27. fejezet - Együtt

Pirosas, narancssárgás volt még az ég, mikor Dean kinyitotta a szemeit. Megdörzsölte barna íriszeit és egy ásítást elnyomva nézett a mellette fekvő lányra. Töprengve félre döntötte a fejét és erős bámulás közepette próbált józan ésszel gondolkozni.  Fogalma sem volt, arról, hogy előző este miket hordott össze, a száján egyszerűen csak kiszaladtak a szavak, amiket már visszaszívni nem tudott, nem mintha akarta volna. Valójában még ő sem volt tisztában az érzelmekkel. Nem tudta, hogy szerelem e az amit valójában érez, viszont azzal tisztában volt, hogy akarta a lányt testestől, lelkestől, valami rejtély volt benne, ami a maga módján vad volt és mégis szelíd. Megmagyarázhatatlan, ami őt mágnesként vonzotta. És az a tény, hogy megszerezte olyan érzést váltott ki belőle, hogy a világ minden élőlényével tudatni akarta, hogy az övé lett. Karjaival átkulcsolta a lány derekát és magához húzta, aki kezét a hasára, fejét a mellkasára helyezte, míg a lábai egymásba fonódtak az övéivel. Beleszippantott a vanília illatú hajzuhatagba, mely a felsőtestrészén terült szét és nyomban egy mosoly kúszott az arcára. Azonban az le is hervadt mikor a szoba ajtaja kivágódott és nagy csörömpöléssel lépett be rajta a szokásos ébresztője, Emily. Azonban nem egyedül. A kislány Adam nyakába csimpaszkodva indult felébreszteni az igazak álmát alvó brigádot. Adam amint megpillantotta Az egymásba gabalyodó párt halványan elmosolyodva kérte a csöppséget, hogy később visszajönnek, azonban a lány ragaszkodott hozzá, hogy bátyja felkeljen.Így hát elhatározva magát eleresztette az Evans fiút és testvéréhez lépett, aki mutató ujját az ajkára helyezte, jelezvén, hogy maradjon csöndben. Emily összevont szemöldökkel nézett végig a páron és egy egyszerű, szomorú sóhajtással vette tudomásul, hogy többé már nem ő Dean hercegnője. Csüggedten bólintott majd ment volna ki, azonban egy erős kéz visszatartotta. Dean ragadta meg a karját és visszahúzta, majd a füléhez hajolt és halkan suttogni kezdett:

- " Felkelted vagy én tegyem hercegnőm? " - biccentett Lana felé a fiú. Emily ajka ördögi vigyorra húzódott és gyermeki lelkesedéssel rákacsintott bátyjára, akinek szájára kellett, hogy tapassza kezét, ahhoz hogy ne nevessen fel. A kislány halkan lépdelt föl az ágyra, majd teljes erejéből beleordított a szőkeség fülébe, aki a hirtelen zajtól összerezzent és kishíján leesett volna az ágyról, ha nincs Dean az útjában, így a fiú mellkasán esett át.
- Nektek is jó reggelt! Most hogy beszakítottátok a dobhártyámat gondolom boldogak vagytok! - nézett szigorúan az őt körülvevő társaságra, viszont bárhogy is próbált, nem tudott ellenállni a csokoládé barna szempároknak amik bocsánatkérően és nem mellesleg szórakozottan csillogtak le rá.
- Ne haragudj Tarzanra és Janere, úgy látszik szeretik szívni a vendégek vérét. - mosolygott rá Adam, miközben kihátrált a szobából. Dean reggeli csókjával köszöntötte barátnőjét, amit a barna hajú Roberts lány fintorogva reagált le.
- Undojítóak vagytok. Jengeteg bacilust adtok át egymásnak. Fuj! Nézni sem bírom. - takarta el a szemeit, majd kirohant a szobából árulkodni, miszerint a két fiatal éppen megbetegítik egymást a nyálcserével.

- Szeretnél ma bemenni a tanításra vagy inkább élvezzük az életet és csapjunk ki a hámból? - vonogatta szemérmetlenül szemöldökét Dean, miközben Lana zavartan az ujjainak szegezte szemeit. Nem akart lógni az iskolából, soha nem volt az a fajta.
- Dean.
- Csak hülyültem. Még szép hogy megyünk! Mindenkivel tudatni szeretném, hogy az én barátnőm vagy! - karolta át birtoklóan a derekát, majd kicsit megcsipkedte, amit Lana hangos kuncogással reagált le. Percekkel később már a konyhában álltak ölelkezve, észre sem véve a körülöttük levő családot.
- Szóval miért nem mondtátok el tegnap hogy mi is folyik közöttetek? - helyezte a tálcát az asztalra Mary, közben lopva rámosolygott Robertra, aki csöndesen kortyolta a sörét.
- Mert még tegnap nem voltunk együtt. Illetve csak késő este. - válaszolta automatikusan Dean rá sem nézve édesanyjára.
- És hajlandóak vagytok leülni is, vagy ott fogtok ácsorogni végig?
A Roberts fiú szemtelenül huncut mosolyra húzta a száját, majd Lana kezét fogva helyezkedett el a széken, mindezt úgy, hogy a lányt az ölébe ültette. Egyik kezével szorosan fogta közre a szőkeség derekát, a másikkal egy pirítósért nyúlt, amit Lana szájához vezetett.
- És még én vagyok nyálas. - nevette ki őket Ashley, ezután beleharapott a pirítósba.
- Ne nevesd ki őket Ash, csak szerelmesek. - vigyorodott el büszkén Mary.

***

Az iskola tanulóiban megfagyott a vér, amikor meglátták a két fiatalt kéz a kézben belépni az ajtón. Ökölbe szorult jó pár fiú keze, homlok és szemöldökráncolások követték Deanéket. A lányok tátott szájjal és kikerekedett szemekkel bámulták őket.  Eddig még nem volt rá alkalom, hogy a Roberts fiút felkeltse bármely lány figyelme, csakis Lucyra gondolt, még azután is, hogy az elhalálozott. De mint kiderült nem teljesen omlott magába. Visszatért a régi énje, ezúttal Lana oldalán.  Sejtették már, hogy bontakozik ki valami közöttük, de eddig úgy festett, hogy ez a valami csak feszültséget okoz. Szempárok tömege kísérte végig a fiatalokat a folyosón. Páran összesúgtak vagy felnevettek, viszont nem tagadták kíváncsiságukat. Az órák kezdetekor Lana és Dean egymás mellé ültek, le sem lehetett kavarni róluk az arcukra kiülő vigyort.  De ekkor még nem tudták, hogy mi következik akkor amikor Scott belép a tanterembe. Ahogyan a fülébe jutott a hír idegbeteg módjára rontott be a terembe és rögvest a lány elé lépett. Dühösen fújtatott, szemei vérben forogtak, kezei pedig ökölbe szorultak ahogyan belenézett Dean ölni tudó barna íriszeibe. Gyorsan a szőkeségre fordította tekintetét, miközben ránehezedett a padjára. 

- Elmondanád, hogy mi a franc folyik itt? 

Lana döbbenten tekintett fel a fiúra, közben értetlenül félredöntötte a fejét.

- Fogalmam sincs miről beszélsz.

- Arról beszélek, ami a kiránduláson történt közöttünk. - gesztikulált a kezeivel Scott.
A lány óvatosan félre nézett szerelmére, aki lélegzetét visszafojtva, kifürkészhetetlen tekintettel bámult vissza rá. Jobbnak látta, ha nem avatkozik ebbe bele így csendben figyelt.
- Nem történt semmi közöttünk. - mondta Scottnak, miközben gyilkos tekintettel nézett a fiúra. Nem akarta, hogy az mindent tönkre tegyen, mikor pont most jó a kapcsolatuk Deannel.
- És az a majdnem csók? És az, hogy zavarba jöttél? Meg a flörtölés! - hajolt előre idegesen, de ezzel sem ért el sokat, mivel a szőkeség egy mozdulattal hátrébb tolta.
- Azt a majdnem csókot te kezdeményezted kihasználva azt, hogy magam alatt voltam. Azért jöttem zavarba, mert én olyan lány vagyok, hogy mindentől elpirulok. És mégis miféle flörtölésről beszélsz? Nem kell mindenféle történetet gyártani, ahhoz, hogy tudasd velem, hogy Dean nem érdemel meg engem, mert engem ezek a mesék nem érdekelnek. Csakis mi ránk tartozik, hogy mit érzünk egymás iránt. Az pedig, hogy neked ez nem tetszik, az a te bajod. Tényleg köszönöm azt, hogy akkor és ott lelket öntöttél belém, de annyi volt az egész. Nem kell mindenféle balgaságot kitalálni háttérsztorinak! Beszéltünk, te rám voltál akadva, én leráztalak, ennyi. De, ha most megbocsátasz, órám lesz, szóval kérlek ülj a helyedre, minket pedig hagyj békén a mélázásaiddal! Egyáltalán nem érdekelnek! - küldte el hidegen Lana Scottot, akinek földbegyökerezett a lába, olyan nagyon szégyellte magát. Soha nem küldték még el. Régebben Deannel puszipajtások voltak, akik mindig együtt szedték fel a jobbnál jobb nőket. De képtelen volt elfogadni azt, hogy már más világ van. Dean ezen továbblépett, érettebben gondolkozik. Míg ő ugyanúgy hetente váltja a csajokat és élvezi a bulikat. Dean büszkén vigyorgott, miközben nyugodtan hátradőlt a székében.
- De... - kezdett volna magyarázkodni, azonban a Roberts fiú erősen megszorította a vállait.
- Hallottad a hölgyet. Rossz ajtón kopogtatsz. Ülj le szépen, ha nem akarsz problémát magadnak!

- Ne tartsd magad olyan nagyra Roberts. Ezt a csatát megnyerted. De a háború még messze van. - nézett rá figyelmeztetően, aztán lassan, dühösen elhátrált onnan. Dean gondolkozva összevonta a szemöldökét és a szőkeségre pillantott.
- Hol él ez? A középkorban?

Az angol óra után az ebédlő felé tolakodott mindenki, míg az újdonsült pár együtt zarándokolt ki onnan. Az iskolában addigra már mindenki fülébe jutott, hogy együtt vannak, és habár ennek többen nem örültek , mégis muszáj volt elfogadniuk. Scottot ette a fene emiatt és bosszút akart állni a fiún, azért amiért folyton legyőzi őt mindenben. Mindig is ő volt a második, Dean árnyékában állt. Esélyes volt ő is az ösztöndíjra csak éppen a focicsapatból, de mivel Dean elhappolta azt, ezért ő hoppon maradt. Aztán jött Lana. És még az előtte lévő lányok. Örök vesztesnek érezte magát és bosszúra szomjazott.
Míg Deant lefoglalta a húga panaszkodása, amiatt, hogy az nem találta meg ma reggel a kedvenc pólóját, addig Lana beállt a sorba a tálcával és a választékot méregette. Hirtelenjében összerezzent, amikor megérzett egy hideg lapát kezet a törékeny vállán. Odakapta a fejét és összekoccantak a fogai, mikor meglátta Scott kedves mosolyát.
- Ugye nem baj, ha kifizetem a részed babám? - ölelte át fél karral a lány vállát, aki megszólalni sem tudott a döbbenettől. Lesápadt és megmerevedett. Főleg akkor, mikor Dean oda ért mérges arckifejezéssel és látni lehetett rajta, hogy legszívesebben saját kezűleg nyírná ki Scottot.
 - De, de igen baj. Ha nem vetted volna észre ő hozzám tartozik. Azt hittem, hogy ezt világosan a tudtodra adta, de úgy néz ki, hogy te nem értesz a szép szóból. Nos, akkor beszélgess velem. Elhiheted nekem, hogy én nem olyan kedves leszek, mint ő volt. - biccentett a szőkeségre, aki zavartan lesütötte a szemeit.
- Téged ki kérdezett? Lanahoz szóltam, aki eddig nem szólt semmit és mint tudjuk, hallgatás beleegyezés. - kacsintott rá a szőke lányra, aki egyre szaporábban vette a levegőt, közben lesöpörte magáról a fiú karját.
- Ne érj hozzám. Megbeszéltük. Nem történt semmi, és nem is fog soha.
- Fogadjunk?
- Nem fogadsz te semmiben a csajommal, különben itt helyben dugom fel a seggedbe a nyelvedet! - kelt ki magából Dean és nagy önuralomra volt ahhoz szüksége, hogy ne verje péppé a másikat az ebédlő kellős közepén. Azonban Scott meghunyászkodott, ahelyett hogy férfi módjára viselkedett volna és elsomfordált.

Miután lecsillapodtak a kedélyek Lana és Dean együtt kezdtek el ebédelni. Láthatóan teljes összhangban voltak, elmerengtek egymás szemében, amit többen nyálasnak gondolhattak, de akik nem élték ezt át, hogy mi is a szép ebben, azok sosem fogják megérteni sem. Deant egy ideig bosszantotta Scott, de Lana egy pillanat alatt lenyugtatta, viszont a fiúban még akkor is tombolt némi düh, amit viszont igyekezett elfojtani magában. A krumplipürét melyet kaptak lassan ette, miközben gondolkozott és lopva a szőkeségre pillantgatott.
- Szeretlek Dean. Scott csak idegesíteni akar. -  szólalt meg váratlanul Lana, miközben előre nyúlt és megszorította a fiú kezét, aki hálásan mosolygott vissza a kedves gesztusért.
- Tudom, és sajnos el is éri a célját, mert mérhetetlenül dühös vagyok.