18.fejezet - Az éjszakai kimenő

Lana rendkívül deprimált volt aznap. Dean minden egyes rezdülését tágra nyílt szemekkel fürkészte. Lehangolta, hogy bármikor közeledett hozzá, a fiú durván elutasította egy " Nem! " válasszal. A sós könnycseppek csípték a csokoládébarna íriszeit, amiket próbált visszatartani de muszáj volt kiadnia valahogyan magából a fájdalmat amit kap a suhanctól. Egyetlen lehetősége maradt már csak, és tudta hogy abból amit tesz csak a baj lesz, de vállalta a kockázatot, ha így látja esélyét annak hogy beszéljen vele Dean. Fölkapta a telefonját és keresett egy olyan zugot, ahol volt egy halovány térerő. Kikereste a névjegyzékéből újdonsült barátnője nevét, és megnyomta a zöld gombot. A telefon búgóhangot adott ki, amit a készülék egyre többször ismételt, de a lány nem adta fel. Várta, hogy beszélhessen olyannal aki közel áll a fiúhoz, és ő is tanácsot tud tőle kérni. Két perc kínkeserves várakozás után egy lihegő lány hangja szólt bele a kagylóba, látszólag vagy megerőltette magát, vagy a telefonja holléte után kutakodott.
- Ashley Roberts!
- Szia! Itt Lana! - szipogta a szőkeség, miközben dühösen letörölte arcáról a könnycseppeket.
- Te jó ég! Jól vagy? Miért sírsz?- csendült fel a vonal másik végéről a barna lány riadt hangja.
- Dean.- suttogta a telefonba Lana, miközben összeszorult a torka.
- Mit csinált? Gorombáskodott már megint? Vagy újra az anyagi helyzetedet pocskondiázta?
- Nem. Vagyis csak egy kicsit. - harapott bele alsó ajkába a szőke lány, miközben fintorba rándult az arca.- Ashley, bevallottam neki, mármint az érzéseimet. - A telefonban hirtelen minden hang elcsitult, és miután Lana többször is ellenőrizte hogy vonalban van-e még rekedtes hangjában érdeklődre a Roberts lány ottlétét.
- Hogy reagált?- kérdezte fojtott hangon Ashley
- Kiakadt. - suttogta Lana, miközben csalódottan összeszorította a száját. Letörölte a szeme sarkában kikívánkozó könnycseppet. Felelevenítette maga előtt a fiú képét, miközben az indulatosan köpi a száján a szavakat, talán nem is gondolva arra, hogy ezzel milyen mély sebet ejt a lány szívén.
- Mennyire?
- Elhadarta, hogy nem a kutyám, akit ugráltathatok. Nem kér belőlem. - nyelt egyet idegesen, majd folytatta - Azt mondta, hogy nyalja ki a pénzes fenekemet és áll be a sorba. Felejtsem el és akadjak le róla!
- Te jó ég. - Suttogta Ashley elszörnyedve a gondolattól, hogy az ő bátyja ilyet mondott egy olyan lánynak, mint amilyen Lana is. Egy olyannak, aki a legjobb barátnője lett azalatt az idő alatt míg Aaronnal összejöttek. És egy olyan lánynak, aki teljes szívéből szereti Deant.
- De elejtett valamit a száján, ami miatt nem fogom feladni. - fojtott el egy halvány mosoly - Miközben az előbbieket nyilvánította ki, azalatt kicsúszott a száján, hogy egy pillanatra azt hitte, hogy komolyan érdeklem. Ez mit jelenthet? Talán érezhetne irántam valamit egy olyan fiú, mint ő?
- Hm... ezen elgondolkozom. Lehetséges, hogy átfutott az agyán, hogy esetleg komolyabb kapcsolatot szeretnél, nem pedig olyan macska egér játékot, és aztán dobod, mint valami megunt játékot. - motyogta a szerinte nyilván valót a barna hajú lány
- Ashley mégis hogy mondhatsz ilyet? - korholta a Roberts lányt, miközben az hadarni kezdett a kagylóba, hogy ' nem úgy gondolta, csak szerinte ez futhatott át Dean agyán ' mondatokat, addig a szőke lány is hevesen magyarázott - Nagyon jól tudod, hogy nagyon sokat jelent nekem. Bármit megtennék érte. Mi az hogy megunt játék? Te is így gondolod?!
- Természetesen nem! - emelte meg a hangját Ashley is.- Nagyon jól tudod, hogy talán én vagyok az aki a legjobban drukkol nektek. Látni rajtad már egy pár hete, hogy beleestél. Aaron is szurkol, csak ő visszafogottabban.
- Ne haragudj, én csak... - kezdte volna felsorolni Lana kitörésének okait, de annyi volt, hogy azt sem tudta, hogy hol kezdje.
- Ne mondj semmit. Tudom! Nyugodj le, feküdj le! Aludj... úgy megnyugszol egy kicsit. Jó éjt!
- Jó éjt. Szia! - nyomta ki tétován a telefont.

Dean egész éjjel mást se csinált, csak a sátrában fordult át egyik oldaláról a másikra, majd vissza. Felült, zihált, ivott egy keveset, majd ezt ismételte órákig. Mikor már végképp elege lett a szenvedéséből kikecmeredett a sátrából, és leült a tábortűz mellé, amely még parázslott. Kezébe fogott pár gallyat, majd az izzó pislákoló tűzre dobta. A lángok pár percen belül felcsaptak és lelkesen eresztették ki magukból a szikrákat, mely a csapongó fölött csapkodott hevesen, majd a füstöt, mely az egekbe szállt. Lenyűgöző látvány volt. Dean gondolataiba merülve könyökölt a térdén, miközben megbénultan meredt a fényre.
- Zűrös az élet - sóhajtozta miközben beletúrt dióbarna hajába, mialatt felpillantott a hajnalra. A nap akkor kelt fel a sötét éjszaka homályából, s ezzel piros és narancs színeket hozva az égboltra a felhők mögé majd fölé. A fiú halványan elmosolyodott amikor rámeredt a mellette elterülő folyóra. Hatalmas volt. Addig elnyúlt, hogy akár még a bolygót is átszelte volna se lepődtek már volna meg az emberek tekintvén termetes méretét. Viszont ez csak egy egyszerű sötét kék avagy már már fekete folyó volt, melyen néhol megcsillantak a nap felkelő sugarai és a tűz szikrái. Az enyhe, alig érezhető széltől pedig a teteje fodrozódott. Idill látványt nyújtott. Nyugalmat sugárzott és Deannek épp erre volt szüksége. Kiegyensúlyozottságra, a békére, és a kikapcsolódásra.
- De még milyen zűrös. - hallott meg egy hangot, amire hátra kapta a fejét. Lana ácsorgott mellette pár méterrel arrébb karikás szemekkel, kócos aranyszínű hajfürtökkel, és szürke melegítőben. A fiú összehúzott szemmel nézett rá a lányra, aki szomorúan sétált felé, majd letelepedett a mellette lévő fatönkre. - Remélem nem baj, ha leülök.
- Miért jöttél ki? - bukott ki Deanből
- Gondolkodni akartam - vonta meg a vállát a lány - És hangokat hallottam, szóval kijöttem.
Dean sóhajtva bólintott, majd a lángokra meredve töprengett.
- Komolyan gondoltad amiket mondtál? - kérdezte kisvártatva a szőkeség felé fordulva, aki tágra nyílt szemekkel bámulta a fiút, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy az tényleg ezeket mondta, bólintott. - Szóval te szeretsz engem. - mutatott ujjaival előbb a lányra, ezután magára, majd miután a lány újra bólintott, hitetlenkedve elröhögte magát. - Ez képtelenség! - állt fel, majd a fák felé indult meg, hogy egy hajnali sétát tegyen meg. Lana automatikusan követte a fiút, s haladtak egyre beljebb a kis erdőbe a földúton. A hűvös hajnalban sétáltak néma csendben egymás mellett. A lányon viszont egy egyszerű balerinacipő volt csak, mivel úgy tervezte, hogy csak a tűzhöz telepszik le és nem egy éjszakai bóklászásra indul az erdőbe.
- Haragszol rám, amiért elmondtam, hogy mit érzek irántad?- kérdezte, miközben karjaival átölelte magát, hogy ne fázzon.
- Nem. Legalább tisztában vagyok vele, hogy vigyázzak veled! Semmi olyat nem tehetek, amit esetleg félre értenél, és azt hinnéd, hogy a szőke herceged vagyok. - mormolta a hajnalba Dean
- Dean! Mesélsz nekem Lucyról? - kérdezte a lány, miközben továbbra is követte a fiút, aki ezúttal megtorpant s idegesen fordult meg, hogy Lana felé magasodjon.
- Figyelj. - lépett közelebb a lányhoz, miközben a hangja erőtlen volt - Azt hiszem tudom mire játszol. De isten lássa lelkemet, hogy nem tudsz olyan lenni mint Lucy. Ő más, mint te!
- Nem is akarok olyan lenni, mint ő. - motyogta a lány, miközben alsó ajkába harapott, hogy ne folytassa tovább. Jobb akarok lenni nála! - Mesélsz róla?
Dean gyanúsan méregette Lanat, majd megadóan sóhajtva bólintott.
- Mit akarsz tudni?
- Hogyan ismerkedtetek meg?

A fiú ajkán halvány mosoly futott végig, ahogyan az emlékek között kutakodott.
- Lucy a polgármester idősebbik lánya volt. Apám akkoriban munkát keresett, és segítségül hívta Johnt, Lucy édesapját, aki rendkívül kedves és segítőkész volt, így segített állást találni apámnak. Egy alkalommal mikor elkísértem őt Johnhoz vele volt a két lánya. Az egyik volt Lucy, a másik pedig Anabell. Mindkettejük aranyszínű hajjal, törékeny testtel és bájos arccal rendelkeztek. Ana smaragdzöld szemeit az édesapjától örökölte, míg Lucy a dédnagyjától a tengerkék tekintetet. Ha belenéztél egy másik világba kerültél, teljesen megbabonázott. Felkeltettem a fiatalabbik lány figyelmét, aki elég bátor volt ahhoz, hogy odajöjjön és beszéljen velem. Kedves volt és őszinte és nagyon jó humorú. Lucy a távolból figyelt engem, és mosolyogva nézett húgára, mikor az megkért, hogy találkozzunk újra. Szerettem Ana társaságát, viszont a nővére járt minden percben a fejemben és mikor ezt Anabell tudatára adtam olyan boldog lett, hogy szerintem már azon gondolkozott, hogy az esküvőt szervezze meg. - nevetett fel harsányan Dean, miközben leült az egyik közeli, nagyobb kőre- Leszervezett egy találkozót a testvérével, aki annyira gyönyörű volt, hogy nála szebb dolog talán nem is volt a világon. Hosszú hullámos haj, tengerkék íriszek, káprázatosan szép test, ami a megfelelő helyeken volt domborulva és egyáltalán nem hivalkodó ruhában pedig úgy festett, akár egy királylány. Én teljesen beleestem. Magával ragadott. Csodaszép teremtése volt ő a világnak. Anya és apa is nagyon szerették, Ashleyről nem is beszélve. Emily még nagyon kicsi volt akkor, de rengeteget kacagott mikor Lucy babusgatni kezdte. Imádta a gyerekeket! Mérhetetlenül nagy vagyona egyáltalán nem érdekelte. A falu mellett lévő városban lévő kórházba járt be dolgozni, hogy tudjon segíteni a kicsiken, akik leukémiás, rákos vagy egyéb betegségben szenvedtek. Boldogította őt ez, hogy mosolygó arcokat lásson maga körül. Viszont amit gyűlölt az a főzés volt. - nevetett fel újra, ahogyan volt barátnőjére gondolt - Amikor már jóval együtt voltunk, még akkor is csak nehézkesen tudott boldogulni a főzéssel. Fintorogva nézett a hosszú receptre és rendkívül bénának tartotta magát, de idővel már sikerült neki egy levest úgy elkészíteni, hogy az ne legyen se elsózva, se elborsozva, hanem tökéletes legyen. Szóval ez még úgy ment is neki, úgy ahogy, na de a sütés. Te jó ég! Lucy konkrétan még a konyhánkat is megsütötte volna. Rengeteg édességreceptje van anyámnak, de a drágám mindent odaégetett. Egy egyszerű palacsintával is rengeteget küszködött. Aztán feladta. Ezt anyám nem igazán helyeselte, viszont mi nagyon is, mivel ez azt jelentette, hogy többé nem kell égett sütit ennünk hanem végre jönnek a finomságok. Ez persze Lucy kedvét se szegte egy csöppet sem. Őt nem lehetett nem szeretni. Soha nem ítélkezett az anyagiak miatt, ami nekünk volt, és nem úgy próbált segíteni, hogy pénzt adott, hanem velünk együtt dolgozott. A kapcsolatunk komoly volt, nem volt benne az a fajta tinédzser szerelem. - pillantott föl Lanara, akinek könnyek folytak a szeméből, és halványan mosolyogva hallgatta Deant, aki ezután felállt és ment volna tovább, viszont a lány gyöngéden a fiú felé vezette a kezét és megérintette annak vállát.
- Dean. Azt mondtad, hogy egy pillanatra azt hitted, hogy komolyan érdekellek. Ez igaz volt? - csillantak föl könnyes, csokoládébarna íriszei.

A fiú megdermedt. Összeszorította a szemeit és megvonta a vállát.
- Kérlek Dean, áruld el. Tudnom kell!
- Igaz volt. - bólintott.
-Hát kedvelsz engem, Dean? - mosolyodott el halványan Lana, miközben jobban belecsimpaszkodott a fiú vállába.
- Eressz már el! - lökte le magáról Dean a lányt, viszont az mivel erre nem számított egyszerűen elesett és felordított a bokáját ért fájdalomtól.