Köszönök Dana mindent! A leírtaid alapján rájöttem, hogy igazából a próbálkozásaim fabatkát sem érnek és ezt a mai nap folyamán tökéletesen meg is tapasztaltam. Történetesen Isa, a padtársam szemeibe mondta, hogy unalmas vagyok, de ennél tudod, hogy mi lehet még rosszabb? Hogy fel sem fogtam mit beszél, mert annyira elvoltam merülve a tekintetében. Sosem láttam még azokat az íriszeket ennyire közelről és nagyon bízom benne, hogy többször is láthatom még így. Erre pedig nem kevés lehetőségem van! Tudod miért? Feleslegesen kérdezem meg, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem vagy gondolatolvasó. A spanyoltanár mellém rendelte ki tanulópartnerként! És tudod mi lehetne még ennél jobb? Ha a haverja nem egy malachoz hasonlított volna, de úgy érzem, hogy kár a gőzért. Úgy sem fogok egyiknek sem megfelelni, hiába is szeretnék! De azért reménykedem, mint mindig. Szívélyes üdvözlettel: AbiRo.
Abigail szíve a torkában dobogott, miközben arra gondolt, hogy ha Kaiden felmegy a szobájába és az ágyára hanyatlik milyen kínos csend fog közéjük állni, valamint azt se szerette volna, hogyha meglátja a parafatábláján lévő cetliket rájöjjön a titkára. Nem egetrengető rejtély ugyan, hogy blogol, de számára ez egyenlő volt azokkal az esetekkel, mintha valaki egyenesen a saját kézírású naplóját kapta volna ki a kezéből, azt pedig, hiába volt oda a Lassiter fiúért, nem szándékozott vele megosztani.
- Nincs semmi apa, csak gondolkoztam - vonta meg a vállát a lány, miközben képtelen volt az apja szemébe nézni. A bűntudat sosem hagyta nyugodni, hogyha hazudnia kellett, pláne, hogyha mindezt a szerettei előtt tette.
- Min töprengtél, Pintyőke? - faggatta továbbra is kedvesen Dean jó apa módjára, hiszen nem volt hülye és vak sem, így nem volt nehéz felismernie a kislánya bánatát.
- Van egy lány a suliban, barátok vagyunk. Sokan bántják, mert nem éppen egy modellalkat, mint a többiek, és senki nem barátkozik vele, de ő senkit sem bánt, ráadásul, akibe szerelmes az valami hihetetlenül bunkó vele, sőt, ami azt illeti egyenesen a lelkébe gázol és ő semmit sem tud tenni és fogalma sincs mitévő legyen. Próbálok neki segíteni, de az esete tényleg reménytelen - sóhajtott föl a lány, miközben apja vállára dőlt, aki az arcát cirógatta. Összehúzott szemöldökkel hallgatta Abigail kiakadását, nem igazán tudta felfogni, hogy mégis, hogy lehet a mai társadalom ennyire elítélő azokkal, akik azt valójában meg sem érdemlik.
- Senki sem reménytelen Abigail, csak éppen a barátnőd nem a legjobb fiúba szeretett bele, mondd neki, hogy még sok ideje van rá, hogy szerelmes legyen és habár nem feltétlenül ez a gyerek lesz későbbi élete folyamán az, aki boldoggá teszi őt, de még mindig akad fiú a láthatáron bőven, csak nyissa ki a szemét. Azt hiszed az anyád meg én rögtön szerelmesek voltunk egymásba? Ami azt illeti egyáltalán nem, sőt utáltuk egymást, aztán múlt az idő és az érzelmek átalakultak, felnyitotta a szemem.
- Apa százszor hallottam már, hogy hogyan jöttetek össze, anya hetente elmondjam nekem elejétől a végéig és bocsi, de már halálosan unom - nevetett fel bocsánatkérően, míg apja ezzel szemben könnyeit törölgetve kezdett el nevetni. Nem volt meglepetés számára, hogy felesége elmondja a közös történetüket neki, tudta, hogy imád beszélni az érzéseiről és a múltról, pláne, ha az a közös múltjuk volt. - Amúgy köszönöm apa, sokat segítettél tényleg - hálás mosolya körbeölelte apját, miközben annak nevetése alább hagyott.
- Nincs mit, öregapád aztán tudja, hogy mi a dörgés a mai fiatalokkal - kacsintott lányára, miközben az ajtó kilincsért nyúlt, hogy időben távozhasson és ne legyen a lánya terhére.
- Nem is vagy még öreg!
- Ezt mondd meg akkor légyszíves anyádnak is, ugyanis mostanság ráállt a nyelve arra, hogy folyton le vénemberezzen - rosszalló hangja nevetésre késztette a lányt, akinek hiányzott már, hogy ennyire felszabadult lehessen bárki társaságában.
A zene emberi fület nem kímélő decibellel üvöltött a Lassiter ház hangszóróiból, miközben az a tévé előtt gubbasztva kapcsolgatta a csatornákat, ami vagy azért volt, mert nem tetszett neki a műsor, vagy éppen, mert egy fikarcnyi hangot sem hallott a zenének köszönhetően, amit drága barátja nem hogy lehalkított volna, hanem még inkább feljebb csavarta a hangerőt. David egyébként éppen a hűtőben matatott, ami nem volt túlságosan meglepő a másik fiú számára, hiszen tisztában volt vele, hogy a srácot az egész világon három dolog foglalkoztatja, ami pedig a kaja, a gyúrás és a lányok, pontosan ilyen sorrendben.
- Van mustárotok?
- Hát, látsz a hűtőben? - ordított vissza haverjának Kai, miközben felállt és felé kezdett közelegni.
- Nem.
- Akkor értelemszerűen nincs, én nem az ágy alatt tartom, mint egyesek - ült ki egy mindent eláruló fintor az arcára, ahogy a múltkori esetre gondolt. David nem éppen egy rendmániás típus.
- Hé, span! Mikor akarod már feltölteni az alkoholraktárt? Nagyon kifogyóban vagy! - sétált felé Alex üvöltve, miközben Milan a nyakában idétlenkedett.
- Mit óbégatsz? Nem látod, hogy itt vagyok melletted? - emelte a szájához a hűtőből kihalászott sört Kaiden, ügyet sem vetve a Peterson fiú kérésére.
- De igen, csak hát ma Sáti elég rendesen behúzott neked egyet! - emlékeztette barátját az órákkal ezelőtti esetre, mire a haverja csak megforgatta a szemeit és lejjebb tekerte a zenét, ugyanis, ha a továbbiakban is olyan hangosan megy, akkor legközelebbi házibulit a fül - orr gégészet folyosóján tarthatták volna, ami pedig valljuk be nem a legjobb helyszín a tizenéveseknek, hogy a korhatárurnak nem megengedett italokat fogyasztva cigizzenek, valamint csábítsák hatalmukba a női társadalom elérhető prédáit.
- Ki tudja? Jobb biztosra menni!
Kaiden kezével legyintve hagyta figyelmen kívül barátja beszólását, majd továbbállva csatlakozott Milanhoz, aki ezúttal az ő nyakába ugrott, hogy pókembernek képzelve magát sziszegjen olykor be - be kiabálva, hogy " megmentelek kislány ". Természetesen senkit nem szorult az ő megmentésére, de ő valahogy ezzel mit sem törődve rohangált oda vissza Kaiden nyakában, mintha épületről épületre közlekedne a városban.
- Miért nincs akkor olyan gúnyád? - üvöltött rá David, amíg ő maga a mustárt nélkülöző szendvicsébe harapott bele.
- Válság van! Sssz!
- Amúgy nem tudtok valakit, akinek mocira lenne szüksége? Eladnám a régit - váltott komoly hangszínre Alex, mialatt felnyitotta lekódolt telefonját és pötyögni kezdett rajta, minden bizonnyal egy sms-t írt. - Azt hallottam, hogy a húgod akar egyet, ez igaz? - tekintett a szendvicset majszoló Davidre, aki mit sem tudóan megvonta a vállát. - Téged aztán kérdezhetlek.
- Én elfogadom nemes ajándékként! - ügetett oda egészen szerencsétlenül Kaiden, mialatt Milan megállíthatatlanul ficergett a nyakában. Őt természetesen a legkisebb mértékben sem zavarta, hogy zavaró tényező egy fontosnak vélt beszélgetésben.
- Azt mindjárt gondoltam, de nincs az az Isten, hogy eladjam neked az exemet - forgatta meg a szemeit színpadiasan Alex, aztán a felcsillanó tekintete túlságosan is rosszat sejtetett. Aljas mosoly ült ki az arcára. - Kivéve, ha kavarsz egyet Sátival! Olyan jó lenne újra megnézni azt az ütést, még én is berezeltem tőle - csapta le a telefonját a konyhapultra, majd Kaidenhez közeledett, aki nyomban lelökte magáról a magát hősnek hitt fiút.
- Kösz, de kihagyom.
- Oké, akkor változtassunk a terven. Szedd fel az öribariját! Bögyös Múúút! - csapta össze tenyereit új ötletére a Peterson fiú, mindezt Kaiden legnagyobb bánatára, akinek csöppet sem volt ínyére, hogy leendő tanulópartnerével keljen összeszűrnie a levet, viszont számára fontos volt, hogy a használt, de ennek ellenére kitűnő állapotban lévő Kawasaki hr2 tulajdonosa legyen, így megadóan sóhajtott és érezte, ahogyan a föld megnyílik alatta.
- Muszáj? Inkább legyen Sáti.
- Nem, Múúú marad! Legalább röhögök egy jót! Te jó Isten, az a csaj úgy beléd van esve, mint David a kajába - nevetett továbbra is Alex, mialatt az említett fiútól egy fenyegető pillantást kapott válaszul. - Tehát mit mondasz? Benne vagy? - tekintett újra a Lassiter fiúra, aki egy apró mosolyra húzta a száját, miközben a kezét a barátja mancsához érintette.
- Ó, igen, hadd szóljon! Azt hiszem kezdésképp ráírok Facebookon - jelentette ki, ezzel egy időben a farzsebében kezdett kutakodni a mobiljáért. A készülék természetesen emberfeletti gyorsasággal hozta be az oldalt, viszont a kereső már kevésbé járt sikerrel, miközben a lány nevére egyetlen találatot sem dobott ki. - Mi a franc? Ne már, hogy a lúzernek még Face profilja sincsen.
- Ember az egyáltalán? - érkezett a reakció David szájából, miközben teljesen értelmetlen okokból Alex smseire kezdett válaszokat pötyögni, természetesen mindezt a barátja tudta nélkül, aki Kaiden mobilját fürkészte, hátha rátalálnak a lányra.
- Se Facebook, se Twitter, se Instagram, sőt még rohadt Youtube csatornája sincsen!
Egy nappal később
Abigail számára minden egyes gimnáziumban töltött nap felüdülés volt, tekintettel arra, hogy, ahogy az órák, napok és hetek teltek egyre inkább várta a főiskolát, amiről már olyan sokat hallott Danától. Ugyan a huszonéves lány csak körvonalakban mesélt neki a tantárgyakról és a tanárokról, de a Roberts lányt maximális mértékben kíváncsivá tette ezért. ,,Ott nem ítélnek el." jegyezte meg egy alkalommal Dana, amellyel Abit olyannyira vágyakozóvá tette, hogy legszívesebben azt kívánta volna, hogy azonnal járja ki a gimit és lásson világot a későbbiekben, de ebben volt egy kis bökkenő. Egy olyan fennakadás, akinek zöld szemei egyszerűen nem engedték, hogy továbblépjen. Az elítélés mintaszobra volt az egyetlen, aki miatt, habár rákényszerült, de kedvelt a sárga folyosókon mászkálni a következő órai termet keresve. Nem volt ez másképpen aznap sem, amikor matek órára igyekezve sikeresen eltörte a vonalzóját, valamint a számológépének is hűlt helyét találta, így felszerelés híján sikeresen beszerzett egy elégtelent. Az első egyesem. Habár soha nem kapott ilyen érdemjegyet, mégsem gondolta, hogy ez egy bukás lenne a részéről, sőt ettől függetlenül még inkább hajtott affelé, hogy továbbra is küzdjön a jó jegyért, ami nem a világ legkönnyebb dolga volt, pláne, ha matekról volt szó. A mellette tollászkodó padtársa, Isabellnek, habár úgy tűnt egyáltalán nincs gondja az említett tantárggyal, mégis néha fel - fel tekintett a négyzetrácsos füzetéből Abigailre, mintha csak ellenőrizni akarta volna, hogy milyen állapotban van, tekintettel arra, hogy elég nehezen tudta az agya feldolgozni, hogy élete szerelme mögötte ül, valószínűleg a telefonját nyomkodva, esetleg újabb merényletet tervezve a barátaival.
- Kaiden, ha már ennyire jól tudod az anyagot, hogy szükségét érzed, hogy szinkronban beszélj velem, akkor megkérnélek, hogy fáradj ki a táblához és értesd meg a többiekkel is, hogy mi is a trigonometrikus pitagorasz tétel lényege, mert úgy látszik mindenki figyelni próbál, ellenben te és Milan furcsa módon jól érzitek magatokat. Tehát valamelyikőtök idejön és elmagyarázza, hogy miről is van szó, leosztályozom, és a másik is olyan jegyet kap! - taglalta a tanárnő, aki habár olykor túlságosan is lazán kezelte a fiatalokat, mégis szükségét érezte, hogy kellőképpen megbüntesse azokat, akik packázni mernek vele.
- Majd én megyek! - intette le barátja Kaident, aki már készülőben állt, hogy felálljon és hetet - havat összehordva kiötleteljen valamit, amire persze az érdemjegy még mindig a karó lett volna, ám Milan köztudottan okosabb volt matekból, tekintve, hogy az édesanyja is matematika tanár volt az iskolában, így ha nem akarta is hallotta evés közben a nappaliban magánórát adó anyját, így akaratlanul is eszébe vésve pár dolgot. Így nem esett nehezére, hogy kimenjen a táblához is a szinusz, koszinusz négyzetéről meséljen, amire habár fogcsikorgatva, de a tanárnő úgy vélte, hogy ad egy négyest, aminek persze a Lassiter fiú örült a leginkább. Távolról sem ment neki a matek, a spanyol és az irodalom, már nem mintha emiatt nem tudott volna aludni éjszaka, de köztudott tény volt, hogy ebből nem jeleskedik. - Mikor fogod már lesmárolni a csajt? - bökött Abigail felé Milan, miközben a lány szeme sarkából figyelte őket, így akaratlanul is látva, hogy a mondat rá célzott. A szíve hevesen kezdett verni, miközben Kaiden ajkait a sajátjaira képzelte és érezte, hogy mindjárt elájul, így lehajtva a fejét harapdálni kezdte idegesen a száját és próbált kevésbé szembetűnően hallgatózni.
- Majd! - adta a semmitmondó választ a Lassiter fiú, miközben megrántotta a vállát, majd kattintott egyet a tollán és az óra további részében úgy tűnt nem kíván több információt megosztani a haverjával és mással sem. A csengő azonban, mintha felvillanyozta volna őt, ezért úgy döntött, hogy ideje megtennie az első lépést affelé, hogy teljesen magába bolondítsa a lányt, mármint a szokásosnál is jobban, így lassú lépteit megszaporázva iramodott meg a már távozó alak felé.
Abigail mit sem sejtve indult meg a szekrényéhez, ami az iskola kialakításának köszönhetően nem volt túl távol az osztálytermétől, viszont hálát adott az égnek, hogy egy kisebb, eldugott sarokszekrényt köszönhetett sajátjának, hiszen így még inkább elbújhatott a lenéző tekintetek elől. A szekrény három számos kódját csavarta, miközben a telefonját szorongatta a kezében, hiszen bármikor kereshették őt a szülei, így mindig magánál tartotta, ám a készülék hamar a földön találta magát, amikor a szomszéd szekrénynek valaki súlyával ránehezedve némán fürkészte a lányt, aki hirtelen levegőt sem tudott venni a rózsaszín ködös gondolataitól.
- Helló! - mosolyodott el a fiú, miközben a lány mobiljáért nyúlt, hogy illedelmesen felvegye és átadja, ami nem volt rá jellemző, de a motorért bármit. - Ma délután ráérek, esetleg tarthatnánk egy tanulótárs programot, ha gondolod - kacsintott rá Abigailre, miközben az kicsit fátyolos szemekkel, de határozott vigyorral az arcán bólogatott, ami habár kicsit furának tűnt, de a körülményeket tekintve ez igazán érthető volt.
- Persze. Nálatok, vagy nálunk? - hebegte a lány, miközben a smaragdzöld tekintetben elmerülve adott teret az érzelmeinek, így kicsit közelebb lépve neki támaszkodott a szekrénynek, így becsukva azt.
- Alex szükségét érezte tegnap este, hogy feltúrja még a fürdőszobai szekrényünket is piáért kutatva, így jobbnak látnám, ha nálatok találkoznánk, már, ha nem jelent gondot - vont vállat a fiú és a lány szürkéskék tekintetébe temetkezve élesen beszívta a levegőt. Nem tudta, hogy meddig bírja magát türtőztetni és nem elnevetni magát, de igyekezett, így úgy gondolta, hogy teljesen jogosan megkaphatna egy oscar díjat az alakításáért.
- Ajándékba sok bort, vodkát és whiskey-t szoktunk kapni, amit általában sosem bontunk ki, tehát csak állnak a polcokon dísz gyanánt, szóval ha szeretnétek szívesen adok egy - két üveggel, ha jössz. Persze, csak ha nem veszi észre senki, nem akarok bajba keveredni - súgta oda a lány, amivel őszintén felkeltette a fiú érdeklődését.
- Megdumáltuk kislány - kacsintott rá Abire, aki nem volt ehhez a bánásmódhoz szokva, így lehajtott fejjel, elpirulva kezdte szemlélni a sportcipőjét, de ezt hamar meggátolta Kai, mivel ujjait a lány álla alá vezette és felemelte így azt, majd közelebb lépett hozzá és a száját a másik homlokához érintette. Abigail remegve, száján levakarhatatlan mosollyal bámult a fiúra, aki saját magát meglepve is visszamosolygott rá, majd észhez térve inkább visszaindult a saját termük felé, ahol a következő órája kezdődött perceken belül.
Kaiden, habár maga sem értette, hogy pontosan miért, de büszke mosollyal az arcán közelítette meg a barátai társaságát, miközben türelmesen hallgatta végig Alex terveit az aznapját illetően. Természetesen ez egyik haverját sem különösebben érdekelte, tekintettel arra, hogy Milan a telefonját nyomkodta közben, míg David a húgának magyarázott hevesen, arról, hogy miképpen is mehet egy ember el a picsába.
- Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó? - szólalt meg Milan, amint megpillantotta Kait az asztalnál.
- Mikor mész a kiscsajhoz? - emelte föl rá tekintetét az ülőalkalmatosságából Alex, majd karbatett kezekkel vigyorra húzta a száját.
- Ma délután - adta a választ a Lassiter fiú, miközben nyakon csípte a helyén ülő Milant, aki, mint, ha csak egy légy lett volna elkezdte csapkodni.
- És mikor fekteted meg? - kérdezte szemöldöke föl - le mozgatásával Alex vigyorogva, mire Kaiden tágra nyílt szemekkel bámult rá. Nem számított arra, hogy ekkora hátba döfést tervezett ellene a haverja.
- Csak egy csókról volt szó!
- Egészen mostanáig. Ó, ugyan már! Hány lánnyal voltál már együtt! Egy még belefér a lelki világodba, nem? - Alex vigyora egyre szélesebbé és aljasabbá vált, ahogyan a legjobb barátját fürkészte.
- Igazad van, de emiatt a húzásod miatt nem kapsz a piából, amit tőle kapok! - szögezte le az Alex számára leginkább fájó tényt, akinek ezen mondatra lehervadt az arcáról a vigyor és fintorba rándult arccal figyelte a másik fiút, aki karba tette a kezeit és habár titkon, de várta már azt a bizonyos tanulós délutánt.
- Senki sem reménytelen Abigail, csak éppen a barátnőd nem a legjobb fiúba szeretett bele, mondd neki, hogy még sok ideje van rá, hogy szerelmes legyen és habár nem feltétlenül ez a gyerek lesz későbbi élete folyamán az, aki boldoggá teszi őt, de még mindig akad fiú a láthatáron bőven, csak nyissa ki a szemét. Azt hiszed az anyád meg én rögtön szerelmesek voltunk egymásba? Ami azt illeti egyáltalán nem, sőt utáltuk egymást, aztán múlt az idő és az érzelmek átalakultak, felnyitotta a szemem.
- Apa százszor hallottam már, hogy hogyan jöttetek össze, anya hetente elmondjam nekem elejétől a végéig és bocsi, de már halálosan unom - nevetett fel bocsánatkérően, míg apja ezzel szemben könnyeit törölgetve kezdett el nevetni. Nem volt meglepetés számára, hogy felesége elmondja a közös történetüket neki, tudta, hogy imád beszélni az érzéseiről és a múltról, pláne, ha az a közös múltjuk volt. - Amúgy köszönöm apa, sokat segítettél tényleg - hálás mosolya körbeölelte apját, miközben annak nevetése alább hagyott.
- Nincs mit, öregapád aztán tudja, hogy mi a dörgés a mai fiatalokkal - kacsintott lányára, miközben az ajtó kilincsért nyúlt, hogy időben távozhasson és ne legyen a lánya terhére.
- Nem is vagy még öreg!
- Ezt mondd meg akkor légyszíves anyádnak is, ugyanis mostanság ráállt a nyelve arra, hogy folyton le vénemberezzen - rosszalló hangja nevetésre késztette a lányt, akinek hiányzott már, hogy ennyire felszabadult lehessen bárki társaságában.
A zene emberi fület nem kímélő decibellel üvöltött a Lassiter ház hangszóróiból, miközben az a tévé előtt gubbasztva kapcsolgatta a csatornákat, ami vagy azért volt, mert nem tetszett neki a műsor, vagy éppen, mert egy fikarcnyi hangot sem hallott a zenének köszönhetően, amit drága barátja nem hogy lehalkított volna, hanem még inkább feljebb csavarta a hangerőt. David egyébként éppen a hűtőben matatott, ami nem volt túlságosan meglepő a másik fiú számára, hiszen tisztában volt vele, hogy a srácot az egész világon három dolog foglalkoztatja, ami pedig a kaja, a gyúrás és a lányok, pontosan ilyen sorrendben.
- Van mustárotok?
- Hát, látsz a hűtőben? - ordított vissza haverjának Kai, miközben felállt és felé kezdett közelegni.
- Nem.
- Akkor értelemszerűen nincs, én nem az ágy alatt tartom, mint egyesek - ült ki egy mindent eláruló fintor az arcára, ahogy a múltkori esetre gondolt. David nem éppen egy rendmániás típus.
- Hé, span! Mikor akarod már feltölteni az alkoholraktárt? Nagyon kifogyóban vagy! - sétált felé Alex üvöltve, miközben Milan a nyakában idétlenkedett.
- Mit óbégatsz? Nem látod, hogy itt vagyok melletted? - emelte a szájához a hűtőből kihalászott sört Kaiden, ügyet sem vetve a Peterson fiú kérésére.
- De igen, csak hát ma Sáti elég rendesen behúzott neked egyet! - emlékeztette barátját az órákkal ezelőtti esetre, mire a haverja csak megforgatta a szemeit és lejjebb tekerte a zenét, ugyanis, ha a továbbiakban is olyan hangosan megy, akkor legközelebbi házibulit a fül - orr gégészet folyosóján tarthatták volna, ami pedig valljuk be nem a legjobb helyszín a tizenéveseknek, hogy a korhatárurnak nem megengedett italokat fogyasztva cigizzenek, valamint csábítsák hatalmukba a női társadalom elérhető prédáit.
- Ki tudja? Jobb biztosra menni!
Kaiden kezével legyintve hagyta figyelmen kívül barátja beszólását, majd továbbállva csatlakozott Milanhoz, aki ezúttal az ő nyakába ugrott, hogy pókembernek képzelve magát sziszegjen olykor be - be kiabálva, hogy " megmentelek kislány ". Természetesen senkit nem szorult az ő megmentésére, de ő valahogy ezzel mit sem törődve rohangált oda vissza Kaiden nyakában, mintha épületről épületre közlekedne a városban.
- Miért nincs akkor olyan gúnyád? - üvöltött rá David, amíg ő maga a mustárt nélkülöző szendvicsébe harapott bele.
- Válság van! Sssz!
- Amúgy nem tudtok valakit, akinek mocira lenne szüksége? Eladnám a régit - váltott komoly hangszínre Alex, mialatt felnyitotta lekódolt telefonját és pötyögni kezdett rajta, minden bizonnyal egy sms-t írt. - Azt hallottam, hogy a húgod akar egyet, ez igaz? - tekintett a szendvicset majszoló Davidre, aki mit sem tudóan megvonta a vállát. - Téged aztán kérdezhetlek.
- Én elfogadom nemes ajándékként! - ügetett oda egészen szerencsétlenül Kaiden, mialatt Milan megállíthatatlanul ficergett a nyakában. Őt természetesen a legkisebb mértékben sem zavarta, hogy zavaró tényező egy fontosnak vélt beszélgetésben.
- Azt mindjárt gondoltam, de nincs az az Isten, hogy eladjam neked az exemet - forgatta meg a szemeit színpadiasan Alex, aztán a felcsillanó tekintete túlságosan is rosszat sejtetett. Aljas mosoly ült ki az arcára. - Kivéve, ha kavarsz egyet Sátival! Olyan jó lenne újra megnézni azt az ütést, még én is berezeltem tőle - csapta le a telefonját a konyhapultra, majd Kaidenhez közeledett, aki nyomban lelökte magáról a magát hősnek hitt fiút.
- Kösz, de kihagyom.
- Oké, akkor változtassunk a terven. Szedd fel az öribariját! Bögyös Múúút! - csapta össze tenyereit új ötletére a Peterson fiú, mindezt Kaiden legnagyobb bánatára, akinek csöppet sem volt ínyére, hogy leendő tanulópartnerével keljen összeszűrnie a levet, viszont számára fontos volt, hogy a használt, de ennek ellenére kitűnő állapotban lévő Kawasaki hr2 tulajdonosa legyen, így megadóan sóhajtott és érezte, ahogyan a föld megnyílik alatta.
- Muszáj? Inkább legyen Sáti.
- Nem, Múúú marad! Legalább röhögök egy jót! Te jó Isten, az a csaj úgy beléd van esve, mint David a kajába - nevetett továbbra is Alex, mialatt az említett fiútól egy fenyegető pillantást kapott válaszul. - Tehát mit mondasz? Benne vagy? - tekintett újra a Lassiter fiúra, aki egy apró mosolyra húzta a száját, miközben a kezét a barátja mancsához érintette.
- Ó, igen, hadd szóljon! Azt hiszem kezdésképp ráírok Facebookon - jelentette ki, ezzel egy időben a farzsebében kezdett kutakodni a mobiljáért. A készülék természetesen emberfeletti gyorsasággal hozta be az oldalt, viszont a kereső már kevésbé járt sikerrel, miközben a lány nevére egyetlen találatot sem dobott ki. - Mi a franc? Ne már, hogy a lúzernek még Face profilja sincsen.
- Ember az egyáltalán? - érkezett a reakció David szájából, miközben teljesen értelmetlen okokból Alex smseire kezdett válaszokat pötyögni, természetesen mindezt a barátja tudta nélkül, aki Kaiden mobilját fürkészte, hátha rátalálnak a lányra.
- Se Facebook, se Twitter, se Instagram, sőt még rohadt Youtube csatornája sincsen!
Egy nappal később
Abigail számára minden egyes gimnáziumban töltött nap felüdülés volt, tekintettel arra, hogy, ahogy az órák, napok és hetek teltek egyre inkább várta a főiskolát, amiről már olyan sokat hallott Danától. Ugyan a huszonéves lány csak körvonalakban mesélt neki a tantárgyakról és a tanárokról, de a Roberts lányt maximális mértékben kíváncsivá tette ezért. ,,Ott nem ítélnek el." jegyezte meg egy alkalommal Dana, amellyel Abit olyannyira vágyakozóvá tette, hogy legszívesebben azt kívánta volna, hogy azonnal járja ki a gimit és lásson világot a későbbiekben, de ebben volt egy kis bökkenő. Egy olyan fennakadás, akinek zöld szemei egyszerűen nem engedték, hogy továbblépjen. Az elítélés mintaszobra volt az egyetlen, aki miatt, habár rákényszerült, de kedvelt a sárga folyosókon mászkálni a következő órai termet keresve. Nem volt ez másképpen aznap sem, amikor matek órára igyekezve sikeresen eltörte a vonalzóját, valamint a számológépének is hűlt helyét találta, így felszerelés híján sikeresen beszerzett egy elégtelent. Az első egyesem. Habár soha nem kapott ilyen érdemjegyet, mégsem gondolta, hogy ez egy bukás lenne a részéről, sőt ettől függetlenül még inkább hajtott affelé, hogy továbbra is küzdjön a jó jegyért, ami nem a világ legkönnyebb dolga volt, pláne, ha matekról volt szó. A mellette tollászkodó padtársa, Isabellnek, habár úgy tűnt egyáltalán nincs gondja az említett tantárggyal, mégis néha fel - fel tekintett a négyzetrácsos füzetéből Abigailre, mintha csak ellenőrizni akarta volna, hogy milyen állapotban van, tekintettel arra, hogy elég nehezen tudta az agya feldolgozni, hogy élete szerelme mögötte ül, valószínűleg a telefonját nyomkodva, esetleg újabb merényletet tervezve a barátaival.
- Kaiden, ha már ennyire jól tudod az anyagot, hogy szükségét érzed, hogy szinkronban beszélj velem, akkor megkérnélek, hogy fáradj ki a táblához és értesd meg a többiekkel is, hogy mi is a trigonometrikus pitagorasz tétel lényege, mert úgy látszik mindenki figyelni próbál, ellenben te és Milan furcsa módon jól érzitek magatokat. Tehát valamelyikőtök idejön és elmagyarázza, hogy miről is van szó, leosztályozom, és a másik is olyan jegyet kap! - taglalta a tanárnő, aki habár olykor túlságosan is lazán kezelte a fiatalokat, mégis szükségét érezte, hogy kellőképpen megbüntesse azokat, akik packázni mernek vele.
- Majd én megyek! - intette le barátja Kaident, aki már készülőben állt, hogy felálljon és hetet - havat összehordva kiötleteljen valamit, amire persze az érdemjegy még mindig a karó lett volna, ám Milan köztudottan okosabb volt matekból, tekintve, hogy az édesanyja is matematika tanár volt az iskolában, így ha nem akarta is hallotta evés közben a nappaliban magánórát adó anyját, így akaratlanul is eszébe vésve pár dolgot. Így nem esett nehezére, hogy kimenjen a táblához is a szinusz, koszinusz négyzetéről meséljen, amire habár fogcsikorgatva, de a tanárnő úgy vélte, hogy ad egy négyest, aminek persze a Lassiter fiú örült a leginkább. Távolról sem ment neki a matek, a spanyol és az irodalom, már nem mintha emiatt nem tudott volna aludni éjszaka, de köztudott tény volt, hogy ebből nem jeleskedik. - Mikor fogod már lesmárolni a csajt? - bökött Abigail felé Milan, miközben a lány szeme sarkából figyelte őket, így akaratlanul is látva, hogy a mondat rá célzott. A szíve hevesen kezdett verni, miközben Kaiden ajkait a sajátjaira képzelte és érezte, hogy mindjárt elájul, így lehajtva a fejét harapdálni kezdte idegesen a száját és próbált kevésbé szembetűnően hallgatózni.
- Majd! - adta a semmitmondó választ a Lassiter fiú, miközben megrántotta a vállát, majd kattintott egyet a tollán és az óra további részében úgy tűnt nem kíván több információt megosztani a haverjával és mással sem. A csengő azonban, mintha felvillanyozta volna őt, ezért úgy döntött, hogy ideje megtennie az első lépést affelé, hogy teljesen magába bolondítsa a lányt, mármint a szokásosnál is jobban, így lassú lépteit megszaporázva iramodott meg a már távozó alak felé.
Abigail mit sem sejtve indult meg a szekrényéhez, ami az iskola kialakításának köszönhetően nem volt túl távol az osztálytermétől, viszont hálát adott az égnek, hogy egy kisebb, eldugott sarokszekrényt köszönhetett sajátjának, hiszen így még inkább elbújhatott a lenéző tekintetek elől. A szekrény három számos kódját csavarta, miközben a telefonját szorongatta a kezében, hiszen bármikor kereshették őt a szülei, így mindig magánál tartotta, ám a készülék hamar a földön találta magát, amikor a szomszéd szekrénynek valaki súlyával ránehezedve némán fürkészte a lányt, aki hirtelen levegőt sem tudott venni a rózsaszín ködös gondolataitól.
- Helló! - mosolyodott el a fiú, miközben a lány mobiljáért nyúlt, hogy illedelmesen felvegye és átadja, ami nem volt rá jellemző, de a motorért bármit. - Ma délután ráérek, esetleg tarthatnánk egy tanulótárs programot, ha gondolod - kacsintott rá Abigailre, miközben az kicsit fátyolos szemekkel, de határozott vigyorral az arcán bólogatott, ami habár kicsit furának tűnt, de a körülményeket tekintve ez igazán érthető volt.
- Persze. Nálatok, vagy nálunk? - hebegte a lány, miközben a smaragdzöld tekintetben elmerülve adott teret az érzelmeinek, így kicsit közelebb lépve neki támaszkodott a szekrénynek, így becsukva azt.
- Alex szükségét érezte tegnap este, hogy feltúrja még a fürdőszobai szekrényünket is piáért kutatva, így jobbnak látnám, ha nálatok találkoznánk, már, ha nem jelent gondot - vont vállat a fiú és a lány szürkéskék tekintetébe temetkezve élesen beszívta a levegőt. Nem tudta, hogy meddig bírja magát türtőztetni és nem elnevetni magát, de igyekezett, így úgy gondolta, hogy teljesen jogosan megkaphatna egy oscar díjat az alakításáért.
- Ajándékba sok bort, vodkát és whiskey-t szoktunk kapni, amit általában sosem bontunk ki, tehát csak állnak a polcokon dísz gyanánt, szóval ha szeretnétek szívesen adok egy - két üveggel, ha jössz. Persze, csak ha nem veszi észre senki, nem akarok bajba keveredni - súgta oda a lány, amivel őszintén felkeltette a fiú érdeklődését.
- Megdumáltuk kislány - kacsintott rá Abire, aki nem volt ehhez a bánásmódhoz szokva, így lehajtott fejjel, elpirulva kezdte szemlélni a sportcipőjét, de ezt hamar meggátolta Kai, mivel ujjait a lány álla alá vezette és felemelte így azt, majd közelebb lépett hozzá és a száját a másik homlokához érintette. Abigail remegve, száján levakarhatatlan mosollyal bámult a fiúra, aki saját magát meglepve is visszamosolygott rá, majd észhez térve inkább visszaindult a saját termük felé, ahol a következő órája kezdődött perceken belül.
Drága, mélyen tisztelt olvasóim, akik minden bizonnyal a bejegyzés végére a fejüket fogják fogni! Nagyon fontos hírt kell veletek közölnöm, ami tulajdonképpen az utóbbi pár pillanatban történt és azóta is sokk hatása alatt állok! Tehát körvonalakban: kaptam egy matek egyest, amit fogalmam sincs, hogy miképp fogok a szüleimmel közölni, Kaiden megszólított, megpuszilta a homlokom, ráadásul ma átjön hozzánk tanulni! Ó, szent habakukk!
Nyugalom, minden rendben velem, senki ne hívja a idegosztályt, mindössze majd ki ugrik a szívem! Természetesen egy csöppet sem voltam azon meglepődve, hogy Kai hozzám szólt, hiszen többször volt rá alkalom, de nem eképpen. Általában jót nevet rajtam és arrébb áll egy csinos lányt leszólítva, de ez... más volt. A szekrényemhez támolyogva végig mosolygott rám, majd amikor már készültem az illatától teljesen elkábulni, megcsókolta a homlokom! MEGCSÓKOLTA A HOMLOKOM! Hirtelen nagyon meleg lett, ti is érzitek? Szívélyes üdvözlettel: AbiRo.
Kaiden, habár maga sem értette, hogy pontosan miért, de büszke mosollyal az arcán közelítette meg a barátai társaságát, miközben türelmesen hallgatta végig Alex terveit az aznapját illetően. Természetesen ez egyik haverját sem különösebben érdekelte, tekintettel arra, hogy Milan a telefonját nyomkodta közben, míg David a húgának magyarázott hevesen, arról, hogy miképpen is mehet egy ember el a picsába.
- Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó? - szólalt meg Milan, amint megpillantotta Kait az asztalnál.
- Mikor mész a kiscsajhoz? - emelte föl rá tekintetét az ülőalkalmatosságából Alex, majd karbatett kezekkel vigyorra húzta a száját.
- Ma délután - adta a választ a Lassiter fiú, miközben nyakon csípte a helyén ülő Milant, aki, mint, ha csak egy légy lett volna elkezdte csapkodni.
- És mikor fekteted meg? - kérdezte szemöldöke föl - le mozgatásával Alex vigyorogva, mire Kaiden tágra nyílt szemekkel bámult rá. Nem számított arra, hogy ekkora hátba döfést tervezett ellene a haverja.
- Csak egy csókról volt szó!
- Egészen mostanáig. Ó, ugyan már! Hány lánnyal voltál már együtt! Egy még belefér a lelki világodba, nem? - Alex vigyora egyre szélesebbé és aljasabbá vált, ahogyan a legjobb barátját fürkészte.
- Igazad van, de emiatt a húzásod miatt nem kapsz a piából, amit tőle kapok! - szögezte le az Alex számára leginkább fájó tényt, akinek ezen mondatra lehervadt az arcáról a vigyor és fintorba rándult arccal figyelte a másik fiút, aki karba tette a kezeit és habár titkon, de várta már azt a bizonyos tanulós délutánt.
Kérem az új részt most azonnal!
VálaszTörlésEz egyszeruen kurva jo!!!
Imadom imadom imadlak imadlak❤❤
Meg mindig rohadt jol irsz����
Szia Dodó! ♥
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Az új rész mához pontosan egy hétre, szombaton fog érkezni, ha a számításaim helyesek. Köszönöm a bókokat és persze, magától értetődő szerintem, hogy én is imádlak! ♥
Lana
Sziaa Lana!
VálaszTörlésMint tudod, hű követője vagyok a blogodnak, amint kirakod az új rész már olvasom is, és sosem okozol csalódást! Mint a többi, ez a rész is nagyon nagyon jó lett, és alig várom a következőt! <3
Puszi: Dorina
Szia Dorina! ♥
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Hálás vagyok azért, hogy ennyire szereted a blogomat és a belém vetett bizalmadnak pedig külön örülök! Repesek az örömtől, amiért ez a rész is tetszett neked, a következő rész még megírásra várakozik, de biztosra ígérhetem, hogy nem kell rá sokat várni!
Puszillak, Lana
Kérek következő részt! Most azonnal, mert ez túl jó ahhoz hogy egy percre is abba hagyjam az olvasását!
VálaszTörlésImádják!
Szia Zsófi! :)
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Aranyos vagy, örülök, hogy tetszik a történetem! A következő részre pedig már nem kell sokat várni!
Puszillak, Lana
Szia csajszi!
VálaszTörlésVégre megérkeztem. xD Totál gáz, hogy eddig nem olvastam el egy fejezetet sem, de ezt most azonnal pótoltam. Az első fejezetnél eléggé lassan indultak a történések, de ahogy haladtunk előre, egészen kezdenek itt kialakulni a dolgok. Már rendesen drukkolok itt Abinek, hogy szedje össze magát, és álljon ki magáért. Előbb-utóbb ez is be fog következni, szerintem. És hát Kaiden. Te jó Isten. Igaz, hogy nagyon cuki, de akkor is egy tapló. Remélem koppanni fog egy kicsit, hogy észhez térjen, ugyanis azt gondolom, bele fog szeretni a lányba. Na azt a pillanatot várom már nagyon.
De ne csak a két főszereplőre térjek rá. Kaiden haverjai idióták. Remélem Isa elintézi őket, mert azt a csajt rohadtul bírom. xD
Mivel tudom, hogy már a következő fejezetet írod, így nem sietettlek. xD
Szia Crystal! ♥
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Próbáltam lassan, fokozatosan felvezetni az eseményeket és mindennel sorjában haladni. Abigail habár erőteljes változáson fog keresztülmenni, de ebben hatalmas szerepet fog játszani Kaiden is, aki talán még nagyobb fejlődést fog produkálni. Természetesen a motor is cél lesz a szeme előtt, de kicsit piszkosabb módszerekhez fog folyamodni, amihez a szülőknek - alias Deannek - is lesz egy - két szava. De természetesen nem fogok spoilerezni, ezért elég legyen annyi, hogy: a folytatásban többet megtudsz Kai piszkos terveiről. A haverjai egyébként tényleg komplett idióták, de azért ők is tudnják, hogyan kell nagy bonyodalomba keverniük saját magukat, de erről még később is ráérek beszélni.
A folytatásra már nem kell sokat várni! :)
Puszillak, Lana