15.fejezet - Válassz!

Lana, Emily valamint anyja békésen nézte a televízióban vetített mesét, viszont Dean nem tudott egy helyben maradni és egész idő alatt csak feszengett. A mellette ülő két nő - a testvére és az anyukája - pedig bosszúsan nézett rá, mert az mocorgásával őket is lökdöste és így aligha tudták a legnagyobb nyugalommal élvezni az elektronika csodáit.
- Jól vagy Dean?- kérdezte Mary fia hátára helyezve a kezét, tudta, hogy a gyermeke nagyon ideges a történtek miatt, és igazából ő is az volt, csak ezt nem szerette volna ki is mutatni, mert az valószínűleg azzal járt volna, hogy ami belőle vált ki a helyzet idegesség, az átragadt volna a gyerekeire is, és csöppet sem hiányzott az, hogy a mindig eleven Emily, a mosolygós Ashley, és a szorgalmas Dean nap mint nap szorongjon. Nem akarta ezt az érzést nekik, és ehhez az kell, hogy ő is nyugodtnak próbálja látszatni magát, akkor megpróbálja.
- Nem. Friss levegőre van szükségem. - pattant föl a szobában elhelyezett kanapéról és az udvarig vánszorgott. Leült az ott lévő lócára, és sóhajtva kezeibe temette arcát. Még mindig nem bírta felfogni, hogy milyen helyzetbe csöppent bele, a házukat úgy ahogy van ha tetszik ha nem, holnap lerombolják, és újat építenek a helyébe, azért mert Leonard Evans nem tudja hogy milyen érzések kötődnek ehhez a takaros kis házhoz, amiben éppen laknak. S Dean nagyon jól tudta, vagyis legalább sejtette, hogy ez nem csak ennyiről szól, hogy az Evans testvérek apjának hátsó szándéka van ezzel, de hogy mi az, és mit akar mindezzel elérni, arra még rá kellett jönnie. Így nem tudott teljes nyugodtsággal mesét nézni, hanem egyszerűen gondolkodnia kellett a megoldáson, hogy mi tévők legyenek.
- Jól vagy öcskös?- veregette hátba édesapja, miközben az leült fia mellé a lócára
Benne is kavarogtak a gondolatok, és legszívesebben szétütötte volna az Evans család fejét, de nem tehette mert azzal csak még több galibát okozott volna, mintsem megoldotta volna.
- Nem a legfényesebb állapotomban- válaszolta száj húzva Dean, miközben kezével sóhajtva beletúrt rövidre nyírt hajába. Teljesen nyugtalan volt, mind az ösztöndíj miatt -amit egyelőre még nem szeretett volna elmondani szüleinek mivel épp elég gondjuk van már eleve is-,  mind a házügy miatt, húga kapcsolata sem hagyta nyugodni, valamint Lana sem, hogy az hol elakarja csavarni a fejét, hol pedig kedvesen bánik vele. Nem értette, hogy miért csinálja ezeket a dolgokat, ahogyan azt sem hogy vajon milyen gondolatok kavaroghatnak ilyen pillanatokban Lana fejében. - Van valami ötleted hogy mihez kezdjünk?- pillantott Robertre a fiú, figyelve apját, akin látszott hogy nagyon feszült
- Nem. Fogalmam sincs. A polgármesternek akartam szólni, de az bizonyára tud róla. Bíróságra is akartam vinni az ügyet, de nincs pénzünk megfelelő ügyvédet keresni, és valószínűleg Evans simán lefizetné a bírót is. Szóval ez a tervem is elvetve. Nem tudom hogy mihez kezdjünk. - sóhajtotta Robert bánatosan
- És mi lenne ha megint felhívnánk?- kérdezte érdeklődve Dean, s úgy gondolta hogy ez a megoldás valóban nagyon jó lenne
- Mi értelme lenne? Amikor a múltkor felhívtuk, rábólintott, és nézd meg mi lett belőle! Ezzel az emberrel nem lehet beszélni!- állapította meg indulatosan a családfő, miközben Dean sóhajtva hátradőlt és így hátát a falnak támasztotta
- Ez igaz, de akkor mi legyen? Nem ülhetünk itt tétlenül! - fordult apjához, aki egyetértően bólintott majd megvonta a vállát, jelezvén hogy ő maga sem tudja, majd felállt és betért a házba a feleségéhez

Dean szomorúan nézett utána, s törni kezdte a fejét azon, hogy mi lehetne a megoldás a problémájukra, valamint azon hogy mi legyen az ösztöndíjjal is, hiszen hatalmas lehetőség, de inkább szerezte volna meg becsületesen, az sokkal jobb lett volna. Így inkább szégyenkezve gondolt az ösztöndíjra és esze ágában sem volt elfogadni, hiszen ha jobban belegondolt ez hasonló volt ahhoz amit a televízióban mondanak a híradóban, a rengeteg bank rablás, amikor becstelen emberek elveszik másoktól azok tulajdonát, ami nem őket illeti.
- Istenem, mihez kezdjek?!- tette föl a költői kérdést mintegy magának, de megválaszolni nem tudta, halvány lila gőze sem volt arról, hogy mit tegyen.

Pár óra múlva hatalmas nevetés hallatszott odabentről, Emily kacagása amikor Aaron éppen megcsikizi. Ashley és Lana pedig egymás mellett ülve mosolyogtak rajtuk. Dean is belépett a házba, és idősebbik húga arcáról lefagyott a mosoly.
- Dean! Beszélhetnénk?- lépett elé a Roberts lány, miközben bátyja karján végig simított. A fiú bólintott, majd a konyhába vonulva kíváncsian fürkészte testvérét.
- Hallgatlak. Miről szeretnél beszélni?
- Rólad. Miért nem jöttél be már több mint három órája? Kint ücsörögtél a lócán, és be sem dugtad a fejed, mikor éppen vendégeink vannak.-húzta össze a szemöldökét Ashley
- Mit akarsz ezzel mondani?- kérdezte idegesen a fiú
- Nem tudom. Mármint beszélhetnél egy kicsit Aaronnal, tudom hogy nem éppen vagytok a legjobb haverok, de azért társaloghatnál vele egy picit, hiszen a barátom. Aztán ott van Lana is, folyton rólad kérdezősködik, hogy rendben leszel-e, mihez fogsz kezdeni meg hasonlók, akkora érdeklődéssel van irántad, de még csak észre sem veszed. És úgy látszik hogy nem is akarod, mert nem érdekel. Az isten szerelmére! Tizennyolc éves vagy, és ez a lány kedvel téged, sőt talán többet is érez. Mi lenne mondjuk ha érdeklődnél te is iránta legalább egy kicsit?- hadarta Roberts lány megállás nélkül, majd karba tette a kezeit és a választ várta bátyjától, aki hitetlenül felhorkant, és farkas szemet nézett húgával, aki állta Dean pillantását.- Szóval?
- Szóval mi lenne ha békén hagynál az ilyen kérdéseiddel? Már megmondtam neked nem? Én sosem fogok még egyszer együtt lenni egy szőke, gazdag bombázóval, nem érdekel hogy kérdezősködik, nem muszáj rá válaszolni, aztán csak megunja egyszer. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam vagy hogy mit érez irántam! - reagált a fiú, miközben izmai megfeszültek
- Aha. Csak hogy én nem vagyok bunkó, ellentétben veled!- fröcskölte bátyja szemébe, aki türelmetlenül dobolt a combján, mert már alig várta, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek
- Bunkó? Valóban? - háborodott fel a fiú, csöppet megemelve a hangját- Elnézést, hogy nem loholok olyasvalaki után, aki engem kiakart használni, és mivel vannak fontosabb problémáim is inkább azokat szándékozom először megoldani! De ugyebár ez akkora bűn, hogy a világ is összedől!
- Lehet hogy kiakart, de idefigyelj arra amit most fogok mondani! Ha nem vetted volna észre te nagyeszű, ez a csaj szerintem inkább te utánad lohol mintsem te utána! Szóval ha ki is akart volna, fordult a kocka, azért örülnék ha nem löknéd el magadtól! - magyarázta hevesen Ashley miközben fenyegető kéztartást statuált Dean felé, akinek az arca fájdalmas fintorba torzult.
- Azt hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek itt van a vége!- jelentette ki a Roberts fiú az órára pillantva, majd ellökte magát a konyhabútortól aminek eddig neki volt támaszkodva és a szobája irányába szegődött.

1 nappal később

Ez a reggel sem kezdődött úgy mint a többi, a kis Emily ugyanúgy berontott a családtagok ajtaján. Most is mint mindig Deannel volt a legnagyobb probléma, mivel azt akárhogy ráncigálta az istenért sem akart felkelni.
- Dean! Utojára mondom, keljél fej! Most!- kiabálta el magát a kislány, és bosszúsan lerántotta a takarót testvéréről, aki morgott valamit, majd a párnát a fejére tette, és két kezével át kulcsolta, hogy még csak véletlenül se essen le a fejéről, és felkeljen kelnie az álmából, ahol mindig minden tökéletes. Végül muszáj volt kikecmerednie az ágyból, ásítozva megtörölte barna szemeit, és lassan lépkedve elindult a ruhájáért. Emily elismerően bólintott.
- Én is így gondojtam!- mosolyodott el, majd testvére nyakába ugrott és egy jó reggelt puszit adva kicsörtetett a szobából.

A Roberts fiú pedig elintézte a szükséges tennivalókat, az állatok etetését, a zuhanyzást, a reggelit. S örömmel vette észre hogy még van pár szabad perce indulásig, így bekapcsolta a televíziót és miután Emily is letelepedett mellé, együtt nézték a reggeli mesecsatornát, ugyanis a kislány mást nem volt hajlandó nézni.
- Mit néztek?- állt meg a hátuk mögött Ashley, és mindkét testvére arcára nyomott egy puszit
- Fogalmam sincs- állapította meg Dean, mikor beugrott a képernyő közepére egy piros színű kis szörnyeteg
- Ez Ejmo!- kiáltott fel vihogva a kis Roberts lány- Ejmo a Szezám utcában!
- Igen, azt, szezámos utcát- pillantott rá Ashleyre a fiú, mire a lány hangosan felnevetett bátyja tudatlanságán

Nevetését a csengő éles hangja szakította félbe, az idősebbik Roberts lány kirohant az ajtón, és szélsebesen futott a kapuig.
- Aaron! Mit keresel te itt ilyenkor?- borult szerelme nyakába, aki átölelte Ashley derekát, majd köszöntés képpen szenvedélyes csókot lehelt annak ajkaira, a lány szíve őrületes kalapálásba kezdett
- Látni akartalak- zihálta a fiú a levegővétel pillanatában, miközben megsimogatta Ashley arcát, aki Aaront karolta át
- Uram atyám!- csapta be a Aaron fekete autójának az ajtaját Lana - Otthon egy költői Rómeó, itt meg egy nyálas. Hova fajult ez a világ?- emelte az ég felé a fejét, majd rámosolygott Ashleyre, aki hangosan felnevetett amint meghallotta az Evans lány szurkálódását testvéréhez
- Ha nem tetszik menj egyedül a suliba!- morogta a fiú, miközben szerelmére mosolygott és annak a füle mögé simította egy ártatlan hajtincsét ami éppen Ashley szemébe lógott. Lana vigyorogva megforgatta a szemeit, és közelebb érve barátságosan megölelte a lányt, akit nagyon megkedvelt az idők folyamán, és ez nem csak azért van, mert Aaron barátnője valamint Dean húga, hanem magáért szerette, kedves, barátságos, és szorgos lány, aki érdeklődik a divat után, ma ha nem is hordja azokat a ruhákat- de ez érthető hiszen nem engedheti meg magának-.
- Bejöttök?- pillantott a testvérekre a Roberts lány
- Nem köszi, inkább szólj a bátyádnak, hogy csipkedje magát és őt is elfuvarozom! Mert ugyebár, egész reggel valaki ezzel nyaggatott- húzta el a száját Aaron, miközben vissza gondolt arra, hogy amióta csak felkelt Lana azzal bosszantotta, hogy vigye el Deant és őt is az autójával.
- Hozzám szóltál? - húzta föl a szemöldökét Lana
- Ó, nem, hanem a Roberts Rómeónak- vigyorodott el Aaron, és mivel látta hogy nővére felé kapja idegesen a tekintetét egyre jobban élvezte a helyzetet- Na mi az? Semmi "fogd be" vagy "fejezd be" egy kis lökdösődéssel fűszerezve? Úgy látszik tényleg nagyon elcsavarta a fejed!- kacsintott rá a szőkeségre akinél már kezdett betelni az a bizonyos pohár
- Pofa be, Aaron!- rivallt rá öccsére, aki hangosan elröhögte magát

- Miért kell elindulnunk ilyenkor?- szedte a lábait Dean a kapuig az órájára pillantva
- Mi ilyenkor szoktunk indulni- vonta meg a vállát Aaron, és Ashleynek kinyitotta az anyósülés ajtaját, a lány gyorsan bemászott a kocsiba, de még mielőtt a fiú becsapta volna az ajtót, az útcára befordult az Evanséknek már jól ismert autó. Leonard Evans érkezett meg a fiáéhoz hasonló koromfekete Ferrarival, mögötte pedig egy teherautó haladt.
- Ez mégis mi a fészkes fenét keres itt?-suttogta maga elé Aaron és Dean felé pillantott, aki összehúzott szemmel összpontosított az "ellenségre".

Leonard a lehető legnyugodtabban parkolt le a Roberts ház előtt, majd a teherautó is amiben, mint kiderült munkások voltak és azoknak felszereléseik.
- Apa! Mit keresel itt?- szaladt oda hozzá Lana, s idegesen hadarni kezdett- Nem mondtad, hogy jössz, neked nem az iskolában kellene lenned?
- Drága angyalom! - simogatta meg lánya arcát Leonard - Megmondtam, vagy nem? Ez a ház is ugyanúgy fel lesz újítva akárcsak a többi. Csak azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire felvágva azzal, hogy itt lakik, még ha olyan jómódú családi ház is lenne, akkor megérteném, de ez...- nézett fintorogva végig a portán és fintorba rándult az arca- Akár egy disznóól.
- Nekem nagyon tetszik. És nem fogsz hozzá nyúlni!- jelentette ki a lány ellentmondást nem tűrően, s apja szikrázó zöld szemeibe meredt
- Kislányom értsd meg édesapádat, és fogadd el a jelenlegi helyzetet.!
- Már megbocsásson, de megbeszéltük hogy ezt a házat békén hagyja! Ön pedig rábólintott, ezért megérdeklődném, hogy mi oka volt mégis azt üzentetni hogy ha tetszik ha nem a házunkat totál átépítik? Tudtommal nincs rá felhatalmazása!- nézett farkasszemet Mr. Evanssel Dean, és arccsontja megfeszült ahogyan Leonard rámosolygott, bár inkább ő vicsornak vélte, és a férfi arca már szinte vonzotta az Evans fiú öklét, aki engedett volna a csábításnak, de nem tehette meg, hiszen akkor mit szóltak volna a szülei? És tudta hogy csak is ő járna ezzel rosszul.
- Az legyen az én dolgom!- vigyorodott el a férfi, miközben kezével intett a munkásoknak hogy neki álhatnak a munkának. Az egyik férfi, hatalmas sisakkal a fején kászálódott ki a kocsiból, majd követte őt hat másik és se szó se beszéd nélkül a kapu irányába vetették magukat, egészen addig míg Dean útjukat nem állta.
- Ide be nem teszi a mocskos lábát!- rivallt az idegen fószerra, akinek az arcán döbbenet ült ki, hogy egy körülbelül fele annyi idős így beszél vele, miközben látni lehetett rajta, hogy ehez most semmi kedve sincsen, mert teljesen kivan merülve. Kérlelően Leonard felé pillantott, aki fújtatott egyet, és gúnyos vigyor kíséretében Dean felé oldalazott.
- Vagy beengedsz minket, vagy mi megyünk be magunktól, de akkor annak következményei lesznek, például kezdhettek új ház után nézni!
- Azt lesheti hogy beengedem!- jelentette ki keményen Dean, s szemei szinte szikrákat szórtak
- Igaza van, nem jutsz be! Nem fogod lerombolni ezt a családi házat, hidd el nekem! Gondoskodom róla hogy egy ujjal se merj hozzá érni!- állt Dean mellé Aaron, és apja szemeibe meredt dühösen, karba tett kezekkel
- Most fenyegetsz?- kérdezte Leonard hátra hőkölve
- Talán!-vágta rá a fiú
- Hát ezt nem akarom elhinni! Pont a gyerekeim állnak az utamba, amikor egy hatalmas lehetőségre tehetek szert?- emelte tekintetét az ég felé, és megrázta a fejét- Na tűnjetek az utamból- söpörte volna el őket a puszta kezével, de a két srác meg sem rezzent
- Szeretnéd igaz?- húzódott gúnyos vigyorra Aaron szája
- Igen! Kotródjatok az utamból!- lökte volna el a két
- Na idefigyeljen! Lehet hogy magának ezerszer több pénze van mint nekünk, de valamit jól véssen az eszébe öregapám, ha még egyszer hozzám mer érni vagy a családomhoz és tulajdonunkhoz, megesküszöm rá, hogy ott fogom ütni ahol fáj magának. - emelte meg fenyegetően a kezét Dean, és vészjósló szemekkel méregette a férfit, aki hangosan felnevetett
- Sajnálom, de nem sikerült rám ijesztened! Nekem ez több pénzbe kerül mint ahogy te azt elbírod képzelni fiacskám! Úgyhogy ahhoz hogy megkapjam a jutalmam muszáj ezt tennem!
- Valóban? Akkor kérlek fogadd el, hogy a gyerekeid Roberték mellett állnak, mivel az utóbbi időben ahogyan megismertük őket, inkább érezzük őket családunknak mint téged!- vágta apja képébe Lana, aki szintén odament Dean mellé, és nem túl feltűnően megsimította annak kézfejét
- Pontosan. Szóval ki a fontosabb számodra?- bólintott rá Aaron is, majd gúnyos vigyorral rámeredt apjára, miközben a szemében nagyobb elhatározottság és komolyság talán soha életében nem volt- Válassz hát apám! A gyerekeid vagy a pénz?