2. fejezet: A fogadás

A büfé volt az egyetlen hely Abigail számára, amit mindenféleképpen elszeretett volna kerülni, viszont akkor nehezen vehetett volna magának gyümölcslevet, így kénytelen volt lenyelni a békát és megközelíteni a kis boltívet, mely alatt lévő pult rakásig volt olyannal, amitől a lánynak összefutott a nyál a szájában. Megcsapta őt a frissen kisült túrós batyu, kakaós csiga ínycsiklandó illata, a tepertős pogácsa láttán pedig már tényleg alig bírta türtőztetni magát, így akaratán kívül is megnyalta a szája szélét és elképzelte, ahogy a szájába veszi és elnyammog rajta egy ideig. Nem ehetsz belőle, fogyózol! - gondolta, amíg ki nem fizette gyorsan a mélyhűtött italt. Az osztályában leülve azonban újra azon kapta magát, hogy lopva figyeli Kaident, aki jóízűen nevetett Alexen.

- Kösz haver, hogy nem köptél be! - vágta hátba köszönetképp a Peterson fiút, ami akkorát csattant, hogy a tenyérlenyomata is a srác hátán maradt, aki ezen ahelyett, hogy felhúzta volna magát, inkább büszkén mutogatta. 

- Megőrültél? Most mit mondjak otthon anyának? Vernek a suliban? - húzta össze a szemöldökét és próbált félelmetes tekintettel a barátja fölé kerekedni, ám mielőtt ez megtörtént volna Kai a hóna alá fogta és beleborzolt nevetve a hajába. - Máskülönben meg te nem vagy elég rosszfiú ahhoz, hogy a kukához állj, szóval megkíméltelek és inkább hagytam, hogy Dagitól kérj papírt a biosz dogához! - kacsintott rá a Lassiter fiúra, aki felhúzott szemöldökkel meredt rá, mintha alig akarta volna elhinni, amit a másik mondott neki. 

- Nem vagyok elég rosszfiú? Mégis tapadnak rám a csajok, öreg - nevetett fel harsányan Kaiden, miközben feszülő mellkasa előtt kereztezte kezeit ellentmondást nem tűrően, míg Milan és David egyszerű érdeklődéssel várta a folytatást. Alex és Kaiden kapcsolata hihetetlenül messzire nyúlt vissza, viszont a kapcsolat attól függetlenül, hogy mély és erős,  még egyáltalán nem elkönyvelhető, hogy mindig kiegyeznek. Nem egyszer tört már ki családi vita kis iskolásként közöttük, amiért összeverve mentek haza, így a helyzet ezúttal is fenn állhatott, hogy pár percen belül orrtörés is lehet a dologban, persze ez nem így történt.

- Fogadjatok! - kiáltott fel hirtelen David és átkarolta a két srác nyakát, mintha a személyes párkapcsolati tanácsadójuk lenne - Aki a harmadik óráig hamarabb szerez magának csajt, az a jobb!

- Felőlem oké! Úgy is én nyerek, nem Mr. Tapadnak rám a csajok! - vigyorodott el gunyorosan Alex, majd a kezét nyújtotta a barátja felé, aki nevetve a tenyerébe csapott, majd úgy indultak maguknak egy valamirevaló lányt felcsípni, mint egy profi horgász a tópartra. 

Abigail fél füllel hallgatta végig a beszélgetést, és minden második szónál görcsbe rándult a gyomra. Erősen émelyegni kezdett, és úgy érezte, hogy viszont láthatja a reggelijét, melyet a futása után evett. Az adrenalin szintje az egekbe szökött, ahogyan arra gondolt, hogy az elkövetkezendő órákban Kai egy cicababával az oldalán fog beténferegni az osztályba, miközben idiótán röhögnek valami bugyuta dolgon. A lány egy percig sem gondolta azt, hogy esetleg a Lassiter fiú vesztené el a fogadást, mivel köztudott volt, hogy Kaidennek nem okoz gondot egy lányt felcsípni pár órára vagy talán napra, viszont az sem, hogy a szívét darabokra törje össze. Erre gondolni sem akart, így elterelve a tekintetét a fiúkról újra a telefonjába mélyedve olvasta Dana sorait.

Hé AbiRo, remek ötletnek tartom, hogy újra elkezdesz futni! Hatalmas bátorságra utal a személyiségedet tekintve, hogy kimerészkedsz az utcára és megmutatod a járókelőknek, hogy mit is jelent az a szó, hogy bombanő! Hiszen az vagy, a fenébe már! Miért kell neked folyton magadba temetkezned, amikor a csini alakodat is mutogathatod? Természetesen nem vagy tökéletes, de ki az? Hát megmondom én, mint az egyik virtuális barátod: senki! Nekem is hihetetlenül száraz a bőröm, hihetetlenül alacsony vagyok és még egy normális srácot sem sikerül kifognom ahhoz képest, hogy már huszonegy vagyok és mégsem sírok emiatt! (Ne értsd félre, egyáltalán nem vádaskodok vagy sajnáltatom magam, csupán úgy érzem muszáj, hogy valaki helyrerázzon, így kénytelen vagyok az én példámmal érvelni!) Azok, akik bántanak mindössze csak idióták, akik nem látják meg a jót az emberben, illetve, ha mégis, azt úgy fogják fel, mintha ciki dolog lenne. Kit érdekel mit gondol az a Kaiden gyerek, meg a haverjai? Az ég adta világon senkit, mivel egy értelmesnek mondható mondatot sem hagy el a szájuk. Ez kell neked Abi? Azt szeretnéd, hogy kihasználjon és nevetségessé tegyen mindenki előtt? Ne hidd azt, hogy vesztes vagy! Mert te a másik oldalon állsz, viszont túl naiv és buta vagy, hogy ezt felfogd, elvakít a rózsaszín köd. Kainak és a barátainak a gimi a birodalmuk, ők a királyak mindenben, viszont pár évvel később, ha még eszedben lesz, amit írok, akkor nézd meg, hogy mire vitték. Fogadok, hogy egy senki lesz belőlük egy részeg cicababával az oldalukon! Egyébként a helyedben már rég felképeltem volna, amiért leköpte a cipőmet. Hogy merészeli? Még, ha csak véletlenül is! Kaiden a lúzer, nem te! Miért az a menő nálatok, aki megaláz és bánt másokat? Miért nem az, aki tanul, kedves másokkal és ráadásul igazi értékek vannak benne? Ó, Abigail ébredj fel az álomvilágodból és keress olyat, aki a nem létező iskolai kódexetek alapján egy pancser. Valahogy nálatok pont fordítva vannak a dolgok: a menők a rosszfiúk, míg akik tényleg érnek valamit le vannak magasról szarva! (Bocsánat a kifejezésért, de kikívánkozott!) Nyisd ki a szemed! Szívélyes üdvözlettel: Dana.

Utóirat: az általad kért motivációs képeket és idézeteket fájlként csatoltam!  

Abigail arcán egy apró mosoly játszadozott Dana kisregényének elolvasása után, melyben két kérdés is megfogalmazódott benne, hogy hogyan lehet ilyen erős és biztos abban, hogy Kaiden semmire sem viheti az életben, holott egyszer látta, amikor átlinkelte neki a srác Facebook profilját e-mailben, másrészt pedig, hogy ekkora mennyiségű szövegbeviteltől nem-e lett ínhüvelygyulladása. Eszébe sem jutott már a reggeli incidens, így aprót felnevetve reagált a másik lány erőszakos megjegyzésén. Valahogy ő és a másik két lány, akivel leggyakrabban szokott beszélni egyáltalán nem olyan emberek voltak vele, mint az őt körülvevők. Lonzyta, Dana és Dodókata társaságában nem vágyott semmi másra, csak még több időre, hogy a szokásosnál még többet tudjanak beszélni egymásról és az életükről. Ők hárman testvér helyett testvérek voltak számára és pontosan ez az, ami mindig is hiányzott a lánynak: igaz barátok. Habár a sulijában hiába lepték el emberek a folyosót, valahogy nem igazán akadt közöttük soha olyan, aki tényleg nyitott volna a lány felé, ő pedig sosem volt az a barátkozós típus, tehát totálisan reménytelennek gondolta saját magát.

Kaiden és legjobb barátja, Alex éppen a fogadás szerint próbáltak egy - egy lányt elszédíteni, viszont volt egy kritérium: a lány nem lehet egy szokásos csitri, természetesen ez egyáltalán nem nehezítette meg a dolgukat, hiszen ők voltak a suli sztárjai, mégis miért lehetett volna nekik akadály egy lehetséges bökkenő? A Lassiter fiú egyenesen a büféhez ment, ahol Mrs. Prichard, a büfésnő, akit egyébként mindenki Marthának szólított, éppen paprikát vágott egy lány szezámmagos szendvicsébe. Kai nemes egyszerűséggel szlalomozva kikerülte a sort és az elejére furakodott, ahol ugyan nem azért kezdett el álldogálni, mert imponálni akart Marthának, aki ugyan kifejezetten nem kedvelte őt, de ez nem szerepelt azok között a dolgok között, amik valaha is érdelték a fiút, így karját a pultra helyezte és arra nyomva súlyát mérte fel a terítéken lévő kimondottan csinos lányokat, akik még a normális kategóriába tartoztak, ugyanis annál lejjebb eszébe sem volt a fiúnak próbálkozni. Tekintete folyamatosan a kebelméretekre és a hátsókra tévedt és amikor úgy érezte, hogy megtalálta az igazit meggondolta magát. Zöld szemei hirtelen felvillantak a felismeréstől, ahogyan a sötét színű hajú lányt figyelte, aki épp egy kakaós csigát majszolt a padon, viszont egyáltalán nem tűnt jókedvűnek. Ekkor lépett a képbe a srác. Határozott, magbiztos, mégis lassú és megfontolt lépésekkel haladt végig a pad és a büfé közt kialakított keskeny folyosón, mely egyenesen a sötétbe burkolózó lányhoz vezetett.

- Szia Blaire! - köszönt egy apró, sejtelmes mosoly kíséretében, míg az említett lány összehúzott szemöldökkel figyelte a fiút, aki egyáltalán nem volt az a fajta, aki megállt cseverészni a büféből menet, sőt, még a büfébe sem járt, hiszen könnyedén leküldte egyik osztálytársát, hogyha már magának vesz valamit, legyen olyan szíves és neki is vásároljon be. Természetesen akadt némi probléma a hangsúllyal, valamint a fogalmazással is, de a lényege ugyanaz volt.

- Mit akarsz Kai? - a hangnem egyáltalán nem lepte meg a vele szemben állót, hiszen tudta, hogy kivel van dolga.

- Lássuk csak mit akarok: egy új járgányt, tetkót az oldalamra, megfogni a segged, viszont, ha gondolod másra sem mondok nemet - kacsintott reflexből a lányra, aki nemes egyszerűséggel megforgatta a szemeit és visszacsomagolta a félig elfogyasztott kakaós csigáját a zacskóba. Nagyon úgy tűnt, hogy egyáltalán nem kívánkozik élni a lehetőséggel, így inkább távozóra fogta volna a dolgot, ám a fiú keze a derekára tévedt és határozott mozdulata arra kényszerítette, hogy ezúttal ne meneküljön el. - Nem kedvelsz, mondd csak ki egészen nyugodtan, hiszen tisztában vagyok vele - perverz mosoly ült ki az arcára, míg a lány elfojtva véleményét inkább burkolózott hallgatásba, mintsem egy hirtelen, de határozott mozdulattal őszintén kinyílvánítsa a fiúról alkotott véleményét, ami a fiúnak egy monokliba, neki pedig egy kézjegelésbe fájt volna. - Tudnod kell, hogy nagyon érdekes képet kaptam a szombati buliról vasárnap reggel, ha gondolod meg is mutathatom, ugyanis pont te vagy rajta. El sem tudom hinni kicsi Blaire, hogy mennyire csalódott vagyok, hogy engem nem vettetek be a játékba - húzta elő a mobilját, amin minimális keresgélés után egy kép tárult a lány elé, amitől az arca rózsaszínűbbre változott a megszokottnál, valamint a szemei is elkerekedtek a meglepődöttségtől. A képen valóban ő szerepelt, még hozzá nem is akármilyen helyzetben. Tény és való, hogy a pia általában ártalmas a józan észre és ezt többször be is bizonyították már, mint amennyire egészséges szinten kellene, mégis volt, akinek úgy látszott több oktatófilmet kellett volna nézzen, vagy nem megjelenni Milan buliján, ugyanis az egyáltalán nem vetett túl jó fényt a csaknem kitűnő átlagára, hogy ha a Lassiter fiú kiposztolja a netre a képet, amin egy másik lánnyal elmélyülten csókolóztak. Ugyan nem azért, mert identitás zavaros lenne, hanem egyszerűen így hat a testére az alkohol és az adrenalin egyvelege, hogy azonnal meg kell valakit csókolnia, akit abban a pillanatban először megtalál, legyen az fiú vagy lány.

- Töröld ki - utasította a fiút vészjósló szemekkel, amitől persze a másiknak egyáltalán nem ugrott mg a szíve a félelemtől.

- Hogyne, nyílván azért jöttem, hogy lásd, ahogy sietősen törlöm a képet, nehogy bárki meglássa, hogy Bethany Younggal sokkal bensőségesebb viszonyban vagytok, mint azt bárki sejtené. Gondolj bele, mégis kit zavarhatna ez, ha esetleg meglátnák a jövőben a neten? Mondjuk a leendő munkatársaid, vagy a főnököd, ne adj Isten férjed... vagy feleséged, de gondolom a jelen esetben a szüleid sem fogadnák túl jól.

- Jól van, akkor mondd, hogy mit akarsz és tűnj innen - szorította össze az ajkait mérgesen Blaire, mialatt a fiú perverz vigyora miatt félreütött a szíve egy ütemet, hiszen nagyon is jól tudta, hogy mit akarhat.

- Legyél a barátnőm úgy húsz percig és egy teljes éjszakáig - jelentette ki ellenkezést nem tűrve Kaiden, viszont az ezt követő szituáció meglepte tekintettel arra, hogy a lány hangos hahotázásba kezdett. - Mi a bánat ilyen vicces?

- Te aztán nem vagy semmi! Nagyon jól tudod, hogy beléd voltam esve, erre te mit csináltál? Pofára ejtettél, mert Cook vagyok. Nem értem, hogy azóta mi változott - a fiú megvonta a vállát és közelebb lépett a lányhoz, ezzel bekerülve annak intimszférájába és elérte, hogy a Blaire ezúttal is befogja a száját, méghozzá az ő ajkaival. A srác forró nyelve gyakorlatiasan mozgott a lány szájában, hiszen nem először látták őt ott vendégül, így teljesen hidegen hagyta őt a tény azzal kapcsolatban, hogy az beleegyezik-e a dolgokba vagy sem, viszont a csók után már nem volt mit tagadni. Többen is látták Kaiden Lassiter újabb hódítását. 

Alex éppen a tizedikes, tizenhat éves lányokat hódította, akiknek láthatóan ez nem igazán vált ellenükre. A fiú a bicepszét mutogatta, amiket az ellenkező neműek csillogó szemekkel vizslattak, mintha egy értékes műtárgy állt volna a szemük előtt. 

- Megérinthetem? - nyávogta az egyik lány, aki kis híján az ájulás szélén állt, nem is törődve a többiek irigykedő - és az őket bámuló fiúk - lenéző pillantásával.

- Hogyne - vonta meg a vállát Alex, miközben elvigyorodott és a pillanat kedvéért még a haján is végig szántott ujjaival, ami a tizedikesekből egy nagy, vágyakozó sóhajt csalt ki.

Az említett lány lassú mozdulattal odavezette a kezét a bicepszhez, mintha félne, hogy az érintésével tönkretenné a remekművet és visszatartott lélegzettel végig simított rajta, viszont hang már nem jött ki a száján, így csak megnyalta azt.

Alex kapva az alkalmon elkapta a lány kezét és a nyakához invitálta azt, majd ujjait az álla alá helyezte és mikor látta, hogy a lány még levegőt is elfelejtett venni a meglepődöttségtől, szorosan annak ajkára tapasztotta a száját. A tizedikes ledermedt, de azonnal elkalandoztak ujjai a fiú hajába, miközben hatalmasat sóhajtott a másik szájába, aki mindeközben szüntelenül vigyorgott. Egy teljes percig megszakíthatatlanul ostromolták a másikat az egymást követő csókokkal, majd mikor elváltak levegővétel hiánya miatt, akkor a lány kérdő pillantást vetett Alexre, miközben nem győzte eltakarni az arcát, ami teljesen felforrósodott.

- Ezt miért csináltad?

- Hát mér' ne?- húzta föl a szemöldökét szórakozottan Alex.

- Gondoltam talán jelentett valamit.

- Ja, bírlak Tiffany, gondoltam megcsókollak - vonta meg a vállát nem törődöm módon, mintha egy teljesen vadidegen lányt random lekapni olyan természetes lenne, mint a köszönés.

- Brittany - javította ki a nevét az említett, de a Peterson fiút ez a legkisebb mértékben sem foglalkoztatta.

- Ja, az, gondban vagyok a nevekkel.

Abigail a telefonján játszott épp egy Super Mario utánzattal bíró játékon, amikor a háttérben egy hatalmas nevetés hangzott fel, ami a helyzetet tekintve teljesen abszurd volt, David hasát fogva hétrét görnyedt annyira röhögött. Természetesen nem Alex partnerén nevetett, hiszen a tizedikes lány, amellett, hogy hihetetlenül naív, de szép volt, tehát semmi baj nem volt vele, viszont Blaire megalázóan állt a négy fiú mellett, pláne, hogy az egész osztály figyelte a jelenetet.

- Húgi, ne már, hogy megint azt akarod, hogy Kaiden megkongasson, mint egy harangot - ordította David, amire persze semmi szükség nem volt, pusztán a nevetéstől nem ment neki a halkan beszélés, így tartotta magát ahhoz, hogy húgát még megalázóbb helyzetbe hozza, ami persze a másiknak nem volt ínyére. - Szép volt haver! - csapott Kai tenyerébe teljesen megfeledkezve magáról.

- Rohadtul értékelném, ha nem pletykálnál minden szart szét, ugyanis Kaidennel még sosem feküdtem le - nézett fenyegetően ikerbátyjára a lány, akit egyáltalán nem hatott meg a mutató ujjal való megfélemlítés.

- Azt tedd hozzá Blaire cica, hogy egészen ma estéig - szúrta még oda a Lassiter fiú.

- Na jó, én léptem és jól teszed, ha te is - szólt az Alex mellett tehetetlenül ácsorgó tizedikes Brittanyra, aki teljesen belefeledkezett abba, hogy már egyáltalán nem a saját osztályában van és már nem sok kellett a csengőig, így a barna hajú lányra hallgatva ő is megcélozta a kijárati ajtót.

Abigail szomorúan borult le a pad rá eső részére, arcát eltakarta kezeivel, mialatt szemei megteltek  a forró könnyeivel, amik lassan lefolytak az arcán, teljesen a nyakrészéig, ahol elapadtak. Fájt neki a látvány, a két fiú szórakozásból ilyen gyönyörű lányokkal játszadozik. Ha a barátja gyönyörű testvérével ilyen, akkor velem vajon mit tenne? Talán olyanra vetemedne, ami teljességgel kihozza még Abit is a béketűréséből. Előkotort a táskája oldalzsebéből egy zsebkendőt, amivel felitatta a szemeiből áradó sós cseppeket és próbált higgadt állapotban maradni, mert nem szeretett volna megszégyenülten hazamenni. Kezeit ökölbe szorította és megmarkolta a pad szélét, melyet olyan erővel szorított, hogy az ujjai kifehéredtek.

- Minden oké? - lökte meg a karjával a mellette ülő Isabell, aki csak egy pillanatra emelte fel a tekintetét a füzetéből, amibe éppen egy metálbanda logóját rajzolta. Abigail megdöbbent, mivel a lány közel három éve a padtársa, de a reggeli rövid üdvözlésen kívül egyebet még nem sikerült egymáshoz szólniuk, így halványan rámosolygott a Isabellre és bólintott.

- Csak fáradt vagyok - tudatta elkeseredetten, miközben a beharapta a szája szélét.

- Látszik rajtad, kész érzelmi roncs vagy - bólintott Isabell, miközben látta, hogy Abigail nem kíván egyebet szólni, így gondolta segít rajta egy kicsit. - Csak az igazat mondom, ha rád nézek egy élőhalottat látok. Szerintem, ha azt akarod, hogy Mr. Tapadnak rám a csajok rád szenteljen egy kis figyelmet nem törődve a hatalmas, szinte már beteges egójával, akkor jobb lesz, ha rendbe szeded magadat!