most nem is bocsátasz meg, emlékeztetlek arra, hogy úgy is az enyém leszel. Csak idő kérdése.

Lana összehúzott szemekkel töprengett. 

- Én erre nem tudok mit mondani. - harapott bele alsó ajkába. 

- A fenébe már,  legalább fordulj meg! - szisszent fel Dean. 

Lana most kivételesen nem ellenkezett, szembefordult a fiúval, aki szorosan hozzá simult. 

- És most mi lesz? - kérdezte a szőkeség.

- Nem tudom. De azt hiszem a legfontosabbat még mindig kihagytam. - húzta el a száját a fiú. 

- Ja igen, most jön az a rész. Hogy megbízol bennem, kedvelsz, és egyszer mindenképpen a magadévá fogsz tenni, de a lelked mélyén továbbra is csak egy gazdag csitriként fogsz rám gondolni.

- Mond csak, figyeltél te rám az előbb? - nézett rá a lányra hitetlenkedve Dean. 

- Figyeltem, csak nem tudom eldönteni, hogy ez az elméd nevetséges szüleménye, vagy ezzel akarsz újra engem összetörni, esetleg mindkettő. Azt hiszem én is kételkedni kezdek néhány szavadban, csakúgy mint te tetted az elmúlt időben. De talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy nem fogom magam hagyni, erős vagyok és az is leszek. Nem érdekel mit...

- Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? Ugyanis éppen össze kell szednem minden erőmet, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom. 

- Tessék?

- Beléd szerettem - mondta komolyan. - Azt hiszem ez az az érzés. Csak így tudom leírni. - fogta meg a lány kezét és óvatosan morzsolgatni kezdte, majd lassan átkulcsolta.